Zalai Hírlap, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-01 / 153. szám
1984. július 1. Ribizli kombájn Megkezdődött a szüret a tolcsvai Békeharcos Termelőszövetkezet most termőre fordult 22 hektáros feketeribizli ültetvényén. A gazdaság a Debreceni Konzervgyár jelentős anyagi támogatásával finn gyártmányú ribizli betakarító kombájnt vásárolt. A gép naponta 3-4 hektár termését szedi le, s így 100— 150 ember munkáját helyettesíti. Az 1 kilométeres óránkénti sebességgel haladó kombájn úgy fogja be a termő bokrokat, hogy a növényben nem okoz kárt, eközben vibrációs berendezése tálba gyűjti a termést, aztán ládába rakja, a ládákat pedig a sorok végén depózza. A kombájn mindössze 8 százalékos, tehát még a szedőknél is kisebb veszteséggel és nagyon tisztán dolgozik. A szemeket nem töri össze. A most termőre fordult ribizli ültetvényt már eleve gépi betakarításra, 70 centiméteres tő- és 300 centiméteres sortávolsággal telepítették. Mivel a ribizli gyorsan érik, a kombájn ára a minőségmegóvás révén körülbelül 4-5 év alatt megtérül. A gép a következő hetekben már a nógrádi gazdaságok ribizlis kertjeiben dolgozik majd bérmunkában. Az üzemköltsége minimális: óránként mindössze 5 liter gázolajat fogyaszt. Sokcélú paneltérelemek Több célra is használhatóvá fejlesztette előregyártott garázsát a Beton- és Vasbetonipari Művek hirdi üzeme Az új változatok bejárati oldalukon és aljukon nyitott, téglatest alakú, ajtó- és ablaknyílásokkal ellátott tizenhét négyzetméter alapterületű betondobozok különféle elárusító pavilonnak, felvonulási épületnek, kiskerti szerszámraktárnak, tetejükön nyílással pedig még szivattyúháznak is alkalmasak. A hirdi üzem szakemberei a gyártási technológia megfelelő módosításával a sablon megszabta méreten belül szinte bármilyen megrendel® igényt képesek kielégíteni, ablakot, ajtót nyitnak az egy darabban öntött betonelem tetszőleges oldalfalán. Az egésznek a lényege az, hogy minden tanácstag mellé egy népfrontaktívát — többnyire bizottsági tagot — osztanak be, s így egy-egy vásztókerületben ketten végzik a lakosság érdekképviseletét és valósítását az éppen megolzii.a váró feladatra. E módszer hagyományai a hetvenes évekre nyúlnak vissza Letenyén, ám a párok minden korábbinál eredményesebben tevékenykedtek tavaly és az idén. Hozzájárulás az óvodához és a strandhoz — Pontosan 10 éve dolgozom együtt Tóth Lajossal, aki korábban a nagyközségi pártbizottság titkára volt, most per a városi jogú nagyköz-'7. tanács elnökhelyettese — 1 -u Kertész István, a vízmű h°'vi 'szemének vezetője. — A Kárpáti utca tartozik hozzánk, 32 családdal. Az emberek fele kétszintes társasházakban él, a másik fele pedig családi házakban. Emlékezetes és sikeres esemény volt számára a legutóbbi tanácsválasztást megelőző jelölőgyűlés összehívása. A írásos meghívón kívül személyesen is bekopogott mindenkihez, s ennek 80 százalékos megjelenés lett az eredménye. A tanácstaggal együtt támogatták minden lehetséges fórumon a lakók kérését is, hogy oldják meg utcájukban az esővíz elvezetését. (Egy-egy zápor alkalmával az északi dombokról lezúduló csapadék elöntötte, s bokáig érő iszappal borította el az utat, a járdát és az udvarokat.) Elkerülő övárok kiépítésével megoldódott ez a gond. — Hogyan fogadták az agitátorokat, amikor zsebbe vágó kérésekkel kopogtattak? — Több anyagi természetű kérésünk alapján mondhatomt: a többség megértette, miért kényszerülünk ilyen megoldásra — veszi át a szót Tóth Lajos. — Hogy csak a legutolsó próbálkozásaink egyikét említsem: a 100 személyes óvoda építéséhez való hozzájárulások