Zalai Hírlap, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-01 / 259. szám

4 „Elsősorban pártéletünk erősítésére figyeltünk” Ketten az SZDSZ II. országos közgyűléséről Családias hangulatú és létszámú összejövetel keretében tartott tájékoztatót a Szabad Demokraták Szövetsége II. országos közgyűléséről hétfőn este két zalai küldött, Pohánka Iván és Sebestyén Péter. A mini-fórum végeztével benyomásaikra, véleményükre voltunk kíváncsiak. — Ami a három napos tanácskozás összképét illeti, az a véleményem, hogy bizakodó hangvételű és határozott programot eredményező volt — kezdte Pohánka Iván. Fiatalabb társa — lévén, hogy ő az első közgyűlésen is ott volt — bizonyos párhuzamot vonva egészítette ki. — Szorosabb egységet tükrözött a különböző irányzatok között, mint a tavaszi, mert egyik áramlat sem törekedett kizárólagosságra. És ez a fórum már — stratégiai és taktikai értelemben is — távlati kereteket adott pártunk további működéséhez. — Akik a tömegtájékoztatás közgyűlési híradásait figyelemmel kísérték, azok közül sokaknak tűnt úgy, mintha a társadalmi—gazdasági válság leküzdésében való részvétel — mint cél — háttérbe szorult volna. Inkább a hatalmi ambíciók erősítése látszott nyomatékosabbnak. — Nem volt már feladatunk a társadalmi—gazdasági kérdések mély taglalása — válaszolt Sebestyén Péter. — Különben is, sokan úgy véltük, hogy némelyik válságkezelő javaslatunk már hasznosul a kormány gazdasági intézkedéseiben. Mi elsősorban a pártéletünk erősítésére és a békés politikai átmenet feladataira figyeltünk. — Mi a véleménye Tamás Gáspár Miklós azon megállapításáról, miszerint a magyar nép különösebb kormányzás nélkül is el tudja látni teendőit? Nem jelenti ez a népakarat bizonyos kisajátítását? — Úgy gondolom — folytatta a fiatalabb küldött társ —, hogy ez a megállapítás elsősorban a leendő önkormányzatokra utal. Egyébként olyan vélemény kialakult a közgyűlésen, hogy a népakarat jelentős részét meglehetősen jól képviselik a szabaddemokraták. — A „kisajátítás” érzetét talán éppen a szabadelvű demokrata, azaz nemzeti pártként megfogalmazott céljaink kelthették — vetette közbe Pohánka Iván, majd arra a kérdésre, hogy a nép akarata mennyire képes azonosulni a közgyűlésen elfogadott, radikális programmal — először ő válaszolt: — Mi a politikai pozíciónkat nem taktikázással, nem szociálliberális gondolkodással, hanem szabadelvű, erőteljes elképzelésekkel kívánjuk javítani. — A mostani helyzetet, feszültségeket csak radikális változást hozó intézkedésekkel lehet megszüntetni — folytatta fiatalabb tagtársa. — Természetesen a konkrét, napi jelenségekből kiindulva. A szabad választások után — az EKA választási szövetsége és koalíciója eredményeként — mihamarabb át kell vezetni az országot egy békés rendszerváltásba. — Milyen rendszerbe? — Természetesen a polgári demokrácia keretei közé — modern piacgazdasággal és egy garantált szociális védőháló működtetésével. — Országos tanácskozásuk nyomán milyen véleményük alakult ki a baloldali pártokhoz való viszonyról? — Az ultrabalos, sztálinista szemléletű erőkkel nincs mit tárgyalni. Más, baloldali pártokkal viszont — éppen a békés átmenet érdekében — a kritikus, nemzeti érdekű kérdésekben kapcsolatokat kell tartanunk. Legelőször is például megegyezésre kell jutnunk a szabad választások öszszes alkotmányos feltételének biztosításában és betartásában — mondotta befejezésül Sebestyén Péter. Lukács József „Belepiszkítunk az öreglány lelkivilágába...” A