Zalai Hírlap, 1992. április (48. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-09 / 85. szám
16 Zalai Hírlap IteMM Élénk szél Várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő lesz, számottevő csapadék már sehol nem valószínű. Az északkeleti szél megélénkül, időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10-15 fok között alakul. (MTI) Április 9. Csütörtök A Nap két 6.16 — nyugszik 19.33. A Hold két 10.20 — nyugszik 1.38. Névnapok: Csombor, Dömötör, Erhard, Hugó, Kreszcencia, Vince. A Csombor nevet Vörösmarty Mihály újította fel, eredete valószínűleg azonos a csombor növénynévvel, mely a régi konyhák kedvelt fűszere volt, s napjainkban ismét szívesen használják a magukra adó szakácsok. Tiszta a Balaton A Balaton vize fürdésre, sportolásra változatlanul alkalmas! Ezt a megállapítást a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium illetékese erősítette meg szerdán az MTI-nek adott tájékoztatásában. A minisztérium azért tartotta szükségesnek a fentiek ismételt rögzítését, mert a közelmúltban egy német lapban (Berliner Kurier Abend) ezzel merőben ellentétes tartalmú információk jelentek meg. A helytelen adatokat a német lap egy évekkel ezelőtt készült tanulmányból önkényesen válogatta össze, és egészen odáig jutott, hogy írása szerint a fürdőzést már be is tiltották a Balatonon. A magyar minisztérium helyreigazítás kiadására kérte fel a német lapot. (MTI) ELADÓ: DACIA MOTOR (39.000 kilométeres) komplett, 34.900 forintért, RENAULT 5 EXPRESS ötsebességes váltó (2000 kilométeres) 45.900 forintért. TELEFON: 92/33-333. TELEHÁROM TAXI. ELADÓ: 1050 négyszögöl szántóföld Zala Bútorgyár mögött. Víz van! 2700 négyszögöl szántóföld a ZÖLDÉRT mögött esetleg megosztva is. TELEFON: 92/33-333. TELEHÁROM TAXI.___________________ Blues-kocsma ma este Zalaegerszegen, a Skála Presszóban. *97102/10* Színes, amatőr felvételeit 1 napos határidővel a legolcsóbban kidolgozza: Kincses Fotó Zalaegerszegen, a posta mögött. *97270/lH* Nemesvidi FORTUNA Presszóba felszolgáló hölgyet felveszek. Jelentkezés a helyszínen.*97283/lK* 6 éves DACIA TX-es szeptemberig érvényes műszakival eladó. Keszthely, Pammer u. 17. Telefon: ll-993.*97309/lK* Vágni való csirke 70,- Ft/kg áron eladó. Nagyrécse Tsz. major. 10-én 12 óráig.*97311/1K* Húsvéti akció 1 5—10 %-kal olcsóbban vásárolhat péntektől műanyagpadlót. Zalaegerszeg, Jákum út 15. *97317/1H* Magyar vizsla kölyökkutya elveszett. A becsületes megtalálót jutalomban részesítjük. Tel.: 92/19942.*97318/1H* HONDA robogó 50 köbcentis, önindítós, automata váltóval, kitűnő állapotban 55.000 Ft-ért eladó. Érdeklődni: 93/12-648- as telefonon. ♦97323/1K* Olvasószolgálat Tel.: 92/12-575 Fax: 12-581 Telex: 33-276 Ügyeletes riporter: Luis Ibolya Andrásfalvy Letenyén Április 10-én, pénteken 17 órakor dr. Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter tart lakossági fórumot Letenyén, a Művelődési Ház nagytermében. Agrárest Egerváron Az Agrárszövetség a mezőgazdaság helyzetéről, a szövetkezetek átalakításáról, a vidéki ember sorsáról, jövőjéről, a demokrácia érvényesüléséről, a tennivalókról szervez esti beszélgetést pénteken 19.30 órakor Egerváron a művelődési házban. A rendezvény vendége lesz Mayer Bertalan, az Agrárszövetség alelnöke. Hatoslottó nyeremények A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a hatos lottó 7. számsorsolásának nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: 6 találatos szelvény 1 darab volt, a nyereménye 35.654.339 forint. 5 plusz 1 találatos szelvény 5 darab volt, nyereményük egyenként 472.336 forint. Az 5 találatos szelvények száma 92 darab, ezekre egyenként 38.508 forintot fizetnek. 4 találatos szelvény 5.197 darab volt, nyereményük egyenként 909 forint. 