Zalai Hírlap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-02 / 258. szám

1987. november 2., hétfő Teljesült a tőkés exportterv a Kanizsa Ruhaipari Szövetkezetben A Kanizsa Ruhaipari Szö­vetkezet 66 millió forintos bevételt tervezett erre az esz­tendőre, s ebből eddig 53 mil­lió forintot­­teljes­ített Még kedvezőbb a kép, ha a tőkés exportot tekintjük: a harma­dik negyedév végéig teljesült ugyanis az egész esztendőre szóló 35 millió forintos prog­ram, s az év hátralevő hónap­jaiban már többletet termel­nek, így reményeik szerint a tőkés piacokon 42 millió fo­rint lesz az idei árbevételük. A szövetkezetben igyekez­tek minden kínálkozó lehető­séget megragadni, s új piaco­kon is megjelenni konfekció­­-termékeikkel. A stabil, már évek óta bejáratott — első­sorban NSZK-beli — piacok mellett idén sikerült 6000 da­rab, magyar anyagból készült női kosztümöt, mintegy 10 millió forintos üzletként Ku­­vaitba exportálni. Az eredmények hátteréhez tartozik az is, hogy ez időre érett be a szövetkezetnek az a törekvése is, hogy a mező­­gazdasági termelőszövetkeze­tekkel alakítsanak ki koope­rációs kapcsolatokat. Ezek so­ra idén — a szepetneki, a le­­tenyei, a nagykapornaki és a nagyradai termelőszövetkezet után — a hahóti varrodával bővült. Az összbevétel 33 szá­zalékát adták az említett egy­ségek, s ez az arány jóval magasabb az eddigieknél. A technikai korszerűsödés is je­lentős sikert hozott, hiszen ugyancsak az idén indult be hétmillió forintos beruházás eredményeképpen az új va­salósor, ami az eddigi leg­szűkebb keresztmetszetet ol­dotta fel a termelési folya­matban. Az év hátralevő részében ötezer női kosztümöt készíte­nek még NSZK-beli megren­delésre és 15 ezret a Szovjet­unióba. Hazai piacra az S Modellnek és az Uránia Nagykereskedelmi Vállalat­nak dolgoznak. Már előre, a következő évre figyelnek a szövetkezetben. Az elképzelé­sek szerint novemberben kö­tik meg azt a szerződést, ami­nek értelmében az Arab Emirátusokba exportálnak 1988-ban magyar alapanyag­ból készült termékeket. Töb­bek között 35 ezer fiú­ öltönyt, 15 ezer fányika kabátot. Az NSZK-beli Octávia cég — a tőkés export 50 százalékát „veszi fel” — a következő év májusáig havi 4000 darab női kosztümöt kötött le, illetve az év azt követő részében is igényt tart három szalag ka­pacitására. Jól fejlődnek a növények, befej­ezés előtt a búzavetés A múlt hét elején a megye területére 7—10 milliméter csapadék hullott, amit helyen­ként leesett kisebb meny­­nyiségű hódara megtoldott, s ez utóbbi egyben a tél köze­ledtét jelzi. A csapadék csak a búzavetést késleltette, de így is a tervezett vetésterület 80—85 százalékával végeztek a megye mezőgazdasági üze­meiben, s ezzel a munka be­fejező szakaszához érkeztek — tudtuk meg Farkas Kál­mántól, a megyei tanács me­zőgazdasági és élelmezésügyi osztályának csoportvezetőjé­től. Több gazdaságban fontol­gatják, hogy a későn betaka­rításra kerülő kukorica után búzát már nem vetnek, ezért előfordulhat az előirányzott vetésterület némi csökkenése. A korábban elvetett növények — repce, őszi árpa és a búza — kelését és fejlődését jónak értékelik a szakemberek. Az elmúlt napokban fel­gyorsult a kukorica betakarí­tása. A közel hét és fél ezer hektárnyi háztáji területen végeztek a