feltérképezésével egyidőben összeírtuk, ki, mennyit hajlandó áldozni a leendő strandra. Nos, családonként átlagban 500—600 forint jött össze e két célra. Az óvodára szánt pénzeket már fölhasználták, a gyermekintézmény ugyanis elkészült. A strandra azonban egyelőre még várni kell, mert időközben fontosabb teendő, a gázvezeték-építés került előtérbe. Ősszel kezdődhet az építés . Mindenesetre elkészíttettük a fürdő tanulmánytervét, s a következő tervidőszakban sort kentünk megépítésére, a községközponthoz közeli kemping szomszédságában. A Kistolmács határában talált 100 fokos, bizonyos mértékig gyógyhatással rendelkező vizet szeretnénk felhasználni. A nagyközségben jelenleg az élre került a gázvezeték-építés programja. Amikor tisztázódott, hogy ez csak önerőből, azaz különösebb állami támogatás nélkül valósítható meg, a tanácstagok és népfrontaktívák azonnal akcióba léptek. Első teendőjük volt a lakosság ez irányú hajlandóságának a felmérése, összevont tanácskörzeti gyűléseket hívtak össze, s azokon ismertették a lehetőségeket. Ezután kötelezettségvállalási nyilatkozatokkal járták végig körzetüket. Aki ezt a papírt aláírta, az vállalta, hogy 20 ezer forinttal járul hozzá a település szempontjából jelentős beruházáshoz. — Hány aláíró volt a körzetükben? — kérdezzük Tímár Józsefné rendelőintézeti aszszisztenstől és Vasvári Kálmán nyugdíjas földmérőtől. Az első szóra 32-ből 12-en mutattak hajlandóságot anyagi áldozatvállalásra — mondják. — Mi azonban nem nyugodtunk bele ennyibe. A tartózkodókkal még egyszer elbeszélgettünk, s elmondtuk nekik, milyen fizetési kedvezményt — OTP-hitelt — kaphatnak e célra. Ezután még 4-en csatlakoztak a többiekhez. Azért nem többen, mert a hozzánk tartozó Farkas József utcában és Bajcsy-Zsilinszky utcában sok az egyedül élő, nyugdíjas és tsz-járadákos, akinek gondot jelent a 20 ezer forint előteremtése. Ahol viszont nagyobb jövedelemmel rendelkezők laknak, ott még 99 százalékos aláírási arány is előfordul. Mindenesetre a tanácstagok és népfrontaktívák meggyőző munkájának eredményessége mellett szól az, hogy a családok többségénél, 790 háznál vállalják a 20 ezer forint befizetését. Ez összesen megközelítőleg 16 millió forintot jelent, ami gyakorlatilag azonos az üzemektől, intézményektől befolyt hozzájárulással. S ez még mindig nem a végleges összeg, ugyanis nincs olyan nap, amikor a nagyközségben tevékenykedő párok valamelyike ne tenne le a tanács asztalára újabb és újabb kötelezettségvállalási nyilatkozatot. Igy hát semmi akadálya annak, hogy az eredeti terveknek megfelelően ősszel megeedődjön a gárdáázat kiépítve. — A nagyközség státuszának városi jogokkal való kibővülése, s a városi rang elérhető közelsége kedvezően hat a település közéletére, a lakosság aktivitására — vélekedik Vasvári Kálmán tanácstag. — Az emberek lelkesedése révén sok minden megoldódik társadalmi munkában. Ismerni a célkitűzéseket — Persze, ehhez az kell, hogy mindenki ismerje a tanács célkitűzéseit — egészíti ki Tímár Józsefné, a népfront helyi elnökségének a tagja. — Mindenesetre etekintetben sz ■ rencsésnek mondhatom magam: Kálmán bácsi a harmadik szomszédom, s ha valam fontos értesülése van, azt az a frissiben megosztja velem. Amiről pedig az egész utca kell, hogy tudjon, arról hol együtt, hol pedig egymást váltva tájékoztatjuk az embereket. Mihovics József Tanácstagok és népfrontaktívák a párban . Közbenjárásukra Letenyén 16 millió forint folyt be a lakosságtól a gázvezetéképítésre Kertész István Tóth Lajos Tímár Józsefné Vasvári Kálmán ZALAI HÍRLAP Ahol a fogmosás előírt feladat Festőmunkának