3 találatos szelvény 81.180 darab volt, ezekre egyenként 73 forintot fizetnek. (MTI) Erdőtűz A lenti, a zalaegerszegi és a nagykanizsai tűzoltók vonultak ki tegnap Petrikeresztúr határába, a Szigetrétre, ahol 10 hektár nádas és mintegy másfél hektár égererdő égett. A becsült kár 30 ezer forint. A keszthelyi, zalaszentgróti és zalaegerszegi egységeknek még egy nagyobb riasztásuk volt tegnap: Türjén, a Vince-majorban gyulladt ki a nádas, és lett a tűz martalékává 8 hektár területen. Szerencsére az ott található égercsemetést sikerült megmenteni. Ma sorsolás Ma 19.45 órakor a ZTV műsorában kerül kisorsolásra a CÉGÉR című színes reklámújság fődíja a SONY DC lemezjátszó. A fődíjat a színvonalas kivitelű reklámújság kiadója az EUROMANAGER Kft. ajánlotta fel. A sorsoláson azok a szelvények vesznek részt, amelyeket a szavazók közvetlenül a kiadóba juttattak el illetve a Harmónia Üzletházban és az Ifjúsági Áruházban elhelyezett urnába dobtak be. Mozaik 1992. április 9., CSÜTÖRTÖK Lakossági fórumok a képviselőkkel Lakossági fórumot rendez ma 19 órai kezdettel az MSZP városi szervezete Zalaszentgróton a Tömegszervezetek Házában az önkormányzatok és az agrárágazat helyzetéről. Többek közt vendégnek várják dr. Géczi József országgyűlési képviselőt, az MSZP elnökségi tagját, Lakos László, parlamenti képviselőt, tsz-elnököt, dr. Orosz Sándort, a Haltermelők Országos Szövetségének igazgatóhelyettesét. A rendezők a közérdekű téma miatt a környék termelőszövetkezeti vezetőinek is küldtek meghívót. Pénteken 20 órakor Rudics Róbert országgyűlési képviselő tart tájékoztató fórumot a petriventei kultúrházban. A Független Szakszervezetek Nagykanizsai regionális irodája 10-én, pénteken 18 órakor a Hegyőrségi klubban „Fórum a munka világáról” címmel tart rendezvényt. A találkozó témája az új Munkatörvénykönyv és az érdekvédelem lehetőségei lesznek. A fórum részt vesznek Kalmár Béla, a Független Szakszervezetek Ligájának ügyvivője, valamint dr. Szigethy István és Tarnóczky Attila országgyűlési képviselők. Dr. Szigethy István országgyűlési képviselő pénteken 16.30—18,30 óra között tartja soron következő fogadóóráját Zalaegerszegen, a Kazinczy tér 1. szám alatti SZDSZ-irodában. Vita az abortuszról A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének zalaegerszegi tagozata április 10-én 18 órától nyilvános vitát rendez az abortusz-kérdésről a KDNP Kazinczy téri előadótermében. A rendezvényre elsősorban a teológusokat, orvosokat, jogászokat, pedagógusokat várják, de természetesen mindenkit szeretettel fogadnak, akit a téma érdekel. Önkormányzati ülés Egerszegen Újra a szemétügyről A szeméttelep üzemeltetésére kiírt pályázat kapcsán kirobbant, hetek óta tartó etikai vita végére tegnap délutáni ülésén pontot tett az egerszegi önkormányzat. (Igaz, korántsem biztos, hogy véglegesen, hiszen a pályázatok megismerése, elbírálása még hátravan.) Ami azt illeti, éppen ideje volt, a személyeskedő megjegyzések kezdtek eldurvulni. Lényegében véve az etikai kérdések kivizsgálására létrehozott ad hoc bizottság nem tudott egyértelmű állásfoglalást hozni, tagjainak véleménye oly mértékben eltért egymástól. A vita során — amelyben számos képviselő vett részt — Kováts István azt a módosító javaslatot tette, hogy a testület szavazással foglaljon állást: elmarasztalható-e etikai vétség miatt a két, súlyos vádakkal illetett képviselő, avagy sem. (Azt, hogy az ülésen, illetve a sajtóban a vád kifejezés szerepelt, Kováts István csúsztatásnak minősítette, mondván, az interpellációban ez a szó nem hangzott el. Ami igaz is. Kérdés, hogy ugyan mi másnak lehetne minősíteni, ha egy vezetőről például azt állítják, hogy nehezíti vállalata működését.) A képviselő indítványa mellett a városatyák közül csak 10-en voksoltak, így az nem került be a határozati javaslatok közé. Végül is a testület mindössze a pályázatok mielőbbi elbírálását rendelte el. Egy másik pengeváltásra a vagyonnyilvántartással, vagyonkezeléssel kapcsolatos napirendi pont vitája során került sor, az előterjesztett határozati javaslat egyik pontja miatt. Ez azt mondja ki, hogy a „közgyűlés a...tulajdonosi jogok gyakorlásával a polgármestert bízza meg, értékhatár megkötése nélkül”. Rácz Sándor ennek az elvetését kérte, mivel szerinte nem másról van szó, mint a „közgyűlés jogainak kisajátítására irányuló kísérletről”. Az ellentábor szerint viszont lehetetlen úgy üzletet kötni, hogy egy 3 hetente ülésező, 31 tagú testületé a döntés joga. Végül a voksok döntöttek, a