Zalai Hírlap, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-02 / 101. szám

1985. május 2., csütörtök ímm MMI HÍBKP Kitüntetési ünnepség az SZMT-nél A zalaegerszegi dolgozók május elsejei felvonulását kö­vetően kitüntetési ünnepség zajlott le a Szakszervezetek Megyei Tanácsának művelődési házában. Horváth Ildikó és Molnár Árpád szavalata után Király Ferenc, az SZMT vezető titkára köszöntötte a kitüntetési ünnepség résztve­vőit, köztük dr. Karvalits Ferencet, a megyei pártbizott­ság első titkárát, Újvári Sándort, a megyei tanács elnökét, Varga Gyulát, a megyei pártbizottság nyugalmazott első titkárát, dr. Kustos Lajost, a városi tanács elnökét, a me­gye és a város más vezető személyiségeit, a fegyveres erők, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet Déli Had­seregcsoport képviselőit. Meleg szavakkal köszöntötte a szakszervezeti munkában élenjárókat, akik közül többek­nek kitüntetést adományoztak a szakszervezetek május 1-e, a munkásosztály nagy nemzetközi ünnepe alkalmából. Király Ferenc, a Szakszervezeti Munkáért kitüntetés arany fokozatát adta át Moldován Istvánnak, a nagykani­zsai szakmaközi bizottság titkárának és Szabó Péternének, a Zala megyei Vendéglátó Vállalat szb-titkárának. Beje­lentették, hogy ugyanezt a kitüntetést az országos és a vál­lalatoknál megrendezett ünnepségeken vette át Anti Jó­zsef, a HVOSZ megyei bizottságának titkára, dr. Babos Károly, az állategészségügyi állomás szb-elnöke, Becsi La­jos, a Tanép főbizalmija. Farkas István, a Zemig­menti Fű­részüzem főbizalmija. Harcz Izt­­ós, az Főgép nagyka­nizsai főbizalmija. Horváth Béla, a ZÁÉV szb-elnöke. Ko­vács Sándorné és László Ferenc, a Zalaegerszegi Ruhagyár főbizalmija, illetve szb-elnöke. Mersits Ferenc, az­ SZMT titkára. Molnár­­Jenőné, a Zalahús szakszervezeti bizott­ságának tagja. Nagy János, a baki tangazdaság főbizalmi­ja. Németh János, a Volán nagykanizsai főbizalmija. Pé­ter Györgyné, a sütőipari vállalat sz.b-tagja. Sebek Ferenc, a MÁV nagykanizsai Pályafenntartási Főnökségének szb­­tagja. Szarka Lajos, a MÁV zalaegerszegi körzeti üzem­fő­­nökségének sz.b-t­it­kára, Szege Elemér, a Köjál zalaeger­szegi szb-titkára és Torma Béla, a keszthelyi Afészszb­­titkára. A Szakszer­vezeti Munkáért kitüntetés ezüst fokozatát 16-an, oklevél fokozatát 150-en kapták meg. Elismerő ok­levélben és pénzjutalomban részesítették a Visszapillantó tükör című rádiós szellemi vetélkedő győztes csapatát. A kitüntetettek tiszteletére az SZMT fogadást adott, amelyen d­j. Karvalits Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára pohárköszöntöt mondott. Üdvözölte a kitüntetette­ket, rajtuk keresztül a megye dolgozóit, azokat, akik az elmúlt évben 511 milliárd forint értékű termeléssel járul­tak hozzá a szocialista építőmunka eredményeihez. Meg­különböztetett tisztelettel köszöntötte azokat a kollektívá­­ka, amelyek a szocialista munkaversenyben elért ered­ményeikkel kitü­ntetéseket szereztek, az­ impozáns zala­egerszegi felvonulás valamennyi résztvevőjét és további eredményes munkát kívánt. Majálisi pillanatok a Csónakázó-tónál Egyhónapos tanulmányútra érkeztek Nagykanizsára annak a kínai csoportnak a tagjai, akikkel a forgatagban talál­koztunk. (Képünkön). A Tungsram RT egy autó­­lámpagyártó gépsort adott el Kínába és ennek a kezelését tanulják itt. " Bárhová mentünk eddig, mindenütt nagyon barátságo­san