Zalai Hírlap, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-18 / 297. szám
1982. december 18. Kodály, a zeneszerző Századunk zenéjében, de alkalmasint a zenetörténet múltjában sem találunk — az egy Bartók Béla kivételével — példát arra, hogy alkotó művész oly sokoldalú tevékenységet fejtett volna ki, mint Kodály Zoltán. Róla is — miként a zenetörténet oly sok nagy alakjáról — elmondható, tehetsége már gyermek- és ifjúkorában megnyilvánult. Zenével volt átitatva a szülői ház, a nagyszombati gimnázium diákja pedig már komponált is, amellett, hogy kórusban énekelt, zenekarban, kamaraegyüttesekben muzsikált több hangszeren, s megismerkedett a zeneirodalom számtalan nagy alkotásával. 1900-ban Budapestre kerülvén Kodály egyidejűleg lett egyetemi hallgató — bölcsész az Eötvös-kollégiumban — és zeneszerző-növendék a Zeneakadémián. Tanára a kissé konzervatívnak számító Koessler János volt, Brahms irányzatának híve, kit még Liszt Ferenc hívott meg zeneszerzéstanárnak Bajorországból. „Nem lehet mindig tájszólásban beszélni” —, ezzel a gondolattal tolta félre Koessler növendékeinek magyaros hangvételű műveit. Nemcsak ő, az egész magas zenekultúra német hatás jegyében állott; persze, kevesek zenekultúrája volt ez, míg a tömegek silány zenei termékekhez jutottak csupán. Kodály Zoltán már első nyilvánosságra került műveiben, például vizsgadarabjában, az 1906-ban bemutatott Nyári este című zenekari művében sem „magyaros”, hanem új magyar hangot üt meg, hisz a népzene, amelyet 1903-tól hangfelvételről tanulmányozott, 1905-től serényen gyűjtött, valósággal vérévé vált. Nem idézi a népdalt, hanem műveinek saját maga teremtette hangzó anyagába asszimilálja. Későbbi években gyakran hangsúlyozta Kodály az ének, az emberi hang tisztelete iránti született hajlamát. 1923-ban lezárult első nagy alkotókorszakának három jellemző művonulata közül kettő mégis hangszeres ihletésű. Műhelyében egy sorozatnyi kamarazenei alkotás született: két vonósnégyes, egy Gordonka-zongora szonáta, egy Duó hegedűre és gordonkára, egy Szólószonáta gordonkára, s a két hegedűre és brácsára írott Szerenád, két füzetnyi pompás zongoradarab (Zongoramuzsika, Hét zongoradarab). Igaz, ebből a korszakból való 36 zongorakíséretes dal is. Dalköltészetében nem kevesebbet vitt véghez Kodály, mint a magyar vers, a költői szó lejtéséhez pontosan illő dallamlejtés megteremtését. Jóllehet jellegzetes, később klasszicizálónak tartott stílusa korán kialakult, s hangvételét döntően a magyar népzene és az új francia zene (Debussy) hatása határozta meg, mintegy az uralkodó németes zenei ízlés elleni lázadásként, ezek a kompozíciók a maguk idején az avantgarde szerves részét alkották, a magyar művészet század eleji forradalmának fő áramába tartoztak. Kodály életművének fordulópontja a Psalmus Hungaricus (1923), ez hozta meg számára hazájában az első nagy sikert, s ezzel hódította meg 1926-tól a világ nagy hangversenytermeit. A magyar forradalmak bukásának tragédiáját komponálta varázslatosan szép kantátává, s benne személyes meghurcoltatásának keserű élményét. Kecskeméti Vég Mihály XVI. századi magyar zsoltárfordítását zenébe ültetve Kodály Ady Endre szellemi társa, a szegényekért, elnyomottakért emel szót. A kórus iránti vonzalma már középiskolás éveitől nyomon követhető. Áttörés következett be azonban 1925-ben, amikor Kodály első gyermekkarai — a Villő és a Túrót eszik a cigány — a Wesselényi utcai polgári iskola fiúkarának előadásában elhangzottak. Majd másfél száz kórusművével forradalmasította az addig csekély értékű művecskéket — elsősorban német Liedertafel-darabokat — terjesztő énekkari mozgalmat. Kórusai nem a „dallam és kíséret” elvére épülnek, örömét leli bennük minden szólam. Legapróbb énekkari darabja is mérhetetlen gonddal megkomponált teljes műalkotás, a Kodály teremtette kórusrepertoár gazdagsága példátlan századunk zenetörténetében. 