Zalai Hírlap, 1992. március (48. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-17 / 65. szám

6 Zalai Hírlap Tudomány 1992. március 17., KEDD A kétnyelvű mérnökképzéstől a katolikus teológiáig A jelen és jövő egyeteme Veszprémben Ezelőtt pár évvel a veszprémi egyetemet emlegetve egyből a vegyipari képzés fogalma társult hozzá. A Veszprémben folyó egyetemi oktatás sokáig egyet je­lentett a vegyipari képzéssel. Ami nem is csoda, hiszen az 1949-ben alapított Veszprémi Vegyipari Egyetem a magyar vegyipar nemzetközileg is elis­mert oktatási, tudományos és ku­tatási központjává vált. A vegy­ipar számos területén végzett ma­gas szintű specializációs tevé­kenység azonban nem tette lehe­tővé, hogy az egyetem az Univer­sitas fogalmának megfelelő nagy intézménnyé váljon. Ezt felismerve került sor 1990-ben a „nyitásra”, azaz an­nak első lépéseként a tanárkép­ző kar létrehozására. Ez elsősor­ban az idegen nyelvi tanárkép­zést tekintette és tekinti napjaink­ban is feladatának. Az ötéves két­szakos képzés beindításával jött létre az ország ötödik egyetemi tanárképző kara. A „nyitást” követően aztán le­került a tábláról a vegyipari szó és most már mindenhol, prospek­tusokon, tájékoztatókban Veszp­rémi Egyetem néven szerepel az intézmény. S mint azt dr. Liszi János rektortól megtudtuk, igye­keznek is a kor széles követelmé­nyeinek megfelelni, a jelen és jö­vő egyetem képét adni. Az egyetemen két karon fo­lyik a képzés. A mérnöki karon belül különböző szakokra—úgy mint vegyészmérnöki, kémiai méréstechnikai, műszaki infor­matika, gépészmérnöki, automa­tizálási­g lehet jelentkezni. Az újdonságok között jelentős he­lyet foglal el az 1992 szeptem­berétől kezdődő környezetmér­nöki képzés. Az európai és ame­rikai oktatási rendszerben ered­ményesnek bizonyult szakkép­zést Magyarországon először itt indítják be. A keszthelyi egye­temmel változatlanul jó a kap­csolatuk, továbbra is közösen fo­lyik az agrárkémikus szakembe­rek képzése, sőt közösen indul­tak egy világbanki pályázaton. A másik kar a tanárképző. Az ötéves képzés hagyományosan két főszakos képzést jelent. Az 1990-ben beindított angol és ké­mia szakpárosítás 1991 őszén an­gol—teológia szakpárral bővült. A katolikus teológiai képzést a Püspöki Hittudományi Akadé­miával közösen végzik. 1992 őszétől viszont e karon is tovább bővülnek a lehetőségek, így pél­dául új természettudományi szak, a számítástechnika indul a tanárképző karon. A középisko­lai tanárképzésben a választha­tó, párosítható szakok ezáltal az angol, német, kémia, számítás­­technikai és a katolikus teológia. Az orosz szakos tanárok má­sodik diplomás átképzésével 1990-ben kezdődött az egyete­men a három éves nyelvi tanár­képzés. Ez aztán 1991-ben a né­met tanszék megalapításával je­lentősen bővült. Még ugyanazon év őszén jelentős létszámmal be­indult a hároméves egyszakos angol nappali képzés. Veszpré­mi sajátosság azonban, hogy e képzési idő alatt a hallgatók egy második idegen nyelvet is elsa­játítanak, legalább középfokon. Ezáltal tulajdonképpen másfél­szakos képzésről beszélhetünk. Az idei ősztől mód nyílik a há­roméves egyszakos német tanár­képzésre való jelentkezésre. Mindezeken túl a nyelvi inté­zet integráltsága, a magas szintű általános és szaknyelvi képzés le­hetőséget teremt arra, hogy egy részben kétnyelvű mérnökkép­zés fejlődjön ki. A szakok bővítése mind a „sok profilú” egyetem kialakítását cé­lozzák. A profibővítések jelen­tős korszaka ez az év, bár az egye­tem és kutatóintézetei