Zalai Hírlap, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-01 / 102. szám
Van anyanyelvünknek egy régi, népies, kedvesen csipkelődő és humorizáló, fura szófordulata: megfogni a munka boldogabbik végit. Azaz nem a könynyebbiket (mert ilyen is van), hanem a boldogabbikat: a nehezebbet. Ami pedig tudvalevőleg — sok évezredes emberi tapasztalás szerint — nem csupa gyönyör és boldogság. De az az ősi tapasztalat is ott mosolyog e szólás mélyén, hogy boldogulni csak így lehet. Ki tudja, kiknek, mely eleinknek ajkán termett, s vált szállóigévé. Részesaratók, napszámosok, patkolókovácsok, bányászok, az első hengermalmok zsákolói vagy az első vashámorok proletárjai találták-e ki, akik még nem szenteltek külön ünnepet a munkának, vagy akiket már megcsapott a szerveződő munkásmozgalom korai szele... — ki tudja, az ember csak találgathat A munka hatékonyságának fogalmáról még semmit sem hallhattak, de a lényegét érezték és ki tudták szépen fejezni. Kifejezésüket azóta is olyan nehéz helyzetekben használjuk, amikor valóban és végképp nincs más kigázolás; amikor már nincs helye tétovaságnak és halogatásnak; amikor nem tehetünk mást, mint megfogni a munka boldogabbik végit Most immár évek óta, ilyen helyzetben vagyunk. Régi nyelvi kövület soha időszerűbb, maibb bölcsességet nem közvetített számunkra. Csak a Munka, a jó és még jobb, a hatékony munka segíthet rajtunk. Világszerte a munkát az élet anyját, azéletet adó, teremtő munkát ünnepli mg a négymilliárdos emberiség munkából élő nagy többsége. Állami rangra emelt ünnepként a munkások államaiban, a szocialista országokban, másutt szolidabb keretek között de féltve őrzött hagyományként; ismét másutt pedig, a földkerekség sötétebb zugaiban, csak betiltva, titokban, vagy harcos demonstrációként. Ám akár így, akár úgy, május elseje a világ munkásainak, dolgozóinak hatalmas, nemzetközi méretű összefogását fejezi ki; összetartozásunkat tekintet nélkül bőrszínre és politikai színárnyalatra, világnézetre vagy műszaki-gazdasági fejlettség színvonalára. Sokszínű, egész bolygónkat behálózó jelképes felvonulás ez a mai ünnep; szimbolikus kézfogás, szövetkezés a munka becsületének kivívására vagy erősítésére, s ami ettől elválaszthatatlan, mert legfőbb elemi feltétele: a béke megvédése. Hol a helyünk nekünk, magyar dolgozók - nak — munkásoknak, mezőgazdasági szövetkezetieknek, értelmiségieknek — ebben a világot átfogó jelképes felvonulásban? Hová sorolhatunk be, mit tudunk felmutatni? Mivel tudunk hozzájárulni a közös ügyhöz, milyen sajátos színárnyalatokkal gazdagíthatjuk e májusi színpompát? Egyáltalán: van-e jogosultságunk ünnepelni a munkát, amikor hétköznapjainkon folyvást azzal a gonddal .kell küszködnünk, hogy munkánk — legalábbis a lehetőségekhez és kívánalmakhoz, a világ és a mas,gunk szabta követelményekhez képest — nem elég jó, hatékony, eredményes? Nos, mindennek ellenére azért van mit felmutatnunk. Történelmi távlatokban gondolkodva, persze. Hivalkodás nélkül, szerényen, de önérzettel mutathatjuk, meg a világnak,, hogy ez a valaha gazdaságilag-társadalmilag oly elmaradott ország, mióta sorsának irányítását maga a munkásosztály, maga a dolgozó nép vette kezébe, gazdaságilag is legalábbis jó közepesen fejlett országgá verekedte fel magát. Mindenesetre magasabb szintre, mint a vele azonos mélypontról, azonos történelmi elmaradottság tehertételeivel induló, de tőkés társadalmi viszonyok, keretei közt megmaradt, kapitalista úton járó országok többsége. Munkánkkal — csak a munkánkkal — évtizedünk küszöbéig olyan életszínvonalat sikerült elérnünk, amely a leggazdagabb, a gazdaságilag legfejlettebb tőkés társadalmak mércéjével mérve sem lebecsülendő; beleértve ebbe az életszínvonalba természetesen nemcsak a fogyasztást, hanem a létbiztonságot, s az élet minőségének más meghatározó tényezőit is. Roppant gondjainkat elismerve sem kell szégyellnünk, sőt, igen nagy eredményként mutathatjuk fel, hogy szocialista népgazdaságunk talpon tudott maradni az utóbbi négy év világgazdasági viharaiban is, amikor pedig gyengén vagy közepesen fejlett, sőt, nálunk fejlettebb nemzetgazdaságok rendültek meg. Egy olyan világban, amelyben államok sora kénytelen csődöt, fizetésképtelenséget jelenteni; amelyben a népesség nagyobb részének életnívója romlott le zuhanásszerűen; amelyben munkanélküliek