Zalai Hírlap, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-18 / 297. szám

1982. december 18. Kodály, a zeneszerző Századunk zenéjében, de al­kalmasint a zenetörténet múlt­jában sem találunk — az egy Bartók Béla kivételével — példát arra, hogy alkotó mű­vész oly sokoldalú tevékenysé­get fejtett volna ki, mint Ko­dály Zoltán. Róla is —­ miként a zenetör­ténet oly sok nagy alakjáról — elmondható, tehetsége már gyermek- és ifjúkorában meg­nyilvánult. Zenével volt át­itatva a szülői ház, a nagy­­szombati gimnázium diákja pedig már komponált is, amellett, hogy kórusban éne­kelt, zenekarban, kamara­­együttesekben muzsikált több hangszeren, s megismerkedett a zeneirodalom számtalan nagy alkotásával. 1900-ban Budapestre kerül­vén Kodály egyidejűleg lett egyetemi hallgató — bölcsész az Eötvös-kollégiumban — és zeneszerző-növendék a Zene­­akadémián. Tanára a kissé konzervatívnak számító Koess­­ler János volt, Brahms irány­zatának híve, kit még Liszt Ferenc hívott meg zeneszerzés­tanárnak Bajorországból. „Nem lehet mindig tájszólás­ban beszélni” —, ezzel a gon­dolattal tolta félre Koessler növendékeinek magyaros hangvételű műveit. Nemcsak ő, az egész magas zenekultúra német hatás jegyében állott; persze, kevesek zenekultúrája volt­ ez, míg a tömegek silány zenei termékekhez jutottak csupán. Kodály Zoltán már első nyilvánosságra kerü­lt művei­ben, például vizsgadarabjá­ban, az 1906-ban bemutatott Nyári este című zenekari mű­vében sem „magyaros”, hanem új magyar hangot üt meg, hisz a népzene, amelyet 1903-tól hangfelvételről tanulmányo­zott, 1905-től serényen gyűj­tött, valósággal vérévé vált. Nem idézi a népdalt, hanem műveinek saját maga terem­tette hangzó anyagába asszi­milálja. Későbbi években gyakran hangsúlyozta Kodály az ének, az emberi hang tisztelete irán­ti született hajlamát. 1923-ban lezárult első nagy alkotókor­szakának három jellemző mű­­­vonulata közül kettő mégis hangszeres ihletésű. Műhelyé­ben egy sorozatnyi kamaraze­nei alkotás született: két vo­nósnégyes, egy Gordonka-zon­gora szonáta, egy Duó hege­dűre és gordonkára, egy Szóló­szonáta gordonkára, s a két hegedűre és brácsára írott Sze­renád, két füzetnyi pompás zongoradarab (Zongoramuzsi­ka, Hét zongoradarab). Igaz, ebből a korszakból való 36 zongorakíséretes dal is. Dal­költészetében nem kevesebbet vitt véghez Kodály, mint a magyar vers, a költői szó lej­téséhez pontosan illő dallam­lejtés megteremtését. Jóllehet jellegzetes, később klasszicizálónak tartott stílu­sa korán kialakult, s hangvé­telét döntően a magyar nép­zene és az új francia zene (Debussy) hatása határozta meg, mintegy az uralkodó né­­metes zenei ízlés elleni láza­dásként, ezek a kompozíciók a maguk idején az avantgarde szerves részét alkották, a ma­gyar művészet század eleji forradalmának fő áramába tartoztak. Kodály életművének fordu­lópontja a Psalmus Hungari­­cus (1923), ez hozta meg szá­mára hazájában az első nagy sikert, s ezzel hódította meg 1926-tól a világ nagy hangver­senytermeit. A magyar forra­dalmak bukásának tragédiáját komponálta varázslatosan szép kantátává, s benne személyes meghurcoltatásának keserű él­ményét. Kecskeméti Vég Mi­hály XVI. századi magyar zsoltárfordítását zenébe ültetve Kodály Ady Endre szellemi társa, a szegényekért, elnyo­mottakért emel szót. A kórus iránti vonzalma már középiskolás éveitől nyo­mon követhető. Áttörés követ­kezett be azonban 1925-ben, amikor Kodály első gyermek­karai — a Villő és a Túrót eszik a cigány — a Wesselényi utcai polgári iskola fiúkarának előadásában elhangzottak. Majd másfél száz kórusművé­­vel forradalmasította az addig csekély értékű művecskéket — elsősorban német Liedertafel­­-darabokat — terjesztő ének­kari mozgalmat. Kórusai nem a „dallam és kíséret” elvére épülnek, örömét leli bennük minden szólam. Legapróbb énekkari darabja is mérhetet­len gonddal megkomponált teljes műalkotás, a Kodály te­remtette kórusrepertoár gaz­dagsága példátlan századunk zenetörténetében. 