Zalai Hírlap, 1983. október (39. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-01 / 232. szám

AJkggfipgetőbb feladata« a nukleáris leszerelés n i—1IW—;HI»MIIIII'll|ilililllBHI»l|IMMIWMIÉBIIWi| —Willi Losonczi Pál beszéde az ENSZ-ben Washington, (MTI). Az ENSZ-közgyűlés 38. ülésszaká­nak csütörtök délutáni plenáris ülésén — közép-európai idő szerint a késő esti órákban — szólalt fel Lazsonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnöke. A nemzetközi helyzettel kapcsolatos magyar állásfoglalást az ülésszak résztvevői nagy érdeklődéssel fogadták. Elhang­zása után annak mértéktartó, felelősségteljes hangnemét, ugyanakkor határozott állásfoglalását emelték ki. Két világégés szörnyű ta­pasztalata nyomán szerveze­tünket éppen az a nagy el­határozás hívta életre, hogy — alapi okmányunk­ szavaival — „megmentsük a jövő nemze­dékét a háború borzalmaitól”. E munkánknak otthont adó p­alota falába is ezt az évez­redes emberi óhajt vésték: „Nemzet ne emeljen kardot nemzetre, és ne tudja meg soha többé, hogy mi a háború.” De vajon elmondhatjuk-e, hogy akárcsak a közelébe ju­tottunk már e nagy célnak — kezdte beszédét a magyar ál­lamfő. — Úgy érzem — folytatta — a kérdés maga is illuzórikus­nak hat a jelen történelmi pil­lanatban, amelyet sajnos a nemzetközi feszültség kiélező­dése jellemez. Fokozódik a konfrontáció, kísérletek tör­ténnek a világbéke fenntartá­sát biztosító erőegyensúly megbontására, katonai fölény­szerzésre, a népek nemzeti és társadalmi felszabadulási fo­lyamatának visszafordítására. Mindez aggodalommal tölti el­­ a Magyar Népköztársaság né­pét és kormányát. E veszélyes helyzet kialaku­lásának fő okát a fegyverke­zési hajsza fokozódásában lát­­­juk. A példátlan arányú fegy­­­­ver­kezés nemcsak közvetlenül,­­ a nukleáris katasztrófa eshető­ségével fenyegeti civilizáción- s­kát, hanem közvetve is: azál­­­­tal, hogy eltékozolja az embe-­­riség anyagi és siettem! erő­forrásait, megfosztja a népe­ket a munkájuk által létre­hozott javak jelentős részétől, tartósítja a gazdasági elmara­dottságot egész sor fejlődő or­­­­szágban. Vajon nem képtelen ellentmondás-e ez a tudomány és a technika századában? Akkor, amikor kézzelfogható közelségbe került az olyan glo­bális problémák megoldási le­hetősége, mint az új energia­források feltárása, az óceánok kincseinek kiaknázása, a vi­lágűr békés meghódítása, az éhínségek és a pusztító nép­betegségek felszámolása, a ro­hamosan romló természeti­­ környezet megmentése. Vajon elképzelhető-e globális együtt­működés nélkül e valóban nagyszerű lehetőségek valóra váltása ? Hiszen már a körvezetőnk alapokmányának elfogadásá­val erre tettünk ünnepélyes ígéretet: egymással jó szom­szédként békességben élünk együtt, és előmozdítjuk a szo­ciális haladást s az életfelté­telek javítását. A Magyar Népköztársaság­nak, ha szabad így mondanom, hitvallása a különböző társa­dalmi rendszerű álamok bé­kés egymás mellett élése. Ezen mi nem pusztán azt értjük, hogy nincs háború, bár az nem kevés! Számunkra a koeg­­(Folytatás a 2. oldalon.) (Telefotó - AP-MTI-KS) titauiaH iMmnHMai Hazánk szava Ritkán adódik alkalom, hogy a magyar államfő olyan tekintélyes nemzetkö­zi fórumon ismertesse tö­rekvéseinket, népünk aggo­dalmait, társadalmunk sza­vát a világ dolgairól, mint az ENSZ közgyűlése. Most, az ENSZ-közgyűlés 38. ülés­szakának plenáris ülésén Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke nagy érdeklő­déssel fogadott beszédében fogalmazta meg hazánk ál­­láspontját. Tegyük hozzá, hogy a nemzetközi helyzet megíté­lésében hozzánk hasonló módon gondolkodik sok-sok millió ember a földkereksé­gein. Például senki sem vi­tathatja, hogy a jelenlegi, roppant veszélyes világhely­zetet a fegyverkezési hajsza fokozódása váltotta ki. A példátlan arányú fegyver­kezés ráadásul nemcsak a nukleáris katasztrófa esé­lyeit növeli, hanem egy­szersmind eltékozolja az emberiség anyagi és szelle­mi erőforrásait, tartósítja a nyomort, az elmaradottsá­got a Föld tekintélyes há­nyadán. Aggodalmaink te­hát egybeesnek más népie­kével. Hitvallásunk a kü­lönböző társadalmi rendsze­rű államok békés egymás mellett élése. Éppen a kö­zelmúlt napok és hetek éke­sen bizonyítják: a kormá­nyok és a népiek tevékeny együttműködésének, a köl­csönösen előnyös politikai, gazdasági és kulturális kap­csolatok fejlesztésének hí­vei vagyunk. Egész népünk óhaját, kor­mányzatunk legfőbb felada­tait fogalmazta meg Loson­na Pál abban, hogy meg kell menteni az enyhülés ed­digi eredményeit. Ma azon­ban újra feléled a konfron­táció szelleme, a nemzetközi érintkezésben ismét polgár­jogot nyer a durva vádas­kodás, hódít a diszkriminá­ció, terjed az erőpolitika, a nemzetközi légkör gyökeres javításra szorul. Ebben az irányban csakis a nukleáris leszerelés bizonyulhat hatá­sos lépésnek Losonczi Pál azokból az ésszerű javasla­tokból kiindulva, amelyeket a Szovjetunió tett az atom­fegyverkezés befagyasztásá­ra, nyomatékkal hangsú­lyozta: hazánk közvetlenül érdekeit olyan megállap­o­­dásban, amely előírná, ne helyezzenek el tömegpusztí­tó fegyvereket ott, ahol még nincsenek, s ne növeljék mennyiségüket ott, ahol már vannak. A magyar ál­lamfő nagy jelentőséget tu­­lajdonított annak, hogy a közelmúltban Madridban tartalmas záródokumentum elfogadásával ért véget az európai biztonsági és együtt­működési találkozó. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy 1985-ben Budapest lesz a kulturális fórum színhelye. Ez is arról tanús­kodik, hogy hazánkat elis­merik, kormányzatunk p­o­­litikáját méltányolják. Losonczi Pál ENSZ-ben felszólalása világosan meg­fogalmazta szándékainkat, törekvéseinket Híven tük­rözte azt a felelősséget ame­lyet kormányun­k a békéért, a biztonságért, a hideghá­borús légkör elutasításáért érez. Gyapay Dénes Befejezte hivatalos programját a grenadai miniszterelnök Maurice Bishop, a Grenadai Népi Forradalmi Kormány és az Új Mozgalom Párt (Ji­­WEL) elnöke —, aki Lázár György miniszterelnök vendé­geként, hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban — pén­teken a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyárá­nak tevékenységével ismerke­dett. A vendéget Soltész István ipari miniszterhelyettes, vala­mint Újpest és a gyár több vezetője fogadta és tájékoztat­ták az 1910-ben alakult, ter­mékeiről világszerte ismert vállalat történetéről és jelené­ről. A tájékoztatót üzemlátoga­tás követte. A nap­ folyamán Nagy Já­nos külügyminisztériumi ál­lamtitkár Unison Whiteman külügyminiszterrel folyatott megbeszélést időszerű nemzet­közi kérdésekről Maurice Bishop délután ta­lálkozott a magyar sajtó mun­katársaival. Nyilatkozatában rámutatott,­­ hogy budap­esti tárgyalásait szívélyes, meleg légkör jellemezte, s különösen nagyra értékelte a Kádár Já­nossal és Lázár Györggyel folytatott eszmecserét Elisme­réssel szólt arról az építő mun­káról, amelyet a magyar nép a fejlett szocialista társada­lom megteretése érdekében végez. A látogatás során szer­zett tapasztalatai közül ki­emelte azokat az eredménye­ket, amelyeket a magyar me­zőgazdaság ért el. A megbeszélések tartalmi kérdéseit elemezve a grenadai kormányfő elmondta, hogy azok célja elsősorban a két párt és kormány közötti kap­csolatok, az együttműködés bővítése volt. Az MTI mun­katársának ezzel kacsolatos kérdésére válaszolva Maurice Bishop elmondta, hogy a tár­gyalások során jó alapja jött létre a kapcsolatok további mélyítésének. ★ Maurice Bishop látogatásá­nak hivatalos programját be­fejezve néhány napot hazánk­ban pihen. (MTI) Tanácskozás a környezetvédelemről Közel száz résztvevő jelenlé­tében került sor pénteken dél­előtt a Festetics-kastélyban a Magyar Közgazdasági Társa­ság Zala megyei és keszthelyi csoportja rendezésében a kör­nyezetvédelem aktuális kérdé­seivel foglalkozó tudományos tanácskozásra. A legfontosabb feladatokról,­ az eddigi eredményekről és a gondokról tartott vitaindító előadást dr. Gonda György ál­lamtitkár, érintve országos mé­retű, s a Balaton környékét jellemző problémákat, téma­­valókat. A referátumhoz kapcsolódott előadásával dr. Végh György tanszékvezető egyetemi tanár, aki a mezőgazdasági kérdések­­kel foglalkozott, Kovács Tibor, a Központi Statisztikai Hivatal főosztályvezetője, a környezet­­védelmi témakör statisztikai jellemzőiről beszélt, Kátai I. István, a Zala megyei tanács építési és vízügyi osztályveze­tője a környezetvédelem urba­nisztikai