Zalai Hírlap, 1991. november (47. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-09 / 263. szám
1991. NOVEMBER 9 Amikor százezer hontalant fogadtunk... Lengyel menekültek Magyarországon Menekültügy. E szónak sajnálatos napi aktualitása van. Akkor is, ha ezúttal egy kiállítás kapcsán ötven év távlatából azt a történelmi előzményt idézzük, amikor Magyarországon megteremtődött a menekültügy technikája, kezelésének módja, anyagi háttere. Az a technika és humánus szellemi kezelési mód, amely máig gyakorlat maradt. És amelynek kidolgozásában, kikísérletezésében elévülhetetlen érdemei vannak dr. Antall Józsefnek, a mai miniszterelnök édesapjának, aki az 1930-as évek közepétől a menekültügy intézményi vezetője volt. Ilyen minőségben számtalan lengyel és zsidó menekült életét mentette meg. Dr. Kapronczay Károly történész, a téma kutatója, avatott szakértője a Budapesti Történeti Múzeumban rendezte meg azt a kiállítást, amely a második világháború ideje alatt magyar földre menekült lengyelek sorsával foglalkozik. S amely kiállítás megvalósítására öt éve megállapodás született a magyar múzeum és a Varsói Nemzeti Múzeum között. A tény, amire a kiállítás épít: a második világháború alatt, 1939. szeptember 10-től százezer lengyel fordult meg hazánkban. Magyarország, mint a Népszövetség tagja, mindvégig híven megtartotta a hadifoglyok gondozásáról szóló törvényt, miközben ápolta a hagyományos lengyel—magyar barátságot. (Igaz, országunkban már ekkor feltűntek erdélyi, magyar-zsidó, cseh emigránsok, akiknek nagy része továbbmenekült, s később is jöttek délszláv, szerb, orosz, olasz, francia menekültek.) Lengyelországból főleg katonák érkeztek. Szeptember 15-től a két állam kormánya tárgyalásokat folytatott, s Magyarország hivatalosan is megnyitotta a határt a katonaszökevények előtt. Ideérkezvén lefegyverezték és táborokba helyezték el, de nem internálták őket. Miközben dúlt a háború, a magyar kormány együttműködött az emigráns lengyel kormánnyal, s minden nyomás ellenére csak 1941-ben számolták fel a hivatalos diplomáciai kapcsolatokat. Ezen közben összeköttetésben állt a párizsi és a londoni emigráns lengyel kormánnyal, így Magyarország a lengyel ellenállásban is fontos állomássá vált. Futárszolgálattal, titkos katonai kiképzéssel, a Franciaországban újjászerveződő lengyel hadseregbe való toborozással és Jugoszlávián keresztüli evakuálással. Egy fotó: Nils Ebenström svéd lelkész, a protestáns világszövetség főtitkára lengyel egyetemisták között. Egy magyar vöröskeresztes egyenruha Andrássy Ilona grófnő hagyatékából, aki nagy patrónusa volt a lengyel menekülteknek. Egy érettségi tabló, természetesen a magyarországi lengyel iskolából. Misekönyv Selypről — lengyel előlappal. A csodatevő csenszohovai Madonna másolata, a balatonboglári lengyel diákok ajándéka. Egy miseruha, amelyet lengyel kezek hímeztek. Hat korabeli lengyel katonai egyenruha, fegyverrel, gázálarccal. A Wiesci Polskie, a lengyel menekültek magyarországi napilapja. Hazai és lengyel közgyűjteményekből, levéltárakból, hadtörténeti múzeumokból és magángyűjteményekből vett iratok, dokumentumok, fotók, levelek, használati- és emléktárgyak. Mindezek a tárgyak és dokumentumok arról tudósítanak, hogy a magyarok nem csak eltűrték, hanem messzemenően gondoskodtak is az idemenekültekről. Gondoskodtak szociális ellátásukról, egészségügyükről (Győrben katonai kórházuk működött), kaptak munkavállalási engedélyt, volt sajtójuk, 8-10 újságjuk, könyvkiadásuk, könytáruk és számos kulturális intézményük. A lengyel ifjak saját iskoláikban tanultak, Balatonbogláron lengyel nyelvű középiskolával rendelkeztek. E balatonboglári lengyel centrum megteremtésében, működtetésében nagy szerepe volt az Amerikából nemrég hazatért Varga Bélának. 