jelenleg nehéz helyzetben vannak, anya­gi gondokkal küszködnek, mondván a kormányzattól nem kapnak kellő támogatást. Ennek okát a rektor abban látja, hogy az oktatást — és az egészségügyet —nem tekintik stratégiai ágazat­nak. Az új feladatokból fakadó­an — véli a rektor — több a vá­rosra is kiható változás előtt áll az egyetem, így például várha­tóan — s ebben remélik az ön­­kormányzat segítségét is—több rangos tudós letelepedik a hajdan is vallási, kulturális központként számontartott városban. — németh — A legolcsóbb cementet a nagykanizsai vasútállomás kereskedelmi raktárából. ÁFA nélkül 512,-Ft/mázsa, ÁFA-val 640,-Ft/mázsa. Ingyenes házhoz szállítás — a város területén: 2—5 mázsáig egy héten belül, 6—20 mázsáig 3 napon belül, 21 mázsától a vásárlás napján — nemcsak a város területére, hanem 30 km-es körzetben. Érdeklődni: 93/11-055, 93/12-393, 93/13-163-as telefonon. WJ 3/7H* Építkezők figyelem! Kedvezményes Heraklith akció! A Heraklith-Villas Kereskedelmi Kft. kiváló hőszigetelő tulajdonságú Heratekta márkanevű termékeit március végéig árengedménnyel értékesíti. Azonnali átutalással, vagy készpénzzel történő fizetés esetén vásárlóink 15% árengedményt kapnak. Készítse hőszigetelését Heraklith termékekkel. Hőszigetelés­i energiatakarékosság Heraklith-Villas Kereskedelmi Kft. Postacím: 8901 Zalaegerszeg, Pf.: 303. Tel.: 92/62-057. -----------------------------------------------------------------------­Megoldást keres vízszigetelési problémájára? Jó minőségű szigetelőanyagot keres? Nem kell keresnie. A Villas bitumenes szigetelőlemezek megoldást jelentenek a legkülönfélébb szigetelési feladatoknál. Villas szigetelőlemezek, kipróbált, garantált minőség, kedvező ár! Március végéig egyes termékekből 30—40%-os árengedmény! Gyártja a Villas-Hungária Kft. Zalaegerszeg. Forgalmazza: a Heraklith-Villas Kereskedelmi Kft. Postacím: 8901 Zalaegerszeg, Pf.: 303. Tel: 92/62-057. •93986/10* Hévíz nagyközség polgármestere PÁLYÁZATOT HIRDET a polgármesteri hivatal pénzügyi csoportvezetői munkakörének betöltésére. Pályázati feltételek: — felsőfokú szakirányú iskolai végzettség — közigazgatásban (pénzügyi vonalon) szerzett 4 év gyakorlat — vezetői tapasztalatok. Elsősorban férfi munkaerő jelentkezését várjuk. Bérezés megegyezés szerint. Szükség esetén lakásmegoldást biztosítunk. Pályázati határidő: 1992. március 25. Érdeklődni lehet a polgármesteri hivatal jegyzőjénél (telefon: 92/74-473 vagy 13-401). A pályázatokat Hévíz önkormányzatának jegyzőjéhez (Hévíz, Kossuth L. u. 1.) kérjük benyújtani. _______________________________________________________________________*93918/10 Olasz Vendéglátóipari Berendezések­ Árubemutató éttermek, bárok, pizzériák, szállodák, üzletek, fagylaltozók, pékségek, cukrászdák részére PÉCS 1992 március 19-20 - PALATÍNUS SZÁLLODA nyitvatartási idő: 10 órától 1­8 óráig belépés kizárólag a szakmai érdeklődők számára FIN-MARK/Budapest szervezésében telefon/fax: 01-1843141 A PANNONGLAS IPARI RT. Nagykanizsai Üveggyára (Nagykanizsa, Vár út 12.) munkatársakat keres felsőfokú külkereskedelmi szakképesítéssel — angol vagy német nyelvismerettel — értékesítési vezető munkakörbe. ÉRDEKLŐDNI: a munkaügyi osztályvezetőnél lehet. Tel.: 14­490/26. 193584/2.