Zalai Hírlap, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-01 / 205. szám

4 Tudósítások Riportok Képek Hétvégi zalai krónika (Folytatás az 1. oldalról.) — Betegek — mondja. — húsz hektó bor is — mutatja Mert üresek — teszi hozzá, a frissen meszelt boltozata hogy értsem a tréfát. — Nem helyiségben szépen sorakozó rossz az idei termés, de nem hordóikat. Aztán megkopog­ is az igazi. A múltkori eső tút néhányat, jóval előbb kellett volna. Beérett a burgonya Almásházán Németh Gyu­la és családja a hétvégét a háztájiban ter­mett burgonya szüretelésével töltötte Almás­házán. — Négyszáz ötön ültettünk az idén, s úgy néz ki, nem lesz okunk pa­naszra. Ahhoz képest, ami­lyen száraz idő volt egész nyá­ron, szépen ho­zott — mond­ta a gazda. — Tavaly har­minckét zsák­kal szüreteltünk, ez most is meglesz. — A múlt éviből is van még egy kevés — szólt közbe a fe­lesége —, de azt már csak az állatok etetésére használjuk. Kezükben a kapa egy pilla­natra sem pihent, s egymás után fordították ki a földből a bokrok gazdag termését, ami az előttük sorakozó kosa­rakba került. — Válogatjuk a gumókat — mutatta fiúk, Németh László. — Az apraja takarmány lesz, a nagyobbakat étkezésre tesz­­szük el, a maradék pedig a jövő évi termés alapja, vető­gumó. — Reméljük, nem lesz eső — pillantott az égre Németh Gyula. — Szeretnénk ma be­fejezni a munkát, nem valamiféle termelési le­maradást hivatott behozni, hisz jól állnak a tervteljesítéssel, hanem egy humánus cél ér­dekében szerveződött. Az e napi teljes munkabért ugyan­is — mintegy 20 ezer forin­tot — a városban élő, ma­gukra maradt idős emberek megsegítésére ajánlják fel. Ezen a szombaton csak a he­ti délelőttös műszak dolgozói jöttek be — a csontozó és feldolgozó brigád száz fővel ,—, a többiekre legközelebb kerül sor. A feldolgozó műhelyben a gépek zajáról nehéz szót vál­tani, de a fehér köpenyes asszonyoktól sikerül megtud­nunk: szívesen vállalták a rendkívüli műszakot, mert jókor van: a nyári progra­mok ideje lejárt, az őszi munkák pedig ezután követ­keznek. Megtudtuk azt is, hogy ezen a napon 120 mázsa felvágottat — turista szalá­mit és gyulai kolbászt készít a gyár. — Addig maradunk bent, amíg készen nem leszünk ez­zel a mennyiséggel — jegyzi meg Kiskovács Istvánná, aki 18 éve dolgozik itt betaní­tott munkásként. S hogy a rendkívüli műszak ne okozzon közlekedési gon­dokat a dolgozóknak, a válla­lat kisbusszal szállította őket a város központjából az üzembe és vissza. Kész, a Magyar Nemzeti Ga­léria nyugalmazott főigazgató­ja ajánlotta az érdeklődők fi­gyelmébe. A Zala Megyei Múzeumi Igazgatóság részéről dr. Ván­dor László régész köszöntötte a művésznőt, s a vendégeket. Elmondta, hogy Zsu Sajó a kiállítással saját anyagi ere­jét ajánlotta föl a karmacsi temetőben álló, gótikus stílus­ban épült harangtorony fel­újításához. A községben —, ahol a festőművész nyarainak nagy részét tölti —, egyetlen középkori maradvány a to­rony, amiben az utóbbi idő­ben villámcsapás okozott sú­lyos károkat. A felújítást a művésznő kezdeményezte. A festészetet zenei illuszt­rációkkal hozta közelebb az érdeklődőkhöz Arányi Asch­ner György zeneszerző, a grá­­ci zeneművészeti főiskola ta­nára, aki Goldmark Károly műveiből és saját szerzemé­nyeiből adott elő néhányat zongorán. A három hétig nyitva tartó tárlaton összesen 150 ezer fo­rint értékű kép látható és vá­sárolható meg. Németh Gyula és családja munka közben Utószezon . Hirtelen hajlott őszbe az utolsó augusztusi hétvége, de a csípős széllel beköszöntött nyárutón is elkelt néhány