munkával, míg a nagyüzemekben — ahol a szá­rítókapacitás függvénye a tempó — a termés 35—40 szá­zalékáról került magtárba a termés. Az üzemi szőlő és gyümöl­csös ültetvényekben befeje­zéshez közeledik a szüret. Sző­lőből már csak a sármelléki téeszben, almából a Zalaeger­szegi Állami Gazdaságban, a zalaszentgróti tangazdaság­ban, az egervári és a gutor­­földi termelőszövetkezetben vár betakarításra jelentősebb mennyiség — tudtuk meg a megyei tanácson. Folyamato­san halad a tárolókba került gyümölcs feldolgozása és ér­tékesítése. Szállítási gondok és a kedvezőbb belföldi árak miatt kevesebb alma kerül exportra. Körtéből 1700, almá­ból 2500 tonnányit tárolnak be a hűtőházak kamráiba. Bőven akad tennivaló ezekben a napokban a nagykani­zsai Állami Gazdaság hűtőházában. A konzervüzemben hat­féle rostos nektár készül, valamint ehhez velő­ alapanyag. A legnagyobb munkát a körte válogatása adja, ez finn ex­portra kerül, várhatóan mintegy 300 tonna. Képünkön: Va­­dicska Istvánná, Steyer Józsefné és Szeiber Mária az ex­portra kerülő körtét csomagolják és válogatják. (ZH fotó — Polgár Tamás felvétele) re-Őszi szezon a csemete-árudákban A napokban sorra nyitották meg kapuikat a megyében a gyümölcsfa-csemete, szőlőolt­vány és dísznövény szaporító­anyag elárusító lerakatok. Za­lában 25 forgalmazói engedélyt adtak ki, de többen évek óta szüneteltetik a tevékenységet, a most indult szezonban is csupán 9 áruba várja vásár­lóit kisebb-nagyobb választék­kal. A múlt év tavaszán — javítva a kínálatot — új szál­lítóként jelent meg szaporító­anyagaival az érdi Gyümölcs­ös Dísznövénytermesztési Fej­lesztő Vállalat, valamint a sa­­sadi tsz. A szállítók körének bővülése azonban jelenleg sem oldotta meg a kereslet szerinti ellátást. Hiányos kollekcióval nyitott Zalaegerszegen a Hegyközség Szakszövetkezet árudása. — Gesztenyét kerestünk, kaptunk is — mondták vásár­lás után a zalaszentgróti Var­ga Józsefek. — Almát már máshol vettünk, ahol viszont a gesztenye hiányzott. " — Körtéből, őszibarackból, cseresznyéből tudtunk válasz­tani, pótlásra vettem ezeket — mutatta a vásárolt oltvá­nyokat Baján Zoltán. Hiába keresték viszont a vá­sárlók az almát, kajszibarac­kot, mogyorót, naspolyát, kösz­métét, diót. — Sajnos ezekből nem elé­gítették ki a megrendelésün­ket — mondta Kötél Lajosné lerakatvezető, a nyitás napján. — A sasadi tsz-ből a napokban várjuk a hiányzó tételeket. Szilvából, meggyből, ősziba­rackból, körtéből 6—7 fajtát kínálunk, közel 400 ezer forint értékű készlettel nyitottunk, ebből 50 ezer forint értékű a szőlőoltvány. A csemetékből 8, a borszőlő fajtákból 15 féle kapható, de a napokban to­vább bővül a választék. Gyümölcsfélékből meglepően jó ellátást tapasztaltunk a za­laegerszegi árémsz lerakatá­­ban, ahol a Siófoki ÁG által előállított csemeték kerülnek forgalomba. — Másodszor járok itt, ígér­ték, hogy lesz Stanley szilva, amit most meg is kaptam — mondta elégedetten Ráth Zol­tán. — A korai őszibarackunk mellé kerestünk egy kompót­­nak valót. Ezt a Championt ajánlották — magyarázta Sza­lai László. Egy hete tartanak nyitva, a forgalom nagy, a kínálat pe­dig nem romlott. — Kétszer kaptunk már pótszállítmányt, de van még utánrendelésünk is — tájékoz­tatott Hernádi Józsefné, az áruda