Zalai Hírlap, 1988. október (44. évfolyam, 236-260. szám)

1988-10-03 / 236. szám

z Mid­gfu­M HIWMP XLIV. évfolyam, 236. szám Ára: 1,80 forint 1988. október 3., hétfő Döntött a szovjet parlament: Mihail Gorbacsovot választották a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökévé Grósz Károly Moszkva, (MTI). Szombaton soronkívüli ülést tartott a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa. Ennek napirendjén az ál­laméletet érintő személyi kér­dések szerepeltek. A 79 éves Adrej Gromiko, aki egy nappal korábban a M­SZKP Központi Bizottságának ülésén nyugdíjba vonulási szándékára tekintettel kérte felmentését a politikai bizott­sági tagság alól, szombaton a küldöttektől kérte, hogy ment­sék fel a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöki tisztéből. Ezt a funkciót Gromiko 1985 óta töltötte be. A küldöttek ele­get tettek az idős politikus ké­résének. Helyébe Mihail Gor­bacsovot, az SZKP KB 57 éves főtitkárát választották meg, aki a jövőben a két tisztséget egyidejűleg fogja betölteni. Megválasztása után rövid be­szédet mondott Mihail Gorba­csov, megköszönve a képvise­lők bizalmát. Beszédében hitet tett az átalakítás programjá­nak megvalósítása mellett. Mint hangoztatta, ma a gya­korlati tetteken van a sor, ezt várja az ország közvéleménye minden szinten a vezetéstől. Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkára, a Minisztertanács elnöke és Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke táv­iratban fejezték ki jókívánsá­gaikat Mihail Gorbacsovnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága Gorbacsov a továbbiakban ki­jelentette: személyes feladatá­nak is tekinti, hogy a tanácsok valódi néphatalmi szervekké váljanak s érvényesüljön a jo­gok és kötelességek ésszerű megosztása a párt-, a tanácsi és a gazdasági szervek, a tár­sadalmi szervezetek között. Változás történt a Legfelsőbb Tanács Elnöksége első elnök­­helyettesi feladatkörében is. Pjotr Gyemicsev, aki eddig az első elnökhelyettes volt, szin­tén kérte nyugdíjaztatását és felmentését. A szovjet tör­vényhozás eleget tett kérésé­nek, a helyére Anatolij Lukja­­novot, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagját vá­lasztotta meg. Ezután — mint az a szovjet televízió által az ülésről készí­tett összefoglaló tudósításból kiderült — Nyikolaj Rizskov kormányfő lépett a szónoki emelvényre, s a kormány át­alakítására tett több javasla­tot. Elmondta, hogy Alekszej An­tonov miniszterelnök-helyet­tes, a Szovjetunió állandó KGST-képviselője életkorára tekintettel kérte, hogy ment­sék fel megbízatása alól. Rizs­kov röviden méltatta Antonov­­nak a kormányban végzett főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­sége elnökévé történt meg­választása alkalmából Az új szovjet államfőnek küldött üzenetben további sikereket kívántak az átalakítás, a demokratizálás következetes folytatásához. (MTI) munkáját, s javasolta a kül­dötteknek, hogy tegyenek ele­get a kérésnek. Egyidejűleg javasolta, hogy Nyikolaj Talszint bízzák meg a kormányban eddig Antonov által ellátott feladatok elvég­zésével. Mindezekre tekintettel (Folytatás a 2. oldalon.) és Straub F. Brúnó távirata 720 ezer látogató járt a vásárvárosban Véget ért az őszi BNV Vasárnap az idén utoljára fogadták látogatóikat az őszi BNV kiállítói. A kellemes időben a fővárosi és vidéki családok ezrei választották egész napos