1940-ben már háromezer lengyel zsidó menekült tartózkodott Magyarországon. Keresztény és zsidó egyforma bánásmódban részesült. Csak az kapott zsidó igazolványt, aki maga kérte. A magyar menekültügyi hatóság olyan sikeres mentést folytatott, hogy a váci csendőrség is csak évek múlva, 1944-ben szerzett tudomást a városban működtetett titkos zsidó iskoláról. Azokat a gyerekeket menekítették ide, akiket Lengyelországból csempésztek ki, vagy akiket szüleik az Auschwitzba menő vonatból dobtak ki. Iskolának, lengyel mentésnek a (MTI-Press — Wormser Antal felvétele) Szállási kormány 1944-ben brutálisan véget vetett. A németek felszámolták a lengyel szervezeteket, vezetőiket megölték, Antall Józsefet és munkatársait letartóztatták... A menekültügyi hivatal támogatásával megvalósult különleges tárlat a Budapesti Történeti Múzeumban november végéig látogatható, majd Pécsre utazik az anyag. S az amerikai lengyelek szövetsége finanszírozza a kiállítás varsói bemutatását. (Kádár) Káldy Lajos: Balatoni csónakok. Egy jellegzetes fotó a kiállításról. Asztali áldás XVIII. századi héber imádságoskönyv hasonmása Hagyománytiszteletben rendkívül gazdag a zsidó vallás. Könyvkiadásunk érdekes szelete, új arculat a magyar kultúrában — szerepet vállalva a hit megőrzésében—az ASZTALI ÁLDÁS (Birkát hámázon) című XVIII. századi héber imakönyv reprint-kiadása. Nem csak vallásos olvasókat érdekelhet a kötet: történeti értéket is képvisel. A könyv különlegességnek számít a zsidó irodalomban is. Jámborságra, hitszeretetre buzdító a XVIII. század közepén keletkezett finom pergamenkönyvecske —melyet egy vőlegény szánt ajándékul menyasszonyának, s mely ma Budapesten a Zsidó Múzeum féltve őrzött kincse —, a közép-európai zsidóság egykori nemes művészetteremtő kedvének és hagyományának példája. A kódex érdeklődést kelt Magyarországon és világszerte (hisz az ilyen alkalmi imáknak külön gyűjtői vannak), mert a tradicionális zsidó családi élet fontos imádságán, az étkezések után, még az asztalnál elmondott áldáson kívül olyan szövegeket tartalmaz, melyek a nő mindennapi vallásos életében fontosak. A könyvmásoló Mesullám Zimel (511-ben , i.sz. 1751-ben), korának jónevű könyvművésze — ki sokáig Bécsben működött, s ma tíznél is több munkáját ismerjük a világ különböző gyűjteményeiben —, bájos-naív, eleven színű képecskékkel illusztrálta a héber szövegeket. A nyolc miniatúrán (bibliai jelenetek és vallásos életből vett ábrák) kívül még alakos ábrázolás díszíti a címlapot, s az ajánlás szövegét aranyozott virágminták ölelik körül. Főként a korabeli Nyugat-Magyarországon volt szokásos, hogy gazdag emberek ily értékes jegyajándékot adtak, fontosnak tartva, hogy szövegét az asszonyok is olvassák. „Szerény ajándék a tekintélyes, tiszteletre méltó vőlegénytől, Koppéltól, a nagytekintélyű férfiú, Jirmija Broda fiától a szép és szerény szűzleánynak, az elragadó menyasszonynak, Gifinek, a kegyelmes férfiú, a tekintélyes és tiszeletre méltó Sávéi Leidersdorf lányának.” — szól a könyvecske ajánlása. A képecskék közül külön figyelmet érdemel a nők vallásos életére vonatkozó három törvény nemesveretű illusztrálása. A menyasszony társadalmi osztálya igen jó életmódjáról tanúskodik, hogy Gitlnek, Sávéi Leidersdorf lányának ily különlegesen remek kéziratot rendeltek. Akkoriban (a XVII. sz. derekán) már több nyomtatott Birkát hámáron kiadás készült, de nem tartották elég előkelőnek, hogy egy olyan nő, mint Gitl, csak nyomtatott kiadást használjon. Ő már olyan művészi imádságoskönyvet érdemelt, amit egy híres bécsi írnok készít kifejezetten a részé re. Gitl apja, Sávéi Leidersdorf ud vari zsidó volt, akit Mária Terézia levélben biztosított pártfogásáról 1758- ban. Közismert volt, hogy az udvari zsidók életmódjukkal az arisztokrata köröket utánozták. A héber kézirat illusztrálása VIli. századi újjáéledését —érdekes jelenségként—ennek fényében lehet értékelni. Az igényes kiadó a hasonmást velúrborítású, különleges díszdobozban jelentette meg. A kísérő füzet— angol és magyar nyelven — Iris Fishof, a jeruzsálemi Israel Múzeum tudományos munkatársa értékes tanulmányát tartalmazza. (Helikon Könyvkiadó, Budapest, 1991.) Dr. Domonkos János A hercegnő szoknyája rövid, a lába meg hosszú Diana hercegnő, Károly brit trónörökös neje, zavarba ejtő helyzet elé állította az iszlám teológusait legutóbbi, pakisztáni látogatásakor. Az érdeklődő és a közvetlen Diana elfogadta a lahorei nagymecsetbe szóló meghívást, ám lehet, hogy ez az érdeklődés Abdul Qadir vallási vezető távozását vonja maga után. A hercegnő ugyanis megsértette a vallás előírásait: csupasz volt a térde a mecsetben! Ha lehet, még súlyosabb, hogy a kölcsönkapott vállkendőt nem a meztelen lábszárának eltakarására használta, hanem a fejére tette. A hagyományra oly kényesen ügyelő teológusokat irritálta a látogatás egy másik, már