vonatkozású helyi problémákról szólt. Szabó László, a vonyarcvashegyi kö­zös községi tanács vb-titkára pedig a térségben végzett kör­nyezetvédő munka eddigi ered­ményeiről számolt be. Vitaösz­­szefoglalójában az államtitkár ez utóbbival kapcsolatban ki­emelte, hogy a vonyarci tér­ségben a rekultiváció eredmé­nyei országosan is követendő példával szolgálnak. Szekcióülésekkel folytatódott a Zalai Egészségügyi Tudományos Napok programja A csütörtökön kezdődött IX. Zala megyei Egészségügyi Tu­dományos Napok programja pénteken a keszthelyi városi színházban és a­ városi műve­lődési központban szekcióülé­sekkel folytatódott. Az egész­ségügyi szakdolgozók előadá­saikban egyebek között foglal­koztak az ápolás-szervezést be­folyásoló tényezőkkel, illetve az ápolási teendőkkel az idős, légzési elégtelenebben szenve­­dő betegeknél. Ebben a szek­cióban pénteken negyvenöt rö­vid előadás hangzott el, s eze­ket vita követte. A tudományos beszámolók között különösen nagy ér­­­­deklődés­ kísérte az idős bete­­­­gek műtéti teherbírásának ta­pasztalatairól szóló és az op­e­­r­rált már­cistás eseteket értéke­­l­­ő előadást. Külön foglalkoz­­t­­ak a terápia kérdéseivel, a­­ mozgásszervi betegek kezelése során nyert tap­asztalatokkal, a fizikoterápiás lehetőségeivel, de igen népszerűek voltak a színház előcsarnokában rende­zett poszter-bemutatók is. A gyógyszerészek ugyancsak szá­mos, aktuális kérdéssel foglal­koztak az egészségnevelési te­vékenységtől a gyógyszerelési szokások számítógépes elemzé­séig. A programot a Georgikon néptáncegyüttes és a hévízi Blockflote együttes műsora szí­nesítette. Világ proletárjai, egyesüljetek ! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ZALA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIX. évfolyam, 232. szám Ara: 1,80 forint 1983. október 1. szombat Lázár György fogadta az osztrák alkancellárt Marjai József, a Miniszter­tanács elnökhelyettese pénte­ken tárgyalást folytatott a meghívására hazánkban tar­tózkodó Norbert Stegerrel, az Osztrák Köztársaság alkancel­­lárjával, kereskedelmi és ipar­ügyi min­iszterrel Megvitatták a nemzetközi gazdasági élet egyes kérdéseit, és kölcsönösen tájékoztatást adtak országaik gazdaságának helyzetéről. Megvizsgálták a Magyarország és Ausztria kö­zötti kereskedelmi és gazdasá­gi együttműködés fejlesztésé­nek további lehetőségeit Kü­­­lönös figyelmet fordítottak az­­ árucsereforgalom feltételeinek javítására, az ipar, a mezőgaz­daság és a szolgáltatások terü­letén a termelési és értékesíté­si kooperációk, s más együtt­működési lehetőségek bővíté­sére, valamint a magyar gaz­daságfejlesztési tervekben való osztrák részvétellel összefüggő kérdésekre. Lázár György, a Miniszter­tanács elnöke pénteken hiva­talában fogadta Norbert Sté­gert Norbert Steger a magyar— osztrák gazdasági, ipari és mű­szaki együttműködési vegyes­bizottság társelnökeként részt vett a bizottság idei ülésén és magyar partnerével, Veress Pé­ter külkereskedelmi miniszter­rel aláírták a bizottság jegyző­könyvét. Norbert Steger a nap folya­mán tárgyalásokat folytatott Méhes Lajos ipari miniszterrel és Juhár Zoltán belkereskedel­mi miniszterrel. Az osztrák alkancellár pén­tek este elutazott Budapestről Norbert Steg­er, Lázár György dolgozószobájában. Kis balatoni beszámoló Az idén 87 millió forint értékű munkát végeznek a kis­­balatoni építkezésen. A beruházás egyik legfontosabb léte­sítménye a megtisztított vizet a Zalába visszaeresztő zsilip­­rendszer, amit Balatonhúlvég határában cölöpöznek (képün­kön). (További képes beszámolónk a lap 4. oldalán. MHSZ aktivisták kitüntetése Tegnap délután Zalaegersze­gen, a Helyőrségi Művelődési Otthonban a Fegyveres Erők Napja alkalmából a Magyar Honvédelmi Szövetségnél ki­emelkedő munkát végző tár­sadalmi aktivisták kitünteté­sére került sor. Dr. Farkas Ist­ván, az MHSZ megyei titkára köszöntötte a résztvevőket. Ünnepi beszédet Király Fe­renc, a megyei párt-végrehaj­tó bizottság tagja, az SZMT vezető titkára mondott. Ezt követően a Honvédelmi Ér­demérem kitüntetést­— 35 év­től 10 évi társadalmi munka után — 107-en vették át. Az MHSZ Kiváló Munkáért ki­tüntetés arany, ezüst és bronz fokzatát 56-an kapták meg.

Next