Zalai Hírlap, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-31 / 307. szám

I 8 _ 18 Ib­la IÉ­­K 18 (Fényképes revizori jelentés — több helyszínről) IB |Ú É­K 18 Ét régi monológ A vitorlákról Egy teljes évre valót töprengtem az elmúlt huszonnégy órában. Már­mint egy egész 1986-ra valót. Azon, hogy milyen is volt ez az év. Mond­jam azt, hogy jó? Mondhatnám, hi­szen volt sok jó is. Mondjam azt, hogy rossz? Mondhatnám, hiszen volt sok rossz is. Aztán egy hajó jelent meg előttem 1986 képében. Sok szép fehér vitorlával. A szél fújt, hol jobban, hol gyengébben, a hajó is ment hol gyorsabban, hol lassabban, de egyszer csak arra fi­gyeltem fel, hogy nem mindig az a vitorla van felhúzva, amelyik fent kellene, hogy legyen, egyik-másik vitorla néha rossz irányba fordul, ilyenkor meg-megrándul a hajótest, kitérőt tesz, időnként rükvercbe megy, s a legénységet is gyakran nógatni kell, hogy húzza már fel azt a másik vitorlát. De néha azt sem akartuk meg­érteni, hogy melyiket kell húzni. Helyette sokan az időt húzták. Mert azt hitték, hogy akkor visszaszívják. Mármint a szabályozók egyik-másik rendelkezését. De nem szívták visz­­sza. Persze nem csak szabályozók vol­tak 1986-ban. A teljes skálát most nem sorolom végig, csak kettőt em­lítek. Volt jég is. Meg volt aszály is. De az utóbbi nem az előző el­lentételezéseként. Sőt. Így egy vö­dörrel többet lehetett elővenni. A könnyeknek. Mert sírás aztán volt. Voltak ugyanis, akik a könnyeikkel akarták eltakarni, hogy nemcsak az aszály volt a ludas.­­ De ezek a könnyek mást is elfed­tek, mint a mákos mácsik a tányér alját. Elfedték például, hogy bár az aszály miatt gyengébben fizetett a kukorica, de ezzel szemben mennyi olajat megtakarítottak. Mert nem kellett a kukoricát szárítani. Arra az idén ott volt a Nap. Ingyen és bérmentve. Hogyan, hogyan sem, erről egyetlen üzemben sem beszél­nek. Na nem mintha a megspórolt olaj pótolná a kukoricahiányt, de a helyzet az, hogy a könyvelésnek már csak olyannak kell lennie, hogy a veszteség mellett álljon ott a nye­reség is. Példám aztán olyan is van, ahol a nagy kiadás mellett csak a netá­­ni hasznot hajtogatják. Mert egy felette érdekes divat van nálunk ideghonosodóban. Ez a divat úgy kezdődött, hogy egy kutató rábuk­kant arra a honfoglaláskori népi bölcsességre, mely szerint: „A ta­pasztalatért messzire kell menni, mint döccentős Rezának a tikmo­­nyért.” Aranykezű kosárlabdázóink vezetői épp akkor tanakodtak azon, hogy vajon Csácsbozsokon játszon-e néhány edzőmérkőzést az országos válogatott, vagy netán Pilisborosje­­nőt válasszák, amikor meghallották a fent idézett népi bölcsességet, s menten kimondták, hogy ácsi! a tengerentúlra megyünk kosaras ta­pasztalatokért, ahol azt a mélyen­­szántó tapasztalatot szerezték, hogy kosarazni ugyan még nem tudunk világszínvonalon, a pofonokat azon­ban már a legmagasabb szinten is elviseljük, mert odaát egyetemi csa­­patocskák is úgy verték a mieinket, mint az augusztusi jégverés a csi­csókát. No, de máshol is tudomást szerez­tek arról a már emlegetett népi szó­lásról, s legott meg is szerveződött egy csapat — ezúttal nem sporto­lókból, hanem agrár­emberekből, megvizslatni, hogyan is termelik a búzát az USA-ban. Hogyan, hogyan sem, ők is megfeledkeztek arról, hogy spécies búzatermesztést­­ köze­lebb is lehetne tanulmányozni. Hadd utaljak most csak arra, hogy a ré­­dicsi határ túloldalán ötven mázsát takarítottak be az idén hektáron­ként búzából. És hogy a jelzett köz­ségben mennyit? Pont a felit. No kérem, kishatárforgalom mellett is lehetne tanulnunk. Most azt várom, mikor indul ki egy csapat a zuzmótermesztést ta­nulmányozni Alaszkába. Mert ké­rem, megideologizálni ezt is lehetne. Ugyanis előfordulhat, hogy egyné­hány tízezer év múlva ismét jégkor­szak köszönt Európára. De