Zalai Hírlap, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-207. szám)

1988-08-01 / 182. szám

Grósz Károly hazaérkezett amerikai és kanadai útjáról Nyilatkozat a látogatásról Ronald Reagan üzenete a magyar néphez Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke szombaton a Swissar menetrendszerű gépével haza­érkezett tizenegy napos hiva­talos amerikai, illetve kanadai útjáról. Kíséretében volt Tatai Ilona, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Gazdasági Kamara alelnöke, a Taurus vezérigazgatója, Ká­rolyi László, a Miniszterta­nács kormánybiztosa, Bartha Ferenc államtitkár, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Kovács László külügyminiszter-he­lyettes, valamint Házi Vencel, hazánk washingtoni nagykö­vete, aki állomáshelyén ma­radt. A kormány elnökét és a kí­séretében levő személyisége­ket a Ferihegyi repülőtéren Pál Lénárd, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára, Medgyessy Péter miniszterel­nök-helyettes, Kótai Géza, az MSZMP KB külügyi osztályá­nak vezetője, Várkonyi Péter külügyminiszter és Kiss Ele­mér, a Minisztertanács Hiva­talának elnökhelyettese fo­gadta. Jelen volt Mark Pal­mer, az Amerikai Egyesült Államok, valamint Robert L. Elliott, Kanada budapesti nagykövete. Grósz Károly a megérkezést követően röviden összegezte útjának főbb tapasztalatait a jelenlevő újságíróknak. Elöl­járóban utalt arra, hogy fá­rasztó napok állnak mögötte, hiszen több mint 50 szervezett programról gondoskodtak a vendéglátók. Az idegen közeg, az itthonitól eltérő körülmé­nyek nagy szellemi koncent­rációt igényeltek tőle, s a kül­döttség tagjaitól is. Hozzátette: — Arra számítottam, hogy nagyobb lesz a munkamegosz­tás. Úgy alakult, azonban, hogy a közös rendezvénye­ken mindenütt az én „szerep­lésemet” várták a házigazdák. Természetesen az út során mindenki végezte a maga dol­gát. Bartha Ferenc például több száz bankárral tárgyalt, Tatai Ilona nagyon sok gaz­dasági vezetővel, gyárigazga­tóval, Kovács László külügyi tisztviselőkkel, Kapolyi László pedig az energetikai, elektro­nikai ipar vezetőivel folyta­tott kétoldalú megbeszélése­ket. A látogatás eredményéről szólva a miniszterelnök meg­állapította : — Számos személyes él­ménnyel gazdagodva tértem haza. Az Egyesült Államok­ban és Kanadában is nagy figyelemmel fogadtak. Megbe­széléseinket is az őszinteség, a nyíltság jellemezte. Beval­lom, meglepett, hogy mennyi lehetőség kínálkozik a gazda­sági kapcsolatok szövögetésé­re. Megítélésem szerint egy kormányfőnek nem az a dol­ga, hogy üzleteket kössön — remélem, hogy a jövőben még kevésbé lesz ez a koncepció része —, inkább hogy megte­remtse a politikai feltételeit az ilyen jellegű kontaktusok létrejöttének. Ebben szép eredményeket értünk el. Ha a meglevő lehetőségeknek csak tíz százalékát ki tudjuk hasz­nálni, meggyőződésem, hogy gondjaink jelentős része meg­oldódik. Tárgyalásaink nyo­mán már a napokban több üzletember érkezik hazánkba, hogy konkrét üzletkötések szülessenek, így idelátogat többek között a világhírű Laudre kozmetikai cég képvi­selője, s az elképzelések sze­rint félkész termékek magyar­­országi előállításáról folytat tárgyalásokat. Természetesen több más jelentős amerikai, illetve kanadai cég is jelezte, hogy kész magyar vállalatok­kal együttműködni. Vélemé­nyem szerint a hazánk iránti érdeklődés oka, hogy sokan tájékozódtak már a készülő társasági törvényről, amely részvény­vásárlási lehetőséget biztosít más országokban mű­ködő cégek részére. Jelentős volumenű vállalkozásra