két kanizsai fiú nevetgélve ugrándozott felfelé a lépcsőházban. Kellemesnek ígérkező, hétvégi családi kirándulásnak néztek elébe. A kilencéves L. szüleivel Budapestre akart utazni, rokonlátogatóba, a tízéves L. pedig osztrák út előtt állt. Kacarászásuk betöltötte a folyosót. Amikor felértek a második emeletre, S. elővette lakásuk kulcsát, társa pedig tovább, az egy emelettel feljebb lévő otthona felé tartott. — Nézd, az öreglány nyitva felejtette az ajtaját! — mutatott meglepődve a szomszéd ajtajára a kilencéves fiú. — Majd egyszer valaki kirámolja a lakását, aztán sírhat, mert kirabolták — állt meg egy pillanatra L. — Van egy jó ötletem, gyere megbeszéljük! — hívta vissza egy pillanatra L. a társát. Haditanácsot tartottak______ A két srác röpke haditanácsot tartott. A kilencesztendős fiú azt akarta, hogy „leckéztessék” meg az idős aszszonyt. A büntetésnek a lehető legelképesztőbb módját javasolta: vizeljenek oda a szomszédasszony előszobájába. Az idősebb gyerek ellenezte a tervet, mint magyarázta társának, ő nem akar ilyen hülyeségbe belekeveredni. Így a kilencéves srác, egyedül hajtotta végre a műveletet Ott éktelenkedett már a tócsa az előszobában, amikor S. önelégülten megállapította: az öreglány soha nem fogja megtudni, hogy mi is történt valójában. Esetleg arra gondol, hogy valaki vizet löttyintett a padlóra. Ezért aztán a biztonság kedvéért egy darab papírra ákombákom betűkkel odaírta a szűkszavú magyarázatot: „Ide pisáltam”. Az idős asszony felháborodásánál csak a félelme volt nagyobb. Nem tudta elképzelni, vajon ki vetemedhetett igen visszataszító cselekedetre. S ha már valaki bement a lakásába, akkor onnan bármit elvdhetett. Csak akkor tudott némiképp megnyugodni, miután tüzetesen átvizsgált mindent, s nem talált lopásra utaló nyomokat. Az ügyre talán soha nem derül fény, ha a két srác véletlenül össze nem marakodik. A vita hevében S. pofon vágta a lomha mozgású L.-t, aki mérgében elmesélte a történteket az idős asszonynak. S mint általában ilyenkor lenni szokott, a hír szárnyra kapott a lépcsőházban ... Felettébb kíváncsi voltam arra a fiúra, aki ilyen kellemetlen perceket okozott idős szomszédjuknak. A beszélgetésünkre a szülők jelenlétében került sor. Banánvásárlással ______kezdődött_____ — Egyszer a néni megsértette az anyukámat — kezdte a fiú. — A szomszédasszonyom kérte, hozzak neki a boltból fél kiló banánt — kapcsolódott a beszélgetésbe az anyuka. — Sajnos mire az üzletbe értem, a gyümölcs elfogyott. Miután hazajöttem, a fejemhez vágta: „Nekem ne hazudozzon, tele van a táskája banánnal, megmondhatta volna, ha nem akar hozni!” Ezután még a köszönésünket sem fogadta. — Tehát te törleszteni akartál? — fordultam újra a sráchoz. — Igen... — kaptam a tétova választ. — Ilyent ne kérdezzen a gyerektől! — csattant fel az apa hangja. — Most nagyon szépen beszélsz a szomszédasszonyotokról, néninek szólítod. A társad elmondása szerint — akivel szintén beszéltem —, korábban öreglányként emlegetted. Ráadásul azt is mondtad : „Gyere,belepiszkítunk az öreglány lelkivilágába!” — Én csak viccnek szántam az egészet... — kezdett sírni a fiú. — Na, ebből elég volt! — tessékelt a lakásból kifelé az apuka. — Gyerekes csínytevés az egész, maga pedig nagy feneket kerít az ügynek. — Gyermekük elnézést kért a szomszédjuktól? — tettem fel sebtében az utolsó kérdést. — Igen, természetesen! — válaszolták a szülők. — Átmentünk a nénihez, aki megbocsátott gyermekünknek... Bekopogtattam