Zalai Hírlap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-01 / 102. szám

pjainkig is kormányzója elismerbizonyított. 1886 májusi események arcukat a munkások M Munkaügyi Szervezet közül vezessék be a nyolcített erre a napra. 1889- ia lista munkáskongreszselői vettek részt, azokaz időben voltak szociaervezetek. Fridrich Engresszus előkészítésében, kongresszus határozatotokban egyszerre rendezés munkaidő törvényhelyzetének javítását célzó munkások tömegtüntetéMunkaügyi Szervezet Kamngresszus 1890. május munkásosztály első főösszefogásának napja, az országok fővárosaiban odául a Hayde-parkban 300 ezer ember jelent ezren). Tömegtüntetések zajlottak sok amerikai iparvárosban is. Csak a chicagói megmozduláson 35 ezer ember vett részt, New York-ban pedig a 70 szakszervezet az emberek tízezreit vitte ki az utcára A munkásmozgalom vezetői számára a történtek után nem volt kétséges, hogy ezt a napot minden évben meg kell ünnepelni. 1891. május elsején már csaknem minden európai országban rendeztek tüntetéseket, felvonulásokat. Oroszországban, ahol akkoriban még nem voltak szakszervezetek és nem volt parlament, az első illegális május elsejét a marxistáknak sikerült megszervezniük 1891-ben. A nagy októberi szocialista forradalom új korszakot nyitott az emberiség történetében, így a munkásosztály harcában is. Az 1918—1919-es években a tőkés országok többségének munkásai elérték a nyolcórás munkaidő törvénybe iktatását, amiért oly hosszú és nehéz harcot vívtak. Azokban az években már milliók ünnepelték május elsejét. A munkásmozgalom erősödésével más kontinenseken is szokásossá vált ez az ünnep. Sok ázsiai, latin-amerikai országban a húszas és a harmincas években kezdték először ünnepelni ezt a napot. A munkásmegmozdulások jelszavai különbözőek voltak. A polgárháború éveiben például: „El a kezekkel Szovjetoroszországtól!”, a világgazdasági válság idején, az 1929—1932-es években a munkanélküliség elleni harcra, majd a későbbiekben a fasizmus elleni harcra szólítások szerepeltek a transzparenseken. A második világháború után világszerte ünneppé vált május elseje. Sok országban állami ünnep, amelyen a dolgozók milliói vesznek részt. Napjaink május 1-i megmozdulásainak egyik fő jelszava a küzdelem a fegyverek, a háború nélküli világ megteremtéséért. jus 1-én Az 1957-es budapesti május 1-én KÖZHELYNEK SZÁMÍT, a jó pályaválasztás leg- 3b olyan fontos, mint a sies házasság. Mindkettő ,ósan meghatározhatja az minőségét. Manapság információ segít eligazi a diákoknak a továbbulásban, a szakmaszerzési, a közvetlen találkozásrais ritkán nyílik lehetőség vállalatok, üzemek képvisel. A Zalaegerszegi Mezőgazági és Élelmiszeriparimunkásképző Intézete óta sokat tesz annak élőben, hogy a tanulók már általános iskola hetedik—olcadik osztályában behaltan megismerkedhessenek intézményben folyó szakítéssel. - A hivatalos tájékoztatón tál készítünk egy kiegészítsmertetőt is — mondja Bay Imre, a szakmunkásszó intézet igazgatója. — információt ad a szülőknek és a továbbtanulni szándékozóknak egyaránt: szakmaismeretről, ösztöndíjrendszerről, kollégiumi elhelyezésről, sport és kulturális lehetőségekről. Ezeket a végzős diákok viszik vissza a volt általános iskolájukba. Így élő, eleven kapcsolat jön létre intézményünk és az általános