Zalai Hírlap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-02 / 258. szám
1987. november 2., hétfő Teljesült a tőkés exportterv a Kanizsa Ruhaipari Szövetkezetben A Kanizsa Ruhaipari Szövetkezet 66 millió forintos bevételt tervezett erre az esztendőre, s ebből eddig 53 millió forintotteljesített Még kedvezőbb a kép, ha a tőkés exportot tekintjük: a harmadik negyedév végéig teljesült ugyanis az egész esztendőre szóló 35 millió forintos program, s az év hátralevő hónapjaiban már többletet termelnek, így reményeik szerint a tőkés piacokon 42 millió forint lesz az idei árbevételük. A szövetkezetben igyekeztek minden kínálkozó lehetőséget megragadni, s új piacokon is megjelenni konfekció-termékeikkel. A stabil, már évek óta bejáratott — elsősorban NSZK-beli — piacok mellett idén sikerült 6000 darab, magyar anyagból készült női kosztümöt, mintegy 10 millió forintos üzletként Kuvaitba exportálni. Az eredmények hátteréhez tartozik az is, hogy ez időre érett be a szövetkezetnek az a törekvése is, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetekkel alakítsanak ki kooperációs kapcsolatokat. Ezek sora idén — a szepetneki, a letenyei, a nagykapornaki és a nagyradai termelőszövetkezet után — a hahóti varrodával bővült. Az összbevétel 33 százalékát adták az említett egységek, s ez az arány jóval magasabb az eddigieknél. A technikai korszerűsödés is jelentős sikert hozott, hiszen ugyancsak az idén indult be hétmillió forintos beruházás eredményeképpen az új vasalósor, ami az eddigi legszűkebb keresztmetszetet oldotta fel a termelési folyamatban. Az év hátralevő részében ötezer női kosztümöt készítenek még NSZK-beli megrendelésre és 15 ezret a Szovjetunióba. Hazai piacra az S Modellnek és az Uránia Nagykereskedelmi Vállalatnak dolgoznak. Már előre, a következő évre figyelnek a szövetkezetben. Az elképzelések szerint novemberben kötik meg azt a szerződést, aminek értelmében az Arab Emirátusokba exportálnak 1988-ban magyar alapanyagból készült termékeket. Többek között 35 ezer fiú öltönyt, 15 ezer fányika kabátot. Az NSZK-beli Octávia cég — a tőkés export 50 százalékát „veszi fel” — a következő év májusáig havi 4000 darab női kosztümöt kötött le, illetve az év azt követő részében is igényt tart három szalag kapacitására. Jól fejlődnek a növények, befejezés előtt a búzavetés A múlt hét elején a megye területére 7—10 milliméter csapadék hullott, amit helyenként leesett kisebb menynyiségű hódara megtoldott, s ez utóbbi egyben a tél közeledtét jelzi. A csapadék csak a búzavetést késleltette, de így is a tervezett vetésterület 80—85 százalékával végeztek a megye mezőgazdasági üzemeiben, s ezzel a munka befejező szakaszához érkeztek — tudtuk meg Farkas Kálmántól, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának csoportvezetőjétől. Több gazdaságban fontolgatják, hogy a későn betakarításra kerülő kukorica után búzát már nem vetnek, ezért előfordulhat az előirányzott vetésterület némi csökkenése. A korábban elvetett növények — repce, őszi árpa és a búza — kelését és fejlődését jónak értékelik a szakemberek. Az elmúlt napokban felgyorsult a kukorica betakarítása. A közel hét és fél ezer hektárnyi háztáji területen végeztek a munkával, míg a nagyüzemekben — ahol a szárítókapacitás függvénye a tempó — a termés 35—40 százalékáról került magtárba a termés. Az üzemi szőlő és gyümölcsös ültetvényekben befejezéshez közeledik a szüret. Szőlőből már csak a sármelléki téeszben, almából a Zalaegerszegi Állami Gazdaságban, a zalaszentgróti tangazdaságban, az egervári és a gutorföldi termelőszövetkezetben vár betakarításra jelentősebb mennyiség — tudtuk meg a megyei tanácson. Folyamatosan halad a tárolókba került gyümölcs feldolgozása és értékesítése. Szállítási gondok és a kedvezőbb belföldi árak miatt kevesebb alma kerül exportra. Körtéből 1700, almából 2500 tonnányit tárolnak be a hűtőházak kamráiba. Bőven akad tennivaló ezekben a napokban a nagykanizsai Állami Gazdaság hűtőházában. A konzervüzemben hatféle