Zalai Hírlap, 1983. augusztus (39. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-02 / 181. szám

2 Szovjet felhívás Helsinki évfordulója Moszkva, (MTI): A helsinki záróokmány aláírásának nyol­cadik évfordulója alkalmából Moszkvában hétfőn nagygyű­lést rendezett az európai biz­tonság és együttműködés szov­jet bizottsága. Előadói beszé­dében Alekszej Sityikov, a bi­zottság elnöke, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Szövetsé­gi Tanácsának elnöke méltat­ta a nyolc évvel ezelőtti ese­mény és a záróokmány jelen­tőségét. A nagygyűlésen elfogadott felhívás a többi között meg­állapítja: A szovjet nép sen­kinek sem engedi meg a vi­lágban és az Európában kiala­kult egyensúly megbontását, országa fenyegetését. A szov­jet közvélemény teljes mérték­ben támogatja azokat az in­tézkedéseket, amelyek a kiala­kult helyzetben a Szovjetunió szövetségesei védelmi erejének szükséges szinten történő fenntartását tűzik ki célul. A dokumentum hangsúlyoz­za: Az új amerikai rakéták nyugat-európai telepítése — akárhány rakétáról is legyen szó — csapást mérne a fegy­verkor­látomásról már folyó tárgyalásokra, újabb súlyos károkat okozna az államok közötti bizalom légkörérvek, megnövelné egy esetleges ka­tasztrófa kirobbanásának ve­szélyét — akár a véletlen kö­vetkezménye lenne az, akár azoknak rosszindulatú tevé­kenységéből következnék be, akik katonai fölényre törnek és az­ első csapással akarják megnyerni a milleáris hábo­rút. A szovjet közvélemény egyetért az Európában, az Egyesült Államokban és az egész világon kibontakozott békemozgalom résztvevőinek követelésével, azonnal, amíg nem késő, hagyjanak fel a nukleáris háborúra történő felkészüléssel az egész világon. A dokumentum végezetül felhívással fordul a békéért aggódó valamennyi emberhez: tegyenek meg mindent, fokoz­zák erőfeszítéseiket annak ér­dekében, hogy az 1983-as esz­tendőben sikerüljön fordulatot elérni a katonai enyhülés irá­nyába. „...A diplomáciai poggyász semmi órát nem tartalmaz** Súlyos harcok a Bekaa-völgyben Bejrút. (MTI): Az elmúlt hu­szonnégy órában a libanoni ha­zafias erők az ország több ré­szén is sikeres akciókat hajtot­tak végre a megszálló izraeli katonák ellen. Rasaja, Szafar és Kfarhuk környékén, vala­mint Bhamdun városban több izraeli állást is lőttek. Dél-Li­­banonban a megszálló izraeli katonák Zrarije falut támadták meg, ahol razziát tartottak és több embert letartóztattak. Eközben az El-Fatah palesz­tin szervezet szembenálló erői között heves tüzérségi párbaj­ra került sor. A Bekaa-völgy­­ben fekvő Baalbek város kör­nyékén hétfőn délelőtt súlyos harcok folytak. Az Egyesült Államok közel­­keleti katonai és diplomáciai jelenlétének fokozódására utal, hogy egyidejűleg Libanonban tartózkodik Robert Macfarlane, közel-keleti különmegbízott és helyettese Richard Fairbanks, valamint John Vessey tábor­nok, a vezérkari főnökök egye­sített bizottságának elnöke. Macfarlane hétfőn tárgyalt Szalem libanoni külügyminisz­terrel és Dzsemajel libanoni elnök nemzetbiztonsági tanács­adójával, Vádi Haddaddal. Ké­sőbb fogadja őt a libanoni ál­lamfő és Safik El-Va­zzan mi­niszterelnök. A TASZSZ bej­rúti jelentése szerint az ame­rikai diplomata Libanon után felkeresi Izraelt, Egyiptomot, Szaúd-Arábiát és Szíriát is. Ez utóbbi állomás azért is emlí­tésre méltó, mert Macfarlane elődjét, Habibot a damaszku­szi vezetés nem volt hajlandó fogadni — „arab-ellenes maga­tartása miatt”. A szíriai kor­mánylap, a Tisrin azzal vádol­ta az Egyesült Államokat, hogy­­ újabb szíriai—izraeli háborút készít elő, s így akarja rákény­szeríteni Damaszkuszt, hogy­­ törvényesen ott-tartózkodó I csapatait vonja ki Libanonból.