korántsem vallási természetű dokumentuma is: a helyi vezetőkkel készített csoportkép. Ezen a nemzetközösség sudár termetű királynőjelöltjét törpék veszik körül. A helyi lap kommentárja szerint Londonnak le kellene vonnia a következtetést a hosszú lábakat illetően: ,A pakisztániak mindig büszkék voltak arra, hogy tagjai a nemzetközösségnek, ám ha Nagy-Britannia továbbra is meg akarja tartani ezt a jó kapcsolatot, nagyobb gonddal kell megválasztania hercegnőit, már ami a testmagasságukat illeti!” Rózsa Sándortól — egy dühös emberig Röpke közelkép Oszter Sándor színművészről Hogy vadászik, azt nem tudtam. Mindenesetre kedden este az egerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóterem előcsarnokában le - föl járkálva vártam érkezését. Neve ott szerepelt a Vadászat a művészetben című hangversenyprogram résztvevői közt. Valójában személyével kapcsolatos kíváncsiságom motiválója nem volt más, mint az: jó ideje kikerült a nagyközönség látószögéből... Nyílt az ajtó, s kezében sporttáskával , s feleségével, Failoni Donatella zongoraművésszel lépett be. Rég láttam ugyan, ám külsőre nem sokat változott. Ha csak annyiban nem, hogy immár őszülő haj keretezi a sokak emlékezetében máig is őrzött „rózsasándok” markáns arcát. — Oszter Sándor — nyújtja kezét. „Lecsapok” rá, s abban állapodunk meg, hogy fellépés után beszélgetünk. Hogy e megoldás nem volt éppen szerencsés, arra magam (is) hamar rájöttem. Az est után sokan szerettek volna vele szót váltani, s a „pillanat”, „még egy kis türelem”, meg a „várunk” hangfoszlányai nem éppen marasztaló helyzetet teremtenek egy riport készítéséhez. — Kanizsáról érkezett a ma esti fellépésre... —Igen, tegnap két előadáson mutattuk be a Nemzeti Színház társulatával a Tizenkét dühös ember című darabot, az egyik esküdtet alakítom. Nagy sikert aratott a produkció ezúttal is. Ma más hangzást kapott az amerikai darab, mint öt évvel ezelőtt. A benne foglalt kérdések, gondolatok hasonlatosak a mai hazai állapotokhoz, akár erről is szólhatna. — Mint színész, hogy érzi magát a Nemzetiben? — Nekem az a fontos amit játszom, és hogy annak milyen az akusztikája. Már évekkel ezelőtt is tagja volt a Nemzeti Színháznak, ám a Csiszárféle társulatot otthagyta. Két év szünet következett, s mint mondja: ezt az időt neki tetsző dolgokkal töltötte ki. Hogy mégis mivel? Vállalkozást, s ehhez hasonlókat említ. Aztán Ablonczy László megkereste,visszatért. Szavaiból az is kitetszik, hogy nem kötődik mindenáron színházhoz. Ezt bizonyítandó említi, hogy 1976- ban önszántából elhagyta a Vígszínházat. — Nem hittem „az életem és vérem a közösségért" szlogenjében, az álközösségtudatban. — Most mégis visszatért a színházi kötelékhez. —A színháznak szüksége van arra, hogy bizonyos emberek egy folyamatban együtt legyenek. Minthogy a színház egy ilyen műfaj. Szabadúszónak lenni egy „ más” állapot. Amikor 1976-ban nem tartoztam társulathoz, akkor a minisztériumban közölték velem, hogy nekem „ nem fog fújni a bíró”... Évekig vendégként játszottam a Nemzetiben, majd leszerződtem. Igen, most ismét kötődöm, s ez most fontosabb az életemben, mint más. Szó esik színházi ügynökségről, s a színész kiszolgáltatottságáról. Előbbiről úgy véli, hogy ha valakinek szüksége van ilyen „védelmi” rendszerre, azt is megérti. —A kiszolgáltatottság ? A színészt választják. Olyan kiszolgáltatott — mondja furcsa grimasszal.—Persze, de ez a pálya ilyen, s aki ezt választja, ezzel számolnia kell. Húszéves színészi múlttal nem hisz a misszió-tudatban. A profi tudatban inkább. Szeret fellépni, ám nem keresi mindenáron az alkalmat. —Régen másként volt. Érződött, hogy a hallgatóságot egy-egy vers megértése elvezeti valahová. Ma, rohanó, idegességtől terhes napjainkban kevésbé hajlamosak az emberek verset hallgatni. Mi is idegesek vagyunk, félünk, hogy elvesztettük az időt, a kezdők pedig gyorsítani akarnak. Pódiumra nincs idő. Egyébként a világon máshol sincs ez a műfaj. Sajnálom, de tudomásul veszem, hogy így van. —Milyen szerepekben láthatjuk? —Egy tévéfilm készül, Utolsó táltos a címe, s egyben ez az első apaszerepem —mondja félmosollyal. — A színázban Göncz Árpád kétszemélyes darabját próbáljuk Bánsági Ildikóval. Minden időmet kitölti, hiszen sürget a premier. Hogy az mikor lesz? December 24-én búcsúzik. S. E. 91