fogadtak bennünket — mondja Nie Ding Cheng a csoport tolmácsa. — Ezen a rendezvényen is jól érezzük magunkat és nem is idegenként, hiszen nálunk is nagy ünnep május elseje. Az ittenihez hasonlóan gyak­ran ünneplünk parkokban, nagy összejöveteleken. örü­lünk, hogy itt lehetünk, hi­szen ez is segíti népeink kapcsolatának fejlődését — teszi még hozzá. ★ Éppen hogy megérkeztek a miklósfai Új út termelőszö­vetkezet lovaskocsijai és pa­ripái máris sok érdeklődőt vonzottak. Főleg gyerekek egyre többen neveztek be egy-egy körre. — A férjem munkával ün­nepli a mai napot ezért csak én jöttem ki a gyerekekkel — mondja Pusztafi Nándor­­né, az első sétakocsikázók egyike. Két fia Nándor és Zoltán látható izgalommal várja az indulást. — Eddig csak utcán láttam lovaskocsit, igaziból biztosan sokkal jobb — szól vissza Zoltán az induló fogatról. (Folytatás a 4. oldalon.) ­ Május elseje a világ fővárosaiban Moszkva (MTI): A moszk­vai Vörös téren, a Lenin Mauzóleum mellvédjéről Mi­hail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió párt­os állami vezetői köszöntötték a május 1-i felvonulás több­­százezer résztvevőjét. Helyi idő szerint pontban tíz órakor vette kezdetét a színpompás, vidám felvonu­lás. A borús, esős idő ellené­re a moszkvai kerületek dol­gozói már a kora reggeli órákban gyülekeztek, hogy kilenc oszlopban, a város kü­lönböző pontjairól indulva el­jussanak a belvárosba, s a Történelmi és Lenin Múzeum épülete mellett elhaladva vo­nuljanak a Vörös térre. A hatalmas transzparensek az SZKP és a szovjet állam bel- és külpolitikáját, a párt és a nép egységét éltették, a világ más országainak mun­kásosztályával és dolgozóival vállalt szolidaritást hirdették, további munkasikerekre, a tizenegyedik ötéves terv fel­adatainak eredményes teljesí­tésére, a soron következő, XXVII. pártkongresszus mél­tó köszöntésére szólítottak fel. Számos jelszó emlékezett meg a Nagy Honvédő Háborúban a hitleri Németország felett aratott győzelem negyvenedik évfordulójáról. A Kreml fala mellett húzó­dó tribünökről nézték végig a látványos tavaszi seregszemlét az erre az alkalomra a szov­jet fővárosba érkezett vendé­gek: a szövetséges köztársasá­gok képviselői, a Nagy Hon­védő Háború hősei, veterán­jai, a tudományos­ és kultu­rális élet neves személyiségei, a kiemelkedő munkasikereket elért dolgozók, űrhajósok. Ugyancsak itt foglaltak he­lyet a szovjet fővárosban mű­ködő diplomáciai missziók képviselői, valamint a mun­kásosztály nemzetközi szolida­ritásának ünnepére Moszkvá­ba érkezett külföldi vendégek. A délelőtti órákban hasonló felvonulásokat rendeztek a szövetséges köztársaságok fő­városaiban, az ország na­gyobb településein.­­ Ulan Bator (MONCAME): A mongol főváros dolgozói a Szuhe Bator téren tartották meg ünnepi felvonulásukat. A tribünön foglaltak helyet a párt és az állam vezetői, élükön Dzsambin Batmönh­­itel, a Mongol Népi Forra­dalmi Párt KB főtitkárával. A mongol felvonulókkal együtt ünnepeltek a testvéri szocialista országok Mongóliá­ban dolgozó szakemberei és munkásai. Addisz­ Abeba (TASZSZ): A Szocialista Etiópia dolgozói Addisz Abebában és az or­szág más városaiban tartott ünnepi gyűléseken, felvonulá­sokon juttatták kifejezésre hűségüket a proletár interna­cionalizmus elveihez. A nem­zetközi munkásszolidaritás ünnepének tiszteletére ország­szerte kommunista szombato­kat és vasárnapokat