1926-ban, a Háry János be­mutatásával, a szegény, elnyo­mott parasztság dalai bevonul­tak az Operaház fényes palotá­jába. A zenekari tételekből összeállított szvit pedig 1927- től kezdve futótűzként terjedt el a világon. Zenekari kompo­zícióit, a népzenéből újraalko­tott Marosszéki táncokat, a verbunkoshagyományt feltá­masztó Galántai táncokat, a Fölszállott a páva zenekari variációkat, a Concertót a kor­szak legnagyobb karmesterei tűzték műsorukra. Toscanini és Furtwängler, Ansermet és Fritz Busch, Mengelberg és Vittorio de Sabata — hogy csupán néhány nagy nevet ra­gadtak ki Kodály előadóművé­szeinek impozáns listájából. S amit a prózát népdallal elegyítő Háry János daljáték­kal megkezdett, a kísérletet 1932-ben a Székely fonóval folytatta, ebben beszélt szó 1904-ben, amikor Bánóczi László, Hevesi Sándor és Lu­kács György új színházat ala­pított,­ a Tháliát, hogy megre­formálja a poros magyar szín­játszást, és a munkásságnak hozzáférhetővé tegye a nagy drámairodalmat, zenei tanács­adónak Kodály Zoltánt hívta meg. A kulturális politikai hala­dás vonulatába tartozott a Bar­tók vezetésével 1911 őszén megalakult tíj Magyar Zene­­-Egyesület, melynek irányítá­sában Kodály fontos szerepet vállalt. A magyar polgári forrada­lom győzelme után Kodály is aláírta azt a Jászi Oszkár esz­méit összefoglaló felhívást, amely a magyarországi nem­zetiségek szabadságáért és ön­rendelkezéséért szállt síkra. 1918 végén nevezték ki a Ze­neakadémia aligazgatójául, a Tanácsköztársaság 133 napja idején pedig Bartók, Dohná­­nyi társaságában tagja lett a zenei direktóriumnak, a zene­kultúra forradalmi átalakítá­sát irányító társadalmi testü­letnek. Ekkor születtek meg a zenei élet demokratikus re­formjának azok az átfogó ter­vei, amelyek megvalósítására idő híján akkor nem, csupán már nem hangzik el, anyaga csupa népdal, a legszebbekből való. A Psalmus Hungaricus láza­dó-forradalmi hangja nem enyészik el Kodály művészeté­ben. A Háry „szegény ma­gyar nép”-himnusza, a Len­gyel László „koldus magyar nép”-ről éneklő gyermek­hangjai, a Jézus és a kufárok bibliai szövegű motetta döb­benetes látomása a Felszállott a páva férfikarának. Ady— népdal párosítású szabadság­hangja, A magyarokhoz című Berzsenyi-kánon („szabad nép tesz csuda dolgokat”) — mind­ezek ugyanarról szólnak biza­lommal és reménykedéssel. De a Budavári Te Deum is, amely Budavár töröktől való felsza­badításának 250. évfordulójára született, a nép szabadságának, a nemzet függetlenségének 1936-ban nagyon is időszerű, s a zene sajátos eszközeivel szuggesztíven kifejezett szó­szólója. Az alkotó jelentőségét a leg­teljesebben Bartók Béla fog­lalta össze. „Ha azt kérdezik tőlem, mely művekben ölt testet a legtökéletesebben a magyar szellem, azt kell rá felelnem, hogy Kodály művei­ben. Ezek a művek: hitvallo­más a magyar lélek mellett. Külső magyarázata ennek az, hogy Kodály zeneszerzői tevé­kenysége kizárólag a magyar népzene talajában gyökerezik. Belső oka pedig Kodály ren­díthetetlen hite és bizalma né­pének építő erejében és jövő­jében”, a felszabadulás után kerülhe­tett sor. A direktórium tagjai közül akkor még Kodály volt nem­zetközileg a legkevésbé ismert. A fehérterror ezért az ő meg­­hurcolásával akart példát sta­tuálni. Fegyelmi bizottság elé citálták, hogy örök időkre el­tiltsák a zeneakadémiai taní­tástól. Nem sikerült a tervük. Ezek után bontakozott ki Kodály programja a