bennün­ket nem ér majd készületlenül. Már most lesznek zuzmótermesztési ta­pasztalatok, és akkor húszezer év múlva nem kell majd elkapkodni a dolgot. Arról tehát gondoskodva lészen, hogy a zuzmótermesztés napirendre kerülésekor ne kelljen kapkodnunk. Más dologban pedig mintha kap­kodnánk. Hallottam az év elején di­csekvő tirádákat egyik-másik vál­lalatnál, szövetkezetnél, hogy ők az­tán megértették az idő szavát, any­­nyi árut küldtek exportra, hogy ná­luk az idén tejjel, mézzel és dollár­ral folyó Kánaán lesz. Aztán most meg hallom, hogy nemhogy dollár­juk nincs, de forintért kunyerálnak. Az üzletet ugyanis elkapkodták. Any­agira neki örültek, hogy kell külföldön az árujuk, hogy a nagy örömben azt elfelejtették megkérdezni a part­nertől, hogy van-e dollár komám­­asszony? Sokat vártunk azoknak a vitor­láknak a kifeszítésétől is, amit úgy hívnak, hogy gmk. Vagyis: gazdasá­gi munkaközösség. Nem azt mon­dom, szaporodtak is jobban, mint az alaszkai zuzmó. Ma már ott tar­tunk, hogyha nőtlen vagy elvált, szóval valami facér férfi lennék, pil­lanatig sem fájna a fejem, hogy honnan kajtassak fel partnert. Any­­nyi ugyanis a házasságközvetítéssel és partnerkereséssel foglalkozó gmk, hogy a Jucika könnyebben választ csillagot az égbolt milliárdjából, mint én a rengeteg házasságközve­títő gmk közül. Akkor viszont már jogosan venne erőt rajtam a mig­rén, ha hét végi vagonkirakáshoz kellene gmk-t keresnem. Ilyet ugyanis legfeljebb álmomban talál­nék. És ha már álomról van szó, rém­álmainkban se jöjjön elő olyan tűz, mely a tavasszal a hévízi gyógyfür­dőben pusztított. Mint tudjuk, az ügy még teljesen nem zárult le, de egy tapasztalattal máris gazdagab­bak lehetünk. Mégpedig azzal, hogy ugyebár szép dolog, ha a tűzrendé­szeti vizsgálatoknál azt is megnézik, hogy az irodákban hány centire van a papírkosár a konvektoroktól, de azt sem árt megnézni, hogy egy új létesítményben milyen elektromos üzemelési szerkentyűket állítottak be. Na jó, persze egy papírkosárért is kár, de a hévízi gyógyfürdő töb­bet ér, mint ezeréves történelmünk teljes papírkosár szükséglete. Pedig bürokráciában bővelkedő ország va­gyunk. Na meg szalmonellában. Mint ol­vastam, ebben az évben Zala ke­rült az élre szalmonella tekinteté­ben az országos statisztikában. Va­lóban volt bőven, s akadt olyan idő­szak is, amikor az emberek egymás­tól kérdezgették, hogy ugyan meg volt-e már az eheti? Mármint szal­monellamérgezés. Abban az időben járta a megyeszékhely élelmiszer­­boltjaiban, hogyha az eladó meg­kérdezte, lehet-e tíz dekával több a felvágott, a vevő azt mondta nem, mert hátha pont abban a tíz deká­ban lesz a szalmonella. Hiába, resz­kírozni nem szeretünk. Viszont ha szalmonellában erősöd­tünk, lecsúsztunk az idén a megyei rangsorban az illegális pálinkafőzés tekintetében. Hát kérem, ez is va­lami. Minthogy valaminek tartom azt is, hogy sikerült egy győztes csatát vívni a magyar nyelv védelmében. Mint lapunk is megírta annak ide­jén, hogy a Berzsenyi utcában Se­cond Hand címen reklamírozza ma­gát egy használt cikk kereskedő. Végül győzött a tanács, győzött a magyar nyelv. Bár a Liverpoolból hozzánk érkező angol turisták most nehéz helyzetben vannak, mert nem tudják, hogy hol szerezhetik be Za­laegerszegen használtruha szükség­letüket, viszont például az ebergé­­nyieknek nem kell angol nyelvórá­kat venniük, hogy használt cikk ke­reskedést találjanak. Győzelem kérem ez is, ha kis győ­zelem is, örüljünk hát neki, hiszen olyan helyzetben vagyunk, a a legkisebb csatanyerést is me becsülni. Külkereskedelemről már ese­ti szó, ám, hogy a hajó­n fut, abban nem mellékes a­reskedelem vitorlájának állást Hát, hogy mi volt kapható nem, azt mindenki tudja. Ám sárró olyan fránya lélek, hogy napokig keresett cikknek sem igazán örülni, ha úgy löki, mint