határozatot eredeti formájában fogadták el. — sz — Német fúvósok Keszthelyen A német Boppard város Weiler negyedének ifjúsági fúvószenekara adott térzenét tegnap délután Keszthelyen, a Festetics Kastélymúzeum parkjában. A hazájában igen népszerű amatőr együttes másodszor látogatott Magyarországra, elsőként két éve vendégszerepeltek a Balaton-parti városban, továbbá Hévízen és Zalaegerszegen. A 30-35 törzstagot számláló fa- és rézfúvós együttes repertoárjában — mint arról hallgatóságuk meggyőződhetett — vallási zene és koncertmuzsika, menetzene és szalonzene egyaránt szerepel. Húsznál több hasonló együttessel tartanak kapcsolatot, s adnak közös koncerteket alkalmanként. Sokoldalúságuk révén gyakran kapnak meghívást vallási szertartásokra, esküvőkre, de muzsikálnak üdülőcentrumokban és fesztiválokon is. Pénteken délelőtt Somogyban mutatkoznak be a kaposvári nemzetközi vásár területén, majd este Szigligeten egy folklór-programon vesznek részt. Néptánctalálkozó Kőszegen Míg hétvégén Zalaegerszegen a XV. Zalai Kamaratáncfesztivál forgataga várja az érdeklődőket a színházban, a középiskolás néptáncosok szakmai találkozójának Kőszeg nyújt otthont április 11-12-én. A Jurisics Miklós Művelődési Központban a két nap során öt megye—Győr-Sopron, Vas, Zala, Komárom és Somogy — 18 csoportját, több mint 400 ifjú táncost látnak majd vendégül. Megyénket a zalaegerszegi Palánták, a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző, valamint a keszthelyi Nagyváthy szakközépiskola néptánccsoportja képviseli a majd félországnyi bemutatkozáson. Szombaton délután fél kettőtől váltják egymást a csoportok a színpadon a tervek szerint este fél hétig; nyolckor kezdődik a mezőköpenyi (Mezőség) és a mérai (Kalotaszeg) zenészek és táncosok műsora, majd a budapesti Egyszólam együttesé lesz a színpad, akiket a házigazda Kőszeg Táncegyüttes követ. Másnap, vasárnap délelőtt 10-től fél egyig a Jézus Szíve templom előtt, a Fő téren láthatják az érdeklődők a szabadtéri néptáncgálát, valamint a szigorúan népi iparművészeti jellegűre tervezett kirakodóvásárt. (Ez utóbbira még várják a zalai népi tárgyformálók jelentkezését is, a (94) 12-535-ös telefonszámon, a szombathelyi MMIK- ban.) Betörtek a vadászházba Betörtek keddre virradóra az Olajipari Vadásztársaság kisrécsei vadászházába. Az ismeretlen tettesek bútorokat és felszerelési tárgyakat zsákmányolva távoztak. A kár 30 ezer forint. Nagykanizsán, az Erzsébet téren ellopták a ZN-23-34 forgalmi rendszámú Lada személygépkocsit. A garabonci gázcseretelepet is ismeretlen betörők látogatták meg. Nyolc darab gázpalackotvittek magukkal, az okozott kár 35 ezer forint. Teljesen értelmetlen tettel okoztak 30 ezer forint kárt azok az ismeretlen tettesek, akik a MOL RT. gellénházi telepéről mérőkábelt loptak. Ez a kábel ugyanis minimálisan tartalmaz rezet, lényegében csak eredeti céljára használható fel. Ugyancsak ismeretlen tettes járt a zalaegerszegi Madách utcában, ahol feltört egy személygépkocsit, s abból magnós rádiót valamint 1500 forintot tulajdonított el. A kár 20 ezer forint. Boltot nyit a diabéteszegyesület Zsúfolásig megtelt tegnap délután Zalaegerszegen a Dísztéri TESZ-székház tanácsterme, ahol a diabétesz egyesület havi foglalkozására került sor. Elsőként dr. Oroszlán Tamás, a megyei kórház belgyógyász adjunktusa adott tájékoztatást az újonnan belépett tagoknak a cukorbetegség lényegéről, majd aktuális kérdésekre válaszolt. Az egyesület életében jelentős előrelépés lesz, ha sikerül létrehozniuk boltjukat. A TESZ segítségével alakuló bolt — mivel ők rendelkeznek forgalmazási joggal — az épületben kapna elhelyezést, meghatározott napokon és időben tartana nyitva. A diétás és diabétikus készítmények nagykereskedelmi áron vásárolhatók majd meg, nemcsak az egyesületi tagok részére. WMMf! Ferdítés ! Angolra fordították Petőfi I Sándor versét, még a költő életében. A versben szereplő ■ árvalányhajat a fordító nem J növénynévvel tolmácsolta, hanem azt írta, hogy a költő egy árva lányka hajszálát ■ ti 1*7+ S1 l'Ill Us\Lt-AtAu1 ' „A legjobb reklám az elégedett vásárló.” KANIZSA SÖRGYÁR RT. ...1892 óta.