jegy a keszthelyi városi strandon. A személyzet is bi­zakodik, hogy lesz még for­galmuk, így nincs kapuzárás. Vendégeket várnak még a balatoni hajók is. Szombaton délután kilencvenen váltottak jegyet a badacsonyi hajóra, érdemes volt tehát hosszab­bítani az utószezont. Az üdülőkben, szállodákban, kempingekben azonban a bú­csúzó vendégek helyére ke­vés az érkező. — Újra csodálatos három hetet töltöttünk itt — mond­ta már csomagolás közben Hermann É­va), NSZK-beli vendég a keszthelyi kem­pingben. — Húsz éve járok ide a családommal, s rajtunk keresztül legalább húsz isme­rős család kedvelte meg Ma­gyarországot, akiknek el­mondtuk élményeinket. A most elutazóknak tán a múló időt is jelzi a vasúti hangosbemondó szignálja. Kofferokkal teli a peron, mellettük búcsúzkodó embe­rek. Közöttük sok diák, aki­ket már az iskola vár. Beköltöztek a kollégisták Bár a hivatalos beköltözés csak tegnap volt, az első fecskék már szombaton meg­jelentek a kanizsai Hámán Kató leánykollégiumban, ahol Suhainé Szélig Márta igazga­tóhelyettes fogadta őket. " Hagyomány nálunk, hogy a diáktanács vezetői és tag­jai egy nappal korábban jönnek a többieknél, ők fo­gadják ugyanis vasárnap ér­kező mintegy 150 társukat. Főként az elsősökre figyelnek, akiknek jólesik a gondosko­dás. A 309-es szoba 3 ágyából kettőt már­­elfoglaltak. Két jókedvű lány rendezkedik: Pintér Gabriella és Táncos Szilvia. Mindketten a dr Mező-gimnázium negyedike­sei. — Évek óta barátnők va­gyunk, így természetes, hogy már az első évtől egy szobá­ban lakunk — mondja a Lasztonyáról érkezett Szilvi. Gabi diáktanács titkári mi­nőségben érkezett az elsők között. — Marócon lakom, ahon­nan sajnos elég nehézkes a közlekedés, most is a bátyám hozott el kocsival, így aztán a kollégiumi életet, választot­tam a napi utazgatás helyett, de nem bántam meg. A szombaton érkezett 17 diáklány a délutáni órákban már megbeszélte — az új ok­tatási törvény szellemében — az új tanév feladatait. Otthonteremtés a kollégium szobájában Kommunista szombat a Zalahúsnál Hétköznapihoz hasonló ilyenkor én is itt tartózko­munka folyt szombaton a Za-­dóm — fogadott bennünket lahús nagykanizsai üzemében. Horváth Sándor, az üzem — kommunista műszakot igazgatója, akitől azt is meg­tartunk, s természetesen tudtuk: e rendkívüli műszak Este a rock klubban jó híre van a letenyei rock klubnak. Rendezvényeire gyakran Kanizsáról is jönnek érdeklődők. Szombati prog­ramja hírére még Zalaeger­szegről és Keszthelyről is szép számmal keltek útra fia­talok. Igaz, ezúttal elsősorban az érkező együttesnek szólt az érdeklődés: a Hobo Blues Bend-et vártá­k Letenyére. — Egy éve, múlt év szep­tember elsején tartottuk első klubfoglalkozásunkat — mondja a programok egyik szervezője, Dömök József, a Fáklya Művelődési Ház mun­katársa. — Eleinte rock kon­certek video felvételeit vetí­tettük, vagy olyan lemezeket forgattunk le, amelyekhez egyénileg nehezen lehet hoz­zájutni — már csak az áruk miatt is. Közben megjönnek Hoboék. A zsúfolásig megtelt táncte­rembe beszélgetésre érkező Földes Lászlót, az együttes vezetőjét nagy ováció fogadja, aztán néma csend, senki sem mer kérdezni tőle. — Hát itt vagyok teljes életnagyságban. De ha nem vagytok hajlandók megszólal­ni, máris szedem a sátorfá­mat — hangzik a biztatás így, tegező stílusban. Erre megindul a kérdésára­dat, ami a válaszokkal együtt egy óra hosszat tart. — Egy ilyen felkapott ze­nekar, miért jön éppen Lete­nyére? — kérdezzük mi is Földes Lászlótól. — Mindenhova elmegyünk, ahova hívnak, s egy nap egy előadásnál