Flokinak a mócsingot. S ha mégsem kap valamit, ki lesz keserű a szája íze, ha az egy únott ninc­­csel hozzák mására. Namármost, hogy sz hazámban, illetve városomban bizonyos vitorla hogyan szó azt nehéz eldöntenem. Ugyanit­ként magam is hallottam olyan­­okat, hogy van még mit ja az eladótérben dolgozóknak,­­ időnként szeretett fővárosoml tett a sors, ott pedig egy­ boltba is betértem, utána esk rá, hogy ehhez képest Zalaeg­yen kész gyönyör a vásárlás És még egy szót a kereskec­ről. Az idén alaposan megesz a választék aktnaptárakból. A sze akad, akad, de hol az , ami egy­­évvel ezelőtt elárt bennünket. Spekuláltam az ok­­án csökkent a kereslet, s ma­punk szívesebben nézegeti pél sziámi macskákról készült fős naptárban, mint a kétlábú, s muszlimra vetkőzött macskák it? Aztán rájöttem, hogy más az ok. Mivel vállalataink közi­ben pucérra vetkőztek az ide vélték az illetékesek, hogy a naptárakkal együtt már sok li meztelenség. Így vagyunk hát kérem e most lezárult évvel. És hogy s tovább? A meteorológiai intéz bejelzése szerint úgy fest, hog­yben jobb széljárásra számít. A teendő tehát annyi, hog­zuk fel az összes vitorlát, s náljuk ki a jó szelet. S ha ezt megtesszük, az az kevés. Baloghy Z­ SB ÖNKRITIKA? A gépműhely udvarán ide­gesen táblából a főnök. Nincs egy kocsi se bent, amivel át­­ugorhatna gyorsan a szomszéd községbe,­ igen fontos ügyben. Nosza, kapóra jön éppen üre­sen az egyik tehergépkocsi. — De mit írjak a menetle­vélre? — kérdezi a sofőr. — Mit, mit, írjon be mond­juk, egy forduló szemetet... DICSÉRET... — Rendkívül hasznos volt az ön előadása — hizeleg a tanfolyam egyik résztvevője a 86-os morzsák meghívott előadónak. — Tud­ja, én szívesen járok ilyen helyekre. Azt tartom ugyanis, hogy még a buta embertől is lehet tanulni ... TÚLVILÁGI IGÉNY A téli hajnalok sötétek és a korán munkába indulók ál­mosak. Az újságkézbesítő na­pilapokkal és képes újságok­kal megrakott biciklijével ál­matagon ballag a körzete fe­lé, és próbálja átirányítani a gondolatait, amelyek mindun­talan visszakanyarodnak a langymeleg, puha takaróra, a jóízű alvásra. A temető mellett döcögteti a megpakolt járgányt és egy­­szercsak a hantok közül el­nyújtott mély hang sodródik hozzá. — Van egy Zalája? Az újság­ is megdermed. A friss hantok között egy kéz jelenik meg integető mozdu­latokkal. Aztán egy fej is elő­bukkan, no meg egy ásó. — Na, megkukult? Van Za­lája vagy nincs? Mafla em­ber! Nem látott még korán kelő sírásót? b. e. xjhi — limai hihisp ----------tJS 8 52 |.; Jxi • $?' i'v *L l’\­T a Y I H pjg MB MM Állandó Almosék számvetése ÁLLANDÓ ALMOS aktív kereső és családfő gondter­helten tette le kezéből az új­ságot. Idegesen megtörölte homlokát és cigarettára gyúj­tott. Elgondolkozott az olva­sottakon, amiktől igazán nem kerülgette a röhögés szegény fejét. Iparunk és mezőgazdasá­gunk év végi számvetését lát­hatta fehéren, illetve feke­tén. Szó ami szó: a tények nem voltak alkalmasak arra, hogy egy mélabúsan meren­­gőt bőréből kibúvó kacagóvá varázsolják. — A számvetést nekünk is meg kell otthon csinálnunk — gondolta emberünk, aztán tüstént összeterelte a család tagjait a nagyszoba asztalá­hoz. Jelen voltak: Állandóné, született Gipsz Aranka ház­tartásbeli, mellékállásban magyar anya, Állandó Emil­ke főállású iskolás, mellékál­lású büdös kölök, Állandó Ta­mara, ki a TV Orion Űrhajó sorozata alatt született — ha várnak vele néhány évet, le­het, hogy most Isaura volna —, valamint ott ült az asztal­nál Gipsz nagyapó nyugdíjas, egyébként főállású szenilis és szeszkazán. — Tisztelt családom! — kezdte Állandó Álmos, aki tudta, hogy a kellemetlen közlendőket megfelelő formá­ba célszerű burkolni. — Év végén kötelességünk, hogy számvetést végezzünk idei munkánkról, tavaly ilyenkor megfogalmazott terveinket szembesítsük