iskolák között. Úgy érzem, kevés csalódott diák tanul az iskolánk falai között. A végzős harmadik osztályosok egyetértően bólogatnak, majd Szekrény Tímea kér szót. — Zalakomárban végeztem az általános iskolát, nem is rossz eredménnyel — így Tímea. — A falunkból egy lány itt végzett a baromfifeldolgozó-szakon és ő javasolta, hogy próbáljam meg én is. Nem bántam meg. Igaz, eleinte furcsa érzés volt tizennégy éves fejjel rögtön belecsöppenni a termelés folyamatába, de azután elég hamar hozzáedződtem. A baromfifeldolgozó-ágazat a hiányszakmák listáján szerepel. Egyáltalán nem értem, miért félnek tőle a fiatalok? Ma már majdnem minden műveletet — vágást, darabolást, zsigerelést, csomagolást — a gépek végeznek el. Meg az sem mindegy, hogy az iskolai évek alatt elég komoly ösztöndíjat, nyolcszáz forintot kaptam a Baromfifeldolgozótól, s emellett még ezer forint állami ösztöndíjam is volt. A szüleimnek semmi anyagi gondot továbbtanulásra, s tizennyolc évesen szakma nélkül elég nehéz elhelyezkedni. Persze vannak szakmák, amelyek érettségihez kötöttek, de sokkal kisebb a választék, mint az általános iskola befejezése után. Aztán — ahogy édesapám szokta mondani — előbb megismerkedünk az élettel is. Abban szinte valamennyi végzős tanuló egyetért, hogy tudásukat közvetlenül tudják hasznosítani a gyakorlatban és ez örömet, biztonságot ad a számukra. Lejer Margit, aki Letenyéről érkezett az iskolába, már ki is próbálta a tanultakat édesapja szőlőskertjében. — Szőlő—gyümölcstermesztő szakon végzek — mondja a magas, nyúlánk lány. — Az idén már én metszettem meg a szőlőnket. Igaz, volt némi vitánk édesapámmal, mert ő a hagyományos módszerrel akarta végezni a műveletet, de az úgynevezett „magaskordon” ültetésű szőlő már egy egészen új metszési eljárást igényel. Megtanítottam rá édesapámat is. Örülök, hogy szüleimnek is tetszik a szakmám, eddig csak bíztatást és szeretetet kaptam tőlük. az Általános műveltség megszerzésében sok segítséget kapnak magyar —történelem szakos tanáraiktól, akik felébresztik bennük az olvasás, az önképzés vágyát. Az iskolának jól felszerelt könyvtára van, ahol a kollégisták, de a helybeliek is gyarapíthatják tudásukat és sokféle szakmai folyóirat között böngészhetnek. Előkelő helyet vívott ki a megyében az intézmény néptánccsoportja, amely hazai és külföldi szereplésekkel öregbíti a szakmunkásképző intézet hírnevét. A végzős diákok is rendszeresen visszajárnak táncolni. Békeklubjukban hétről-hétre aktuális politikai tájékoztatót tartanak, amely segít eligazodni a világ dolgaiban. Az iskolának hét éve jó kapcsolata van az NDK-beli Radlitz városában lévő mezőgazdasági szakmunkásképző intézettel. Így a zalaegerszegi diákoknak lehetőségük nyílik arra, hogy nyaranta eljussanak Németországba. Jónéhány diák tervei között szerepel a szakmunkásbizonyítvány megszerzése után a német nyelvvizsga letétele is. Még hátra van az igazi nagy megmérettetés: a szakmunkásvizsga. — Nem hiszem, hogy valami ördöngős dolog lesz — vélekedik Halász Zoli — hisz alaposan megdolgoztattak bennünket a gyakorlati órákon. MÉG EGY BOLDOG NYÁR, azután szakmunkásbizonyítvánnyal a zsebében ki-ki elfoglalja a választott helyét a termelésben. — KSz — Az életnek tanulnak ... az agrárszocialista mozgalom, minden elméleti tisztázatlanságán túl