többet nem válla­lunk. Ha az ember átéléssel, tisztességesen végigdolgozza a színpadon töltött időt, akkor nincs energiája haknizásra, pendlizésre. Este hétkor kezdődik a­ kon­cert. — Tapsolni, örülni lehet. De ha a székekre fölálltok, vége a bulinak! — inti fe­gyelemre a nagyterem közön­ségét Dömök József. Szavai meghallgatásra talál­nak. A blues-imádókból csak egypáran hagyják el ülőhe­lyüket, s a színpad előtt vo­­naglanak, „csapolnak”. A többség békésen ül a helyén. Kulturáltan élvezi a zenét. Nagy forgalom és drágaság a kanizsai piacon A pénteki esős idő miatt a szokásosnál is nagyobb volt a forgalom szombat délelőtt a kanizsai piacon. A választék­ra nem lehetett panasz, annál inkább az árakra. Minden drága volt, a hosszú száraz­ság okozta terméskiesés fel­mérte az árakat. A krumplit 6—8, a káposztát 8—10, a fő­zőhagymát 15—20, a kelká­posztát 25, a sóskát, parajt 25—30, a puhababot 30—35 forintért árulták. A papriká­nak némileg csökkent az ára, az extra 20—25, a lecsópapri­ka 6—8, az elrakni való al­mapaprika 20—22, a cseresz­nyepaprika kilója 25—30 fo­rintba került. Az uborka sze­zonja lefutott, már csak mu­tatóban volt belőle — megje­lent viszont a primőr őszi fe­jessaláta, melyből 3 forintért árultak egy-egy fejet. A gyü­mölcsfronton az almát 8—10 forintért mérték, dömping volt 10 forintos körtéből, még mindig lehetett kapni diny­­nyét, kilóját 7 forintért, a sokfajta szőlőt 20—25—30 fo­rintért adták, legolcsóbb a szilva volt: 5—10 forint. (35.) Csak teát ivott. Nem bírt volna lenyelni egy falatot sem. Gyengének, elesettnek érezte magát, pedig­ a temetést neki kellett intézni. Rajta kívül Eszternek senkije nem volt. Még mindig nem tudta végig­gondolni, hogy történhetett? Miért tette? Százszor is meg­kérdezték tőle tegnap este, de csak a fejét rázta kétségbe­esetten. Hiszen tudta, hogy szombaton odaköltözik, min­dent megbeszéltek. A lányt felvették a gimnáziumba, be­szerezte a tankönyveket is. Mi oka lett volna meghalni ép­pen most? A kételkedés, ami olyan sokszor megrontotta együttléteiket? A bizalmatlan­ság? Hogyan is mondta ab­ban a kis faluban: „Attól tar­tok, felébredek és kiderül, álom volt csak az egész.” Hirtelen eszébe jutott, mit mondott a nyomozó. Ma reg­gel kijönnek, mert a felesé­gét is ki akarják hallgatni. Egyedül neki lett volna indí­téka megölni a lányt. Ráné­zett Juditra és szánalom ön­tötte el. Olyan betegnek lát­szott, olyan lázasan csillogtak a szemei. — Valami kellemetlen dol­got kell közölnöm — ne ijedj meg — kezdte. — Tegnap a rendőrségen azt mondták, ki­jönnek hozzánk, mert veled is akarnak beszélni. Na mi van? Az asszony olyan rémülten rázkódott össze, hogy Frigyes megijedt, talán valami roha­ma lesz. Szólni akart és nem jött ki hang a torkán. Ijed­ten belemarkolt sovány kezé­vel a levegőbe, mintha meg akarna fogódzkodni valami­ben. A férfi odament hozzá, át­ölelte a vállát és próbálta megnyugtatni. — Nagyon sajnálom, hogy ilyen betegen még ez is... De nem kell félned, csak forma­ság az egész. Itt leszek veled. Judit a hálószoba felé pillan­tott segélykérőén. A férfi rá­jött, mit akar. — Persze... fel akarsz öl­tözni ... bármelyik pillanat­ban itt lehetnek. Gyere — emelte fel a székről — segí­tek. Betámogatta a szobába, ki­nyitotta a szekrényt és egy vékony szövetruhát vett elő. — Ez jó lesz? Tudom, hogy szereted. De ahogy ránézett az asszonyra, aki gyengeségében leborult az ágyára, megértet­te: annyi ereje sincs, hogy fel tudjon öltözni. — Bolond vagyok —mond­ta. — Nem muszáj fent len­ned. Ha beteg