Zalai Hírlap, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-31 / 307. szám
1986. decenber 31., szerda aróc 1966 őszén kapott bekötőutat. Avatása falulakodalom volt. A helybeliek sütöttek, főztek, hordókat csapra ütöttek. Megvendégelték az építőket az útért, amely számukra a mindent jelentette akkor is, most is. A zalai dombok közt meghúzódó parányi falu 500 évesnek vallja magát, ebből húsz éve útja van. Lakóinak száma jelenleg 200. Parányi kis házacskában népmesébe illő öregek: Gombos Jenő lakik itt élete párjával. — Tudja — nevet huncutul —, ide még a téesz-szervezők is csak hernyótalpas járművel tudtak bejönni. Nyaggattuk eleget a falu vezetőit — akkor önálló tanácsunk és téeszünk volt —, hogy út kellene. Később engem is különösen érintett a dolog, mert párttitkár lettem. Milyen párttitkár az, aki nem tud afaluja érdekében eljárni? Végül a felső szervek is megértették, hogy ha nem lesz út, elköltöznek az emberek Maróéból. — így is megfogyatkoztunk. Talán fele annyian vagyunk, mint 20 esztendeje... De történt valami más is. Kezdünk érdekesek lenni olyan embereknek, akik kispénzűek, ám szorgalmasak, aztán az állattartásból akarnak ötről-hatra jutni. Olcsóbb itt az üres ház. Lehet, hogy a falu életének egy második sorsfordulóját élem meg — tűnődik. — Mert az első az út volt. Te, anyjuk! Hány éves is vagyok? — Te voltál ott a születésednél, te tudod — így a 80 éves néni? de kisegíti a férjét: — 77 vagy, ha nem tudnád. .. — Persze! És nyugdíjas. Ketten 3700 forintot kapunk, amiből nem lehet lakodalmasan élni. Annyit adnak, amennyire az ország erejéből futja. Nagy dolog az, hogy öregségünkre nem szorulunk senkire. Kámán Károly, a KFV gépkezelője, 32 éves. Az iskola alsó tagozatát még Marócon járta, felsőbe 1966-ban Bázakerettyére íratták kollégistának. — Csak hétvégén jártunk haza. Természetesen gyalog a patakparton, mert akkor már készítették az út tükrét a gépek, s rosszabb volt, mint azelőtt. Így ment ez fél évig, karácsony után aztán már bejáró lettem. Az úttal jött a busz is. Azelőtt? Akinek dolga akadt a világban, gyalogolt a kiscsehi elágazóig, meg vissza. Hat kilométert. Marócon az a mondás járta, aki idegen, ide tévedt, az egy hétig itt maradt. Egyrészt vendégszerető népek lakják a falut, másrészt az utas meggondolta, hogy újra nekivágjon a sártengernek. — Itt akarnak maradni? — Mi igen. Jó itt lakni. Bár közel a gáz, itt nincs, vízvezeték, munkaalkalom se. Busz van, naponta 20 is. Munkát megad az olajipar és más megközelíthető üzemek. A fiam 10 éves, a lányom 8. Kocsival nem távolság a város. A boltban jó a kínálat. A hegy a legfőbb megtartó erő. Talán csak 2—3 családnak nincs szőlője. Ott jól érzi magát mindenki. Kovács Erzsébet szerény, csöndes lárjú. Húszéves, egyidős az úttal. — Zalaegerszegen szereztem szakmát a ruhagyárban. Szeptembertől a Navotex kanizsai üzemében dolgozom. Ott lakom a nővéreméknél, egyébként tősgyökeres Maródnak vallom magam. Itt nevelkedtem fel. Vissza is jövök. — Miért a bentlakás? — Gépkocsivezetői tanfolyamra járok, csak így tudom megoldani. Ha meglesz a jogosítványom, újra bejáró leszek. Nem hagyhatom cserben a KISZ-szervezetet sem. Tizenhárman vagyunk, s én három éve a titkáruk. A műszakbeosztások miatt csak a hétvégeken tudunk összejönni. A tanácstól kaptunk színes tévét. A művelődési otthon és a klubunk a helyszíne minden eseménynek a falunkban. — Mit tud a születése előtti időkről? — Sokat hallottam a korábbi közlekedési viszonyokról. Nekem már nem kellett sárban gyalogolnom. Ha összejön a pénz, kocsit veszek. Azzal meg már nincs a világ végén Maróc. — Hol szilvesztereznek? — Bázakerettyén, de nem gyalog megyünk, a Hatalmas ház a falu közepén. A pajtában személygépkocsi, az udvaron egy motorizált „háztáji szekér”. A gazda most kezdi maróéinak vallani magát. — Július 30-án költöztünk Vácról Maróéra. Körülnéztünk a Dunántúlon, s itt összejött minden — mondja Árvai András. — Mi az a minden? — Ezt a házat 130 ezerért adták. Vácon az ilyen megérne 3 milliót is. A Zalavolánnál állást kaptam. Ha holnap jön, itt találja a