Zalai Hírlap, 1984. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-01 / 179. szám

2 Li Hszien-nien Belgrádba látogat Veszelin Gyuranovics, a JSZSZK Elnöksége elnökének meghívására augusztus végén és szeptember elején hivatalos álamfői látogatást tesz Jugo­szláviában Li Hszien-nien, a Kínai Népköztársaság elnöke — jelentették be kedden este a jugoszláv fővárosban. Andreotti Líbiában Tripoli, (ANSA, UPI): Giulio Andreotti olasz külügyminisz­ter a líbiai Bengáziában ked­den találkozott Moamer el- Kadhafival, a líbiai forrada­lom vezetőjével. Az olasz dip­lomácia vezetője jegyzőköny­vet írt alá líbiai kollégájával, Ali Abdesszalam Trikivel olasz vállalatokat, érintő újabb meg­rendelésekről, mintegy 1,2 mil­liárd dollár értékben. A Jana líbiai hírügynökség jelentése szerint Kadhafi is­mét hangot adott annak a lí­biai követelésnek, hogy Olasz­ország fizessen kártérítést a gyarmati uralom és a háború idején okozott pusztításokért. Ezzel kapcsolatban a hírügy­nökségek emlékeztetnek: Olaszország sürgeti, hogy afri­kai partnere fizesse vissza az olasz vállalatoknak azt az egy­billió lírát (mintegy 570 millió dollárt), amellyel Líbia tarto­zik nekik különféle, Líbiában végzett nagy munkálatokon. A kedden aláírt jegyzőkönyv ér­telmében Líbia olajszállítások formájában fizeti majd tarto­zását. Andreotti egyébként hat hó­napon belül másodszor látoga­tott el Líbiába. Amerikai választások Demokrata célpontok Washington, (MTI): Az ame­rikai fekete bőrű választók és a déli államok kiskeresetű fe­hér választói megnyerését te­kinti legsürgősebb feladatának a Demokrata Párt vezetése. Walter Mondale, a párt elnök­jelöltje és Geraldine Ferraro, az alelnökjelölt ezért már ezen a héten megkezdi választási hadjáratát, elsősorban erre a feladatra összpontosítva. Az amerikai választási kampány hagyományosan csak szeptem­ber elején kezdődik, de a de­mokratapártiak most előbbre hozták saját akcióikat. A feketék megnyerésére szol­gál, hogy Mondale magas be­osztást — társelnökséget — adott választási hadjárata ve­zetésében Charles Rangel New York-i néger képviselőnek és ígéretet tett arra, hogy több más fekete politikust is felelős­ségteljes posztba helyez. Ko­rábban Jesse Jackson, Monda­le egyik vetélytársa bírálta az elnökjelöltet azért, mert a ve­zetésben nem adott helyet a fekete lakosság képviselőinek. Ugyancsak a fekete választók megnyerését szolgálja, hogy Mondale és Ferrara kedden Clevelandba utazott a mérsé­kelt fekete szervezet, az Urban League (városi liga) évi kon­ferenciájára. A liga tanácsko­zásán több felszólaló támadta a kormányzatot, elsősorban szociálpolitikája miatt, s azért is, mert Reagan nem volt haj­landó személyesen is megje­lenni a tanácskozáson. Corvalan-interjú A győzelem feltétele: a baloldal egysége Berlin. (MTI): A chilei bal­oldal egységének megteremté­se az egyik alapfeltétele an­nak, hogy , le lehessen győzni a fasizmust — jelentette ki Luis Corvalan, a Chilei Kom­munista Párt főtitkára a Neues Deutschlandnak adott interjújában. A nyilatkozat az NDK vezető lapjának keddi számában jelent meg. A chilei kommunisták veze­­tője elmondta, hogy a pár kö­zelmúltban — illegális körül­mények között, Chilében — megtartott országos konferen­ciája leszögezte: a munkásosz­tály és a nép meg tudja sem­misíteni a zsarnoki Pinochet­ts álmát, ha felhasználja a leg­különbözőbb harci eszközöket. Gyorsabb lépéseket kell ten­ni a szakszervezeti egységfront kialakítása érdekében, egyetér­tésre kell jutni a demokratikus népi