Zalai Hírlap, 1992. március (48. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-17 / 65. szám

8 Zalai Hírlap Otthon Varrjunk otthon! Régi ruha megújulva Egy gyermekruhát fel lehet frissíteni, mássá le­het tenni szép kis fehér gallérral. Az ötlet nem új, már a századfordulón is alkalmazták az anyukák, de aztán később feledésbe merült. Újítsuk most fel, mert igen csinossá teszi a kisruhákat. Először újságpapírból készítünk gallér-formát úgy, hogy megrajzoljuk, kivágjuk és a kislányon lévő ruhára illesztjük, így látható, hogy nagyobb­ra, kisebbre, a nyakbőséget bővebbre vagy sző­kébbre kell-e venni. Ha az újságpapír-szabásmin­tával elégedettek vagyunk, máris szabhatjuk a mé­terben vásárolt zefirből, pikéből, vászonból, ma­deirából. Közben hagyjunk rá a gépelésre 1 cen­tit. Természetesen a visszáján varrjuk. Ha fodrot, csipkét szeretnénk a szélére, a kifordított gallért vasaljuk meg, férceljük az alsó részére a díszítést (madeiracsíkot, csipkét), és tűzésszerűen gépel­jük körbe a gallérra. Divatos most apró, színes gombokkal, gyöngy­szemekkel is díszíteni körben a fehér gallérokat. „Egyszerű szabású, hegyes kivágású, enyhén bővülő, egyszínű, régi, de nagyon finom anyag­ból készült ruhámat szeretném úgy átalakítani, hogy irodába is viselni tudjam! — írja egyik ked­­­­ves olvasónk. Mivel hasonló ruhája és ilyen jelle- \­e­gű elképzelése másnak is le­het, a következőket ajánljuk: Az alakításhoz vegyünk— a ruhával harmonizáló — el­ütő színű kelmét (például sza­tént) annyit, hogy kiteljék be­lőle a kivágást szegélyező széles paszpól, két hamis zsebpatni, s a ruha aljára egy keskenyebb és egy szélesebb csík, valamint széles kézelő , behúzott golyógombbal. A ruhaujjából levágunk és meg­­toldjuk az új kézelővel, s rá­varrjuk a többi „újdonságot”. A ruha nyakába beköthe­tünk kis háromszögletű ken­dőt, hosszú csipkesálat, de köthetünk vékony fonalból patentkötéssel egy T-alakú betétet, hátul gombolva, ám ilyet varrhatunk a vásárolt ki­egészítő anyagból is, s ezt helyezzük a nyakkivágásba. Törő István: Kikeletváros Kázmér napján elment a hó, ezer patak táncol, kibújik a hóvirág is a Nap sugarától. Fanni fánkot hozott nekem pillekönnyű szélben, barkát bont a rekettyefűz és fürdik a fényben. Sándor forró álmot kavar, József napra ébredsz, meleg széllel bélelt zsákban Benedek jön érted. A pszichológus válaszol Lelki elhárító rendszerünk Nemcsak az állam, hanem az emberi pszichikum is kiépít ma­gának belső elhárító rendszert. Nap mint nap keletkeznek fe­szültségek az emberben. Bánt­ják, mellőzik, veszteség éri, nem sikerülnek a tervei, nem elégül­nek ki a vágyai vagy pedig ő ma­ga hibázik, kudarcot vall, avagy „illetlen, vétkes gondolatai” tá­madnak. Ezek olykor olyan erős vagy annyira kellemetlen érzé­seket keltenek benne, hogy tuda­tosan nem képes szembenézni velük (vagyis nehezére esik gon­dolkodni róluk), főleg, ha nem adhatja ki magából őket. Ilyen­kor lépnek életbe az automatikus feszültségelhárító mechanizmu­sok. Egyik leggyakoribb az elfoj­tás. Azt jelenti, hogy a szégyen­letes eseményeket, elfogadhatat­lan kívánságainkat, furcsa érzé­seinket m­integy száműzzük a tu­datunkból, hogy ne zavarjanak, így pillanatnyilag elfelejtjük azo­kat, de az eljárás nem tökéletes: a hozzájuk tapadó kellemetlen feszültség részben megmarad és előjön álmainkban, meg külön­féle ideges panaszokban. Olyan formája is van az elhá­rításnak, amikor szinte nyomta­lanul kiesik a kellemetlenség, mintha meg sem történt volna. Meg nem történtté tevésnek ne­vezik ezért. Kívülállónak bosszantó vagy mulatságos, aho­gyan ezzel az elhárítással élő is­merőseink beszélnek az esemé­nyekről, melyekben „fehér fol­tok” tátonganak, vagy másokat szidnak azért a hibáért, melyet ők követnek el és így tovább. Gyakori a dolgokhoz „megfe­lelő” ideológia gyártása, a racio­nalizálás. Ha valami nem megy, megmagyarázzuk, miért nem. Ezt a reakciót írta le az állatme­séiről híres Ezópusz a Savanyú a szőlő című tanmesében. Vannak emberek, akiknek a személyiségéhez az a „testhez ál­­lóbb”, hogy a számunkra elfo­gadhatatlan indulatokat mások­ra vetítik. Projekció, rávetítés a mechanizmus neve. Ha az egyén gyűlöl másokat, ezt a gyűlöletet másoktól érzi maga felé áradni. Ha ő fél, a környezetét ítéli félel­metesnek. Regresszió, korábbi életkor­nak megfelelő viselkedéshez va­ló visszacsúszás a neve egy má­sik elhárításnak. Főleg éretlen, infantilis személyek reakciója ez: alacsony tűrőképességüket pró­bára téve feszültségük könnyen kicsordul és