Zalai Hírlap, 1992. július (48. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-11 / 163. szám

10 Zalai Hírlap Még ma is beleszúrok a lufijukba... Paul McCartney oratóriuma Budapesten — Ha látja őket, mondja meg a „szentistvánosoknak", hogy gratulálok és sok sikert kívánok a Liverpooli-oratórium előadá­sához — üzente az MTI londoni tudósítója útján a szerző, az egykori Beatles. Paul McCartney a dél-angliai partvidéken, Has­tings közelében levő lemezstúdiójából, ahol épp jövő tavasszal megjelenő új albumán dolgozik. (Címe még nincs.) — Nem illúzió, hogy a művé­szek tehetnek valamit a világért. Milliók énekelték Washington­ban a Fehér Ház előtt, hogy „Gi­ve peace a chance”. Nem ettől ért véget a vietnami háború, de ettől is. Bob Geldof nem oldotta meg az etiópiai éhezők gondjait, de a Live Aid után már mindenki oda­figyelt. Nem mi hozzuk a dönté­seket és semmi sem oldódik meg varázsütésre, de mindenkinek hozzá kell tennie valamit, és a hí­res embereknek jobban hallat­szik a hangjuk. Régen én is úgy gondoltam, hogy a suszter ma­radjon a kaptafánál, de most már van négy gyermekem és érdekel a jövő. Nem vagyok naív, tudom, hogy csak lassan, sok millió sza­vazattal lehet változtatni a dolgo­kon. De nem a miniszterelnökök döntenek, hanem a nép és a dol­gok tudatosításáért sokat tehet­nek a híres emberek. — Hogy a rap, a hard rock, a heavy metal, meg a többi ma éppúgy távolságot tart a Beatlestől, mint mi az ötvenes évek sza­lonzenéjétől? Egészségükre. Ilyen a fejlődés. Nem vagyunk gi­gantikus bálványok, soha nem akartuk örökre megváltani a vi­lágot. Én magam híres vagyok, jól megy sorom, nem kell, hogy mindenki szeressen, nincs ilyen verseny. Már csak azért sincs, mert ami a mi üzenetünkből, a kisemberek szavából tartós volt, az megmaradt, a forradalmi dolgaink szerintem reneszánszu­kat élik. A Bors őrmester a napokban megint fölkerült a sláger­listára. Tavaly már megint kamaszoknak játszottunk. Nincs okom panaszra — mondta az MTI-nek a napokban a beat fél évszázados mestere, aki szeretné, ha Magyarországon sem lát­nák élő klasszikusnak, még ha épp klasszikus zeneművét mu­tatták is be a Margitszigeten. Mészáros György A budapesti Szent István Gimnázium zenekara és kórusa július 5-én és 10-én két este mu­tatta be a Liverpooli­ oratóriu­mot, McCartney első és eddig egyetlen komolyzenei próbálko­zását. (Vezényelte Medveczky Adám, szólót énekelt: Pitti Kata­lin, Takács Tamara,Daróczy Ta­más és Begányi Ferenc.) — Én csak írok, szerzek, fo­galmam sincs, kinek az ötlete volt, hogy Budapesten is játsszák a darabomat. De komolyan elfog az izgalom, ha arra gondolok, hogy Budapesten is bemutatják egy ilyen brit fickó művét, mint én. Nekem ugyanis Magyaror­szág teljesen egzotikus hely. Tudja, milyenek az angolok, elég elszigetelten élünk... — mondta Paul McCartney. A művet három évvel ezelőtt rendelte a liverpooli Királyi Fil­harmóniai Társaság, megalaku­lása tavalyi 150 éves évforduló­jának megünneplésére. Mivel McCartney-nak nincs formális zenei képzettsége—igazság sze­rint kottát sem igen tud írni —, ihletett munkáját Carl Davis amerikai származású brit zene­szerző és karmester segítette. A 95 perces zenemű ősbemutatója 1991. június 28-án volt a liver­pooli anglikán székesegyházban. (Ott, ahol Paul McCartney 1953- ban, 11 éves korában kórustag­nak jelentkezett, de a meghallga­tás után eltanácsolták...) Carl Davis vezényelt, szólót Kiri Te Kanawa, Sally Burgess, Jerry Hadley és Willard White énekelt. A Liverpoolban születtem és Liverpoolról akartunk írni vala­mit. Kora gyermekkorom emlé­keit idézi az első három tétel, a többi kitalálás. Az emberségről, egy kis csal­ád egyszerű tagjainak reményeiről, válságairól és hősi­ességéről szól, happy end-del. Nem vagyok oda a diplomától, pénztől, hatalomtól, magas állás­tól. De mindig meghal az egysze­rű munkásemberek kivételes tel­jesítménye, így nevelkedtem, s mindig inkább olyan embereket csodáltam, mint apám, aki ugyan 14 éves korában abbahagyta