szövetséggel és a demok­ratikus szövetséggel, valamint minden ellenzéki erővel. Veszélyes és illuzórikus amerikai elképzelések a fölényszerzésről A Pravda szerkesztőségi cikke Moszkva, (MTI). Az ameri­kai kormányzat — amely fegy­verkezési terveiben most egyre nyíltabban a nagy hatótávol­ságú irányítható robotrepülő­gépekre helyezi a hangsúlyt — alapvetően téved egy lé­nyegi kérdésben: elképzelései, hogy katonai fölényhez jut a Szovjetunióval szemben, egye­bek között a nagy hatótávol­ságú irányítható robotrepülő­gépek terén, nem csupán ve­szélyesek, hanem egyben illu­zórikusak is. Erre hívja fel nyomatékosan a figyelmet a Pravda keddi szerkesztőségi cikke. Miután az Egyesült Államok a Szovjetunió többszöri javas­latára sem akar lemondani er­ről az új típusú fegyverről, a Szovjetunióban már folyik a nagy hatótávolságú robotrepü­lőgép­ek kipróbálása. Ami pe­­dig az irány­szögeket illeti, amelyeken a Pentagon indíta­ni szándékozik újabb fegyve­rét, az amerikai stratégák té­vesen hiszik, hogy ezek csu­pán a Szovjetunió irányában léteznek. Mind Keleten, mind Nyugaton- mind pedig Északon és Délen elég irányszög áll a rendelkezésre, amely az Egye­sült Államok területére vezet. A szárnyasrakéták washingto­ni szorgalmazóinak helyén­va­ló lenne felismerni azt az igaz­ságot, hogy a mai katonai erő­viszonyok között, amelyeket a Szovjetunió és az Egyesült Ál­lamok viszonylagos erőegyen­súlya jellemez, az egyik fél biztonságának megkárosításá­ra irányuló törekvés óhatatla­nul az erre törekvő fél saját biztonságának károsodásához vezet. Közel-Kelet A szovjet javaslat visszhangjából Moszkva, Párizs, (TASZSZ, MTI). A rendezésben közvet­lenül érdekelt Szíria kedve­zően fogadta a Szovjetunió közel-keleti rendezési javasla­tát. A SANA hivatalos szíriai hírügynökség szerint az indít­vány alkalmas arra, hogy megszüntesse a robbanásve­szélyes helyzetet a Közel-Ke­leten. A SANA kiemeli, hogy a Szovjetunió az izraeli csapa­tok valamennyi megszállt arab területről való kivonását sürgeti, és támogatja a palesz­tin önrendelkezés, az önálló palesztin állam létesítésének ügyét. Üdvözli a javaslatot a Pa­lesztinai Felszabadítási Szer­vezet is. Faruk Kaddami, a PFSZ Politikai Osztályának vezetője úgy nyilatkozott, hogy — amint azt a mostani javas­lat is bizonyítja — a Szovjet­unió a térség problémáinak igazságos és átfogó rendezésé­re törekszik. Franciaország most tanul­mányozza a Szovjetunió in­dítványát — jelentette be ked­den a francia külügyminisz­térium szóvivője. Egyéb meg­jegyzést nem fűzött a közlés­hez. Gyújtogatások Baszkföldön San Sebastian, (UPI): Baszk szeparatisták kedden felgyúj­tottak két francia személyautót San , Sebastianban és Bilbaó­­ban. Személyi sérülés nem tör­tént, s az álarcos merénylők­nek sikerült elmenekülniük A rendőrség sze­rint a gyújtoga­tás része annak az akciósoro­zatnak, amelyet a szeparatista szervezetek indítottak tiltako­zásul az ellen, hogy a francia rendőrség hajszát folytat a Dél-Franciaországban rejtőző baszk terroristák kézrekeríté­­sére. Hétfőn a francia rendőr­ség letartóztatta, majd rend­őrségi felügyelet alá helyezte Eugenio Etxereste-t, az­ ETA egyik feltételezett vezetőjét. Lengyelországi kémek Varsó, (PAP): A lengyel Legfelsőbb Bíróság az ügyész­ség súlyosbítási kérelmének helyt adva felemelte két — kémkedés miatt vád alá helye­zett — személy büntetésének időtartamát. Egyiküket — egy lengyel ál­lampolgárt — az alsóbb fokon kiszabott 15 helyett 25 évi, másikukat — egy nyugatnémet állampolgárt — 12 