a megsértett idős asszonyhoz. Amit érdemes megszívlelni — Valóban átjött a család és a fiú elnézést kért tőlem — mondta a néni. — Egy valamit viszont örök életemre megtanultam: a bejárati ajtómat ezentúl mindig zárni fogom. Rosszabbul is végződhetett volna a történet, ha valaki idegen téved be a lakásomba ... Való igaz: az ajtókat egy pillanatra sem szabad nyitva hagyni. Ám azt is érdemes lenne megszívlelni, hogy a szomszédokkal kapcsolatos kényesebb, vitás ügyeket lehetőleg ne a gyerekek füle hallatára tárgyalja meg a család .... Völgyi Ferenc Egy kisfiú bosszúja FEHÉR—HELLER: Magyarország, 1956 (4.) Szükségszerű volt-e a forradalom? Mindenekelőtt el kell oszlatnunk azt a legendát, hogy a magyar forradalom elsődlegesen katonai akció volt. Ez a forradalom, amely föltartóztathatatlan lendülete csúcspontján is legjobb esetben néhány ezer fegyveres felkelőt tudhatott az oldalán, túlhaladottá tette mindazon vitákat, amelyeket a XIX. századi szocialisták folytattak (kiváltképp Engels, aki előszeretettel tetszelgett egy forradalmár -generálás pózában). Az arról folytatott vitára gondolunk, hogy vajon a fegyveres akciók mennyire lehetnek célravezetőek a „modern haditechnika”, s különösképpen a nehéztüzérség korában. Arendtnek a fegyveres fölkelésről tett megállapítása, miszerint az „gyakran egyáltalán nem, vagy csak olyankor tör ki, amikor más szükségtelen”, szó szerint adja vissza a történteket. A magyar fegyveres fölkelést ugyanis nem egy legendás méretű katonai ellenerő, hanem éppenséggel a rendőri és katonai erők, s azok vezénylő tisztjeinek fölbomló belső fegyelme tette teljes mértékig fölöslegessé. Ezt a fegyelmet éveken át módszeresen aláaknázta a sztálinizmus ellen lázadó, zömmel (ha nem is kizárólag) kommunista írók, újságírók erkölcsi—politikai propagandamunkája. Ám emellett mindjárt egy másik tényezőt is meg kell említenünk: a korábban már elemzett nemzeti közmegegyezés váratlanul föltámadó szellemét, ami igen erős hatással volt a társadalmi cselekvő erőkre. Mert akár valóban hittek benne, akár csak színlelték, a „Minden magyar testvér!” jelszava (az ÁVH egységeit kivéve) a legtöbb esetben bénító morális parancsként hatott a fegyveres akcióba került magyar katonaságra. Ahhoz, hogy e forradalom „nemcsinált”, ámde „magamagát csináló” természetét jobban megértsük, egy másik legendát is el kell oszlatnunk. Sok éven át közszájon forgott az a vicc, miszerint a magyarok túlságosan is „stréber” módon tanulmányozták az októberi forradalomról készített szovjet filmeket, így aztán jól megtanulták, majd a valóságban is kipróbálták a leckét, hogy miként kell egy forradalomban sorra elfoglalni a legfontosabb stratégiai központokat: a laktanyákat, vasútállomásokat, távbeszélő központokat és így tovább... Ez ugyan viccnek talán elmegy, de a tényleges események leírásaként semmiképp sem áll meg, hiszen aligha akadt akárcsak egyetlen középület is, amit a magyar forradalomban részt vevő tömegek bármely csoportja tartósan megszállt volna. A Rádió október 23-i ostroma, amit az ávósok legelső sortüze provokált ki, s ami a tényleges fölkelés kezdetét jelentette, inkább csak dühödt reakció volt azon konok elutasításra, amellyel a hatóságok megtagadták a népkövetelések közzétételének engedélyezését. Valójában az adórendszert egy energiaállomáson eleve működésen kívül helyezték és a kormány attól az estétől fogva közvetlenül a Parlament épületéből sugározta közleményeit. Az adók különben is a