programként a vásár megtekintését. A vásárra kitelepült tíz bu­dapesti Centrum áruház a tíz nap alatt a tavalyinál 5 mil­lió forinttal nagyobb, 35 mil­lió forintos forgalmat bonyo­lított le. Különösen a kedvez­ményesen árusított pólók, gyermekruhák,cipők voltak kelendőek. A Skála árukíná­latából a közönség körében a tv-knek, rádióknak volt ha­talmas a forgalma, de sokan vásároltak barkácsgépeket és különféle divatcikkeket is. Választ kaptak kérdéseikre a magánépítkezők és az ott­honukat most berendező új lakástulajdonosok is. A vásár utolsó napján is — akárcsak az elmúlt kilenc na­pon — volt elegendő enni-, innivaló. A kömlődi halász­­csárdában naponta tíz mázsa halat főztek meg, a tíz nap alatt 16 ezer halászlét szol­gáltak fel. Nagy volt a forga­lom a karcagi birkacsárdában is. A tíz nap alatt 5700 birka­pörkölt, 3500 pacalpörkölt, 4500 túróscsusza fogyott. A kőbányai közért a tavalyi forgalom dupláját, 3 millió forintos bevételt könyvelhe­tett el. Az Utasellátó Vállalat a BNV hét különböző pontján kínált tíz napon át virslit, debrecenit, szendvicset, pék- és cukrászsüteményt, vala­mint tízféle üdítő italt és sört. A látogatók lényegesen kevesebb sört és több alko­holmentes italt fogyasztottak, mint tavaly. Vasárnap a vá­sáron tartotta sorsolását a pécsi Garancia Szállító és Szolgáltatóipari Szövetkezet, amely 10 márka névértékben bocsátott ki sorsjegyeket. Összesen harmincezret értéke­sített, ebből húszezret a BNV-n, a többit az OTP fiók­jaiban. A sorshúzáson össze­sen 38 ajándék talált gazdá­ra, közöttük két BMW gépko­csi, egy Citroen és egy Opel Cadet. A sikerre való tekin­tettel a Garancia Szövetkezet ezentúl minden BNV-n meg­rendezi akcióját. Az őszi BNV vasárnap este bezárta kapuit. A vásárt a tavalyinál valamivel keve­sebb, mintegy 720 ezer láto­gató kereste fel. (MTI) I .._ Kajak négyesünk szerezte a 11. aranyat Az aranyérmes magyar négyes, (balról): Ábrahám Attila, Gyulai Zsolt, Hódosi Sándor, Csipes Ferenc. Befejeződtek a XXIV. Nyári Olimpiai Játékok Szöulban Tizenhat nap után kialudt az olimpiai láng a szöuli stadion­ban. Vasárnap, helyi idő sze­rint 20 óra 21 perckor hivata­losan befejeződtek a XXIV. Nyári Olimpiai Játékok.­­ A szöuli olimpia záróünnep­sége este 8 óra után néhány perccel kezdődött a 70 ezer férőhelyes stadionban, ugyan­ott, ahol a megnyitót is tartot­ták. A játékok résztvevői ez­úttal nem országonként halad­tak, hanem ünneplő, vegyes csoportokat alkotva vonultak a stadion gyepére. A főként a koreai kulturális hagyományokra épített ünnep­ségen, Park Se Juk, a szerve­zőbizottság elnökének szavai után Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság elnöke mondott záróbeszé­det. Egyebek között kiemelte, hogy „az olimpiai mozgalom történetének legjobb és legsi­keresebb olimpiáját” sikerült megrendezni Szöulban. A NOB elnöke annak a véleménynek adott hangot, hogy a XXIV. Nyári Olimpiai Játékokon „a sportok általános eszméi öltöt­tek testet”. Samaranch meg­köszönte az olimpia házigaz­dáinak a munkáját és hivata­losan is befejezettnek nyilvá­nította a játékokat. A NOB el­nöke felszólította a világ fia­talságának képviselőit, hogy még 4 év múlva gyűljenek ösz­­sze a spanyolországi Barcelo­nában, a XXV. Nyári Olimpiai Játékokon. A szöuli záróünnepségen be­(Folytatás az 5. oldalon.) A­ magyar olimpikonok második csoportja vasárnap érkezett haza. A felvételen