vagy, azon nem lehet változtatni. Talán békén hagynak, ha megmondom. Fe­küdj vissza, be sem engedem őket. Ráborította a takarót, min­den zaklatottságán és fájdal­mán túl most erős lelkiisme­­retfurdalás is gyötörte, össze­függést talált az utóbbi hetek és Judit betegsége között, ha akarta, ha nem. Tudta, mi­lyen idegfeszültségben élt az asszony az utóbbi időben, és hogy nagy erővel próbálta tit­kolni a szenvedését. — Feküdj csak nyugodtan — simította félre izzadt ha­ját a homlokából. — Bekül­döm Annust, hátha ő is tud segíteni valamiben. Jenei és a rendőrök csak­nem egyszerre érkeztek. Fri­gyes elmondta a nyomozónak, hogy felesége nagyon rosszul érzi magát. Kérte, jöjjenek más időpontban, várjanak le­galább néhány napot. A rendőrhadnagy azonban nem ment el. Előretessékelte az orvost, Judit családjának régi barátját és leültek a hall­ban, megvárni, mit mond. — Jenei nem értett sem­mit, nem is kérdezett. Be­ment Judithoz és jó negyed­óra múlva jött ki. — Milyen állapotban van? Ki lehet hallgatni? — kérdez­te a szürkehajú, legalább két­méteres nyomza és felállt. (Folytatjuk.) Bán Zsuzsa: ÁMOKFUTÁS Zsu Sajó alkotásai Hévízen Szombaton délután öt óra­­ben élő festőművész képkiál­­kot. Hévízen, a Hotel Aquá-­lítása. A tárlatot Pogány­ban nyílt meg Zsu Sajó Bécs- Ödön Gábor művészettörtén 1986. szeptember 1., hétfő Kirgizek Kanizsán A kanizsai utcákon sétálga­tó, sötét hajú, mongolos arcú lányokra, fiúkra sokan felfi­gyeltek a napokban. Mint megtudtuk, a Szovjetunióból, pontosabban a távoli Kirgiziá­ból érkeztek, valamennyien diákok, egyetemisták, főisko­lások. K­ét nappal ezelőtt érkez­tünk Magyarországra, 4 napot Szombat délelőt nagy a sürgés-forgás a Zalaszentgró­ti Tüzép-telepen. — Ez semmi! — legyint be­szélgetőpartnerünk Hazafi Re­zső mérlegmester. — Reggel voltak sokan,,„­tudja, ilyen­kor hét végén, aki építkezik — márpedig jó néhányan van­nak — befut egy-két mázsa cementért, mészért, ezért­­azért. Cserép kivételével, ami he­lyett palát kínálnak, minden­ből van bőven a telepen, a vasbeton gerendáktól kezdve a téglán át, a síküvegek kü­lönböző fajtájáig, s lehet kap­ni nyílászárókat és csempét is. — Ez utóbbi kettővel, azért van egy kis gondunk — mondja a mérlegmester. — Az ajtók és ablakok árai az egekbe szöknek, a csempéből pedig csak a drágábbat tud­juk biztosítani a vásárlók­nak. Olcsó fajtát, amit leg­töltöttünk Kanizsán, a hét vé­gén pedig továbbutazunk Ju­goszláviába. Ez az új ajándék annak a 40 fiatalnak, akik ki­emelkedő munkát végeztek az építőtáborban. A napokban kirándultunk Zalaegerszegre, Zalakarosba, az újudvari tv­­adóhoz és persze Kanizsa szépségeivel is megismerked­tünk — magyarázta a csoport egyik tagja. többen keresnek, sajnos nem kapunk. A Tüzép udvarán, hatal­mas szénhalmok. A batyki Bulla Ferenc, s két fia szor­galmasan lapátolja a fűtő­anyagot a traktor pótkocsi­jának platójára. — Harminc mázsát vásá­roltunk, ebből tíz mázsa len­gyel, húsz pedig ajkai szén. Biztos kitart, hisz’ még a ta­valyiból is porosodik egy ke­vés a pince mélyén. No, meg szerencsére nagyon takarékos a kazánunk is — mondja Bulla Ferenc. Az elmúlt évi szénmizériá­ra gondolva, ismét Hazafi Rezsőt kérdezzük, aki meg­nyugtatóan válszol. — Ha megkapjuk a be­ígért jugoszláv importot is, biztos nem lesz fönnakadás az ellátásban. Nagyobb gond, hogy nehéz fuvarost találni Zalaszentgróton. Élénk forgalom a Zalaszentgróti Tüzép telepen Szöveg: Korányi Árpád, Mihovics József, Pajor Csaba, Pillér Éva. Képek: Tóth Cinda, Erdei András. Már a télre gondolnak

Next