szervez­tek az elhúzódó szárazság sú­lyos következményeinek mi­előbbi felszámolása érdeké­ben. Új-Delhi (TASZSZ): A nagy indiai szakszervezetek által szervezett új-delhi, Bombay-i és kalkuttai tömeggyűléseken és felvonulásokon a béke meg­szilárdításáért és a nukleáris háború veszélyének elhárítá­sáért, az imperializmus ag­resszív politikája ellen vívott harc, az ország nemzeti egy­sége és integritása biztosítá­sának kérdései kerültek elő­térbe. Manila (TASZSZ): Sokez­res ünnepi gyűléseken emlé­keztek meg Manilában és a Fülöp-szigetek más városai­ban a munkásszolidaritás nemzetközi ünnepéről. A szó­nokok az ország gazdasági nehézségei miatti aggodalmu­kat fejezték ki elsősorban. Sürgették a kormányt, hogy tegyen intézkedéseket a mun­kanélküliség csökkentésére, a munkabérek emelésére, a szakszervezeti tevékenység korlátozásának feloldására. Ottawa (TASZSZ): A Ka­nadai Kommunista Párt má­jus elseje alkalmából üzenet­ben fordult a kanadai dolgo­zókhoz. Az üzenet elítéli a dolgozók jogainak megnyirbá­lására tett kísérleteket, a konzervatív kormánynak azt a törekvését, hogy a gazdasá­gi válság minden terhét a nép vállára hárítsa. A Kana­dai Kommunista Párt üzene­te rámutat: Kanadának csat­lakoznia kell az amerikai kormány űrfegyverkezési ter­veit elítélő országokhoz és meg kell tagadnia bármilyen részvételt e tervekben. Varsó (MTI): Szerdán dél­előtt 10 órakor kezdődött meg a lengyel főváros dolgozóinak május 1-i felvonulása. Plaká­tok, feliratok, vörös és fehér­piros nemzeti színű zászlók díszítették a házakat. A LEMP KB épületén hatalmas felirat: „A népi Lengyelország a mi legnagyobb kincsünk! Ne saj­náljuk az erőfeszítést fejlesz­tésére és erősítésére!” A Grzybowski téren, az egykori munkásmegmozdulá­sok színhelyén, ott volt Woj­­ciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, miniszterelnök, Henryk Jablonski, a Lengyel Államtanács elnöke, a párt­os állami élet több más ve­zetője. Wojciech Jaruzelski a sok ezer összegyűlt előtt beszédet mondott. Tisztelgett a lengyel munkásmozgalom hősei, a fel­szabadításért elesettek emléke előtt. Biztosította a lengyel dolgozókat, hogy a LEMP nem engedi megismétlődni a szocializmus eszméinek és gyakorlatának torzulásait, s Lengyelország továbbra is a mély reformokat elindító 1981- es IX. kongresszus útján fog haladni. Rámutatott, hogy az ország helyzetének javulásá­hoz munkára és a szocialista demokrácia fejlesztésére van szükség. Prága (MTI): A hűvös, bo­­rongós időjárás ellenére száz­ezernél is többen gyűltek ösz­­sze szerdán a prágai Letna fennsíkján a dolgozók hagyo­mányos május 1-i felvonulá­sára. A szlovák és a cseh nép antifasiszta ellenállása, az or­szág felszabadulása negyve­nedik évfordulója, valamint a munkásosztály nemzetközi szolidaritása jegyében meg­tartott tömeggyűlés a szoká­soknak megfelelően Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök beszédével kezdődött meg. Bukarest (MTI): Május 1. alkalmából Bukarestben ked­den délután ünnepi gyűlést tartottak a sport- és kultúrpa­lotában. Az elnökségben fog­lalt helyet Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, az RSZK elnöke, valamint számos más párt- és állami vezető. Az el­nökség tagjai közt volt sok veterán kommunista, az ille­gális mozgalom egykori har­cosa, a tömegszervezetek ve­zetőségének képviselői, kül­földi vendégek. Az ünnepi gyűlésen előbb Gheorghe Pa­­na, az