buszt a házam előtt, most a váltótársam van vele. Gazdálkodásra adott a lehetőség. A feleségem szerződött a téesszel két tehén gondozására. Tartunk 8 anyakocát. Van az állatokkal munka, de reméljük, megéri. — Befogadták? — Nézze, disznót ölök, nem kellett egyik szomszédnak sem kétszer mondani, hogy jöjjön segíteni. Munka közben aztán alakul a barátság is. Jó nép lakja Marócot. Szorgalmas. Munkaidőben zsong a határ, a szőlőhegyHangyák itt az emberek. Maróc irányítószáma 8888, megközelítése 20 év óta egyszerű. Akik csendre, nyugalomra vágynak, odatalálnak. Eladó, üres házat lelni sem nehéz... Mészáros Ferenc : Két évtizede autóbusz is jár a faluba ! (ZH fotó — Kiss Ferenc felvételei) Gombos Jenő Kámán Károly Kovács Árvai András Erzsébet Keszthelyi képek 1. Keszthely távközlési lehetőségeit javította a városközpontban átadott telefonszalon. A helyiségben nyolc nemzetközi távhívásra alkalmas telefonkészülék és telex áll a vendégek rendelkezésére. 2. A Zalaiparker beruházásában a közelmúltban került sor a keszthelyi Kultúrcikk Áruház átadására. A vas-műszaki, illetve sport-játék profilú egység mellé telepítették a vállalat új bőrdíszmű szaküzletét. 3. Új köntöst kapott akeszthelyi egykori Hungária Szálló, a mai Gösser étterem, mely felett a Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Vállalat balatoni önálló egységének az irodái kaptak helyet. Az épület a következő szezon kezdetére kerthelyiséggel is bővül. 5 Huszonöt év a műszaki fejlesztés szolgálatában HUSZONÖTÖDIK éve előtt áll az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság. Sőt, úgy is számolhatjuk, hogy már betöltötte huszonötödik „életévét”, mert 1961 szeptemberében nevezték ki első elnökét, aki hamarosan hozzálátott munkatársainak összeválogatásához. Nem lehetett könnyű dolga az azóta — immár sok éve — tragikusan, autóbaleset következtében elhunyt Kiss Árpádnak. Valami teljesen újat kellett elkezdeni, csekély számú apparátussal, de országos hatáskörrel. . Ám — mint azelőtt és azóta is oly sokszor bebizonyosodott — a magyar műszaki és gazdasági szakemberek „szürke állománya” szinte csodákra képes, ha van miért megmozgatni. Sorrarendre érkeztek az új bizottsághoz, és a munkát segítő hivatalhoz a műszaki fejlesztésre vonatkozó tanulmányok, elképzelések. Új fejezet kezdődött az OMFB működésében 1968- ban az (akkor még) új gazdasági mechanizmus bevezetésekor. A változások lényege abban foglalható össze, hogy most már 15—20 évre kellett kidolgozni fejlődési prognózisokat és fejlesztési irányelveket. Jelentős pénzösszeget kapott az OMFB műszaki fejlesztési alapként, s ennek birtokában tudott tárgyalni és kölcsönösen előnyös szerződéseket kötni kutatóintézetekkel és vállalatokkal a népgazdaság számára fontos kutatások eredményes elvégzésére. Talán külön mondani sem kellene, hogy a műszaki fejlesztési alap iránt egyszeriben nagy lett az érdeklődés. De — hazai viszonyaink ismeretében — azt sem, hogy minden vállalat és intézmény felelt meg a kívánalmaknak, sőt, az önmaga által vállalt kötelezettségeknek sem. Ám a mérleg alapjában mégis a pozitívumok javára billent: sok mindenben lépett előre a magyar népgazdaság számos ága a MŰFA segítségével. 1986 eleje óta az OMFB alapvető feladata — mint az erről szóló minisztertanácsi határozat kimondja: „A kormányzati műszaki fejlesztési politika érvényesítése, a műszaki fejlesztéssel összefüggő kormányzati döntések kezdeményezése és előkészítése, a fejlett technika elterjesztése, részvétel a gazdaságirányítás, a népgazdasági tervezés és szabályozás fejlesztésében, a tudományos kutatások irányításában és összehangolásában, továbbá a nemzetközi műszaki tudományos kapcsolatok hazai koordinálása”. Most már tehát nemcsak egyeztet és koordinál az OMFB, hanem irányítói felelősséggel tartozik a kormányszintű kutatási és fejlesztési tervek összeállításáért is. Ami többek között azt jelenti, hogy korábban a minisztériumok, vagy elfogadták az OMFB álláspontját , vagy egyszerűen túltették magukat rajta. Most pedig az OMFB-nek van joga dönteni a minisztériumok javaslatairól. Úgy