kórusmoz­galom és az iskolai énektaní­tás megújítására. A kodályi program sokat növekedett ere­jében 1935. után, amikor a nö­vekvő fasiszta veszéllyel szem­beforduló Népfront-eszme Ma­gyarországon is életre kelt. Ekkortól terjedtek el Kodály művei a munkáskórusokban, alkotásai a II. világháború idején, több antifasiszta bé­ketüntetésen elhangzottak. Ko­dály antifasizmusa közismert tény volt. A növekvő náci be­folyás idején franciás zenei orientációja ismét, társadalmi­­-politikai tényezővé vált, számtalanszor óvott a német — akkor egyértelműen fasisz­ta — befolyástól. Kodály Zoltán közéleti te­vékenysége a felszabadulás után bontakozott ki a legtelje­sebben. Túl a 60. évén, hatal­mas részt vállalt az újjáépí­tésből a Magyar Tudományos Akadémia, a Művészeti Ta­nács, a Magyar Zeneművészek Szabad Szervezete, a Zenemű­vészeti Főiskola elnökeként. 1945. tavaszán tagja volt an­nak a szűkkörű előkészítő bi­zottságnak, amely a Magyar— Szovjet Művelődési Társasá­got — a mai MSZBT-t — meg­szervezte. Ettől fogva rendkí­vül eleven és tartalmas kap­csolata volt a Szovjetunióval s annak muzsikusaival. Szám­talanszor hívta fel a figyelmet, mennyit tanulhatunk abból, ahogyan a szovjet állam tudó­sait, művészeit a legjobb mun­kafeltételek megteremtésével megbecsüli. A személyi kultusz éveiben volt vitája is, hatalmas tekin­télyével sok mindent kimond­hatott mások helyett is. 75. évén túl ismét tevékenyen részt vett a demokratikus tár­sadalmi folyamatokban, töb­bek között a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának tagjaként. Kodály az Országos Tanácsban elmondott beszédé­ben a népgazdaság és kultúra összefüggését, kölcsönhatását elemezte ma is megszívlelendő gondolatmenettel: „Tehát a két dolognak együtt kell mű­ködnie, és nagyon kell vigyáz­ni arra, hogy egyik rész se es­sen egyoldalúságba. A kulturá­lis rész mindig elismerte az anyagi rész fontosságát, már csak azért is, mert mindig na­gyobb és nagyobb fizetést kí­vánt. De a gazdasági rész is könnyen eltéved a kulturális rész szemléletében, mert ide nem lehet sem a gyáripar, sem az agrikultúra eszmekö­­rével közelíteni, itt nincs nyersanyag, nincs gépesítés, itt csak néha selejt van, saj­nos. Ez egészen más terület, amelynek saját törvényei van­nak”. Példát mutatott Kodály Zol­tán mint zeneszerző, népzene­­kutató és pedagógus, de pél­dát a közéleti szerep vállalá­sában is a magyar muzsiku­soknak. Egész életműve a tár­sadalmi­­ haladást szolgálta. Kodáy Zoltán születésének 100. évfordulóján hosszú élete ha­talmas alkotásaiból talán ez a legfontosabb tanulság. Breuer János Kodály, a közéleti ember Béres János: KODÁLY (metszet) ZALAI HÍRLAP Kodály Zoltán 100. születésnapjára * - — — — — — — — — — — —- - -w- ^ ^ ^ Mátyás Ferenc: KOD­ÁL­Y Meghalhat-e, kit a zene szelleme szült, meghalhat-e ajkunkon anyánk éneke, jövőnk remény-lehelete, — s elapad­h­az-e nyelvünk édes teje? Mint páva szállsz házfödelünk fölé, el sose földelünk, csak veled szálljuk be az űrt, magunkból kiűzve a bűnt, — teremtő zene, létünk gyógyító teje. Fájdalmad lelkünkbe szorult, sírod lezárta koszorúd, csak a tested az, mely kimúlt, porhüvelyedből lángra gyűlsz, — emberségünk eleje, szívünk éltető teje. Félrevert harang vagy, ha baj fenyeget, mennydörgés, robaj , csap szét ajkadról, — s biztató, ha te lehetsz a menn­­nyitó, —­­ nyugtató zene, lelkünk édes teje. |f­f| f­f fT * g f rg­f f | állomások fvodalv Zotlan­oá Valamikor harcoltam a né­pies ellen: egy túlélt és epi­­gon népiesség volt az, a Sza­­bolcskáké és Pósáké. Ma fia­tal költők mintha friss forrá­sokat nyitottak volna ugyan­abból a régi, a népi talajból. ... Különös ritmusa a magyar lélek életének, hogy ez