RKP KB PVB tagja, a bukaresti pártbizottság első titkára mondott beszédet, majd Ion Dinca, az RKP KB PVB tagja, első miniszterel­nök-helyettes méltatta a nem­zetközi munkásszolidaritás ün­nepét. Managua (MTI): A Sandi­nista Nemzeti Felszabadítási Front (FSLN) Országos Veze­tősége május 1. alkalmából kedden üzenetet intézett az ország dolgozóihoz és felhívta őket, hogy tegyenek fokozott erőfeszítéseket a külső agresz­­szió okozta nehézségek — köztük a hivatalosan is beje­lentett amerikai kereskedelmi blokád várható kedvezőtlen hatásainak­­ leküzdésére. A nicaraguai rádió által közve­tített üzenet rámutat arra, hogy az ország népének a vé­delem után a gazdaság front­ján is nehéz feladatokat kell megoldania. Bécs (MTI): Ausztriában, ahol a munka ünnepe ha­gyományosan munkaszüneti nap, országszerte ünnepsége­ket, felvonulásokat tartottak. A Szocialista Párt nagygyűlé­sén Fred Sinowatz kancellár, a párt elnöke emlékeztetett az ország felszabadulásának, a párt újjáalakulásának 40. év­fordulójára, s a független Ausztriát újjáteremtő állam­szerződés közelgő jubileumá­ra. (Folytatás az 1. oldalról.)­vei, gyönyörű tulipánokkal vonultak fel, majd sorban kö­vetkeztek a szakközépiskolák. A Petőfi Általános Iskola diákjai arattak nagy sikert bemutatójukkal, ötletes volt az Ady iskolások kerékpár­csoportja, a killiánosok föld­gömbje a földrészeket jelké­pező színes szalagokkal, a Jó­zsef Attila iskola Zalaegerszeg várost és a VIT-et jelképező színes májusfákkal vonult el a tribün előtt. Fegyelmezett sorokkal tisztelgett a Népköz­­társaság úti iskola gyereksere­ge a görkorcsolyásokat köve­tően, a Pais Dezső iskola ta­nulói a 40 évvel ezelőtti ese­ményeket tanúsító régi felvéte­leket hozták magukkal és szép volt a Dózsa-iskolások karikagyakorlata is. A kitüntetett vállalatok so­rát egy vadonatúj gumihen­gerrel a Kiváló Vállalat cím­mel kitüntetett zalaegerszegi KÉV indította, majd jöttek a sütőipar, a Centrum, a ruha­gyár dolgozói gyerekeikkel együtt. Amikor a zalaegerszegi Vá­rosgazdálkodási és Kommuná­lis Szolgáltató Vállalat cso­portja a tribün elé ért, a me­net megállt, és Mersits Fe­renc, az SZMT titkára üdvö­zölte az ünneplő zalaegersze­gieket, s mondott köszöntőt. Többek között hangsúlyozta: — Május elseje a dolgozó milliók vágyait, törekvéseit fejezte és fejezi ki. Ezért is csatlakozott hozzá mindjárt az első években milliónyi pro­letár. Május elseje munkásünnep, nemzetközi ünnep, ezen a na­pon a föld minden területén élő emberek nyújtanak kezet egymásnak a közös harc sike­réért a proletár internaciona­lizmus vörös zászlaja alatt. — Az alkotó, a felszabadult munka ünnepe május elseje,, ennek jegyében népünk előre tekint. Olyan feladatok vár­nak ránk, amelyek még szeb­bé, tartalmasabbá tehetik éle­tünket. És újból megindult a sor, az OTP, a Titán kilencszeres Ki­váló Brigád címmel kitünte­tett Vasas szocialista brigádja következett, majd a Vertesz, a gyógyszertári központ, a posta, a Fűszert, a göcseji haranglá­bas dekorációval a Zalahús, a ZKV, az Agrober, a mozi­üzem, a műbútor és a vasipari szövetkezetek dolgozói vonul­tak el a tribün előtt. A következő csoportot az alugépgyáriak nyitották meg, őket követte a Zalatej: aján­dékcsomagokat osztottak a gyerekek, az elnökség és a nézőközönség között, majd a Boci, boci tarka kezdetű nó­tát énekelve mentek tovább a termékeket bemutató