1926-ban, a Háry János bemutatásával, a szegény, elnyomott parasztság dalai bevonultak az Operaház fényes palotájába. A zenekari tételekből összeállított szvit pedig 1927- től kezdve futótűzként terjedt el a világon. Zenekari kompozícióit, a népzenéből újraalkotott Marosszéki táncokat, a verbunkoshagyományt feltámasztó Galántai táncokat, a Fölszállott a páva zenekari variációkat, a Concertót a korszak legnagyobb karmesterei tűzték műsorukra. Toscanini és Furtwängler, Ansermet és Fritz Busch, Mengelberg és Vittorio de Sabata — hogy csupán néhány nagy nevet ragadtak ki Kodály előadóművészeinek impozáns listájából. S amit a prózát népdallal elegyítő Háry János daljátékkal megkezdett, a kísérletet 1932-ben a Székely fonóval folytatta, ebben beszélt szó 1904-ben, amikor Bánóczi László, Hevesi Sándor és Lukács György új színházat alapított, a Tháliát, hogy megreformálja a poros magyar színjátszást, és a munkásságnak hozzáférhetővé tegye a nagy drámairodalmat, zenei tanácsadónak Kodály Zoltánt hívta meg. A kulturális politikai haladás vonulatába tartozott a Bartók vezetésével 1911 őszén megalakult tíj Magyar Zene-Egyesület, melynek irányításában Kodály fontos szerepet vállalt. A magyar polgári forradalom győzelme után Kodály is aláírta azt a Jászi Oszkár eszméit összefoglaló felhívást, amely a magyarországi nemzetiségek szabadságáért és önrendelkezéséért szállt síkra. 1918 végén nevezték ki a Zeneakadémia aligazgatójául, a Tanácsköztársaság 133 napja idején pedig Bartók, Dohnányi társaságában tagja lett a zenei direktóriumnak, a zenekultúra forradalmi átalakítását irányító társadalmi testületnek. Ekkor születtek meg a zenei élet demokratikus reformjának azok az átfogó tervei, amelyek megvalósítására idő híján akkor nem, csupán már nem hangzik el, anyaga csupa népdal, a legszebbekből való. A Psalmus Hungaricus lázadó-forradalmi hangja nem enyészik el Kodály művészetében. A Háry „szegény magyar nép”-himnusza, a Lengyel László „koldus magyar nép”-ről éneklő gyermekhangjai, a Jézus és a kufárok bibliai szövegű motetta döbbenetes látomása a Felszállott a páva férfikarának. Ady— népdal párosítású szabadsághangja, A magyarokhoz című Berzsenyi-kánon („szabad nép tesz csuda dolgokat”) — mindezek ugyanarról szólnak bizalommal és reménykedéssel. De a Budavári Te Deum is, amely Budavár töröktől való felszabadításának 250. évfordulójára született, a nép szabadságának, a nemzet függetlenségének 1936-ban nagyon is időszerű, s a zene sajátos eszközeivel szuggesztíven kifejezett szószólója. Az alkotó jelentőségét a legteljesebben Bartók Béla foglalta össze. „Ha azt kérdezik tőlem, mely művekben ölt testet a legtökéletesebben a magyar szellem, azt kell rá felelnem, hogy Kodály műveiben. Ezek a művek: hitvallomás a magyar lélek mellett. Külső magyarázata ennek az, hogy Kodály zeneszerzői tevékenysége kizárólag a magyar népzene talajában gyökerezik. Belső oka pedig Kodály rendíthetetlen hite és bizalma népének építő erejében és jövőjében”, a felszabadulás után kerülhetett sor. A direktórium tagjai közül akkor még Kodály volt nemzetközileg a legkevésbé ismert. A fehérterror ezért az ő meghurcolásával akart példát statuálni. Fegyelmi bizottság elé citálták, hogy örök időkre eltiltsák a zeneakadémiai tanítástól. Nem sikerült a tervük. Ezek után bontakozott ki Kodály