­­ A The Wall Street Journal cí­­­­mű amerikai lap Macfarlane I közel-keleti missziójával kap­­­­csolatban azt írta, hogy az el­­­­nöki megbízott diplomáciai­­ poggyásza semmi újat sem tar­talmaz. Eközben John Vessey tábor­­i nok, akit vasárnap Dzsemajel­­ elnök fogadott, hétfőn Isszam­­Huri hadügyminiszterrel tár­­­gyalt Husszein Jordániai és Fajid szaúdi király hétfőn Taifban az arab egység megszilárdítá­sát és az izraeli erők Libanon­ból való kivonását sürgette. Felszólították az arab államo­kat a PFSZ támogatására. Amin G­am­a Jel libanoni elnök (balra) vasárnap fogadta a Libanonban állomásozó amerikai békefenntartó alakulatok főparancsnokát, John W. Wessey tábornokot, akivel az izrae­li csapat-átrendezéssel összefüggő kérdésekről tanácskozott. (Telefotó — AP - MTI — RS) Etnikai zavargások Sri Lankában Colombo, (MTI): A Sri Lan­ka-i kormány hétfőn diplomá­ciai úton az Egyesült Államok­hoz, Nagy-Britanniához, Pa­kisztánhoz és Bangladeshez fordult azzal a kéréssel, hogy szükség esetén nyújtsanak se­gítséget a szigetországnak — jelentette hétfőn a UPI ame­rikai hírügynökség colomboi tudósítója. A magas rangú kormánytisztségviselőkre hi­vatkozó jelentés szerint Pa­kisztán és Banglades „pozitív” választ adott, az amerikai és a brit nagykövetség egyelőre kormánya utasítására vár. Sri Lankában a hatóságok a jelek szerint az etnikai zavar­gásokat arra használják fel, hogy csapást mérjenek a bal­oldalra és a Tamil ellenzékre. Hétfőre virradóra Colombóban letartóztatták a szombaton be­tiltott három Sri Lanka-i bal­oldali párt mintegy 25 vezető­jét és aktivistáját. A Sri Lan­ka-i Kommunista Pártot, a­­ szociáldemokrata színezetű­­ Szociális Egyenlőség Pártját,­­ és a szélsőbaloldali Népi Fel­­­­szabadítási Frontot azzal a képtelen váddal illetik, hogy­­ ők szították a szingaléz több­­s­­ég és a tamil kisebbség között­­ az ellentéteket a kormány meg­döntése céljából. Sri Lankában hétfőn enyhí­­t­tettek a kijárási tilalmon,­­ ugyanakkor tovább szigorítot­­t­­ák a zavargások miatt beve­­­­zetett cenzúrát. A kijárási ti­lalom enyhítését a főváros la­kossága elsősorban élelmiszer -­­ vásárlásra használta fel. A­­ gazdaságot ért súlyos károk és­­ a lakosság élelmiszer-felhal­mozása következtében az árak a magasba szöktek. A cenzúrát a fotóriporterekre is kiterjesz­tették és ezúttal nemcsak a zavargásokról, hanem a mene­külttáborokból és a tamiloknak a szigetország északi részébe történő áttelepítéséről szóló je­lentéseket is cenzúrázzák. ZALAI HÍRLAP Hultai Imre felszólalása Genfben Genf, (MTI): Hultai Imre , ENSZ-könyyű­lés jelenlegi, 37. ülésszakának elnöke hét­főn Genfben felszólalt a faj­­üldözés és a faji megkülönböz­tetés elleni IS világkonferen­cián. Beszédében kiemelte annak jelentőségét, hogy a világ szá­mos népe és kormánya a faj­­üldözés és faji megkülönböz­tetés elleni harcnak szentelt évtized alatt elkötelezte ma­gát az a pert­he­id minden for­májának megszüntetése mel­lett Pontsa feladatként jelölte meg, hogy a világ valamennyi tisztességes emberét mozgósít­sák erre a küzdelemre. A faj­­üldözés és a faji megkülön­böztetés időnként a faji fel­sőbbrendűségre vonatkozó el­képzelésekben, vagy a faji ala­pon, illetve a bőrszín, vallás, illetve nemzeti identitás alap­ján történő elzárkózásban nyilvánulhat meg. A megkü­lönböztetés irányulhat nem­zeti kisebbségek, etnikai cso­portok, illetőleg idegen mun­kások ellen is. Mindennek hangsúlyozása azért szüksé­ges — mondotta Hollai Imre —, mert léteznek olyan ké­nyelmes illúziók, mintha a faji megkülönböztetés csak a Dél- Afrikai Köztársaságban, az in­tézményes­ített fajüldözés bás­tyájában léteznek. Ez távolról sem igaz — mondotta. A fajüldözés, illet­­ve a faj, a bőrszín, vallás és a nemzeti és etnikai hovatar­tozás alapján történő megkü­lönböztetés sajnos mindenna­pos jelenség számos ország­ban, több magasan fejlett or­szágban is.