Zalai Hírlap, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-01 / 26. szám
1985. február 1., péntek nippn mai hshmp Zátonyon egy termelőszövetkezet Elnökváltást javasol a tagságnak a nagykanizsai városi párt vb Még élénken él a nagyradai termelőszövetkezet tagjainak emlékezetében, amikor mélypontra jutva, válságos időket élt a gazdaságuk. Aztán új vezetők jöttek és felcsillant a fellendülés reménye. Csak néhány év telt el és megint mások, a mostaniak vették át a téesz irányítását. Ám a fiatal elnökkel az élen nem vitte sokra a termelőszövetkezet, íme, egy summázott vélemény a mezőgazdasági üzemről: A nagyradai termelőszövetkezetben évek óta fennálló súlyos vezetési hibák, az egyre halmozódó feszültségek a szövetkezet gazdálkodási eredményének fokozatos csökkenéséhez vezettek, a hatékonysági sorrendben a megye 53 szövetkezeti gazdasága közül az 51. helyen vannak. Nincs javulás Szó sincs róla, hogy mindez ma került a felszínre. Tudták az illetékesek már korábban is, hogy nem jó irányba tart a gazdaság, s ezt nem is hagyták szó nélkül. Az MSZMP nagykanizsai városi végrehajtó bizottsága a bajok láttán megvizsgálta az üzem tevékenységét. Akkor egyebek között feladatul kapta a termelőszövetkezeti vezetés, hogy a gazdálkodás jelenlegi követelményrendszerének megfelelően biztosítja a közgazdasági értékelő és elemző munka tárgyi és személyi feltételeit. Azóta közel egy esztendő telt el. Szakemberek bevonásával a párt-vb ismét visszatért a téesz helyzetének értékelésére, a korábban meghatározott feladatok teljesítésének a vizsgálatára. Akár mottója is lehet a véleményeknek. A tennivalók mindegyikére tettek intézkedést, azonban azok nem, voltak teljes körűek, ezért a gazdálkodás eredményességében nincs javulás, változatlanul gyenge a vezetői össztevékenység. Magától értetődő, hogy kíváncsi az ember: vajon a vizsgálatban résztvevő szakmabeliek miben látják a hatékonyság, az eredményesség visszaesésének okát? A főbb okok között említik az állattenyésztés alacsony hozamait és magas költségeit, továbbá a takarmánygazdálkodás fogyatékosságait, s az alacsony színvonalú üzem- és munkaszervezést. Ez is elég, hogy zátonyra fusson egy gazdaság. Ha pedig ezekkel az párosul, hogy a szigorúbbá váló közgazdasági szabályozók ellentételezésére nem tettek megfelelő intézkedéseket — elmaradtak az anyag- és energiagazdálkodást javító hatékony intézkedések, a közgazdasági munkát pedig fékezte a nem megfelelő bizonylati fegyelem —, akkor előbb-utóbb megfeneklik egy, a nagyradainál lényegesen szilárdabb üzem is. Bizonyára a termelőszövetkezet több tagja, sőt rajtuk kívül mások számára is kellemetlen, hogy mostanában elsősorban a szövetkezetnél tapasztalható sokasodó problémákról esik leginkább szó. De miért? — kérdezhetnénk, amikor a gondok ellenére az elmúlt három év mindegyikében elfogadható nyereséggel zárt a mezőgazdasági üzem? Ki várhat többet egy lábadozó gazdaságtól, mint az 1982- es 3 millió 340 ezer, az 1983- as 3,8 millió forintos gazdálkodási eredmény? Hírek szerint a múlt évi nyereségük sem lesz két és félmillónál kevesebb. Valótlan adatok Erre a teljesítményre valóban nem illik erős kritika. Ha valóban így lenne! Ám valójában az igazi eredmény meg sem közelíti a gazdálkodás mérlegében kimutatott összeget. Amint a PM Ellenőrzési Főigazgatóság Zala megyei Igazgatóságának múlt év végi revíziója megállapította: az 1982. és az 1983. évben szerepeltetett „eredmény” mintegy fele a valóságosnak. Azóta pedig azt is tudni vélik az illetékesek, hogy az 1984. évi veszteséges zárszámadást csak az amortizáció részleges szüneteltetésével tudják elkerülni. Ez az összeg 3,3 millió forint, s ennek segítségével várható az