Mar­tinek János az aranyérmes öttusa csapat tagja a rajongók gyűrűjében. Tudósítások Riportok Képek Hétvégi zalai krónika Szombaton este hét órakor a megyeszékhelyi Hangver­seny és Kiállítóteremben a városi ifjúsági vonószenekar, s az ifjúsági fúvószenekar koncertjével kezdetét vette a Zalaegerszegi Zenei Hónap el­nevezésű rendezvénysorozat. A koncertek színhelye — a Pé­csi Szimfonikus Zenekar ok­tóber 3-i fellépése és a 15— 16-i szakszervezeti kórusta­lálkozó kivételével, amelyek­nek a Hevesi Sándor Színház ad otthont — a Hangverseny és Kiállítóterem lesz. A zenei hónap kínálatából bizonyára minden komolyze­ne iránt érdeklődő megtalálja a maga ízlésének megfelelő programot. Az eddigieken túl, október 5-én a csehszlovák Smetana Vegyeskar ad kon­certet, 7-én pedig a kispesti Gyöngyvirág-kórus és a zala­egerszegi vegyeskar közös hangversenyére kerül sor. Ok­tóber 17-én a megyeszékhelyi zeneiskola tanárai lépnek pó­diumra, míg 19-én az NSZK- beli Warendorfi Gyermekkó­rus koncertezik a megyeszék­helyen. A Pálóczi Horváth Ádám Zeneiskolában október 21-én — délelőtt 10 és 12 óra, dél­után 14 és 16 óra között — Földes Imre zenetörténész a XX. század zenei irányzatai­ról tart előadást megyénk ze­nepedagógusai részére. Októ­ber 21-én újabb külföldi együttes, az NDK-beli Capel­­la Lipsiensis kamarazenekar lép fel Zalaegerszegen. A koncertsorozat október 31-én a helyi szimfonikusok hang­versenyével zárul, csapat — akadt, aki kétszer is fordult — szedte a gyümöl­csöt. Marton Miklósék 150 ki­ló almával rakták tele az autó csomagtartóját. — Már a második alkalom­mal vagyunk itt. A mai sze­dés Szombathelyre, a lányom családjához kerül. Miért vegyék meg télen drágán az almát, amikor egy kis munkával po­tom pénzért hozzájuthatunk? — így Marton Miklós. — Ráadásul — főleg ilyen napsütéses időben — nemcsak hasznos, hanem kellemes idő­töltés is az almaszüret. A kis­lányom tavaly szinte minden egyes almánál felemlegette, milyen jól érezte magát a gyümölcsösben — mesélte Je­nei Ferencné. — A lakosságnak megéri le­szedni az almát. És a gazda­ságnak? — Természetesen nekünk is — mondta Csuti Lajosné, aki az almaszüret idején a mér­leget kezeli.­ -— Először is a vevő helyünkbe jön, nem kell tárolni, szállítani az almát, s jelentős munkabért takarítunk meg. Volt, aki négy mázsa gyümölcsöt is elvitt, de álta­lában 200 kiló körül szednek maguknak az emberek. Ódor Jenő tréfásan csősz­nek titulálja magát: — Ha magukra hagynánk a szüretelőket, csak a szépeket szednék le, a többi ránk ma­radna. Arra ügyelek, hogy mindenki az utolsó darabig leszedje a megkezdett fáról az almát, s ebből azután annyit vesz meg, amennyit akar, a többit a ládákba hagyja. Zenei hónap kezdődött Zalaegerszegen A nyitókoncert egy pillanata: pódiumon a Zalaegerszegi If­júsági Vonószenekar. Marton Miklós és leánya, Jenei Ferencné szedi a télre­­való almát. Almaszüret Szentgróton A Zalaszentgróti Állami Gazdaság almáskertjében két hete tart a szedd magad­ ak­ció. Mint Horváth László ker­tészeti ágazatvezető elmondta, ez idő alatt mintegy 200 má­zsa almát szedtek le és vá­sároltak meg a környéken la­kók. Szombaton 151 szüretelő Véget ért a 12. MÉM-vándorgyűlés Szombaton délután befeje­ződött a TIT Mezőgazdasági Választmányának kétévenként megrendezendő vándorgyűlé­se, melynek ezúttal megyénk adott otthont. A két nap eső­(Folytatás a 8. oldalon.)

Next