­­ Francia fegyverek Csádnak Gázló, a francia kormány szó­vivője. Franciaország — tette hozzá a kormányszóvivő — a két ország közötti 1976-ban megkötött együttműködési szerződés értelmében a Habré­­kormánynak nyújtott katonai— műszaki segítséget „az ország­ban folyó harcok természeté­hez fogja igazítani”. A Hisszen Habré kormányá­­nyának tájékoztatási miniszte­re Párizsban ismételten azzal vádolta Líbiát, hogy hétfőn reggel újabb bomba­támad­ást hajtott végre a kormánycsapa­tok állásai ellen Faya-Largeau észak-csádi város körzetében. A Jana líbiai hírügynökség azt jelentette, hogy Gukuni Veddei volt csádi elnök csapa­tai körülzárták Hisszen Hab­ré egységeit a városban Ugyan­csak a Jana, Gukuni Veddi ellenkormányának rádióadását idézve azt jelentette, hogy a Faya-Largeau elleni vasárnapi bombatámadást a zairei légi­erők hajtották végre. A CBS amerikai tűztársaság szerint a csádi helyzet miatt készültségbe helyezték az Ei­senhower nevű amerikai repü­lőgépanyahaj­ót, amely Líbia partjainál gyakorlatozik. Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára genfi nyilatkozatá­ban felhívással fordult a Csád­­ban harcoló felekhez, hogy mi­nél előbb fejezzék be az ellen­ségeskedéseket. Párta­, (AP): Franciaország légvédelmi fegyvereket fog küldeni a csádi kormánynak — jelentette be Párizsban Max A nyolcvanadik évforduló Az SZKP forrásainál Nyolcvan évvel ezelőtt, 1903. júliusban és augusztus­ban zajlott le az Oroszországi Szociáldemokrata Munkás­párt (OSZDMP) IL kongresszusa. Ezen befejeződött a forradalmi marxista szervezetek egyesülésének folyamata és a Lenin által kidolgozott eszmei-politikai és szerve­zeti alapokon megalakult az oroszországi munkásosztály pártja Most ez a párt — a Szovjetunió Kommunista Pártja — vezető és irányító erő a Szovjetunióban, a szov­jet politikai rendszer, valamennyi állami és társadalmi szervezet magja Lenin 33 éves volt...­­ A kongresszus 1903. július­­ 30-án nyílt meg Brüsszelben.­­ Az első 13 ülést egy elhagyat­­­tott raktárhelyiségben sikerült­­ megtartani. A belga rendőrség­­ csakhamar megfigyelés alá­­ vonta a küldötteket és néhá­­­­nyat közülük kiutasított az­­ országból. A résztvevők átköl­töztek Londonba, ahol aztán a következő 24 ülést megtartot­ták. A kongresszus számára különböző munkásszervezetek­től béreltek termeket A kongresszust a szervező­bizottság megbízásából G. V. Plehanov nyitotta meg, aki 1883-ban A munka felszabadí­tása néven marxista csopor­tot szervezett, és sokat tett a marxizmus oroszországi ter­jesztéséért „20 évvel ezelőtt semmik voltunk — mondta a szónok —, most viszont már nagy társadalmi erők ... Tuda­tos kifejezést kell adnunk en­nek az ösztönös erőnek prog­ramunkban, taktikánkban, szervezetünkben. Ez a felada­ta kongresszusunknak, amely­re, mint látják, rendkívül sok komoly és nehéz munka vár. Meggyőződésem azonban, hogy ezt a komoly és nehéz mun­kát szerencsésen elvégezzük és ez a kongresszus korszakos jelentőségű lesz pártunk tör­ténetében”. A kongresszuson az OSZDMP 26 szervezete képvi­seltette magát, amelyek több ezer tagot