sajátosan magyar szellemiségű megmozdulás volt. Még jelképeiben is az volt! Az orosházi földmunkások 1891. május 1-i tüntetésén piros-fehér-zölddel szegélyezett fehér zászló volt ,az ünnepi szimbólum. De ahogy kicsavarták kezükből ezt a zászlót, s kardlapokkal fizettek nekik, mikor visszakövetelték, h úgy elfojtották sanyarú hétköznapjaik minden jobbat akaró törekvését is. . . Pedig szavaikon keresztül a magyarság legmélyebb, legősibb rétege kért életet. Az 1891-es tüntetéssel azért is érdemes bővebben foglalkozni, mert bevezetője volt egy éveken keresztül tartó forradalmi hullámnak. Kevesen élnek már az akkori harcos nemzedékből. Anyám, akitől sok igaz mesét hallottam a régi világról és régi emberekről, tizenhároméves süldőlány volt még akkor, de már a tanyán szolgált, mint esztendős cseléd, ő csak anynyit tud, hogy forradalomról beszéltek az emberek és végigszaladt a hír a tanyák között: visszajött Kossuth Lajos, igazságot tenni a szegényeknek. . . Szabó József „kiérdemesült” földmunkás, túl a hetvenen, talán az egyetlen még élő harcosa 1891. május elsejének. Dolgozni már nem tud, csak buzgó foglalatoskodást mímelve totyog a ház körül, és jó időben sűrűn kiül alacsony zsámolyán a kapu elé, mintha ennyivel is elébe menne a halálnak, mert a nyomorúság hajszájával körülvett öregek csak saját haszonnélküli életüket látják, és mindenkivel szemben előzékenyek akarnak lenni. Mikor megkértem, hogy beszéljen a harcaikról, régi fények elevensége jött vissza a szemeibe, mintha egyszerre tudatára ébredt volna, hogy azért ő se élt egészen haszontalanul. És ezt ki is mondta, szinte mentegetve mostani gyámoltalanságát: — Hát biz az régen volt Ha jól számolom, talán negyvenhét éve, de mintha épen csak tegnap történt volna. Negyvenhét éve — mondja mégegyszer, mintha hitetlenkedne, és meg is csóválja hozzá a fejét. —Hogy telik az idő! Akkor még nem voltam ilyen teddide-teddoda ember! Tele voltam reménykedéssel, meg erővel. De már átadtam a helyemet a fiataloknak, mert én tőlem telhetően megtettem a kötelességemet, hát folytassák ők. Csak az bánt, hogy már vélekedni se merek a munkájuk fölött, mert könynyen azt mondhatják: aki nem dolgozik, az ne is beszéljen. Pedig, mondom, mink is megálltuk a helyünket a mi időnkben! — Az a dolog meg úgy történt, hogy az asszonyaink készítettek egy nagyon szép, fehér lobogót, ami 91-re kelve lett készen. A lobogó készen volt, de nem tudtuk fölszentelni, mert nem volt pénzünk, amiből födözzük a kiadásokat. Úgy határoztunk, hogy majd gyűjtünk rá magunk között, és akkor megcsináljuk a fölavatást. Igen ám, de közbejött a május elseje, a mi legnagyobb ünnepünk. Mert akkor mink még nagyon megünnepeltük a május elsejét! Úgy gondoltuk, ha már kész a lobogó, miért ne dugnánk ki? Kidughatjuk azt fölszentelés nélkül is. Korán reggel ünneplőbe öltöztünk, bementünk a földmunkásegyletbe, és kidugtuk a lobogót az utcarészre. Olyan szép volt, hogy mindenkinek könynyes lett a szeme, és csudájára jöttek az emberek. Majd úgy nyolc óra körül jött két csendőr is, és kérte az engedélyt, ami persze nem volt. Erre megparancsolták, hogy tüstént vegyük be, de mink meg kijelentettük,, hogy azt ugyan nem tesszük. Sokan voltunk, hát elmentek, de tíz óra felé újra visszajöttek a szolgabíró utasításával, hogy ha nem