szá­míthatunk az energiatermelés (Folytatás a 2. oldalon.) Grósz Károly és kísérete a Ferihegy—2 repülőtér egyik különtermében, ahol a párt főtit­kára, miniszterelnök tájékoztatta a sajtó képviselőit a 11 napos út eredményeiről. Letenyei üzemekben (3. o.) m­­ Évi háromezer megrendelés (3. o.) »*** Aratás után Óhídon (3. o.) ♦♦♦« Urak, vevők, vélemények (5. o.) Illegális szeméttelepek, vadevezősök, rabsicok (5. o.) A közhasznú munkavégzés tapasztalatai (5. o.) u­laihi.Lp XLIV. évfolyam, 182. szám_______Ára, 1,80 forint 1988. augusztus 1., hétfő A XIX. pártértekezlet nyomán Az SZKP Központi Bizottsága pénteki ülésének határozataiból Moszkva, (MTI): Az SZKP Központi Bizottsága pénteki ülésén határozatot hozott a XIX. országos pártértekezlet határozatainak megvalósí­tásáról. A Központi Bizottság jóvá­hagyta azokat a terveket, amelyeket a Politikai Bizott­ság dolgozott ki az ország élelmiszer-ellátásának javítá­sára. A KB határozata értelmé­ben, haladéktalanul jogi és szervezeti intézkedéseket kell tenni a politikai rendszer re­formja érdekében. Ezért a testület szükségesnek tartja, hogy még idén októberben bo­csássák országos vitára az al­kotmány egyes cikkeinek mó­dosítását, illetve kiegészítését tartalmazó tervezetet, vala­mint a népi küldöttek válasz­tásáról szóló törvényterveze­tet. E választásokat 1989. már­ciusában kell megtartani, s biztosítani kell, hogy az új államhatalmi szervek 1989 de­cemberében munkához láthas­sanak. Az alkotmánymódosí­tásban és a törvények előké­szítésében a XIX. pártérte­kezlet ajánlásait, valamint a jelen KB-ülésen elfogadott irányelveket kell figyelembe venni. A nemzetiségi kérdést érint­ve, a KB úgy foglalt állást, hogy a figyelmet a pangás időszakában keletkezett káros jelenségek felszámolására, a népek és nemzetiségek társa­dalmi, gazdasági és szellemi igényeinek tényleges érvénye­sítésére kell összpontosítani, és határozottan szembe kell szállni azokkal a peresztrojka­ellenes erőkkel, amelyek na­cionalista és soviniszta érzel­meket szítanak. „A pártapparátus átalakítá­sának fő irányai” címet vise­lő dokumentumban rámutat­nak: pontosan és következe­tesen el kell határolni a párt­­bizottságok funkcióit az álla­mi, gazdasági szervekétől, munkájukban fel kell számol­ni a párhuzamosságot és egy­más helyettesítését, s alapjai­ban kell megváltoztatni a pártapparátus szerkezeti fel­építését, minőségileg javítva munkáján-Az SZKP KB határozata értelmében ez év végéig be kell fejezni az SZKP KB és a helyi pártszervek apparátu­sának átszervezését, a szerke­zeti átalakítást az új feltéte­lekből eredő pártfunkciókkal összhangban végrehajtva. Ez azt jelenti, hogy le kell mon­dani az apparátus ágazati ta­goltságáról, s lényegesen csök­kenteni kell a munkatársak létszámát. A felszabaduló pártmunkásokkal az álla­mi, gazdasági és társadalmi tevé­kenység fontosabb területeit kell megerősíteni, valamint az alsóbb pártszerveket. Megkü­lönböztetett figyelmet kell fordítani a tanácsi apparátus, illetve a népi ellenőrzés szer­veinek megerősítésére. A határozat értelmében év­végéig meg kell tartani a be­számoló és vezetőségválasztó taggyűléseket és küldöttérte­kezleteket a különböző szintű pártszervezetekben. Életbe kell léptetni a párt­értekezlet határozatát arról, hogy két ötéves időszakra kell korlátozni a választott párttisztségek egy személy ál­tali betölthetőségének időtar­tamát. Az időszakok számba­vételét a mostani választá­soktól kell kezdeni. Ugyanak­kor, a kommunistáknak jo­guk van arra, hogy minden