egyesítenek soraik­ban. Összesen 43 delegátus vett részt 51 szavazati joggal­­ és 14 delegátus tanácskozói joggal. Túlsúlyban voltak kö­­­­zöttük a fiatal, erőtől duzza­­­­dó és energikus forradalmá­­r­rolt. Lenin akkor 33 éves volt, s sok delegátus életkora nem­­ haladta meg a 30 évet. Ők I magának a pártnak a fiatal­­­­ságát jelképezték. Túlsúlyban az Iszkrások Bár az Iszkra jelentős mér­tékben hozzájárult az oppor­tunisták elleni harchoz és so­kat tett a forradalmi marxis­ták tömörítéséért, a kongresz­­szus összetétele mégis hete­rogén volt Képviselve voltak a pártban akkoriban meglévő különféle eszmei áramlatok. A következetes marxisták, az Iszkra hívei 33 szavazattal rendelkeztek. 10 szavazattal az ingadozó közép, vagy ahogy nevezték őket, a „Mocsár”, s 8 szavazattal az Iszkra nyílt ellenfelei, az opportunista irányzat kifejezői. Lenin hí­veinek, vagyis a „szilárd” Iszkrásoknak 24 szavazatuk volt az opportunizmusra haj­lamos határozatlan, ingadozó Iszkrások, akik L. Martovot követték, 9 szavazattal rendel­keztek. Ez az erőviszony meg­határozta az éles elvi harcot, gyakorlatilag az egész kong­resszus folyamán. A kongresszus ele­jén az Iszkrások valamennyien egy­ségesek voltak. Csakhamar azonban kitűnt, hogy nem minden téren ilyen kedvező a helyzet. (APN—KS) (Következik: II. Program a harchoz) ­. Az elszigeteltség ellen A IL kongresszust nagy előkészítő munka előzte meg. Ezt különösen szükségesssé tette, hogy a kongresszus lé­nyegében véve alapító kong­resszus volt, alapvető elméle­ti kérdéseket kellett megvizs­gálnia, lerakta a pártideoló­gia alapját Az OSZDMP 1898 márciusában megtartott I. kongresszusa kinyilatkoztatta a párt megalakulását. Egysé­ges program és szervezeti sza­bályzat hiányában azonban a szociáldemokrata szervezetek mind eszmei, mind szervezeti tekintetben el voltak szigetel­ve egymástól. A tudományos szocializmus eszméinek, az iz­mosodó munkásmozgalommal való egyesítését megakadá­lyozta az opportunizmus. Le kellett küzdeni a forradalmi szervezetek elszigeteltségét és kontárkodását, határozottan el kellett határolódni az oppor­tunistáktól, ki kellett dolgoz­ni az oroszországi proletariá­tus egységes marxista pártjá­nak programalapjait, taktikai és szervezeti elveit. Egy szenvedélyes álom­i munka óriási része a Le­nin által létrehozott illegális összoroszországi politikai lap­ra, az Iszkrára hárult. Ennek első száma 1900 decemberé­ben jelent meg. Az Iszkrának igen nagy érdeme van a párt­programnak és a párt létre­hozását célzó szervezési terv kidolgozásában, az OSZDMP II. kongresszusának előkészí­tésében és összehívásában. Az­óta, hogy a szervezőbizottság megkezdte a kongresszus köz­vetlen előkészítését,­­ a vele kapcsolatos egész munka vol­taképpen V. I. Leninre hárult, aki külföldön élt. Ő szenvedé­lyesen álmodott olyan egysé­ges összeforrott párt létreho­zásáról, amelyben feloldódná­nak a párt iránti viszonyukat egyéni rokonszenvekre vagy ellenszenvekre alapozó összes különálló , körök, amelyben nem lennének semmiféle mes­terséges válaszfalak, köztük nemzeti válaszfalak sem. IWS. augusztus . Lengyelország 1983 nyarán 4. A pápától­­a kommunistákig ÉVEK ÓTA központi alakja II. János Pál pápa a lengyel eseményeknek. Kétségkívül nagy hatással volt az esemé­nyek alakulására korábbi, el­ső lengyelországi látogatása is, de ez a mostani, a június végi e tekintetben legalábbis vetek­szik az előzővel. Mi történt végül is! J. Urban kormányszóvivő szerint, aki valóban a legköze­lebbről láthatta a látogatás minden mozzanatát , a pápa megnyilatkozásai elsősorban a lengyel katolikus egyház ere­jének, befolyásának növekedé­sét célozták. Szót emelt a je­lenlegi határok sérthetetlensé­ge mellett is. Munkára ösztön­zött, igyekezett reményt kelte­ni általában és különösen az ifjúság körében. A Szolidaritás volt tagjaihoz többször szólt, akik szerinte igaz ügyért har­coltak. Közben kétszer tár­gyalt Jaruzelski tábornokkal, elismerve a kormányzat tevé­kenységét és tekintélyét. A Lengyel Állami Vallás­ügyi Hivatal igazgatóhelyette­­­­se, A. Merkel véleménye sze­rint a pápa látogatása éppen ezért pozitívan értékelhető. Sok felvételt, filmhíradó­részletet láttam a pápa láto­gatása időszakából. Mind­egyikre jellemző volt a nagy tömeg fiatalokkal. Ez érthető. Az elmúlt évek eseményei mégiscsak őket sokkolták leg­jobban. A Szociatista Ifjúsági­­ Szövetség titkára szerint, az I ifjúság problémája még a gaz­­­­daságénál is nagyobb.­­ — A pápa szerint a lengyel­­ fiatalok az elveszettek nemze­­­­déke — így az első titkár, aki­ I vel a párt által szervezett­­ gyanszki ifjúsági fórumról be­­­­szél­gettünk. — Mi ezt­­kétség­­­­bevonjuk, bár el kell ismer-­­­nünk, hogy a lengyel fiatalok s most eléggé kiábrándultak, s nem így képzelték, mást akar­­t­­ak.­­ A Szocialista Ifjúsági Szövet­ségben jelenleg másfél millió távot számolnak, de egy részük tag csupán, tenni alig tesz va­­lam­it Legerősebbek az üzemi sz­ervezetei. Az egyetemeken kilencévi szünet után most szervezkednek, csak hát nehéz ez a munka. Ami a tetteket il­leti, sokféle elképzelés alakult ki a gdanszki ifjúsági fóru­mon. Lakásépítés, szabad­idő, termelési mozgalmak, reform­­akciók, önköltségcsökkentés, nyelvtanulás, sport, tömegkul­túra és még sok minden sze­repel az új szocialista ifjúsági szervezetek programjában. Úgy tűnik azonban, hogy a korábbi sablonoktól még nem tudtak teljesen megszabadulni. IDŐ KELL AHHOZ, hogy feloldódjanak a görcsök, hogy a fiatalok nagyobbik, jobbik része megértse: övék, nekik épül a szocializmus Lengyelor­szágban. Mit tehetnek ilyen körülmé­nyek között a kommunisták? — Soha — ilyen széles ívű, tevékeny munka nem folyt a pártban — így tájékoztatta de­legációnkat Staniszlaw Glen, a LEMP KB sajtó-, rádió- és te­levízió osztályának helyettes vezetője — Az eszmei, ideoló­giai harc, az ellenség vissza­szorításának gyakorlati lépései napi ébrenlétet követelnek. A lengyel pártban ma a két­­frontos, sőt több frontos harc­ról beszélnek. Nem akarnak visszatérni az 1980 előtti álla­potokhoz. A párt vezető szere­pét elsősorban eszmei, ideoló­giai kérdésként kezelik, készek a párbeszédbe, vitára, ma már jól elbírálják a nyugati propa­ganda,­­sőt Reagan elnök sze­mélyes mélyütéseit is. LENGYELORSZÁGBAN Ja­ruzelski tábornok jellemző sza­vaként idézik, jelszónak tart­ják azt a mondást: nem az a fontos, ki honnan jön, hanem, hogy mit csinál ma jó jel, hogy a párt első titkárát egyre többen idézik, szavaira odafi­gyelnek, mert ez egyben a párt iránti bizalmat jelenti. Vasvári Ferenc — Vége — A varsói felkelés évfordulója A lengyel főváros lakói hét­főn megemlékeztek a fasiszta megszállók ellen kirobbant varsói felkelés 39. évfordulójá­ról. A Hazafias Nemzeti Új­­jászületési Mozgalom (PRON) varsói tanácsa, a Nemzetvédel­mi Minisztérium, a Partizán Szövetség (ZBOWID), valamint­ az üzemek és ifjúsági szerve­zetek képviselői megkoszorúz­ták az Ismeretlen Katona sír­ját. A kegyelet virágait helyez­ték el a harcok számos emlék­helyén is. Varsóiak ezrei ke­resték fel az elesettek és az ál­­dozatok sírjait (MTI)

Next