vesszük be, elkobozzák, és az egyletet is bezárják. Mit volt mit tenni, bevettük az utcarészről, és kidugtuk az udvaron. Gondoltuk, tudunk mink befelé is ünnepelni. Nem tudom, ők látták-e meg, vagy elárulta valaki, de viszszajöttek, és az utasítás alapon elvitték aobogót, az egyletet meg leírták. Az udvar tele volt ünneplő munkásokkal, akik megbotránkoztak ezen az eljáráson. Rögtön bizottságot választottak, és mentek a szolgabíróságra, de nemcsak a bizottság, hanem az összes jelenlevők is. Útközben nagyon sokan csatlakoztak hozzánk, és mire odaértünk, már elleptük az egész utcát. A bizottság bement az épületbe, és kérte a lobogót, de a bíró, nevezetesen Ördög Lajos, nem volt erre hajlandó. A tömeg, amikor ezt megtudta, zúgolódni kezdett. A bíró kinyitotta az ablakot, és szónokolni kezdett, hogy „Emberek, menjenek csak szépen haza, majd én intézkedek, hogy a lobogót hamarosan megkapják.” De azok erre se tágítottak, hanem ilyesféle szavakat vágtak a fejéhez: — Zászló nélkül nem megyünk, inkább itt döglünk meg... — Az Ördög menjen az ördögbe! ... — Ne intézkedjen, hanem a lobogót adja vissza!... Lassan dél is elmúlt, de mi még mindig nem mozdultunk. Egyre többen és többen lettünk, mert a tanyákon az a hír terjedt el, hogy a faluban kitört a forradalom, mire a béresek is otthagyták a gazdájukat. Ahogy múlt az idő, mindjobban elkeseredett lett a hangulat, mert az éhség is bántott már bennünket. Azért nagyon szép dolog volt, hogy az evés kedvéért senki nem ment haza közülünk, még az asszonyok is ott voltak, és ők kiabáltak leghangosabban. A szolgabíró nem mert semmit csinálni, csak kuksolt a lefüggönyzött ablak mögött. De egyszerre csak nagy porfelhő kíséretében három csendőr érkezett meg Apáca felől. Tőlünk nem messzire leszálltak a kiizzadt lovakról, megszorongatták a nyerget, aztán újra fölültek, kirántották a kardot, és fölvágva nekihajtottak a tömegnek. Ütöttek, szúrtak, tapostak, akit csak értek. Különösen az egyik, egy fehérlovas csendőr volt kíméletlen. Utánavágtatott a mellékutcába menekülő embereknek is, még a kapukban békésen pipázgató öreg parasztokon is végigvágott, ha nem kotródtak be idejekorán. Csúnya mesterség volt, mondhatom. Haláleset tudtommal nem történt. Hogy hányan sebesültek meg, azt nem lehetett megtudni, mert senki nem mert jelentkezni. Attól féltek, hogy megbüntetik őket. Mint ahogy meg is büntettek közülünk többeket, akiknek részük volt a tüntetésben. Néhány évre rá mégis visszakaptuk a lobogót és fölszenteltük. Most is ott van még a földművelőegylet tulajdonában. Kondor Lajos illusztrációja nem okoztam a három év alatt. — NAGYON ÖRÜLÖK, hogy szakmunkásképző intézetbe jelentkeztem — kapcsolódik a beszélgetésbe Halász Zoltán. — A zalaegerszegi Dózsa György Általános Iskolában végeztem, jó eredménnyel. Mehettem volna szakközépiskolába is, de úgy gondoltam, hogy először szakmát szerzek és majd utána leérettségizem. Nagyon megszerettem a szakmámat, hentes leszek. Már a munkahelyem is megvan a húsipari vállalatnál. Véleményem szerint nekünk jobb, illetve biztonságosabb a helyzetünk, mint a gimnáziumban végzőknek. Egy közepes érettségivel nem sok esélye van a diákoknak a szakmunkásképző intézet végzős hallgatói, Halász Zoltán, Lejer Margit, Szekrény Tímea. (ZH fotó — Kiss Ferenc felvétele)