össze­esik Kodályék gyönyörű fölfe­dezéseivel. (...) Hiszek egy kultúrában, mely mélyebb és régibb az irodalminál, mely élni, nőni és halmozódni tud írás nélkül is, mely előbb volt az irodalomnál, s ma is él még, noha bujkálva, s kive­szőben. Mély hála a nagyszerű gyűjtőknek, akik —, mint Ko­dály Zoltán — átmentik az irodalom többé-kevésbé biztos éléstárába egy süllyedő világ hallhatatlan gyümölcseit. Babits Mihály (1933) Nem azért becsülöm Kodályt, mint a legjobb magyar ze­nészt, mert barátom, hanem, azért lett egyetlen barátom­má, mert­­nagyszerű emberi kvalitásaitól eltekintve) a leg­jobb magyar zenész. Hogy e barátság hasznának legjavát én láttam, és nem Kodály, ez újból csak az ő nagyszerű ké­pességeit és félreálló önzetlen­ségét bizonyítja. Küzdelmeket nem éppen nélkülöző pályá­mon mindenkor bátran és nyíltan mellém állott, soha fáradtságot nem kímélt, ha ér­vényesülésemről volt szó. Bá­mulatos biztos és gyors ítélő­képességének köszönhetem tikárhány művemnek végleges, az eredetinél tökéletesebb ki­alakulását. Bartók Béla Mily óriási örökséget ha­gyott ránk. Páratlan szépségű kórusműveket, a Psalmus Hungaricust, színpadi alkotá­sokat, amelyek ma is állandó­an műsoron szerepelnek. Szá­momra azonban talán gyer­mekkorainak gyűjteménye a legkedvesebb. Mindnyájan ta­nulhatunk belőle, hangzásuk szépségéből, friss elevenségük­ből. Eredetiek, gazdagok, ne­mesen egyszerűek. A hallga­tó önkéntelenül is Kodály sza­vaira gondol: Senki se túlsá­gosan nagy arra, hogy a ki­csinyeknek írjon — sőt igye­keznie kell, hogy elég nagy legyen hozzá. Benjamin Britten öntudatra ébresztett egy nemzetet, megmutatva, hogy őneki is van sajátos értéke, hogy büszke lehet arra, amit az ősei véghezvittek. S meg­tanítva ezt a nemzetet arra is, hogy még tágabb értelemben foglalkozzék saját magával. Az a nevelő munka, amit ő itt helyben talán még Bartók­nál is szívósabban végzett, nemcsak énekelni tanította meg százezerszámra a gyere­keket. Százezreket ébresztett közösségi öntudatra, arra, hogy hívek legyenek a közös­séghez, amelyben születtek. Illyés Gyula Az a fölbecsülhetetlen tisz­taságú, tisztességű és szerete­­tű program, amit nagybozont­­szakállú, kristály­rózsaként világító­ szemű ifjúságunkban fogalmaztak meg és kezdtek rr megvalósítani a zseniális Bar­tók Bélával, s amit gyötrel­­mes, küzdelmes és magányos életükkel meg is valósítottak, csak Petőfi Sándor és Arany János gyönyörű szellemi prog­ramjához hasonlítható törté­nelmünkben. (...) Ő nemcsak a maga forradalmát, de a nép forradalmát is megvívta ha­talmas és modern zenéjében, nem hagyta magára a népet, sorsára bízva és bánatára, de a népet fölemelve maga emel­kedett föl arany-legyező­­szárnyvitorlákkal a nép tiszta énekéig. Juhász Ferenc Kodály Zoltán jóvoltából a katlan perem­ hegyeit áttörte a zene, s ami tegnap még he­lyi különösség, provincializ­mus volt. Oltón, Dunán meg­indult a tenger felé. Németh László (1932) Kodály fél évszázados mun­kássága a Volga és az Ama­zonas energiájával és mindent magába gyűjtő sodrával mos­ta ki az idegen kultúrák, a szegénység és a múlt rétegei alól, és gyűjtötte össze a ma­gyar nép sajátos szellemi bi­rodalmának nyomait, doku­mentumait. (...) Azt a har­cot, amelyet függetlenségi há­borúink nem vittek diadalra, azt az álmot, mit múlt forra­dalmaink nem valósítottak meg, nem vívtak ki, Kodály — Bartókkal együtt — meg­vívta, az országot felfedezte, meghódította és megvédte. (...) Kodályéhoz hasonló életmű­vek nélkül (...) nem lenné­nek a szocializmusnak konk­rét, nemzeti, népi és osztály­érvei, érzelmi elemei. Ilyen értelemben Kodály életműve forradalmi tett, és felmérhe­tetlen társadalmi hatású. Váci Mihály (197) 7

Next