év helyett 15 évre ítélte a bíróság, a hal­mazati büntetéseket pedig jó­váhagyta Az ítélet kihirdetésekor a bí­róság hangsúlyozta, hogy az elítéltek különösen nagy ká­rokat okoztak,a társadalom­nak, azzal, hogy az amerikai hírszerzés utasításai alapján kémkedtek. Az ítélet jogerős. ZALAI HÍRLAP A helsinki záróokmány évfordulóján évfordulóján az európai biz­tonság és együttműködés nem­zetközi bizottságának titkár­sága nyilatkozatot tett közzé, amelyben hangsúlyozza: „Ma jobban már bármikor, a köz­véleményt mélyen nyugtala­nítja az a veszély, amely a nemzetközi helyzet éleződése és a különböző típusú rakéta­­fegyverek európai telepítése következtében juttatva nyug­­tala­nságát és az enyhülésre való törekvését, tömeges mé­reti­ akciókat,szervez a lesze­relésért. Jelentős vallási, filo­zófiai, kulturális, politikai és társadalmi csoportosulások követelnek nagy horderejű po­litikai kezdeményezéseket." A nemzetközi bizottság nyi­latkozata arra szólítja fel a békeszerető mozgalmakat, hogy sokszorozzák­­meg ak­cióikat a nukleáris fegyverek befagyasztásáért, ami az atom­eszközök korlátozásának­ kiin­dulópontja lenne. Ezt követően lépjenek fel az atomfegyverek felszámolásáért Európában. Követeljék a nukleáris hatal­maktól annak a kötelezettség­nek az elfogadását, hogy első­ként nem vetnek be atomfegy­vert és­ hogy állapodjanak meg az erőszakról való le­mondásról általában véve is a helsinki záróokmányt aláíró államok közötti kapcsolatok­ban. A békeszerető mozgal­maknak küzdeniük kell a nuk­leáris rakétafegyverek telepí­­tésének leállításáért Európa nyugati és keleti részén egy­aránt — szögezi le a nemzet­közi bizottság nyilatkozata, Brüsszel, (TASZSZ). A Hel­sinkiben zárult európai biz­tonsági és együttműködési ér­tekezleten elfogadott záróok­mány aláírásának kilencedik A Der Spiegel a Pershing 2-esekríil Bonn, (MTI). A hivatalos nyugati közlésekkel ellentét­ben az NSZK területén nem kilenc, hanem már 26 Per­shing 2-es rakéta, a telepítés­re szánt 108 Pershing 2-es ra­kéta egyharmada található — jelentette a Der Spiegel leg­újabb száma A hamburgi hetilap úgy ítélte meg, hogy a nyugatné­met hatóságok már minden befolyásukat elveszítették az új, amerikai, közép-hatótávol­ságú rakéták telepítésével kapcsolatban. Mindez azonban nem növel­te az NSZK biztonságát, mivel a Varsói Szerződés megfelelő ellenintézkedéseket tett az NDK és Csehszlovákia terüle­tén — szögezi le a Der Spie­gel, hozzátéve: a kibontakozó rakétatelepítési verseny min­dennél ékesebben bizonyítja az amerikai rakéták telepíté­sének feleslegességét, eszte­­lenségét Csempészhálózat Jugoszláviában Belgrád. (MTI): A jugoszláv biztonsági szervek Pulában nemzetközi csempészhálózatot lepleztek le, amely mintegy 600 kilogramm arany- és ezüsttár­gyat csempészett be az ország­ba, s értékesítése révén 420 millió líra és 72 ezer nyugat­német márka illegális jövede­lemre­ tett szert. A nyomozás tanúsága szerint a becsempészett arany és ezüst Triesztből származott és Ju­goszláviában az adriai-tenger­­parti ékszerüzletekben került értékesítésre. A szakemberek feltételezése szerint a Trieszt és Jugoszlávia közötti „ezüst kapcsolat" 1979 óta működött. Részletek azt követően vál­tak ismertté, hogy július 7-én Rovinj­ban letartóztattak két olasz állampolgárt, akiknek gépkocsijában 9 kiló ezüst és aranyékszert találtak. Ugyanakkor a jugoszláv nyo­mozó hatóságok Portorozstól Cavtatig 55 olyan ékszerüzlet tulajdonos listáját állították össze, akik az üzletükben ta­lált nagy mennyiségű