városokon kívül, s többnyire szovjet katonai őrizet alatt voltak, ám még ha nem is őrizték azokat, kikapcsolásukra soha senki nem tett kísérletet. Az emberek pedig nem voltak ostobák, hogy azzal áltassák magukat: a Rádió épületének rögtönzött ostroma egyszersmind megbénítja a kormány egész kommunikációs kapacitását. Egyébként is (-és ez okvetlenül megjegyzendő) volt egy másfajta eszközük is a még mindig kormánykézen levő hírközlő központok befolyásolására: forradalmi stratégiájuk teljes latbavetése. Néhány középületet persze azért elfoglaltak, mindenekelőtt a börtönöket (amelyek még ezidőtájt is tömve voltak politikai foglyokkal) és a nyomdákat — a legkülönfélébb forradalmi dokumentumok, fölhívások, újságok és kiáltványok sokszorosításához és forgalmazásához. Képletesen mindezt annyiban összegezhetnénk, hogy bár a magyar forradalmárok nem foglalták el a Téli Palotát, de a maguk Bastille-át igenis megostromolták. Lássuk melyek voltak e forradalom gyakorlati módszerei és tényleges megnyilatkozási formái. Mindenekelőtt az általános sztrájk, amely 1989. november 1., szerda Változások az érettségi vizsgáztatásban Gyökeresen megváltozik az érettségi vizsgáztatás módszere hazánkban. A tervek szerint a magyar nyelv és irodalom tantárgy tételeit az érettségi vizsga előtt egy-két hónappal nyilvánosságra hozzák, majd az írásbeli napján tv-közvetítés keretében húznának ki a tételek közül hármat. Végül is a tanuló választana egyet a három tételből. A matematika, a fizika és kémia érettségi tárgyból közkézen forog az összefoglaló feladatgyűjtemény, ezek a könyvek képeznék a tervek szerint az írásbeli vizsga anyagát. A vizsga napján a tévében és a rádióban mondanák be a több ezer feladat közül kiválasztott példák sorszámát, a helyes megoldásokért járó pontszámokat, továbbá az elégséges és jeles érdemjegy ponthatárait. Mindezek egyelőre tervek, a pedagógusok és a szakminisztérium véleménye, álláspontja formálhat az elképzeléseken. (MTI) Q0001 4 Hogyan alakítható ki sétálóutca Zalaegerszegen ? Több mint húszezer jármű halad át naponta Mint korábban hírül adtuk, a Városépítési Tudományos és Tervezési Intézet tavaly megbízást kapott a megyeszékhely általános rendezési tervének felülvizsgálatára. Ezen belül fontos, sőt a belváros további fejlesztésének szempontjából meghatározó jelentőségű kérdésként vizsgálták a jelenlegi forgalmi rend megváltoztatását. A VÁTI elkészítette Zalaegerszeg közlekedési tanulmánytervét, amelyről a megbízó és a tervező előzetes egyeztető tárgyalásán kaptunk tájékoztatást Szálka Miklóstól, a VÁTI vezető tervezőjétől és Kerényi Zoltántól, a közlekedési intézet igazgatójától. A városközpont több változatban elkészített forgalmi tanulmánytervének fő kérdése az, hogy indokolt-e Zalaegerszeg belvárosában egy gyalogos övezetet létrehozni, s ha igen, akkor hogyan, milyen megoldásokkal lehetséges ez — kezdi Szálka Miklós. — Mai úthálózatunk több mint tíz éve változatlan, ez idő alatt esetleg a forgalomirányító jelzőlámpák felszerelése hozott újat. 1976 óta közben négyszeresére nőtt a forgalom, s az Ausztria felől érkezők egyik folyosójává vált a város. A nyolcvanas évek közepétől az itt áthaladó 76-os utat E 65-ös európai útvonalként is feltüntetik a térképek. Ez szintén megnövelte a forgalmat, amely mára elviselhetetlen súllyal nehezedik a városközpontra — szól Kerényi Zoltán. ★ Mint sokan tapasztalhatták, júniusban a gépjármű- és gyalogosforgalmat átfogó felmérésekkel térképezték