Zalai Hírlap, 1984. június (40. évfolyam, 127-151. szám)

1984-06-01 / 127. szám

A határidő előtt hat hónappal (3. o.) IMlRi A cilinkói kaszás (3. o.) «Hillin' Kik szerelik az elemes bútorokat? (5. o.) m­iiiiiiiiim Szakmunkások — 17 évesen (5. o.) •MHUlMlltl-Szabó bácsi elbúcsúzik (5. o.) Világ proletárjai, egyesüljetek! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ZALA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XL. évfolyam, 121. szám Ara.* 1,40 forint 1984. június 1., péntek Magyar—NDK barátsági nap Keszthelyen Nagygyűlés a Bakony Művek gyárában A béke és barátsági hónap jegyében rendeztek magyar— NDK barátsági napot Keszthe­lyen, mely alkalomból Heide­marie Englert, az NDK kultu­rális központ igazgató helyet­tese vezetésével német vendé­gek érkeztek a Balaton parti városba. A vendégeket a város és a megye állami és politikai szer­veinek, tömegszervezeteinek képviselői fogadták a városi tanács épületében. Tóth Zol­tán, a HNF városi titkára, a népfront helyi szerveinek munkájáról, Tóthné Simon Mária tanácselnök-helyettes pedig Keszthely történelmi múltjáról, műemlékvédelméről a település tervezett fejleszté­séről adott tájékoztatást. A Bakony Művek helyi gyá­rában barátsági nagygyűléssel folytatódott a program. Beszé­det Heidemarie Englert mon­dott. Méltatta a két nép ba­rátságát, testvéri kapcsolatait és a békéért folytatott közös erőfeszítéseit. A gyűlést köve­tően a gyár műszaki igazgató­helyettese, Németh Lajos ve­zetésével gyárlátogatáson vett részt a küldöttség, majd a He­likon kastélymúzeumot tekin­tette meg. A vendégek a városi tanács székházában Bőséges esők után, meleget igényel a növényzet Határszemle május végén Május utolsó napjaiban meg­tartották az ilyenkor szokásos határszemléjüket a megye me­zőgazdasági üzemeinek nö­vénytermesztő szakemberei. Egyúttal néhány növény elő­zetes termésbecslését is elvé­gezték. Ezek megyei összesíté­se tegnap elkészült a megyei tanács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztályán. Őszi ár­pa kipusztulást egyik üzemből sem jeleztek, az őszi és a kora tavaszi szárazság viszont a nö­vényzet fejlettségében érezteti kedvezőtlen hatását, a kalász hosszúsága kisebb a kívána­tosnál, az állomány nem egyöntetű. A 6700 hektáron termelt növény jelenleg 3,6 tonnás hozamot ígér a terme­lőszövetkezetekben. Rozsból, amit a gazdaságok leggyen­gébb területeiken termelnek 2,6 tonnás átlag várható. Különben az a vélemény, hogy a májusi bőséges esők sokat használtak a növények­nek. A hónap folyamán 80— 100 milliméternyi csapadék hullott a megyében, s ez 20—30 milliméterrel több mint amennyi az elmúlt év májusá­ban esett. Az ez évi csapadék­­mérleg 260 millimétert mutat, míg a múlt év első öt hónap­jában 225 millimétert mértek Zalaegerszegen. A kiadós csa­(Folytatás a 2. oldalon.) Az idei vásár nemcsak a magyar exporttörekvések meg­valósítását segítette — mint azt az üzletkötések is mutat­ják —, hanem támpontul szol­gált a vállalatoknak a jövő fejlesztéseinek megalapozásá­­hoz és segítették az élenjáró külföldi technika megismeré­sét, valamint a műszakilag és pénzügyileg is előnyös beszer­zési források felkutatását. A BNV szervezői sikeres vá­sárt zárhattak. Hazánkon kí­vül 27 ország és Nyugat-Ber­­lin 1839 cége állított ki, ami 10 százalékkal több mint ta­valy. Ez annak bizonyítéka is, hogy a tavaszi vásár szakmai tekintélye erősödött. Az esti vásárzárás után nyomban megkezdték a BNV „bontását". Kamionok tucat­jai indultak útnak, hogy a ki­állítási tárgyak egy részét a néhány nap múlva kezdődő poznán­i nemzetközi vásárra szállítsák. (MTI) Losonczi Pál mongollal programja /látogatás Arhangaj megyében leg és a hozzá tartozó megye a Hangáj hegységben találha­tó, területén két természeti övezet — a ligetes és a füves puszta — találkozik. 80 ezer lakosának nagyobb része tehát állattenyésztésből él. Körül­­belül 40 000 hektárnyi szántó­­területe is van a fél Magyar­­országnál nagyobb megyének, és nem szűkölködik ipari nyersanyagokban — szénben, kénben, rézben, mangánban, márványban és másban — sem. Mindez abból­ a tájékoz­tatóból tudható, amelyet a me­gye vezetői nevében G. Da­­rambadzar, a megyei pártbi­zottság titkára adott Losonczi Pálnak, az ünnepélyes és me­leg fogadtatás után. A gazda­sági építőmunkában elért eredményeiért Arhanigaj megye több alkalommal részesült ki­tüntetésben, magyar segítség­gel tufabetonblokk-gyártó üzem épült. Az egynapos vidéki látogatás egy tejfeldolgozó kisüzem ■megtekintésével záru­lt, amely után — az esti órákban — az Elnöki Tanács elnöke és kísé­rete visszatért a fővárosba. Ulánbátor (MTI): Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, csütörtökön­ gazdag vidéki programot bonyolított le. Nya­rain Dzsagvarainak,­ a Nagy Népi Hurál Elnöksége elnök­­helyettesének és más hivata­los személyiségeknek a társa­ságában kora reggel különre­­pülőgéppel Arhangaj megye székhelyére, a 20 000 lakosú Ceterjegbe utazott. A fővárostól csaknem fél­ezer kilométerre fekvő Cecer- Kádár János fogadta Armand Hammert Armand Hammer, a neves amerikai közéleti személyiség, az Occidental Petroleum Cor­poration igazgatótanácsának elnöke Marjai József minisz­­terelnökhelyettes meghívására, csütörtökön reggel Budapestre érkezett. Tárgyalásai során Armand Hammer megbeszéléseket foly­tat az amerikai vállalat és ma­gyar partnerei közötti együtt­működés további bővítéséről a bányászat, az energetika és a vegyipar területén, áttekin­tik a közös, harmadik piaco­kon történő fellépés kiterjesz­tésének további lehetőségeit. Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csü­törtökön a KB székházában fogadta Armand Hammert. A szívélyes légkörű találkozón véleményt cseréltek a nemzet­közi helyzet és a magyar— amerikai kapcsolatok néhány időszerű kérdéséről. Kádár János fogadta Armand Hammert, az Occidental Int­­roleum Corporation elnökét, neves amerikai közéleti szemé­­lyiséget (középen a tolmács). (MTI Fotó: Pólya Zoltán felvétele — telefoni — KSI Elismerés az élenjáróknak Pedagógusnapi ünnepség Budapesten Hazánk valamennyi pedagó­gusát: az óvónőket, a tanító­kat, a tanárokat,­ a pedagógus, képző intézmények és az okta­tásügy minden dolgozóját, az irányító szervek vezetőit kö­szöntötte Köpeczi Béla műve­lődési miniszter, a Pesti Viga­dó dísztermében csütörtökön a pedagóguanap alkalmából rendezett kitüntetési ünnepsé­gen. Az eseményen megjelent Aczél György, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára, Fejti György, a Magyar Kommü­­n Folytatás a 2. oldalon.) Takarékos, megfontolt gazdálkodás Ülést tartott a zalaszentgróti városi tanács nevet veszi fel. Az észrevételre elhangzott válaszból kitűnt, hogy a névválasztás pályázat útján­­történt, aminek végső eredményét az Áfész igazgató­sága hagyta jóvá. Az írásban kiadott tanács­elnöki beszámolóhoz dr. Ács László szóbeli kiegészítést fű­zött, majd Csuti Lajos, pénz­ügyi, terv és munkaügyi osz­tályvezető előterjesztésében a múlt évi költségvetési és fej­lesztési terv zárszámadásá­t hagyta jóvá a testület. Amint, megállapították, a költségve­tési kiadásoknál megkülönböz­tetett figyelmet fordítottak az ésszerű takarékosságra, a pénz­ügyi fegyelem betartására. A 42 millió forintból ily módon futotta az intézmények zavar­talan működésére, néhány te­rületen pedig a korábban elért színvonal szerény mértékű emelésére. Ebből az összegből fedezték a strand felújítási munkáit, valamint az utak, hi­dak építését, karbantartását. Fejlesztésre 23 és fél millió forintot fordítottak. A 14 cél­csoportos lakás építésének be­fejező munkálataira 3 millió forint jutott. Elkészült a Vár­rét utcai szennyvízcsatorna Nem volt viszont anyagi fede­zet a Móricz Zsigmond és a Marton Lajos utcában terve­zett vízvezeték építésére, ami­re a­z idén kerül sor. Terven felüli feladat volt a település földgáz-program­jának indítá­sa, a beruházás tanulmányter­vének és kiviteli tervének el­készíttetése. Az Áfész-étterem­ befejezéséhez másfél millió fo­rint támogatást nyújtott a ta­nács, az Észak-zalai Víz-, Csa­tornamű és Fürdő Vállalatnak pedig 13 milliót utalt át a vas­és gáztalanító, valamint a re­gionális vízmű építésére. A társadalmi mun­ka értéke megközelítőleg 9 millió forin­tot tett ki. Mindent összegezve: Tegnap délután ülést tartott a zalaszentgróti városi tanács. A napirendek tárgyalásai előtt a tanács és a népfront részéről kitüntetéseket adtak át a tár­sadalmi munkában élenjárók­nak. Interpellációban dr. Papp Elemér nemtetszésének adott hangot, mivel a rövidesen megnyíló Áfész-éttterem a Grót Zalai útépítők a 8-as főúton A Zalaegerszegi Közúti Épí­tő Vállalat jelentős munkát végez a 8-as főút korszerűsíté­sénél A zalaegerszegi főépí­­t­és vezetőség generálk­i­v­i­telezé­­sében Vasváron közel hetven­­millió forintos költséggel új vasúti felüljárót, és az ehhez igazodó 2 kilométeres korrek­ciós szakaszt kezdték építeni tavaly. Az új híd 132, egyen­ként 9—10 méteres mély­ségbe levert cölöpökön nyug­szik, ezen alakította ki a Híd­építő Vállalat az 53 méter hosszú, három nyílású Híd­szerkezetet A korrekciós szakaszon­­tu­ll ezer köbméter földmunkát végez a KFV géplánca. A Hídépítő Val­lat szak­emberei szerelik a gyalogjárdával együtt 12 méter széles híd szerkezetét.

Next