egyes vezető esetében külön vizsgálják meg és döntsék el ezt a kérdést, függetlenül at­tól, hogy mennyi időt töltött az illető az adott poszton. Azt kell figyelembe venni, miként tudott megbirkózni kötelezett­ségeivel és képes lesz-e minő­ségi javulást elérni munkájá­ban. Tudósítások Riportok Képek Hétvégi zalai krónika Kézműves kirakodó vásár Péterfai aratók Zalakaros és Nagykanizsa között a péterfai határban a bekötő út szélén kombájnok állnak katonás sorban, körü­löttük szerelők és a gépek vezetői ellenőrzik a gépeket indulás előtt. A nagykanizsai Alkotmány téesz dolgozói. — Negyvenöt hektáron vág­juk a búzát ma délelőtt — mondja Péter László, a rang­idős kombájnos. — Ezzel az utolsó táblával befejezzük a búza aratását, ezt megelőzően az elmúlt hetekben a lóbab­bal és napraforgóval volt munkánk. Két koros Claas Dominátor és négy, fiatalabb E—516—B típusú kombájn feladata most a kenyérgabona betakarítása. — Szükséges a kezdés előt­ti utolsó alapos revízió is, hi­szen könnyebb a bajt meg­előzni, mint netán munka közben kijavítani — jegyzi meg Péter László, akinek az egyik Dominátor a gépe. — Eddig szerencsére a „technika ördöge” nem tré­fált meg bennünket különö­sebben és az alkatrészellátás is elfogadható — jegyzi meg Virovecz Vincze, aki „civil­ben” gépszerelő, csak aratás idején segédkezik a betakarí­tásban. Valamennyien értünk is a szereléshez, a kisebb hi­bákat magunk javítjuk. — Az én gépem bizony már tizennegyedik esztendejében van — szól észrevehető sze­retettel hangjában a Dominá­­torról Péter László. — Eddig mindössze négy órás javítás­ra szorult, megbízható gép volt, sajnálom, hogy kiörege­dett. Sok-sok tonna búzát be­takarítottunk az eltelt évek alatt. Hektáronként 50—52 mázsa hozamra számítanak a mai nap a kombájnosok. Szárítani előreláthatóan nem szükséges. — Este hatra talán végzünk — pillant órájára az egyik idősebb kombájnos, Tollár Fe­renc. Értjük a célzást, elköszö­nünk. Sorban feldübörögnek a dízelmotorok, kezdődik az utolsó búzatábla aratása eb­ben a határban. Már jóval a meghirdetett reggeli 9 órai kezdés előtt, tekintélyes számú érdeklődő gyülekezett a hévízi Debrecen étterem előtti térnél, ahol az­nap tartották vásárukat a győri Fáklya géemkában tö­mörülő kézműves mesterek, akik az ország különböző ré­szeiből érkeztek. A „klasszikus” népművésze­ti, illetve iparművészeti ter­mékek ugyan csak kisebb há­nyadát képviselték az árusí­tandó portékának, ezek mel­lett divatruhák, színes nyoma­tú trikók, a kalendárium szin­te minden nevé­vel választható ivópoharak éppen úgy találhatók vol­tak, mint az íz­léses, kézzel fara­gott sótartók és egyéb — már szin­te feledésbe me­rülő — háztartási készségek, ame­lyek egykor az élet mindennapos eszközei voltak a falusi háztartá­sokban és manap­ság is sokan is­mét felismerik ezek értékeit. Mint a legtöbb vásáron országszerte, itt is kaphatóak voltak az egyre szaporo­dó, úgynevezett „lakodalmas rock­együttesek” har­sány magnókazet­tái. Akárcsak a vá­sározók, a nézelődő, érdeklő­dő szemlélők is, a szélrózsa minden irányából érkeztek Hévízre, zömében itt és a környéken nyaralók. Nagy Károly és családja két gyermekkel Gyöngyöstarján­­ból érkezett. A háromnapos balatoni kirándulás alatt ke­rítettek alkalmat a hévízi esemény megtekintésére is. A család két legfiatalabb tagjá-­á­nak, az ötéves Gergőnek és a két és féléves Máténak a ke­zében apró játékfigurák, ame­lyeket az előbb választottak (Folytatás a 4. oldalon.) Egy kis javítás a vágószerkezeten. Ezernyi csecsebecse.

Next