gépko­csival. Egyre többen álltak sorfalat a Kossuth utcában, s szapo­rodott a nézőközönség a Dísz­téri házak ablakában, a csip­keházak tetőteraszán is, hiszen azok, akik már felvonultak, kíváncsiak voltak a többiekre is. Például arra, hogy a 15 éves fennállását ünneplő Köb­­tex zalaegerszegi­ gyárának mihályfai részlege a kettétört MX-rakétával akarta jelezni, hogy a békés felvonulók a bé­kére szavaznak. Nagy taps köszöntötte a földgömböt, tete­jén a békegalambbal... Szü­net nélkül jöttek a vállalatok, az intézmények dolgozói — közben hol kisütött a Nap, hol meg elbújt a sötét felhők mö­gött — nemzetiszínű, vörös és kék zászlókat, aprócska má­jusfákat, virágcsokrokat lo­bogtatva. A Zöldért szép primőrökkel dekorált autót hozott, az Ag­­roker a jugoszláv kistrak­to­rokkal színesítette a menetet, a Palota bőrdíszműveseknél hátizsákos kisdiákok alkották az első sorokat. Igazán színpompás volt a Caola helyi gyárának kereke­ken gördülő bemutatója, majd a vállalatok sorát bezáró Ge­nerál autószerviz után a spor­tolók menete. A ZTE szakosz­tályai az olimpiákon, világver­senyeken megszokott jelképek mögött vonultak el a dísztri­bün előtt, az MHSZ-sportolók elhozták legnagyobb kincsei­ket, a parányi modelleket, a sárkányrepülőket, ott voltak a T-tetővel jelzett tanulókocsik is feldíszítve, majd feszes tar­tással léptettek el az andrás­­hidai lovasok a tribün előtt. Az idei május elsejei színes felvonulást a honvédzenekar díszmenete zárta, akik felvált­va a zalaegerszegi fúvószene­karral szünet nélkül játszották az indulókat a közel harminc­ezer embert megmozgató idei május elsejei délelőttön. Nagykanizsán zenés ébresztőre és szemer­kélő esőre ébredt reggel a la­kosság, nem sokkal később mégis több ezren tartottak a Csónakázó-tó felé, amely hosszú évek óta remek szín­tere a majálisi rendezvények­nek. Tíz órakor a Himnusz hangjaival kezdetét vette a hivatalos ünnepség Újvári Károly, az Építők Szakszer­vezete Zala megyei Bizottsá­gának titkára köszöntötte a résztvevőket, majd méltatta a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepét. Az Internacio­­nálé hangjaival záruló meg­emlékezés után földön, vízen és levegőben megkezdődtek a programok. A víztükrön nyilvános ka­jak-kenu edzés és hajómodell bemutató zajlott, a levegőben pedig látványos sárkányre­pülés. A „földön” valóságos népvándorlás kezdődött, mivel a programok egyidejűleg több helyszínen kerültek megren­dezésre. A színpadon már délelőtt 10 órától megkezdőd­tek a kulturális bemutatók, műsorok. Nagy tömeg cso­dálta a Kanizsa és a MÁV Kodály Művelődési Ház tánc­­együttese, a Bojtár együttes, az úttörőház Jazz-zenekara, valamint a Lorenzó zenekar műsorát. Sok gyerekkez tap­solt az ismét nagy sikerrel szereplő Tüskeböki bábegyüt­tesnek. A gyerekek kedvéért, az ő részvételükkel került sor a gyermekparadicsom sport- és ügyességi játékaira is, valamint lovaglásra és sé­takocsikázásra. Délután a ré­gi színpadon tartott torna, cselgáncs és sportakrobatika bemutató vonzotta az érdek­lődőket. Végighaladván a sátorso­ron, lassan, de biztosan apad­tak az erszények: a pecse­nyesütők ínycsiklandó illatá­nak, a népművészek tetszetős portékáinak sokan éppúgy nem tudtak ellenállni, mint a sátorosok, vásári ajándéktár­gyainak, vagy a körhinták szédítő röpítésének. Ünnepségek megyénkben A lenti Fém- és Faipari Szövetkezet felvonulóinak egy cso­portja.

Next