a nagykanizsai DKG-bál A nagykanisai Dunántúli Kőolajipari Gépgyár rendezett, virágos udvarán végigsétálva nem kell soká foríyolódni, hogy valaki felfedezze a festőműhelyt. Bejárata előtt glédában sorakoznak az ezüstösre pingált szerelvények és tolózárak tucatjai. — Mi a mesterség lényege? — kérdez viszsza Nagy János. — Ismerni kell, hogy mit milyen színnel kell lefesteni, na meg azt is, hogy miként lehet azokat a színeket kikeverni. Aztán persze tudni kell, hogy hányszor és mivel kell leszórni egy-egy terméket... __ Beszéljük meg apránként! — Sokféle termék kerül hozzánk — folytatja. — Amit az I-es, meg a IV-es üzem termel. Hogy számszerűit menynyi, azt így fejből nehéz lenne megmondani. Mindegyik másfajta kezelést kíván. A tolózárak, meg a kútfejszerelvények ezüstszínűek lesznek, hogy visszaverjék a fényt, így nem melegszenek fel annyira Ezeket a gömbcsapokat például különleges olajos-arany színűre festjük, a hőállókra még egy piros csíkot is húzunk, a görgősfúrók kékek, vagy zöldek és így tovább. __ Mire jó ez a sok szín? — A fúróknál például arra, hogy a toronynál a szaki rögtön tudja, milyen típussal van dolga és ne kelljen keresgélnie. Meg csak szebbek így! Hasonlítsa össze ezeket a darabokat, azzal, ami már le van festve — mutat körbe. — Nem a legjobbkor jött — szól oda Hegyeshalmi Ferenc. — Sok a munka. Aztán mégis megáll egy pillanatra: — Tudja, amit termeltek be kell festenünk Ha sokat csináltak odabenn — bök a csarnokok felé —, akkor nálunk is nagyobb a hajtás. Olyan még nem volt, hogy unatkoztunk volna. — Van kedvenc termékük? — Van — válaszolja Terülő Lajos. — A görgősfúró. Ez tisztán érkezik ide. Nem kell sokat vacakolni vele. De a tolózárak olajosak, ezért először benzinnel, aztán rozsdamaróval lemossuk, majd alapozunk és csak úgy jöhet a végső festés. Ám az sem biztos, hogy ennyivel megússzuk. A szellő felkavarja a műanyag tető alatt a festék- és benzinpárát. Adódik is a kérdés. — Nem bánta az Utat? — Megszoktuk — vonja meg vállát Nagy János. — Persze azért kapar néha. Veszélyes üzem a miénk. Ha nem vigyáz az ember, kaphat egy könynyebb mérgezést is. Nem véletlenül írták elő, hogy minden étkezés előtt fogat kell mosni. Ezt be is tartjuk szigorúan, saját érdekünkben. Én 1956 óta vagyok itt, jók a munkakörülmények. És mégiscsak a DKG fizet Kanizsán a legjobban, nem igaz? Szóval a huszonnyolc év nem tett bennem nagy kárt, akárki láthatja. — Nyáron jobb a helyzet — gondolkozik el Termő Lajos. — Ilyenkor elviszi a szél a festékpárát. De télen zárt helyen vagyunk, s akkor bizony a védőálarcban kellemetlenebb a munka. — Az volna a jó, ha kibővítenék a műhelyt, akkor kevesebb gond lenne a belső munkával is — sóhajt fel Hegyeshalmi Ferenc. — Az az igazság, hogy kinőttük már ezt A termelés csak egyre megy felfelé, itt meg nem változott a helyzet. Pedig nekünk minőségi munkát kell produkálnunk. Hiszen az látszik legelőször, hogy mi hogyan dolgoztunk. — És még valamiről — szól közbe Nagy János. — Azelőtt mi munkaidő-kedvezményt kaptunk, lévén veszélyes üzem a festőké. Amióta bejött a 42 órás munkahét, ugyanott vagyunk, mint a többiek. Nem bánnánk, ha megint visszanyernénk a kedvezményünket — mondja, aztán mint aki tudja, hogy ennyi elég volt a beszélgetésből, ha a munkával is végezni akarnak. Megenged egy spriccet a szórópisztolyból. Értek a szóból, elbúcsúzunk. Meixner Zoltán A kettős kiképzésű kútfej-szerelvényeknek már csaknem teljesen kész a festése. " (ZH-fotó — Polgár Tamás felvétele) Új létesítmények, családi házak létrehozásával, s a meglevők állagának megóvásával, tatarozásával