is mondhatnánk: minden az OMFB-re tartozik, aminek valami köze van az ország műszaki fejlődéséhez. A 25 ÉV ALATT a lényeg nem változott: az OMFB mindig igyekszik lépést tartani a fejlődéssel. S ebbe az irányba vinni magával — ha lehet — minél több vállalatot, intézetet, sőt: az egész népgazdaságot. V. E. Miért mondják, hogy nehéz a matematika ? Tehetséggondozás a gyenesdiási iskolában Vidám gyermekzsivaj tölti be a gyenesdiási általános iskola zsibongóját délutánonként. Jólesik a tanítás után — ha rövid időre is — egy kicsit megfeledkezni a tanulásról és önfeledten ütni a pingpong-labdát, sakkozni vagy éppen képes újságok között böngészgetni. Vannak szép számmal olyan tanulók is az iskolában, akik ezután nem hazafelé veszik az irányt, mivel az előírt tananyag mellett bővebb ismereteket, információkat szeretnének elsajátítani egy-egy tantárgyból. Erre kitűnő lehetőséget biztosítanak a különböző szakkörök. — A matematika nem tartozik a legnépszerűbb tantárgyak közé — mondja Sümegi Ferencné matematika-szakos tanárnő. — Ennek ellenére magam is meglepődtem kissé a jelentkezők számán, amikor szeptemberben meghirdettük a szakkört e tárgyból. Talán az is hozzájárult a sikerhez, hogy a régebbi szakkörösök jó hírét keltették a foglalkozásoknak. Igyekeztem mindig oldottan, játékos formában dolgozni a gyerekekkel, hogy minél több sikerélményük legyen. A tehetséges gyerekekkel mindenképpen többet lehet érdemben foglalkozni szakköri keretek között, mint a tanórán. Mi is meggyőződhettünk erről, hogy valóban élvezettel kalandoznak a tanulók Sümegi tanárnő irányításával a számok birodalmában. Be kellett vallani, csak kevés valószínűséggel tudtuk volna megoldani a példákat. A gyerekek annál nagyobb élvezettel dolgoztak, különösen a közös feladat jelentett nagy sikerélményt a számukra. Mikor a hatodik osztályos Simotics Barnabást arról faggattuk, hogy miért éppen a matematika-szakkört választotta, csodálkozva válaszolt: — Nagyon érdekes tantárgy. Számomra mindig nagy örömet jelent egy-egy példa megoldása. Nem tudom, miért mondják azt, hogy nehéz tárgy a matematika? Csak jól oda kell figyelni a magyarázatra. A tanárnő izgalmasan, érdekesen vezet rá bennünket egyegy feladat megoldására. Itt a szakkörön az is jó, hogy olyan rejtvényeket, furfangos fejtörőket csinálunk, amire az órán nem jut idő. Például a Pajtás, a Füses rejtvényfeladatait mindig megoldjuk, meg a tévébeli elmebajnokság logikai példáit is. Szórakozásból otthon is szoktam matek-rejtvényeket fejteni. Barnabás még csak hatodik osztályos, azaz nem döntött, hova megy továbbtanulni, de úgy gondolja, a matematika tudásának mindenképpen hasznát veszi. , Belovári Krisztina is irigylésre méltó gyorsasággal válaszol a tanárnő kérdéseire. Szinte még el sem hangzik a feladat, Krisztina máris majd kiesik a padból nagy igyekezetében. Mikor megkapja a lehetőséget, hogy a táblára is felírhatja az eredményt, elégedett mosoly jelenik meg az arcán. — Anyukámnak meg apukámnak sohasem kellett segíteni a matematikában — mondja az ötödik osztályos Kriszti. — Nem is érnek rá segíteni, mert anyukám Sármelléken, apukám meg Zalaváron dolgozik. Csak este találkozom velük. De mire hazajönnek, már mindig befejezem a házi feladatot és a leckét is megtanulom. Ha nincs nekem való műsor a televízióban, akkor számkeresztrejtvényt fejtek, vagy olvasok. — Ahány gyerek, annyiféleképp kell közeledni hozzájuk — mondja búcsúzóul a tanárnő. — A nagylétszámú osztályok miatt a tanórákon azonban ezt lehetetlen megvalósítani. Akik erre a szakkörre járnak, igazán szeretik a matematikát, tehetségesek és megérdemlik, a több és mélyebb foglalkozást. Az ő lelkesedésüket is úgy tudom ébren tartani, hogy érdekes feladatokat, trükköket, rejtvényeket alkalmazok. Néha egyegy szakkörre többet készülök, mint az órára, de megéri! Sokszor gondolkodtam már azon is, hogy az idegen nyelvek mellett a matematikánál is szükség lenne a csoportbontásra, hisz a tantervi anyag magasan meghaladja a gyerekek képességeit... — K. Sz. — Közös feladatmegoldás (ZH fotó — Kiss Ferenc felvétele)