vezetője. — A készle­tünk 500 ezer forint körüli ér­tékű, a keresett gyümölcsfélék­ből 4—5 fajta van, de körtéből, almából, őszibarackból 8—9 fé­lét is tudunk ajánlani. Szőlő­­ásványunk még nincs, remél­jük néhány napon belül meg­érkezik a szállítmány. A sasadi tsz nagykanizsai le­rakatában nem mondható tel­jes körűnek a választék. Hiányzik a sokak által kere­sett dió, gesztenye, a meggy már elfogyott a nyitás első napjaiban, de várnak még utánpótlást. Egyelőre hiányzik a körte is, amiből 6 fajtát vár­nak. — Tizenöt gyümölcsfélénk van, legnagyobb a választék­okajszibarackból és almából. Belőlük 8, illetve 11 fajtát tu­dunk kínálni jelenleg — mond­ta az eladó, Musztács Imréné. — Árusítunk dísznövényeket, fenyő- és tujaféléket. Van ró­zsánk is, amit szintén sokan keresnek. H. A. Antalics Dezső és felesége Nagykanizsán az almafajták közt válogat. (ZH fotó — Kiss Ferenc felvétele) Mozgósítani és érdeket képviselni Szakszervezeti tisztségviselők a Zala Bútorgyárból A bútoripari termékek iránti jelenlegi élénk kereslet láttán sokan gondolhatnák, hogy a Zala Bútorgyárban dolgozók gondja — akárcsak időlegesen is — az átlagosnál kevesebb.­­ Annak ellenére, hogy teljes kapacitással dolgozunk és termékeinkből többszörös mennyiséget is átvenne a ke­reskedelem, mégis a legtöbb termelő egységhez hasonlóan némely dolgon változtatnunk kell — mondja Kovács József, a korpusz üzemrész főműve­zetője, szakszervezeti bizalmi. — Az igényes külföldi piacok megtartása és bővítése még­­inkább megköveteli a minősé­gi munkát. Arról sem feled­kezhetünk meg, hogy a jövő­ben a hazai vásárlók a ma­gasabb fogyasztói árért jog­gal várnak tőlünk hibátlan árut. — Tudomásul vesszük, hogy a szakszervezeti tisztségvise­lőknek a gyár és valameny­­nyiünk érdekében a termelési feladatok teljesítésére kell mozgósítani a munkatársakat, ugyanakkor a hagyományos érdekképviseleti feladatokat is el kell látnunk — kapcso­lódik az elhangzottakhoz Ma­rosi Lászlóné raktáros, szak­­szervezeti bizalmi. — Az utóbbival kapcsolatban emlí­teném, hogy manapság már senki sem akad fenn azon, hogy a több pénzért többet kell dolgozni. Ám a beosztá­somból látom azt is, hogy a munkaidő hatékony kihasz­nálását bizony gátolja, ha néhány alapanyag késve vagy egyáltalán nem érkezik be a gyárunkba, így néha arra is akadt példa, hogy hazaküld­­ték a dolgozókat és más al­kalommal kellett ledolgoz­niuk az így elveszett időt. Az ilyen dolgok jogosan bosz­­szanthatnak bankit, amikor minden nap azt halljuk, hogy a termelésben dől el a követ­kező évek életszínvonala. Saj­nos, az idén a habalapanya­gokból, tükörből, bőrből és szövet­árukból időszakos hiány volt. — A belföldi és külföldi anyagszállító partnereknak egyaránt kiszolgáltatottak va­gyunk — folytatja Kovács József —, noha tudjuk, hogy anyagbeszerzőink minden le­hetséges eszközt igénybe vesznek a folyamatos terme­lés fenntartása érdekében. Eddig szerencsére, zömében sikerült áthidaló megoldáso­kat találni. — A munkafegyelem dolgá­ban az utóbbi időkben javult a helyzet — említi Labanc Imréné, a kárpitosok egyik bizalmija. — A késések, mu­lasztások jóval ritkábbak, mint pár évvel ezelőtt. Mini­málisra csökkent a munkahe­lyi italozás, s az ilyen álla­potban történő munkára je­lentkezés is. Ez egyértelműen a munkahelyi vezetés szigorú, következetes fellépésének kö­szönhető.