említett két és félmilliós nyereség. De az ellenőrzési hatóság megállapításai között más, súlyos dolgok is felfedezhetők, például adótöbbletek és -hiányok (az utóbbi a több), aminek következménye több százezer forintra rúgó bírság. Más vélemények szerint a közgazdasági munka fogyatékosságai és a zárszámadásokban szereplő valótlan adatok miatt főkönyvelő-cserére lett volna szükség, amit mindmáig elodáztak. Vajon miért? A megállapítások között szerepel az is, hogy a munkafegyelem az irányításban és a termelésben egyaránt felbomlott, s az igényes feladatmeghatározás és a végrehajtás következetes számonkérése ismeretlen a szövetkezetben. A gazdálkodásra az ösztönösség, a rendszertelenség a jellemző, ami a költségek rendkívüli növekedéséhez, a hozamok stagnálásához, az eredmény romlásához, s végül a szövetkezet alapjainak feléléséhez vezet. Súlyos hibaként vetik fel az illetékesek, hogy a téesz vezetése nem tudott élni az utóbbi években rendelkezésükre bocsátott fejlesztési lehetőségekkel sem. Csak a kisbalatoni kisajátítás ellenében több mint negyvenmillió forinthoz jutott a szövetkezet, aminek egy részét ésszerűtlenül használták fel: a beruházásokat rosszul ütemezték, a kivitelezések elhúzódtak, túl drágán valósultak meg és így tovább. Végülis az a vélemény, hogy a kiesett termelési eszközök pótlására kapott összegekkel nem tudták megalapozni a gazdálkodás jövedelmezőségét. Határozott állítás, hogy a szövetkezetben meglevő és egyre szembetűnőbb hibák főleg az elnök személyével függnek össze. Kíváncsiak voltunk, hogy mi erről és a gazdaságban kialakult helyzetről az első számú vezető, Berták Gyula véleménye? Természetes, hogy az elnök igyekszik védeni magát és közvetlen munkatársait. — Mentségünkre szolgáljon, hogy tévedéseink, más vizsgálatokat megelőzve, önrevízióval kerültek feltárásra — érvel, majd — szabálytalanságaikat nem tagadva — megkérdőjelezi az ellenőrzések értékét, mondván, hogy az egyikkel saját maguk akarták rendezni mérlegüket, a másik mégis hibát talált és büntetés lett a vége. A termelés szakmai mellékfogásaira is talált indokot, például azt, hogy fajtaváltás nélkül fejezték be a tehenészet rekonstrukcióját, s ezért eredménytelen továbbra is az ágazat. Egyetért azzal a megállapítással, hogy minimális mértékben nőtt a hatékonyság, viszont véleménye szerint olyan pótlólagos befektetéseket hajtottak végre — ilyen a terület tápanyaggal való feltöltése —, aminek később lesz meg a haszna. A megállapításokkal ellentétben merőben más a véleménye a munkaszervezésről. Késői kapcsolás Minden érvelés ellenére persze a gazdálkodás csökkenő eredménye a vizsgálatokat lefolytató szakembereket igazolja. Igaz, Bertók Gyula közel négymillió forintra várja az 1984. évi nyereséget. Ha annyi lesz, a korábbi tapasztalatokra emlékezve, ki bízhat annak valódiságában? — Nyomban kérem a zárszámadásunk felülvizsgálatát — mondja az elnök. . — Ugyanis külön utasítást adtam, hogy csaka reális adatok kerüljenek a mérlegbe. Lehet, hogy későn tette? Valószínű! A megyei irányító szervek egységes véleményére, javaslatára alapozva a városi párt-végrehajtó bizottság megvonta a bizalmat a termelőszövetkezet elnökétől, egyben indítványozta a közös tagságának a feladatok ellátására alkalmas elnök megválasztását. Nemecz Ferenc Környezetvédelmi nádaratás A környezet védelmét és a víz minőségének megóvását szolgáló nagyszabású nádaratási akció kezdődött a Velencei-tavon. Az elkövetkező hetekben valóságos nagytakarítást végeznek: kihasználják, hogy a tó jégpáncélja még elbírja a nádvágó gépeket és az embereket, s a természetvédelmi terület kivételével mindenütt — csaknem félezer hektáron —■ levágják a száraz nádat. A munkát