foglalkozik a Lenti Építőipari Szövetkezet. Ez évi tervében 28 millió forint termelési érték és 2 millió forint nyereség elérése szerepel. Az első félév lezárása előtt már látható, hogy időarányosan szinkronban vannak a tervvel és teljesíteni tudják vállalásaikat. A tervkészítéstől a megvalósításig részesei vagyunk a gazdasági-termelési célok elérésének. A politikai agitáció és mozgósító munka éppúgy a 18 tagok számláló pártszervezetünk napi teendői közé tartozik, mint annak figyelemmel kísérése, hogyan érvényesül a kommunista példamutatás, a kezdeményezőkészség, s a több, jobb és gazdaságosabb termelésre való törekvés — mondja Kovács Ferencné, a pártszervezet titkára. — A havonta tartott pártvezetőségi ülések és a taggyűléseink napirendjén is folyamatosan szerepelnek gazdasági témák. Negyedévenként történik a szövetkezet vezetőinek beszámoltatása az eredményekről, gondokról és a feladatokról. Ez adja az alapot a pártmegbízatásokhoz ,amelyek elvégzését a határidő figyelembe vételével ellenőrizzük. A pártmunkában a feladatokhoz igazodunk és segítjük a termelést. A szövetkezet dolgozói helyben és a városkörnyék településein folytatnak jelentősebb építőipari tevékenységet, bár akad olyan munkájuk is, ahol csak néhányan dolgoznak. Hogy ne legyen fönnakadás a folyamatos termelésnél, ahhoz jól szervezett munkára, anyagellátásra van szükség. S ebben a különböző munkahelyeken tevékenykedő párttagok segítői a gazdasági vezetésnek. Nyomban jelzik, ha akadozik a munka, s javaslatokat tesznek, sőt továbbítják társaik véleményét is a jobbítás érdekében. Ezzel egyidőben élenjárnak a munkaidő kihasználásában, betartják a technológiai utasításokat és szóvá teszik, ha hanyag munkát észlelnek vagy anyagpocsékolást tapasztalnak. Minderről szót ejtenek a párttaggyűlésen, határozott intézkedést és fellépést igényelve, ami — a hibát elkövetők elmarasztalásával együtt — nem is marad el. Az eredményes gazdálkodást segítendő hangzott el a párttaggyűlésen, hogy a csesztregi termelőszövetkezetnél végzett munka garanciális költségeinek csökkentése céljából, társadalmi fölajánlásként javítsák ki a hibákat. Ez meg is történt. A szövetkezetnél hagyomány, hogy az átadásra kerülő lakások takarítását is hasonló módon végzik. Társadalmi munkában kívánják ez évben szociális épületek tatarozását is megoldani. — Természetesen elsődleges a vállalt feladatok időben és jó minőségben való teljesítése — mondja a párttitkár aszszony. — Ilyen például helyben 8 célcsoportos lakás, a novai termelőszövetkezetben egy tejház, a rédicsi közös gazdaságban pedig szolgálati lakás építése és az irodaház bővítése, valamint a bázakerettyei és a lovászi olajüzemben lakásfelújítási munkák elvégzése a második félévben. A feladatok szabják meg a munka ütemét a gazdasági és a politikai életben egyaránt. A napi teendőkkel párhuzamosan készülünk például az új pártoktatási évre. A nemzetközi viszonyok alakulása és külpolitikánk című témakört tárgyaljuk, 15 fős hallgatói létszámmal. A foglalkozásokon a párttagok 60 százaléka vesz részt, s már elkezdtük az elmúlt ciklust elemző és értékelő munkát. Az elkövetkezendő időben minden párttaggal beszélgetünk, közösen összegezzük mit és hogyan tettünk, s ki miként teljesítette megbízatását és milyen módon lehetne még eredményesebben dolgozni. Meghallgatjuk a pártonkívüliek véleményét és ezek alapján készítjük el év végi számadásunkat. Aktív a politikai élet, jól haladnak a munkák, s az együttcselekvés révén reméljük, sikeres évet zárunk. — tj — Igazodva a feladatokhoz Pártmunka a lenti építőipari szövetkezetnél