a valósággal. Mindössze annyit kérek tőle­tek — fogta rövidre mon­dandóját a családfő —, hogy papírt és ceruzát kézbe véve, a pénztárkönyvek módszeré­vel a „tartozik és követel” el­vét kövessük. Magyarán szól­va: amit megfogadtunk, ab­ból mennyit teljesítettünk. A családtagok meglepő gyorsan elkészültek számadá­saikkal. Másnap délelőtt — vasárnap, illetve átszervezett munkanapon — közösen kiértékelték családi munká­juk elmúlt évi mutatóit, már A CSALÁDFŐ adat­lapjából kiderült: jelentős adósságai vannak. Állandó Almos éves tervében ugyanis szerepelt, hogy legalább száz munkanapot becsületesen vé­gigdolgozik, sőt mi több, tar­tózkodik a selejtes termék létrehozásától. Ezzel szemben a kapálási, permetezési és szüreti időszakban jelentkező lumbágós megbetegedések, valamint egyéb nyavalyák felrúgták számításait. A Mundiál alkalmával például úgy felizgatta magát — rész­ben a látottaktól, részben a magyarázatok végett —, hogy keze-lába reszketett hosszú hetekig. Nem csoda, hogy on­totta a selejtet. Neje, született Gipsz Aran­ka tavaly ilyenkor többek kö­zött elhatározta, hogy estén­ként elfogadható ételt tesz a család asztalára és a zokni­­stoppolásról nem feledkezik meg. E fogadalmak teljesí­tése is hagyott kívánnivalót maga után. A szappanízű fő­zelékekre és spongyaszerű fa­­sírtokra nehezen talált ma­gyarázatot. Végül kifakadt, hogy ha nem tetszik a főztje, férje urának főzzön müzlit a Monspart Éva a tévéből és azzal a gyomrában menjen betonozni a vállalatához. Állandó Emilke terveiben szerepelt, hogy a külső ténye­zőktől függően — a nemzet­közi cserearányokra és aszályra ő még nem hivat­kozhatott — a minimálisra csökkenti az intők számát ellenőrzőjében. Ennek ellené­re az ellenőrzőkönyv hátuljá­ba már pótoldalakat kellett fűzni, hogy valahogy jusson hely a pajkos gyermek rém­tetteinek megörökítéséhez. A fiú kifogásként hozta fel, hogy Csekovics tanár úr pik­kel rá, amióta az osztály­­kiránduláson eseménytablet­­tát csempésztek az idős pe­dagógus hátizsákjába és szi­gorú neje erre rátalált. Állandó Tamara kerek pe­rec kijelentette, hogy a tava­lyi tervében vállalt pontossá­got többek között azért nem tudta teljesíteni, mert jelen­legi udvarlója, maradt és ez a maradiság őt is magával ragadja. A fiú éppen olyan hosszan csókolózott az idén is, mint annak előtte. Így Tamara nem tehet arról, hogy a beígért esti 9 óra he­lyett folyamatosan 11-kor ért haza. UTOLJÁRA MARADT Gipsz nagyapó, aki meglepő élénkséggel — közölte, hogy bár tervét ő sem teljesítette — ígéretétől eltérően minden este leitta magát —, azonban ő az egyre gyakoribb pálin­­kavizezések miatt nem tekin­ti ezt egyértelműen negatív eredménynek ... — Értekezletünket bezárva — összegezte a tényeket a családfő — láthatjuk, hogy eredményeink azért vannak. Bátran nézek a jövő elé, hi­szen olyan most sem fordult elő, hogy a dolgainkat ne tudtuk volna megmagyarázni. Háry László . ' r-\ 1986. . Karcsi odalép a bal — Pajtás, fogadd őt — Miért, meghalt ! — Dehogy, csak a­­ hát és átment hozzál A székely ittasan­­ lenül nekimegy egy a vágya. — Az anyját! — Kn­tem máris haza? A strand medencés ember sokáig nézi, m — Mondja kislány, A lány végigméri: — Idefigyeljen, enj még hőmérőnek nem! — Borzasztó érzékl kodik János a baráti feleségem... — Hogyhogy? — Képzeld, kért te kára és én egyből ad — Mami —, kérdez­­eg a gólya hozott? — Igen, kicsikém! — Óh szegény apu, Két barátnő beszél — Amikor én hart napvilágot... — Óh te, szegény, első 15 évedben vak A mentőautó befut kérdezi: — Mit jelentsen ez embert hoznak és itt — így igaz, doktor tűk el. Egy jólöltözött férj — Mit kíván, urán nő. A férfi elmosolyod­ja: — Hogy mit kivár kocsimhoz, menjünk pezsgőt, feküdjünk , amire szükségem van — ön valóban áll férfi.. — Igen uram. —­­ rosszul magát?

Next