fel a városban, mintegy száz középiskolás és a rendőrség bevonásával. Mivel a 71-es út várost elkerülő szakasza nem készült el, így nemcsak a cél-, hanem az átmenőforgalom is a városközpontot terheli, s legfontosabb levezető útvonala a Kosztolányi, illetve a Kossuth utca. A mérések szerint naponta 19—23 ezer jármű halad át e két útvonal négy forgalmi sávján. A közlekedési szakemberek szerint egy kétsávos út optimális napi áteresztő képessége pedig 12 ezer jármű esetén már kimerül. Zalaegerszeg két nagy forgalmú utcája tehát már megközelíti ezt az értéket. — Igen nagy a parkolóigény is. A belváros környéki parkolókban várakozók hetven százaléka a bevásárlás idejére áll meg, átlagosan 20—30 percre. Csúcsforgalmi időszakban a Kovács Károly téri parkírozó az egyetlen, ahol szabad helyre lehet számítani. Nyilván azért, mert ott fizetni kell — folytatja Kerényi Zoltán, majd hozzáteszi: — ez is mutatja, hogy fontolóra kellene venni időkorlátozásos parkolók létrehozását. Nincs, illetve kevés a városban az olyan decentrum, amely megosztaná a naponta lezajló bevásárló forgalmat. Mint Szálka Miklós megjegyzi: nemcsak az üzletek nagy része, hanem a legfontosabb intézmények, s a leglátogatottabb szórakozóhelyek zöme is a Kossuth utca környékén van. Átlagosan 15 ezer gyalogos fordul meg naponta a város főutcáján, s indokolt, hogy e kétféle tömeget — a járműveket és a gyalogosokat — szétválasszák, tehát a Petőfi utca kereszteződésétől kezdve lezárják a járműforgalom elől a Kossuth utcát. De nemcsak a Rákóczi út kereszteződéséig, hanem véleményünk szerint a nagytemplom főbejárata előtti útszakaszt is a leendő sétálóutca részévé kellene tenni. A jelenlegi párhuzamos forgalom átszervezésére ötféle megoldást dolgoztak ki a VÁTI mérnökei. Méghozzá úgy, hogy az összes feldolgozandó adatot egyidejűleg három szakemberük kapta meg, s egymástól függetlenül dolgoztak a terveken. Végül egyeztették, s azokat hagyták meg, amelyek a legjobbnak bizonyultak, de ezek közt is súlyoztak. A tudományos intézet által elsősorban javasolt megoldást említi elsőnek Szálka Miklós: — Eggyel keletebbre kellene tolni az egyirányú utcákat. A vasútállomástól bejövő autósok a Béke-liget mellett kanyarodnának a Bíró Márton utcába, amely egyirányúsítva átvenné a Kosztolányi utca szerepét. Az viszont a fordított irányú forgalmat vezetné. Ehhez a megoldáshoz a Kosztolányi utcának a Hunyadi és Békeligeti utca közötti szakaszát négy sávosra kellene bővíteni, az kevesebb fa kivágását jelentené, mintha a Béke-ligeten át építenék meg a Bíró Márton utcai csatlakozást. E megoldás mellett szól az is, hogy a Kosztolányi és a Bíró Márton utca között egyirányúsítható a Petőfi és a Berzsenyi utca, mint fontos összekötő vonalak. Ez a lehetőség most is hiányzik a Kossuth és a Kosztolányi utca között. A Petőfi utcát — noha már most szükség lenne —, azért nem lehet egyirányúsítani, mert nincs párhuzamos párja. ★ Természetesen a többi tervváltozat is a városi tanács elé kerül, ahol majd döntenek róluk. E változatok között szerepel többek között hogy mindkét irányú forgalmat a Bíró Márton utcába tereljék. Ehhez azonban legalább 30 méter szélességű útfelületre lenne szükség, s a környező házak bontása nélkül csak 70 méterig van erre lehetőség. Számításba jött, hogy a Kosztolányiés a Mártírok úton legyen egyirányú, s váltsa ki a köztük levő Kossuth utcát, vagy a Kosztolányi és az Ady utca vegye át az egyirányú forgalom levezetésének szerepét. — hajdú —