* KEDVEZMÉNYESEN SZÉPET, JÓT...... ÉS SEHOL A KAMAT? Igen, ez lehetséges a Zala Bútor márkaboltjában ahol KAMATMENTES részletfizetési lehetőséggel PLUSZ el éves típusoknál 10 %-os árkedvezménnyel vásárolhatók meg a gyár termékei március 16 — április 18-a között. A 6 hónapos részletfizetési kedvezmény igénybevehető 30.000,- Ft-os vásárlás felett 50 % előleg befizetésével. Cím: Zalaegerszeg, Kosztolányi út 3/a. Telefon: 14-250/257. ÉS SEHOL A KAMAT! KÉNYELMES AZ OTTHONA, HA ZALA A BÚTORA. *93296/2H* A CSODA NEM SEGÍT, DE MI IDEN! Csuangtung ‘Kínai Kfinifca tájékoztatja Önöket, hogy a kínai orvos specialistái kizárólag természetes gyógymódokkal, a többezer éves hagyományos kínai terápiákkal gyógyítják betegeiket — akupunktúra — kínai gyógymasszázs — köpölyözés — moxálás REMÉLJÜK, HOGY EZEN ÁZSIAI, JÓL BEVÁLT MÓDSZEREINKKEL ÖNNEK IS SEGÍTSÉGÉRE LEHETÜNK. Cím: 8901 Zalaegerszeg-Páterdomb, Kinizsi u. 77. Tel.: 92-11-472. •93926/1^ Értesítjük gázfogyasztóinkat, hogy 1992. március 18-án, szerdán 12—18 óráig KISKANIZSA városrészben gázszünetet tartunk. A gázszünet megtartását a Nagyrác úti felújított gázelosztórendszer rákötése és néhány vezetékhiba megjavítása teszi szükségessé. Kérjük szíves megértésüket. *93955/1­0* KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága Hévíz Nagyközség Önkormányzata pályázatot hirdet a hévízi Széchenyi utcai (volt Szabadság utcai) fizető autóparkoló üzemeltetésére. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: — A bérlet határozott időre, 1992. április 1-jétől október 31. napjáig terjed. — Kikiáltási ár: 3.500. e. Ft + ÁFA. — A belépőjegy maximált díja személygépkocsi esetén 20,-Ft/óra.­­ Üzletek, bérlemények tulajdonosai az előző 1991. éves üzemeltetési feltételek mellett használhatják a parkolót. PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ: 1992. március 25. A versenytárgyaláson való részvételhez 100 e. Ft bánatpénz befizetése szükséges. A bánatpénzt a versenytárgyalást megelőzően a Polgármesteri Hivatal pénztárába kell befizetni. A pályázat nyertese 250 e. Ft óvadékot köteles elhelyezni a Polgármesteri Hivatalnál. Az óvadék készpénz, betétkönyv, értékpapír lehet. Részletesebb felvilágosítást a Polgármesteri Hivatal műszaki csoportvezetője nyújt. (Tel.: 92/74-473, 12-837). •93927/24* Talajvédő növény A Világbank támogatásával a dél-indiai Dekkan-fennsíkon a talaj lepusztulását, erózióját megállapítani hivatott kísérlet kezdődött. Evégett a lejtőkön, egymás felett kis növényeket ül­tettek az illatos — főként moly­űzőként ismert — vetiver nö­vényből. Az eddigi eredmények biztatók: e növények sövényei a trópusi zivatarokat követően fel­fogják a talajt, és az annak táp­anyagait magával sodró vizeket. A program vezetői azt remélik, hogy ennek a talajvédő eljárás­nak ugyanolyan forradalmi ha­tása lesz majd a fejlődő országok mezőgazdaságára, mint volt a nagy hozamú búzafajtáknak az elterjesztése a hatvanas és a het­venes években. Eddig is próbálkoztak eróziót megakadályozó növényekkel, de azok nem váltak be. Ny­ugat-Af­rikában pázsitfüvet ültettek e cél­ra, csakhogy annak szerteágazó, hosszú gyökerei nagyon hamar behálózták a talajt, és rontották a haszonnövények kifejlődésének esélyeit. Hasonlóképpen az eu­kaliptusz sem bizonyult alkal­masnak Indiában a kivágott fák pótlására. Egyfelől mert nem akadályozza meg az eróziót, másfelől mert túlságosan sok vi­zet szív magába, úgyhogy körü­lötte a növények elhalnak. Velük ellentétben a vetivet 3 méterre is lenyúló gyökerei szi­lárdan megtartják a lejtőn, s szemben a pázsitfűvel, ez nem szaporodik gyorsan, ráadásul a szagával elriasztja a kis rágcsá­lókat és a kérődző állatokat, te­hát azok nem tesznek kárt a be­lőle alkotott sövényekben.

Next