programja a kórusmozgalom és az iskolai énektanítás megújítására. A kodályi program sokat növekedett erejében 1935. után, amikor a növekvő fasiszta veszéllyel szembeforduló Népfront-eszme Magyarországon is életre kelt. Ekkortól terjedtek el Kodály művei a munkáskórusokban, alkotásai a II. világháború idején, több antifasiszta béketüntetésen elhangzottak. Kodály antifasizmusa közismert tény volt. A növekvő náci befolyás idején franciás zenei orientációja ismét, társadalmi-politikai tényezővé vált, számtalanszor óvott a német — akkor egyértelműen fasiszta — befolyástól. Kodály Zoltán közéleti tevékenysége a felszabadulás után bontakozott ki a legteljesebben. Túl a 60. évén, hatalmas részt vállalt az újjáépítésből a Magyar Tudományos Akadémia, a Művészeti Tanács, a Magyar Zeneművészek Szabad Szervezete, a Zeneművészeti Főiskola elnökeként. 1945. tavaszán tagja volt annak a szűkkörű előkészítő bizottságnak, amely a Magyar— Szovjet Művelődési Társaságot — a mai MSZBT-t — megszervezte. Ettől fogva rendkívül eleven és tartalmas kapcsolata volt a Szovjetunióval s annak muzsikusaival. Számtalanszor hívta fel a figyelmet, mennyit tanulhatunk abból, ahogyan a szovjet állam tudósait, művészeit a legjobb munkafeltételek megteremtésével megbecsüli. A személyi kultusz éveiben volt vitája is, hatalmas tekintélyével sok mindent kimondhatott mások helyett is. 75. évén túl ismét tevékenyen részt vett a demokratikus társadalmi folyamatokban, többek között a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagjaként. Kodály az Országos Tanácsban elmondott beszédében a népgazdaság és kultúra összefüggését, kölcsönhatását elemezte ma is megszívlelendő gondolatmenettel: „Tehát a két dolognak együtt kell működnie, és nagyon kell vigyázni arra, hogy egyik rész se essen egyoldalúságba. A kulturális rész mindig elismerte az anyagi rész fontosságát, már csak azért is, mert mindig nagyobb és nagyobb fizetést kívánt. De a gazdasági rész is könnyen eltéved a kulturális rész szemléletében, mert ide nem lehet sem a gyáripar, sem az agrikultúra eszmekörével közelíteni, itt nincs nyersanyag, nincs gépesítés, itt csak néha selejt van, sajnos. Ez egészen más terület, amelynek saját törvényei vannak”. Példát mutatott Kodály Zoltán mint zeneszerző, népzenekutató és pedagógus, de példát a közéleti szerep vállalásában is a magyar muzsikusoknak. Egész életműve a társadalmi haladást szolgálta. Kodáy Zoltán születésének 100. évfordulóján hosszú élete hatalmas alkotásaiból talán ez a legfontosabb tanulság. Breuer János Kodály, a közéleti ember Béres János: KODÁLY (metszet) ZALAI HÍRLAP Kodály Zoltán 100. születésnapjára * - — — — — — — — — — — —- - -w- ^ ^ ^ Mátyás Ferenc: KODÁLY Meghalhat-e, kit a zene szelleme szült, meghalhat-e ajkunkon anyánk éneke, jövőnk remény-lehelete, — s elapadhaz-e nyelvünk édes teje? Mint páva szállsz házfödelünk fölé, el sose földelünk, csak veled szálljuk be az űrt, magunkból kiűzve a bűnt, — teremtő zene, létünk gyógyító teje. Fájdalmad lelkünkbe szorult, sírod lezárta koszorúd, csak a tested az, mely kimúlt, porhüvelyedből lángra gyűlsz, — emberségünk eleje, szívünk éltető teje. Félrevert harang vagy, ha baj fenyeget, mennydörgés, robaj , csap szét ajkadról, — s biztató, ha te lehetsz a mennnyitó, — nyugtató zene, lelkünk édes teje. |ff| ff fT * g f rgf f | állomások fvodalv Zotlanoá Valamikor harcoltam a népies ellen: egy túlélt és epigon népiesség volt az, a Szabolcskáké és Pósáké. Ma fiatal költők mintha friss forrásokat nyitottak volna ugyanabból a régi, a népi talajból. ... Különös ritmusa a magyar lélek életének, hogy ez