rostos nektár készül, valamint ehhez velő alapanyag. A legnagyobb munkát a körte válogatása adja, ez finn exportra kerül, várhatóan mintegy 300 tonna. Képünkön: Vadicska Istvánná, Steyer Józsefné és Szeiber Mária az exportra kerülő körtét csomagolják és válogatják. (ZH fotó — Polgár Tamás felvétele) re-Őszi szezon a csemete-árudákban A napokban sorra nyitották meg kapuikat a megyében a gyümölcsfa-csemete, szőlőoltvány és dísznövény szaporítóanyag elárusító lerakatok. Zalában 25 forgalmazói engedélyt adtak ki, de többen évek óta szüneteltetik a tevékenységet, a most indult szezonban is csupán 9 áruba várja vásárlóit kisebb-nagyobb választékkal. A múlt év tavaszán — javítva a kínálatot — új szállítóként jelent meg szaporítóanyagaival az érdi Gyümölcsös Dísznövénytermesztési Fejlesztő Vállalat, valamint a sasadi tsz. A szállítók körének bővülése azonban jelenleg sem oldotta meg a kereslet szerinti ellátást. Hiányos kollekcióval nyitott Zalaegerszegen a Hegyközség Szakszövetkezet árudása. — Gesztenyét kerestünk, kaptunk is — mondták vásárlás után a zalaszentgróti Varga Józsefek. — Almát már máshol vettünk, ahol viszont a gesztenye hiányzott. " — Körtéből, őszibarackból, cseresznyéből tudtunk választani, pótlásra vettem ezeket — mutatta a vásárolt oltványokat Baján Zoltán. Hiába keresték viszont a vásárlók az almát, kajszibarackot, mogyorót, naspolyát, köszmétét, diót. — Sajnos ezekből nem elégítették ki a megrendelésünket — mondta Kötél Lajosné lerakatvezető, a nyitás napján. — A sasadi tsz-ből a napokban várjuk a hiányzó tételeket. Szilvából, meggyből, őszibarackból, körtéből 6—7 fajtát kínálunk, közel 400 ezer forint értékű készlettel nyitottunk, ebből 50 ezer forint értékű a szőlőoltvány. A csemetékből 8, a borszőlő fajtákból 15 féle kapható, de a napokban tovább bővül a választék. Gyümölcsfélékből meglepően jó ellátást tapasztaltunk a zalaegerszegi árémsz lerakatában, ahol a Siófoki ÁG által előállított csemeték kerülnek forgalomba. — Másodszor járok itt, ígérték, hogy lesz Stanley szilva, amit most meg is kaptam — mondta elégedetten Ráth Zoltán. — A korai őszibarackunk mellé kerestünk egy kompótnak valót. Ezt a Championt ajánlották — magyarázta Szalai László. Egy hete tartanak nyitva, a forgalom nagy, a kínálat pedig nem romlott. — Kétszer kaptunk már pótszállítmányt, de van még utánrendelésünk is — tájékoztatott Hernádi Józsefné, az áruda vezetője. — A készletünk 500 ezer forint körüli értékű, a keresett gyümölcsfélékből 4—5 fajta van, de körtéből, almából, őszibarackból 8—9 félét is tudunk ajánlani. Szőlőásványunk még nincs, reméljük néhány napon belül megérkezik a szállítmány. A sasadi tsz nagykanizsai lerakatában nem mondható teljes körűnek a választék. Hiányzik a sokak által keresett dió, gesztenye, a meggy már elfogyott a nyitás első napjaiban, de várnak még utánpótlást. Egyelőre hiányzik a körte is, amiből 6 fajtát várnak. — Tizenöt gyümölcsfélénk van, legnagyobb a választékokajszibarackból és almából. Belőlük 8, illetve 11 fajtát tudunk kínálni jelenleg — mondta az eladó, Musztács Imréné. — Árusítunk dísznövényeket, fenyő- és tujaféléket. Van rózsánk is, amit szintén sokan keresnek. H. A. Antalics Dezső és felesége Nagykanizsán az almafajták közt válogat. (ZH fotó — Kiss Ferenc felvétele) Mozgósítani és érdeket képviselni Szakszervezeti tisztségviselők a Zala Bútorgyárból A bútoripari termékek iránti jelenlegi élénk kereslet láttán sokan gondolhatnák, hogy a Zala Bútorgyárban dolgozók gondja — akárcsak időlegesen is — az átlagosnál kevesebb. Annak ellenére, hogy teljes kapacitással dolgozunk és termékeinkből többszörös mennyiséget is átvenne a kereskedelem, mégis a legtöbb termelő egységhez hasonlóan némely dolgon változtatnunk kell — mondja Kovács József, a korpusz üzemrész főművezetője, szakszervezeti bizalmi. — Az igényes külföldi piacok megtartása és bővítése méginkább megköveteli a minőségi munkát. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a jövőben a hazai vásárlók a magasabb fogyasztói árért joggal várnak tőlünk hibátlan árut. — Tudomásul vesszük, hogy a szakszervezeti tisztségviselőknek a gyár és valamenynyiünk érdekében a termelési feladatok teljesítésére kell mozgósítani a munkatársakat, ugyanakkor a hagyományos érdekképviseleti feladatokat is el kell látnunk — kapcsolódik az elhangzottakhoz Marosi Lászlóné raktáros, szakszervezeti bizalmi. — Az utóbbival kapcsolatban említeném, hogy manapság már senki sem akad fenn azon, hogy a több pénzért többet kell dolgozni. Ám a beosztásomból látom azt is, hogy a munkaidő hatékony kihasználását bizony gátolja, ha néhány alapanyag késve vagy egyáltalán nem érkezik be a gyárunkba, így néha arra is akadt példa, hogy hazaküldték a dolgozókat és más alkalommal kellett ledolgozniuk az így elveszett időt. Az ilyen dolgok jogosan boszszanthatnak bankit, amikor minden nap azt halljuk, hogy a termelésben dől el a következő évek életszínvonala. Sajnos, az idén a habalapanyagokból, tükörből, bőrből és szövetárukból időszakos hiány volt. — A belföldi és külföldi anyagszállító partnereknak egyaránt kiszolgáltatottak vagyunk — folytatja Kovács József —, noha tudjuk, hogy anyagbeszerzőink minden lehetséges eszközt igénybe vesznek a folyamatos termelés fenntartása érdekében. Eddig szerencsére, zömében sikerült áthidaló megoldásokat találni. — A munkafegyelem dolgában az utóbbi időkben javult a helyzet — említi Labanc Imréné, a kárpitosok egyik bizalmija. — A késések, mulasztások jóval ritkábbak, mint pár évvel ezelőtt. Minimálisra csökkent a munkahelyi italozás, s az ilyen állapotban történő munkára jelentkezés is. Ez egyértelműen a munkahelyi vezetés szigorú, következetes fellépésének köszönhető. Nem titok az sem, hogy a javíthatatlan fegyelmezetlenkedőktől végleg megváltunk — így Kovács József. — Az elbocsátás a legsúlyosabb fegyelmező eszköz, ám a kollektíva érdekében is az érintettek esetében csak ez volt célravezető megoldás. — A jogos érdekképviselet teljes értékű feladatunk ezután is — említi Labonc Imréné. — Az idén nem volt olyan jelentős eset, amelyben a munkavállaló és a gyár vezetése között támadt volna konfliktus. Sőt, örömmel számolhatunk be arról is, hogy az óra-, illetve munkabéremelés, kitüntetés-átadás során érdemben veszik figyelembe javaslatunkat, kifogásunkat. . — Az utóbbira is volt példa, igaz segélykérelem esetében — fűzi hozzá az elhangzottakhoz Marosi Lászlóné. — Bár bizalmitól szokatlan ilyent hallani, de elmondom, hogy sokszor olyanok is kérnek segélyt, akiknél ez nem indokolt. A kereteink nem bővülnek, a meglévővel felelősségteljesebben kell gazdálkodnunk, mint a múltban. Ez is a feladataink közé tartozik. Háry László s Csak a külföldi fontos? TALÁN MEGBOCSÁTJA az olvasó, ha olyan személyes emlékemet elevenítem fel az elmúlt nyárról, amely sokunknak közös, ám kellemetlen élménye: hosszú sorban álltak az emberek az egyik Balatonparti üdülőközség ABC-áruháza előtt. Elöl igen lassan fogyott a sor, ám szaporodott a vége. Mondták a magukét a sorbanállók, németül, lengyelül, de még franciául és olaszul is. No meg — főleg magyarul. És „magyarosan”. Ami némileg megszelídítve így hangzott: „hogy merünk mi idegenforgalmat várni, amikor még üzlethálózattal sem vagyunk felkészülve rá.” A többit — a túlzásokat — ezúttal mellőzzük. Meg azt is, hogy a vízparti üdülőhelyek nagy részén az alkotmányt és az új kenyeret a rolók lehúzásával ünnepelték. Persze, nem csupán az ünnepen maradtak zárva a boltok, vendéglátóhelyek, hanem utána is, tekintet nélkül arra, hogy még sokáig tartott a jó idő. S még kevésbé voltak tekintettel arra, hogy utószezonban vagy egészen fiatalok vagy idősebbek, nyugdíjasok szoktak nyaralni, olyanok, akiknek szabadideje nem függ az iskolaévtől. Valamiféle újabban kelt babona ugyanis úgy tartja, hogy — elsősorban a Balaton két partján, de másutt is — csak az idegenforgalmi idényben van szükség boltokra, vendéglátóhelyekre, információs irodákra, s még egy sor más intézményre, amelyet infrastruktúraként