meggondolatlan, kritikátlan, gyerekes viselkedést (panaszkodást, siránkozást, düh­kitörést stb.) eredményez. Megtörténhet, hogy félelmét, ellenérzését úgy próbálja elhárí­tani az ember, hogy akaratlanul azonosul valakivel. E jelenség­nek identifikáció, azonosulás a neve. Például a gyermek, ha fél, bátor apja viselkedését utánozza és ez megnyugvást kelt benne. Negatív változata is előfordul: az ember „azonosul a támadóval”, és lélekben megbarátkozik az őt kizsákmányoló, rettegésben tar­tó zsarnokkal (mint ezt hadifog­ságban, terroristák fogságában lévőknél megfigyelték), s „átáll” hozzá. Jobb megoldás a kompenzá­ció, a kiegyenlítés. Valós vagy vélt hiányosságait pótolja, mu­lasztásait egyenlíti ki az ember. Például testi gyengeségét szelle­mi tevékenységgel, meggondo­latlanságát nagyobb óvatosság­gal. Kár, hogy a kompenzációt túlzásba is lehet vinni, például amikor hiányosságait dicsekvés­sel, gyávaságát nagyszájú ag­resszivitással próbálja elfedni az ember. Legértékesebb elhárító me­chanizmusunk az elaboráció, mely az élmények és saját indu­latok szellemi megmunkálását, belső feldolgozását jelenti. Leg­érdekesebb „alfaja” a szublimá­ció nevet kapta. Káros vagy kó­ros indulatok, belső késztetések nemcsak veszélytelen cselekvés­be, hanem egyenesen értékes tel­jesítménybe fordulhatnak általa, így agresszivitás helyet tudomá­nyos felfedezésekben, művészi alkotásokban, másokért végzett tevékenységben vezetődik le a személy energiája és uralomvá­gya­ Az ember személyiségétől, a környezet példáitól, a neveléstől függ, melyik elhárító mechaniz­must részesíti előnyben élete fo­lyamán. Ezért már a gyermeke­ket úgy kellene irányítani, hogy „elhárításuk” ne mások kárára, hanem együttes javára történhet. A keresztszemes hímzés alapfogalmai A keresztszemes hímzések alapanyagául erre a célra gyártott, egyenletesen ritka szálsűrűségű vásznat, úgynevezett kongrét vagy kanarát hasz­náljunk, melyen munka közben könnyűszerrel számolhatjuk a szálakat. Ez az alapanyag kétfé­le változatban kapható, mi inkább a vékonyabb és sűrűbb szálú anyagot ajánljuk, ezen ugyan kis­sé jobban kell a szálakat figyelni, de a kész mun­ka sokkal szebb és finomabb hatású, mint a dur­vább, vastagabb anyagon. Meglehetősen könnyen számolható a panama anyag is, ez puhább az előb­bieknél, ezért különösen blúzok, gyermekruhák készítéséhez alkalmas. A ritka szövésű lenvászon is megfelelő, ennél azonban vizsgáljuk meg, hogy a szálai elég egyenletesek-e. Hímzőfonalként gyöngyfonalat vegyünk, pa­namához legalkalmasabb a sima sodrású hímző­fonal. A keresztszemes mintákat tompa hegyű, hosszú fülű hímzőtűvel varrjuk. A keresztek ké­szítésénél ügyeljünk arra, hogy a felső, fedő szálak mindig egy irányban dőljenek. Gyakorlatlanabb ké­zimunkázok kedvéért jegyezzük meg, hogy új szál kezdésekor nem kötünk csomót, hanem egy-két öl­téssel a korábbi hímzés hátoldalába erősítjük meg a szálat. Bármit készítünk, első teendő, hogy az alapanyag közepét megjelöljük. Nagy öltésekkel elütő színű fonallal, keresztben és hosszában végigvarrjuk át­lósan az alapanyagot. A két szál találkozásánál van a kézimunka közepe. Ha a minta elrendezése úgy kívánja, középről kiindulva kiszámítjuk és hason­lóan bejelöljük az egyes mintarészek helyét. A be­jelölt középpontokról indulva kezdjük el a hímzést. Ily módon a minta mindkét széle egyformán fejező­dik be. A hímzés megkezdése előtt azonban aján­latos a beszegést is elvégezni, legalább ideiglene­sen, férceléssel. Ez azért fontos, mert esetleg a min­tától függően, szélesebb vagy keskenyebb szegő­szélt kell készítenünk. 1992. március 17., KEDD A játékos ember Mini állatkert A fával barkácsoló apukák vagy nagypapák olcsó és kedves já­tékot készíthetnek kisebb gyermekeik, unokáik számára. Ezek el­készítéséhez csak furnérlap, lombfűrész és megfelelő színű festék szükséges. Az erdei állatkert alakjait felnagyítva (1 kocka , 2 négyzetcen­ti) rajzoljuk fel a furnérlapra, és fűrészeljük ki a bevonatkázott kis hegyes cövekkel együtt. Ezután befestjük természetes színűre az állatokat, majd száradás után színtelen lakkal áthúzzuk. Megfelelő nagyságú fadobozba vagy erős kartondobozba tegyünk vastagon mohát, szúrjunk be itt-ott kis fenyőágacskát, esetleg más faágat díszítésül, végül — megfelelő elrendezésben — dugjuk a mohába az állatokat. Hasonlóképp kivághatunk néhány kis gombaformát is, piros-fe­hér pöttyös kalapot festve rá; nagyon hangulatosan mutat a zöld moha és üde ágacskák között. Készen is van a mini erdei állatkert! Lehet vele játszani!

Next