összeesik Kodályék gyönyörű fölfedezéseivel. (...) Hiszek egy kultúrában, mely mélyebb és régibb az irodalminál, mely élni, nőni és halmozódni tud írás nélkül is, mely előbb volt az irodalomnál, s ma is él még, noha bujkálva, s kiveszőben. Mély hála a nagyszerű gyűjtőknek, akik —, mint Kodály Zoltán — átmentik az irodalom többé-kevésbé biztos éléstárába egy süllyedő világ hallhatatlan gyümölcseit. Babits Mihály (1933) Nem azért becsülöm Kodályt, mint a legjobb magyar zenészt, mert barátom, hanem, azért lett egyetlen barátommá, mertnagyszerű emberi kvalitásaitól eltekintve) a legjobb magyar zenész. Hogy e barátság hasznának legjavát én láttam, és nem Kodály, ez újból csak az ő nagyszerű képességeit és félreálló önzetlenségét bizonyítja. Küzdelmeket nem éppen nélkülöző pályámon mindenkor bátran és nyíltan mellém állott, soha fáradtságot nem kímélt, ha érvényesülésemről volt szó. Bámulatos biztos és gyors ítélőképességének köszönhetem tikárhány művemnek végleges, az eredetinél tökéletesebb kialakulását. Bartók Béla Mily óriási örökséget hagyott ránk. Páratlan szépségű kórusműveket, a Psalmus Hungaricust, színpadi alkotásokat, amelyek ma is állandóan műsoron szerepelnek. Számomra azonban talán gyermekkorainak gyűjteménye a legkedvesebb. Mindnyájan tanulhatunk belőle, hangzásuk szépségéből, friss elevenségükből. Eredetiek, gazdagok, nemesen egyszerűek. A hallgató önkéntelenül is Kodály szavaira gondol: Senki se túlságosan nagy arra, hogy a kicsinyeknek írjon — sőt igyekeznie kell, hogy elég nagy legyen hozzá. Benjamin Britten öntudatra ébresztett egy nemzetet, megmutatva, hogy őneki is van sajátos értéke, hogy büszke lehet arra, amit az ősei véghezvittek. S megtanítva ezt a nemzetet arra is, hogy még tágabb értelemben foglalkozzék saját magával. Az a nevelő munka, amit ő itt helyben talán még Bartóknál is szívósabban végzett, nemcsak énekelni tanította meg százezerszámra a gyerekeket. Százezreket ébresztett közösségi öntudatra, arra, hogy hívek legyenek a közösséghez, amelyben születtek. Illyés Gyula Az a fölbecsülhetetlen tisztaságú, tisztességű és szeretetű program, amit nagybozontszakállú, kristályrózsaként világító szemű ifjúságunkban fogalmaztak meg és kezdtek rr megvalósítani a zseniális Bartók Bélával, s amit gyötrelmes, küzdelmes és magányos életükkel meg is valósítottak, csak Petőfi Sándor és Arany János gyönyörű szellemi programjához hasonlítható történelmünkben. (...) Ő nemcsak a maga forradalmát, de a nép forradalmát is megvívta hatalmas és modern zenéjében, nem hagyta magára a népet, sorsára bízva és bánatára, de a népet fölemelve maga emelkedett föl arany-legyezőszárnyvitorlákkal a nép tiszta énekéig. Juhász Ferenc Kodály Zoltán jóvoltából a katlan perem hegyeit áttörte a zene, s ami tegnap még helyi különösség, provincializmus volt. Oltón, Dunán megindult a tenger felé. Németh László (1932) Kodály fél évszázados munkássága a Volga és az Amazonas energiájával és mindent magába gyűjtő sodrával mosta ki az idegen kultúrák, a szegénység és a múlt rétegei alól, és gyűjtötte össze a magyar nép sajátos szellemi birodalmának nyomait, dokumentumait. (...) Azt a harcot, amelyet függetlenségi háborúink nem vittek diadalra, azt az álmot, mit múlt forradalmaink nem valósítottak meg, nem vívtak ki, Kodály — Bartókkal együtt — megvívta, az országot felfedezte, meghódította és megvédte. (...) Kodályéhoz hasonló életművek nélkül (...) nem lennének a szocializmusnak konkrét, nemzeti, népi és osztályérvei, érzelmi elemei. Ilyen értelemben Kodály életműve forradalmi tett, és felmérhetetlen társadalmi hatású. Váci Mihály (197) 7