szoktak összefoglalni. A babona pedig annál is jobban tartja magát, mert anyagi alapja van: gyors meggazdagodásra számítva telepednek két —három hónapra üdülőhelyeinkre kereskedők, vendéglősök, felszolgálók, lángos-, palacsinta- és halsütők. Szezon előtt és után „nem fizetődik ki” az ottmaradás. Legföljebb bosszankodik a turista — legyen hazai vagy külföldi —, hogy kilométereket kell gyalogolnia vagy autóba kell szállnia, ha valamit (akár a legszükségesebb napi cikket) vásárolni akar. MIELŐTT AZONBAN bárki a ,,maszek” kapzsiságát okolná az infrastruktúra hiányáért, gyorsan hozzá kell tenni: semmivel sem jobb a helyzet az állami és szövetkezeti vállalatok házatáján. Bár évek óta sok szó esik erről, határozatok egész regimentje látott napvilágot, s legújabban a kormányprogram is hangsúlyozza az infrastruktúra jelentőségét — a gyakorlatban igen kevés történik. Legföljebb: számolnak. Évtizedek óta visszatérő vitatéma némely vállalatok és a községeket,városokat fejleszteni akaró tanácsok és lokálpatrióták között, hogy érdemes-e a bolt- és szolgáltató hálózatot úgy fejleszteni, hogy az egész évben el tudja látni a lakosságot. Ilyen számítások alapján szűnt meg számos közkedvelt vendéglátóhely a fővárosban, a Balatonon és másutt is, csupán azért, mert egyes vállalati központok úgy látták: fenntartásuk csak az idegenforgalmi idényben kifizetődő. Volt egy korábbi alapelve a magyar idegenforgalomnak: a vendégek fogadására természeti vagy egyéb adottságaik miatt alkalmas helyeket úgy kell fejleszteni, hogy először a környék, majd az ország más részeiből érkező turisták számára legyen megfelelő infrastruktúra, s csak akkor, amikor ez kielégítően működik, akkor engedjenek oda külföldieket is. Manapság mintha a nagy számok bűvöletében megfeledkeztek volna erről, hiszen több külföldi jön évente hazánkba, mint amennyi az ország egész lakossága! Ki gondol akkor az itthoniakra? KÖZISMERT AZ a soproni tréfa, amely szerint óránként el kell játszania egy zenekarnak a városban az osztrák himnuszt, mert addig a vendégek vigyázzban állnak , és a soproniak is tudnak vásárolni. Mint a legtöbb viccnek, ennek is van némi alapja: csak a külföldi vendég fontos, a hazaiak érjék be azzal, ami marad. Mi tagadás: ez „magyar sajátosság”. Bármerre felé lépjük át az országhatárt, meggyőződhetünk róla, hogy az infrastruktúrát mindenütt a helyi lakosság igényeinek kielégítésére szervezik és telepítik. Ha külföldiekre is lehet számítani valamelyik városban, üdülő- vagy kirándulóhelyen, megerősítik a szolgáltatásokat, hogy az el tudja látni a megnövekedett feladatokat is. Nem utolsósorban olyanoknak adnak engedélyt iparra, kereskedelemre, szolgáltatásra, vendéglátásra, akik egész évben ott maradnak, ellátják a helyi igényeket. A „nyári pincér”, az alkalmi butikos, a néhány hónapra városból „átránduló” szolgáltató iparos más országokban ismeretlen fogalom. Legföljebb arról lehet szó, hogy a megnövekvő forgalomhoz felemelik a kiszolgáló létszámot. Annál is inkább, mert a külföldieket is csak ott tudják méltóképpen fogadni, minden szükségessel ellátni, ahol megvan az állandó szolgáltató — ha úgy tetszik: infrastruktúra — bázis. Elvárhatjuk-e az utószezonban idelátogató külfölditől, hogy jól éreze magát és jó hírét vigye Magyarországnak — akkor is, ha az ABC- áruház előtt órákig kell sorban állnia vagy a szomszéd községben, esetleg még messzebb talál csak egy cipészt, aki elszakadt strandszandálját megvarrja? IGAZ, HOGY MINDEZ pénzbe kerül, annál többe, minél tovább húzzák-halasztják a „köznapi”, az egész évben működő infrastruktúra megteremtését vagy fejlesztését. De ebben már számítani lehet a személyi jövedelemadónak a tanácsoknál maradó, általában jelentékeny összegére is, amiből majd lehet fejleszteni, ha a lakosság többsége egyetért vele. S ugyan miért ne értene egyet azzal, hogy ha a fejlesztés célja az idegenforgalom növelése is —, de közvetlen hasznát a helyi lakosok látják idényben és azon kívül egyaránt. Várkonyi Endre