azoknál a nádszigeteknél kezdték, amelyekhez a csak vékonyabb jeget hizlaló korábbi években nem tudtak eljutni a kombájnok. A nádgazdaság munkásai mellett a Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság brigádjai és vállalati gazdasági munkaközösségei is részt vesznek a nádaratásban. (MTI) Változatok Volán-témára Ma, február elsején felszáll a magyar városlakó a helyi buszra és kettőt fizet, egyet kap. Két eddigi jegy árát, ami most egyet ér. Ez a gazdaság törvényszerűsége, másképp nem kifizetődő a helyi autóbusz, különben gyalogolhatnánk. Városlakó tudomásul vette és fizeti. Ámde!Ha már megfizeti, akkor legyen vége némely városok helyi autóbuszjáratain a parlagi állapotnak. Ha az utas most megfizeti az árát ... akkor — valamit valamiért, ezt már a római jog is leírta! — tisztes ellenszolgáltatást vár. A sejtelmes közlekedési információk helyett például korrekt tájékoztatást. Az afféle „járat közlekedik tízpercenként!” szövegek eltüntetését. Mert ugyebár azt az utas sosem tudhatta, hogy mikor van a tízperc. Ha az ő karórájára, nézett, már tizenöt is elmúlt, de mit szólhatott?! Ő sietett, a forgalmista messze volt, vagy másképp járt az órája. Mellébeszélésre az alkalom ezernyi. Például az, hogy a várakozás a forgalmi lámpáknál „elveri” az időt, mert a lámpákat nem lehet kiszállítani. Csakhogy az indítóállomáson nincs forgalmi lámpa, mégsem tízpercenként indulnak a járatok, mint a cseles kis táblácskák hidegvérrel hirdetik. Az is jó, amikor idő előtt öt perccel, ám az indítóállomástól húsz méternyire beáll a kocsi, a pilóta előveszi a Népsportot, feltűnő érdeklődéssel és nyakkendősen olvassa, miközben az eső szépen zuhog, a szél felső C-hangon süvít és vagy harminc utas káromkodik, hogy „De szereti a sportot sofőrkém, a drága!?” Más változatok a városi közlekedésszervezet gyönyörűségéről: Beülsz az ülésre és lábad szépen nyakadba veszed. A fakírmód utazás oka Magyarhonban egy vödör meg egy cirokseprű, ami ugye kényelmetlen a vezetőfülkében, ezért a Volánpilóta hátrateszi emigyen: „Na, húzza fel a lábát, papa, nem született maga grófnak!” De hogy a közjátékot meg ne unjuk, vödör helyett néha hat darab járatjelző tábla miatt ülsz félülepen. További variációk Volán-témára: 1. Táblák porosak, utazás ruhakefével; 2. Táblák fémből vannak, sarkuk mint a disznóölőkés, fékezéskor frász kerülget; 3. Kocsipadló olajos, utas balettáncos. Jó betétszám: a részegember. Beesik melléd, cuppanós, rumízű puszit ád, mert: „Szeressük egymást gyerekek!” és aranyosan feleséged nagyiasszony tomporára csap, hogy „Neked van jó csajod, haver, nem annak a morcos kalaposnak, nézzed csak, ott ülnek a busz farában!” És még boldog is vagy, mert nem rókázott le. Pedig Kosztolányi Dezső már 1932- ben megírta az „Alakodban — az egyik legremekebb magyar portrékötetben —, hogy a helyi kalauz szerint: „Ittas egyének nem szállhatnak föl. Ez tilos és le kell őket szállítani!” Végülis szervezni tudni kell! Főképpen olyasmit megszervezni, amihez nem kell státus még béralap, csak k ész! Mivelhogy egy megyei Volán-igazgató fizetése azért több, mint a buszsofőröké, hogy több legyen a fejében is: ötlet, rugalmasság, lényeglátás. Meg politikai érzék is, hogy tunya szervezés miatt ne rontsa a közhangulatot. Kemény gazdasági helyzetünkben kemény a követelmény is: csak rátermett közlekedési vezető maradhat a helyén. Ez ma egyik legfontosabb változat Volán-témára! Földessy Dénes Képek a Ganz Mávagból 1. Rangos megbízatást kapott a Ganz Mávag zalaegerszegi gyára. A görög megrendelésre készülő 11 motorvonathoz ők készítik a darabonként 2 millió forint értékű hűtőberendezéseket. A megbízatásuknak február végéig eleget kell tenniük. Képünkön gépkocsira kerül az ütemes gyártás-szállítás legújabb terméke. 