arany és ezüstékszer eredetét nem tud­ták igazolni. A nyomozás to­vább folytatódik Amerikai—japán hadgyakorlatok Tokai­ (TASZSZ): Az Egye­sült Államok és Japán hadi­tengerészete újabb közös had­gyakorlatot kezd augusztus 7-én a Japán-tengeren. A ma­nőverekben a 7. amerikai flotta hat hadihajója és nyolc japán torpedóromboló vesz részt, valamint F—4-es Phan­tom harci gépek. A flottama­nőverek célja: a tengeralatt­­járók elleni harc gyakorlása. Kampány — lőporfüstben Választási előkészületek és honvédelem — e két kérdésről érkeznek mostanában a­­ leg­gyakrabban hírek Nicaraguá­ból. Alig két hete, hogy Ma­­naguában több százezres tö­­meggy­űlésen emlékeztek meg a hajdani diktátor, Somoza rendszerének fél évtizeddel ez­előtti megdöntéséről, egy új korszak, egy új fejlődési irányvonal kezdetéről. Az év­fordulós ünneplést azonban hamar háttérbe szorították a közép-amerikai­ ország min­dennapjainak nehézségei Vál­tozatlanul fennáll ugyanis az a veszély, amelyet az erőteljes washingtoni támogatást élvező ellenforradalmárok akciói je­lentenek. Managua gyakorla­tilag évek óta egyfolytában harcol a Hondurasból és Costa Ricából újra meg újra táma­dó kormányellenes erőkkel. Ezek a katonai akciók első­sorban arra alkalmasak, hogy elvonják az elmaradottság amúgy is ezernyi gondjával birkózó állam erejét, s így a növekvő gazdasági gondok, az ellátás romlása révén elége­detlenséget szítsanak a lakos­ság körében. Néhány napja rá­adásul a két legjelentősebb el­lenforradalmi csoport megálla­podást kötött ténykedésük ösz­­szehangolásáról, s arról, hogy közös céljuk egy ideiglenes kormány létrehozása lesz, még ebben az esztendőben. A támadók taktikája — amint azt a legfrissebb jelentések is alátámasztják — változatlan Fő célpontjuk továbbra is a polgári lakosság, s igyekeznek elkerülni a­­közvetlen össze­csapást a sandinista védelmi alakulatokkal. Kihasználják, hogy a sokszor gyéren lakott tartományokban megfelelő lé­gierő híján a hadsereg nehe­zen tudja elvágni Hondurasból rendszeresen érkező utánpót­lásukat. A nicaraguai vezetés tehát e fenyegetést nem hagyhatja fi­gyelmen kívül, különösen an­nak tudatában, hogy a diplo­máciai és kereskedelmi eszkö­zök mellett a környező térség­ben végzett hadgyakorlataival az Egyesült Államok fenntarta­­ja a katonai nyomást is. Wa­shingtonban éveken át azt kö­vetelték, hogy Managua vá­lasztások kiírása útján bizo­nyítsa be demokratikus voltá. Most azonban, amikor minden előkészület megtörtént a no­vemberre tervezett elnök- és parlamenti választásokra, a Fehér Ház további igényekkel állt elő. Ezek gyakorlatilag szabad kezet adnának az el­lenzéki erőknek, beleértve a fegyveres harcot folytató el­lenforradalmi csoportok kép­viselőit is, így érthető volt a sandinista front válasza. „Nem lesz párbeszéd azokkal, akik népünket gyilkolják", mondta például Daniel Ortega, a kor­mányzó tanács koordinátora Mindemellett Managuában nem tervezik a voksolás elha­lasztását. Megtörténtek a ne­vezések az elnöki posztra esetleges változtatások még a következő három napban hajt­hatók végre. A kampány tehát — képletesen szólva — a lő­­porfüstben is folytatódik. Nem engedékenységből, a külső nyomásnak engedve, hanem azért, mert Managuában úgy ítélik meg: a forradalom in­tézményesítése, a közélet de­mokratizmusának fejlesztése szükségessé teszi ezt a lépést Sz. G. Izrael Tárgyalások a „nagykoalícióról” Kairó, (MTI), Izrael állam­elnöke. Haim Herzog, kedden külön-külön fogadta Simon Pereszt, a Munkapárt elnökét és