tízmilliói érzik bőrükön — a munka megbecsülése helyett — a munka értékének megalázó devalválódását; egy ilyen világban mi tiszta lelkiismerettel nézhetünk szembe magunkkal a munka ünnepén. Tiszta lelkiismerettel — de a legkevésbé sem önelégültséggel, megnyugvással. A magyar munkásosztály, a magyar dolgozó nép marxista—leninista pártja, társadalmunk vezető ereje látszatra szerény, valójában csak nagyon kemény munkával elérhető célt tűzött ki évtizedünk küszöbén, XII. kongresszusán: az elért eredmények megvédésének és a későbbi továbblépés megalapozásának programját. Ezt az irányvonalat erősítette meg néhány napja a párt Központi Bizottságának — a két kongresszus közötti „félidős” — határozata. Imponáló erőt és magabiztosságot sugárzó tény, hogy az eddigi tapasztalatok nem kényszerítenek bennünket az irány, a határozatok módosítására, a VI. ötéves terv megváltoztatására Ugyanakkor hallatlan erőfeszítésekre van szükség, az eddiginél is komolyabb munkára ahhoz, hogy ezt az egész népünk által egyetértéssel elfogadott irányt tartani, feladatainkat — kivált az ideieket — teljesíteni képesek legyünk. A munka ünneplésére csak hétköznapi szívós cselekedetek eredménye, munkánk hatékonyabbá tétele jogosíthat fel bennünket. Kor, amelyben élünk, s amely apáink-A nagyapáink nemzedékének a májusi zászlók alá sorakoztatásával kezdődött: a munkásmozgalommal — az emberi történelem legnagyobb változásainak kora. S a legvégletesebb válaszutak, alternatívák elé állítja az emberiséget. A tőke uralma — vagy a munka uralkodása? Ez a két társadalmi rendszer fő kérdése. Amihez rögtön a második, nem kevésbé sorsdöntő járul. A munkában — a munka hatékonyságának, termelékenységének, eredményességének versenypályáján — dől el, bármily hosszú távon is, a küzdelem? Vagy pedig Földünknek a világűrre is kiterjesztett termonukleáris csataterein, egy olyan összecsapásban, amely az emberi civilizáció és kultúra, a tudomány és technika, minden eddigi emberi munka összes gyümölcsét hamuvá égeti? Az értelmes válasz csak egy lehet a kérdésre: a békének nincs ésszerű alternatívája. Jó, a munka versenypályáján tehát, de reménytelenül behozhatatlan hátrányokkal? Eleve az „aki szegény, az a legszegényebb” esélytelenségével? Tudva azt, hogy a munka hatékonyabbá, termelékenyebbé, versenyképesebbé tétele nemcsak jószándéktól és akarattól, hanem műszaki színvonaltól, meg jól húzó anyagi érdekeltségtől — csupa-csupa anyagi erőforrástól — is függ, amit viszont ismét csak hatékonyabb munkával lehet előteremteni? Számolva az ilyen és hasonló ördögi körökkel? És megterhelve a nemzetközi feszültségből, a szocialista világra rákényszerített fegyverkezési versenyből, az ellenünk szegezett gazdasági szankciókból származó minden tehertétellel? Igen, ilyen iszonyúan nehéz körülmények között sincs más választási lehetőségünk, nem lehet más válaszunk, csak a munka. videonmi aprómunkával — valójában az óriási küzdelemben — megvédeni el- ért eredményeinket; gyarapítani a vitábanban szerény lehetőségeinkhez képest a munka társadalmának vonzerejét; szót érteni a munkából élő emberek közös nyelvén, a munka nyelvén; a gazdasági fejlődésünkhöz nélkülözhetetlen, kölcsönösen előnyös kapcsolatok által egyúttal enyhíteni a feszültséget; hozzájárulni a béke legfőbb biztosítékának, a szocialista világrendszer erősítéséhez — csak ez lehet az egyetlen értelmes válaszunk korunk kihívásaira. Hogy iszonyúan nehéz ez a munka? Igen. De éspen ezért — valóban! — ez a boldogabbik vége. Csak a munka! Világ proletárjai, egyesüljetek! A szép időt kihasználva szerte a megyében nagy erővel vetik a kukoricát. Képünkön a zalaegerszegi termelőszövetkezet ságodi határában komplex brigád munkálkodik, gondos talajelőkészítés után estig 50 hektáron került földbe a mag. (Kiss Ferenc felvételei A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ZALA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIX. évfolyam, 102. szám Ára: 1,80 Ft 1983. május 1., vasárnap KAI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Virizlay Gyula ünnepi beszéde (2. o.) miimiiiiii Szerkesztőségi beszélgetés a szocialista demokráciáról (3. o.) Kiimiiiiiip Kiválók, zászlósok, oklevelesek (4. o.) A körmöstül a Rábáig MUMM Hévíz, a jóreménység tava emiiiim Közös célunk: a béke (S. o.) (S. o.) (10. o.) Éljen május