2. Pótalkatrész gyártása kezdődött az üzemben a közelmúltban. Képünkön Méhes Tibor és Horváth István szerelő lakatosok összeállítanak egy keringető szivattyút, melyet a megrendelőnek csak be kell szerelnie a meghibásodott helyére. 3. Ganzosok a Ganzban, vagyis az üzem és a Ganz Ábrahám gépipari szakközépiskola fiataljai évente osztályonként két-két látogatást tesznek a gyártóknál. Az első évfolyamosok ugyancsak rácsodálkoznak az óriási tolómérőre. (ZH fotó : Kiss Ferenc felvételei) Tizennyolc halott Ami a szomorú statisztika mögött van Az előző esztendeinél négygyel többen, tizennyolcan haltak meg tavaly Zalában üzemi baleset következtében. Tizennyolc családi tragédia. Ám a nagyobb közösség, a vállalat, a mezőgazdasági üzem kollektívája is hosszú-hosszú időn keresztül gyászolja tegnapi munkatársát, kollégáját. Visszavonhatatlanul eltávoztak, pedig nem holmi váratlan sorscsapásról van szó az esetek döntő többségében. Lehet, hogy talán éppen azok körében lelhetők fel e tragédiák felelősei, akik társuk sírjánál a gyászbeszédet mondták, a búcsút fogalmazva meg szép szavakkal. Holott ha korábban az ügyben illetékesek nem mulasztják el az ellenőrzést, s ha nem tűrik a fegyelmezetlenkedést, azaz következetes szigorral megkövetelik a biztonságtechnikai szabályok maradéktalan betartását, akkor nem került volna sor a mindenkit megrázó eseményekre. Persze kérdés, hogy egy-egy ilyen tragédia mennyiben rázta fel az illetékeseket. Hiszen ha korábban elsiklottak a technológiai utasítások betartásának ellenőrzése mellett, akkor egyáltalán nem biztos, hogy a halálos baleseteket követően levonták a szükséges tanulságokat. Szemléletbeli problémákról van szó már évek óta, s nem jutunk előbbre: mikor veszik tudomásul az érintett vezetők és beosztottak, hogy a munkavédelem a termelési tevékenység szerves része? Nem a paragrafusok unalomig ismételt számonkérését jelenti egy-egy ellenőrzés, vizsgálat, hanem közös ügyünk védelmét, a dolgozók egészségét, testi épségét akarja megőrizni az, aki lelkiismeretesen felrója a mulasztásokat. Hogy partner-e a dolgozó? Sajnos, megkérdőjelezendő, hiszen például a tavalyi 18 halálos baleset 38 százalékában alkoholos befolyásoltságot állapítottak meg ... Ami különös, az úti balesetek egyharmadában is közrehatott az ittasság. Vajon meddig tűrik még a közvetlen munkahelyi vezetők, s a munkatársak ezt a lehetetlen állapotot? Miért nem küldik haza a magáról megfeledkezett embert, aki nemcsak önmagára, hanem környezetére is halálos veszedelmet jelent? Kilenc halálos baleset történt tavaly a termelőszövetkezetekben. Az esetek többségében a vezetői ellenőrzés elmulasztása, a munkavédelem hiánya, s a fegyelmezetlenség volt az előidéző ok. Szemenyecsörnye, Egervár, Sármellék, Bucsuszentlászló, Zalabaksa, Fűzvölgy és Szepetnek gyászolt emiatt. Asármellékiek három halottat is eltemettek. A vízügyi igazgatóság, a Voltán, a Lakév, a zalakomári áfész, a keszthelyi kórház, a gellénházi költségvetési üzem, s a közúti igazgatóság is idő előtt búcsúzott volt munkatársától. Miért a visszavonhatatlan halálos baleset kell, hogy ráébrendjenek felelősségükre azok, akik tehetnek is valamit az élet védelmében? Sajnos, ez az év rosszul indult: a kanizsai sörgyárban januárban már volt egy halálos baleset — a körülményeket még most sem sikerült teljes egészében tisztázni. A novai tsz-ben, egy fűrészgépen dolgozó munkás pedig csonkulásos balesetet szenvedett. Legyen következetesebb az ellenőrzés, s a legkisebb mulasztást se hagyják szó nélkül a munkahelyeken. Nem a baleseti statisztika javítása, hanem az élet védelme érdekében. — takáts — 3