Jichak Samir kormányfőt, a hét év óta hatalmon lévő LI­KUD tömb vezérét. A még­ nem hivatalos megbeszélések célja annak felderítése volt hogy hajlandó-e a két vezető csoportosulás egymással szö­vetkezve nagykoalíciót, „nem­zeti egységkormányt" alakíta­ni. A Munkapárt a július 23-i választásokon negyvennégy mandátumot szerzett, a LIKUD pedig negyvenegyet. A száz­húsz főnyi kneszet többi helye kisebb csoportosulások között, szóródott szét. Samir a keddi megbeszélé­sek után kijelentette, hogy a nagykoalíció megalakítására valós esély van. Sam­ir ezt már a választások előtt megpendí­tette. Újdonság viszont, hogy Simon Peresz, aki a LIKUD- dal kötött szövetségtől előzőleg határozottan elzárkózott, most közölte: „Az izraeli közvéle­mény és az államelnök egya­ránt kétpárti kormányzatot kí­ván. „A két pártvezér nyom­ban összeült a részletek meg­beszélésére, de a helyzet bi­zonytalan maradt, mivel mind­kettőjük miniszterelnök akar lenni. 1984. augusztus 1. Kínai határincidensek Hanoi­ (TASZSZ): A VNA vietnami hírügynökség jelen­tése szerint Kína folytatja ka­tonai támadásait Vietnam északi tartományai ellen. Egy századnyi kínai katona július 22-én Ha Tuyen tartományban megsértette az országhatárt, támadást intézett a vietnami határőrök ellen Július 28-án és 29-én a kí­­nai tüzérség tűz alá vette e tartomány több települései Ezzel egyidőben közel zászló­­aljnyi kínai katona behatolt az ország területére. A viet­nami határőrök és az önkén­tes egységek katonái vissza­verték a­ határsértőket — je­­lenti a VNA. Elhunyt Pjotr Vorosilov Moszkva, (MTI): Pjotr Vo­rosilov altábornagy. Kliment Vorosilov marsall, a nagy for­­radalmár fia életének 71 évé­ben elhunyt. Nekrológját, amelyet­ magasrangú szovjet katonai vezetők írtak alá, a Krasznaja Zvezdja közölte ked­di számában. Pjotr Vorosilov 1914-ben született, s 1932-től szolgált a szovjet hadsereg­ben A második világháború idején nagy érdemeket szer­zett a harckocsizó alakulatok fejlesztésében. A háború után a páncéltörő tüzérségnél te­vékenykedett. II Béke és Szocializmus új számából Idén márciusban­ javasolta a Szovjetunió, hogy a nukleáris fegyverrel rendelkező államok egymás közötti kapcsolataik­ban tartsák magukat bizonyos, a béke céljait szolgáló nor­mákhoz. Különböző országok párt- és állami vezetői, köz­életi személyiségei méltatják ennek a kezdeményezésnek a fontosságát, a folyóirat leg­újabb számában, így például Petr Mladenov bolgár külügy­miniszter, Jürgen Jensen, Dá­nia Kommunista Pártjának el­nöke, Bruce Kent, a nukleáris leszerelésért küzdő brit mozga­lom főtitkára, Bohuslav Kuce­­ra, Csehszlov­ákia Szocialista Pártjának elnöke. Az ideológia a szocialista társadalom fejlesztési straté­giájában címmel Ludovit Pez­­lárnak, a CSKP KB tagjának. Szlovákia Kommunista Pártja KB-titkárának cikkét közli a folyóirat. A mai antikommunizmus sa­játosságairól és tendenciáiról szóló cikksorozat részeként je­lent meg írása Ernst Wimmers­nek, Ausztria Kommunista Pártja KB Politikai Bizottsága tagjának Az antikommunizmus az elmélet területén címmel A Béke és a Szocializmus szerkesztősége a Bolgár Kom­munista Párt Központi Bizott­ságával együtt kerekasztal-vi­tát rendezett arról, hogy a szo­cialista közösség országainak kommunista és munkáspártjai miképpen használják fel a gazdasági érdekeket mai gaz­daságpolitikájukban. A vitáról öszefoglalót közöl a folyóirat. A Béke és Szocializmus kül­döttségének lengyelországi ta­pasztalatait ismerteti A len­gyel munkások között című ri­port.

Next