­­ Nem titok az sem, hogy a javíthatatlan fegyelmezet­­lenkedőktől végleg megvál­tunk — így Kovács József. — Az elbocsátás a legsúlyosabb fegyelmező eszköz, ám a kol­lektíva érdekében is az érin­tettek esetében csak ez volt célravezető megoldás. — A jogos érdekképviselet teljes értékű feladatunk ez­után is — említi Labonc Im­réné. — Az idén nem volt olyan jelentős eset, amelyben a munkavállaló és a gyár ve­zetése között támadt volna konfliktus. Sőt, örömmel szá­molhatunk be arról is, hogy az óra-, illetve munkabér­emelés, kitüntetés-átadás so­rán érdemben veszik figye­lembe javaslatunkat, kifogá­sunkat. . — Az utóbbira is volt pél­da, igaz segélykérelem eseté­ben — fűzi hozzá az elhang­zottakhoz Marosi Lászlóné. — Bár bizalmitól szokatlan ilyent hallani, de elmondom, hogy sokszor olyanok is kér­nek segélyt, akiknél ez nem indokolt. A kereteink nem bővülnek, a meglévővel fele­lősségteljesebben kell gazdál­kodnunk, mint a múltban. Ez is a feladataink közé tarto­zik. Háry László s Csak a külföldi fontos? TALÁN MEGBOCSÁTJA az olvasó, ha olyan személyes­ emlékemet elevenítem fel az elmúlt nyárról, amely sokunk­nak közös, ám kellemetlen él­ménye: hosszú sorban álltak az emberek az egyik Balaton­­parti üdülőközség ABC-­áru­­háza előtt. Elöl igen lassan fo­gyott a sor, ám szaporodott a vége. Mondták a magukét a sorbanállók, németül, lengye­lül, de még franciául és ola­szul is. No meg — főleg ma­gyarul. És „magyarosan”. Ami némileg megszelídítve így hangzott: „hogy merünk mi idegenforgalmat várni, amikor még üzlethálózattal sem va­gyunk felkészülve rá.” A többit — a túlzásokat — ezúttal mellőzzük. Meg azt is, hogy a vízparti üdülőhelyek nagy részén az alkotmányt és az új kenyeret a rolók lehúzá­sával ünnepelték. Persze, nem csupán az ünnepen maradtak zárva a boltok, vendéglátóhe­lyek, hanem utána is, tekintet nélkül arra, hogy még sokáig tartott a jó idő. S még kevés­bé voltak tekintettel arra, hogy utószezonban vagy egészen fia­talok vagy idősebbek, nyugdí­jasok szoktak nyaralni, olya­nok, akiknek szabadideje nem függ az iskolaévtől. Valamiféle újabban kelt ba­bona ugyanis úgy tartja, hogy­ — elsősorban a Balaton két partján, de másutt is — csak­ az idegenforgalmi idényben van szükség boltokra, vendég­látóhelyekre, információs iro­dákra, s még egy sor más in­tézményre, amelyet infrastruk­túraként szoktak összefoglalni. A babona pedig annál is job­ban tartja magát, mert anyagi alapja van: gyors meggazdago­dásra számítva telepednek két —három hónapra üdülőhe­lyeinkre kereskedők, vendég­lősök, felszolgálók, lángos-, palacsinta- és halsütők. Sze­zon előtt és után „nem fizető­­dik ki” az ottmaradás. Leg­följebb bosszankodik a turista — legyen hazai vagy külföldi —, hogy kilométereket kell gyalogolnia vagy autóba kell szállnia, ha valamit (akár a legszükségesebb napi cikket) vásárolni akar. MIELŐTT AZONBAN bárki a ,,maszek” kapzsiságát okol­ná az infrastruktúra hiányá­ért, gyorsan hozzá kell tenni: semmivel sem jobb a helyzet az állami és szövetkezeti vál­lalatok házatáján. Bár évek óta sok szó esik erről, határo­zatok egész regimentje látott napvilágot, s legújabban a kormányprogram is hangsú­lyozza az infrastruktúra jelen­tőségét — a gyakorlatban igen kevés történik. Legföljebb: számolnak. Évti­zedek óta visszatérő vitatéma némely vállalatok és a közsé­geket,városokat fejleszteni akaró tanácsok és lokálpatrió­ták között, hogy érdemes-e a bolt- és szolgáltató hálózatot úgy fejleszteni, hogy az egész évben el tudja látni a lakossá­got. Ilyen számítások alapján szűnt meg számos közkedvelt vendéglátóhely a fővárosban, a Balatonon és másutt is, csu­pán azért, mert egyes vállalati központok úgy látták: fenntar­tásuk csak az idegenforgalmi idényben kifizetődő. Volt egy korábbi alapelve a magyar idegenforgalomnak: a vendégek fogadására termé­szeti vagy egyéb adottságaik miatt alkalmas helyeket úgy kell fejleszteni, hogy először a környék, majd az ország más részeiből érkező turisták szá­mára legyen megfelelő infra­struktúra, s csak akkor, ami­kor ez kielégítően működik,­ akkor engedjenek oda külföl­dieket is. Manapság­­ mintha a nagy számok bűvöletében megfeledkeztek volna erről, hi­szen több külföldi jön évente hazánkba, mint amennyi az or­szág egész lakossága! Ki gon­dol akkor az itthoniakra? KÖZISMERT AZ a soproni tréfa, amely szerint óránként el kell játszania egy zenekar­nak a városban az osztrák himnuszt, mert addig a ven­dégek vigyázzban állnak , és a soproniak is tudnak vásárol­ni. Mint a legtöbb viccnek, en­nek is van némi alapja: csak a külföldi vendég fontos, a ha­zaiak érjék be azzal, ami ma­rad. Mi tagadás: ez „magyar sa­játosság”. Bármerre felé lép­jük át az országhatárt, meg­győződhetünk róla, hogy az infrastruktúrát mindenütt a helyi lakosság igényeinek ki­elégítésére szervezik és telepí­tik. Ha külföldiekre is lehet számítani valamelyik város­ban, üdülő- vagy kirándulóhe­lyen, megerősítik a szolgáltatá­sokat, hogy az el tudja látni a megnövekedett feladatokat is. Nem utolsósorban olyanok­nak adnak engedélyt iparra, kereskedelemre, szolgáltatásra, vendéglátásra, akik egész év­ben ott maradnak, ellátják a helyi igényeket. A „nyári pin­cér”, az alkalmi butikos, a né­hány hónapra városból „átrán­­duló” szolgáltató iparos más ország­okban ismeretlen foga­lom. Legföljebb arról lehet szó, hogy a megnövekvő for­galomhoz felemelik a kiszolgá­ló létszámot. Annál is inkább, mert a kül­földieket is csak ott tudják méltóképpen fogadni, minden­ szükségessel ellátni, ahol meg­van az állandó szolgáltató — ha úgy tetszik: infrastruktúra — bázis. Elvárhatjuk-e az utó­szezonban idelátogató külföl­ditől, hogy jól éreze magát és jó hírét vigye Magyarország­nak — akkor is, ha az ABC- áruház előtt órákig kell sorban állnia vagy a szomszéd köz­ségben, esetleg még messzebb talál csak egy cipészt, aki el­szakadt strandszandálját meg­varrja? IGAZ, HOGY MINDEZ pénzbe kerül, annál többe, mi­nél tovább húzzák-halasztják a „köznapi”, az egész évben mű­ködő infrastruktúra megte­remtését vagy fejlesztését. De ebben már számítani lehet a személyi jövedelemadónak a tanácsoknál maradó, általában jelentékeny összegére is, ami­ből majd lehet fejleszteni, ha a lakosság többsége egyetért vele. S ugyan miért ne értene egyet azzal, hogy ha a fejlesz­tés célja az idegenforgalom növelése is —, de közvetlen hasznát a helyi lakosok látják idényben és azon kívül egy­aránt. Várkonyi Endre

Next