az iskolát, de józan paraszti esze, bölcsessége többet ért, mint hat diploma — mondta McCartney, majd így folytatta:­­ —Szinte szégyellem magam, de Magyarországról nem tudok semmi többet, mint amit a lapok­ban néha olvasni. Ugye, rosszul állnak anyagilag?... E percben nincs olyan terv, hogy Magyar­­országra mennék fellépni, de jö­vőre akár ez is lehetséges. Soha nem ismertem magyarokat, Li­verpoolban csak lengyel emig­ránsok voltak. Keveset tudok a magyar zenéről, magyar együt­tesről még sohasem hallottam, dehát éppúgy nem ismerem a né­met, a francia vagy az olasz ze­nét sem. Bartók? Igen, tudom, hogy nagy magyar zeneszerző volt és biztos hallottam is tőle egyet-mást, de az ilyesmit sosem tudom névhez, címhez kapcsol­ni. Otthon nem hallgattunk klasszikus zenét, ha megszólalt a rádióban, apám elcsavarta, jazzt keresett. Ő zongorázott, fiatal ko­rában, a húszas években volt is egy együttese, a Jim Mac's Jazz Band, mivelhogy James McCart­­ney-nak hívták. Amerikai jazz, népszerű melódiák, filmzene: eb­be az „iskolába” jártam. Az ora­tóriumot sem szabályokra, ha­nem arra gondolva írtam, hogy szépen, hitelesen szóljon. Nem intellektuális, hanem lelki szer­zemény. Paul McCartney június 18-án múlt ötvenéves. — Eleve nem forradalmárok akartunk lenni a Beatles-szel, ha­­nem híresek akartunk lenni, és si­került. Igyekszem élvezni a hely­zetet, különben a siker tragikus. De belül nem vagyok az a híres pasas, akinek látszom, ugyanaz a liverpooli srác vagyok, aki vol­tam. Ha megszólalok, a kisem­ber szól belőlem, különben már rég beleőrültem volna. Néha szinte agyonsújt a felismerés, hogy tényleg én vagyok az a vi­lághírű Paul McCartney-pofa, de általában csak legyintek: Igen,én vagyok az, na és akkor mi van? Ilyen híresen persze nem lehet el­kerülni, hogy az ember ne váljék a köznyelv részévé, afféle tiszte­letreméltó figurává, tulajdon­képp a fennálló rendszer intéz­ményévé. De lázadók voltunk és én most sem érzem magam az es­­tablishment-hez tartozónak. Ma is beleszúrok a lufijukba egy-egy tűt! Bezárták a helyi kórházun­kat, kétezres tömegtüntetést szer­veztem, hogy nyissák meg újra. Jó, a fennálló társadalom engem is beszippantott, lenyelt, de nem akarom, hogy egykönnyen meg­emésszen — rontsa csak el a gyomrát. Kulturális ajánlat (Július 13—19.) IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK nyai­ mesterkurzus növendéke-Zalaegerszeg Városi Hangverseny-és Kiál­lítóterem: ART EUROPA — nemzetközi képzőművészeti ki­állítás. Keszthely Goldmark Károly Művelődé­si Központ: Az ANIMA Művé­szeti Stúdió kollektív tárlata. EGYÉB Nagykanizsa Bazárudvar, július 17,20 óra: A General Harmony énekegyüt­tes (Szombathely) koncertje. Alsótemplom, július 17, 20 óra: Sirák Péter orgonaestje. Keszthely Festetics-kastély, július 13,20 óra: Arisztid von Würtzler és Sylvia Kowalczuk (USA) hárfa­estje. Július 15, 20 óra: A Bara­inek hangversenye. Július 17,20 óra: A Würtzler-mesterkurzus növendékeinek koncertje. Karmelita-templom, július 18, 20 óra: Murányi Zsuzsa or­gonaestje, közreműködik Rozsos István. Szabadtéri Színpad, július 16, 21 óra: A Batsányi Táncegyüttes folklórműsora. A MOZIK MŰSORA Zalaegerszeg Ady Filmcentrum, L terem, hétfő: Elemi ösztön; kedd—csü­törtök: Kitúr-lak; péntek—vasár­nap: Szabad préda, Stúdiómozi, hétfő: Texasi gladiátorok, Mali­­gu varázsa; kedd—csütörtök: El­ferdített igazság, Maligu varázsa; péntek—vasárnap: A gigászok harca, Hyperszexual. Klubmozi, hétfő: Ghost. Kedd—csütörtök: A halászkirály legendája; pén­tek—vasárnap: Porsche tolva­jok. Nagykanizsa Apolló Filmcentrum 1. terem, hétfő: Hófehérke és a hét törpe, J.F.K. — A nyitott dosszié; kedd—csütörtök: Elemi ösztön; péntek-vasárnap: Kitúr-lak. Stú­diómozi, hétfő—szerda: Gyalog galopp, Vadlibavadászat 2., Ghost; csütörtök: Nikita; péntek­­vasárnap: Bérelj zsarut, Egy vi­king Budapesten. Keszthely Petőfi Filmszínház, hétfő­­kedd: Delta Force kommandó; szerda-csütörtök: Kacagó koco­gó, avagy Pitkin visszatér; pén­tek—vasárnap: Elemi ösztön. A Szabad préda c. film főszereplői (balról): Anthony Hopkins, Emilio Estevez, Mick Jagger. Magazin 1992. július 11., SZOMBAT Ö3 Top 30 1. (1) It‘s My Life Dr. Alban 2. (2) Rythm Is A Dancer Snap 3. (3) To Be With You Mr. Big 4. (6) Jive Connie Connie Francis 5. (-) Please Don't Go Double You 6. (5) Everytime We Touch Maggie Reilly 7. (-) ABBA-esque Erasure 8. (4) Mistadobalina Del Tha Funkie Homosapien 9. (8) Knockin' On Love Heaven's Door Guns'n'Roses 10. (9) Gimme Love Opus 11. (7) Jump Kris Kross 12. (12) Chartbuster Bingo Boys 13. (10) Stay Shakespeares Sisters 14. (-) Titanic ' Falco 15. (11) Don't Let The Sun Go On Me George Michael & Elton John 16. (16) You Bring On The Sun Londonbeat 17. (14) It's A Fine Day Opus III 18. (18) Kiss Me Indecent Obsession 19. (13) Das Boot U 96 20. (19) Deeply Dippy Right Said Fred 21. (17) I Wanna be A Kennedy U 96 22. (22) Why Annie Lennox 23. (15) The One Elton John 24. (20) Tears In Heaven Eric Clapton 25. (21) Let's Get Rocked Def Leppard 26. (-) Friday I'm In Love Cure 27. (29) My Lovin' En Vogue 28. (-) Too Funky George Michael 29. (-) Do It To Me Lionel Richie 30. (28) Shame Shame Shame Izabella (Zárójelben az előző heti listás helyet közöljük.) Egy tinédzser feljegyzései Ha tombol a nyár... Végre megérkezett a várva várt jó idő, mely az utcára csalo­gatja, a szabadba űzi az embere­ket. Aki csak teheti, nyaralni in­dul, ki rokonokhoz, ki külhoni vakációra. A legvidámabbak és legfel­szabadultabbak mi, diákok vagyunk. A suli egyhangú nap­jai, a tanórák végeláthatatlan so­ra végre befejeződött, a „bizonyí­tékok” már a szekrények mélyén porosodnak... Jó szerencsével—no meg egy kis zsebpénzzel — izgalmas va­káció elé nézhetünk. A lehetősé­gek szinte korlátlanok, kezdve a legvadabb ötlettől (nomád sátor­tábor valamelyik határ menti fa­luban) a legromantikusabbon át —például az olasz tengerpart— az egészen szerényig — a nagy­szülők meglátogatásáig — ter­jedhetnek. Persze, végül is dön­teni kell, figyelembe véve azt is, hogy az álombéli út belefér-e a szűkre szabott szülői támogatás­ba. Csak ekkor döbbenni rá,hogy a nyaralás skálája szűkös és nem is futja másra, csupán egy jó bu­lira — idehaza. A nagy kérdés: mégis hová és mivel induljunk? S egy fontos szempont, amit nem árt szem előtt tartani: legyen ol­csó az élmény, az együttlét örö­me. Gondolatban akár útra is kel­hetünk a zalai dombok közt. Sok­színűek a túrázás változatai: le­het ez gyalogtúra a kitűzött pihe­nőhelyig, versenybringára pat­tanva körbekarikázhatjuk a me­gyeszékhely környékét, esetleg önzetlenebb szülők révén szert tehetünk egy kocsira is — csak Trabant ne legyen —, s így a Ba­­laton-parti diszkóknak sem kell „nélkülözniük” társaságunkat... Ha minden kötél szakad, még mindig ott a családi kiruccanás c­íme, néhány eredeti ötlet: „Szuperjó lenne egy bicajtúra a Balatonhoz. Zalaszentmihály fe­lé indulnánk, Balatonszent­­györgy lenne a következő nagy pihenőhely, itt a kempingben aludhatnánk. A végállomás Fo­nyód lehetne, a nyaralónkban szállnánk meg. Van diszkó és strand is... A magyar tenger part­ja egyébként naplementekor a legszebb. Ha minden jól megy, két heti tomboló, balatoni nyár vár ránk...” — barátunk ajánlata mesésen hangzik. A következő ötlet ismét a kö­zelbe, a Vadász-tóhoz hívogat. Környéke úgyszólván kiránduló­paradicsom, főleg egy vállalko­zó kedvű csapat számára. Való­jában egy ilyen sátortábor olyan vidám hancúrozás, amelyet a hét­köznapok zűrzavara soha nem te­het ilyen emlékezetessé. A közös élmények — például egy alko­nyati strandolás — olyan emlé­kezetesek, hogy később, mond­juk szülőként is vágyat ébreszt­hetnek a visszatéréshez. A vakáció? Nélkülözhetetlen nekünk, fiataloknak is a felsza­­badultság, a gondtalanság és a pi­henés. Olyan tartalékolt energi­ákat tombolhatunk ki magukból, melyek a hosszú év során halmo­zódtak fel. Az eredeti ötletek, a hangos kacagások persze hol szimpátiát, hol rosszallást válta­nak ki az idősebbekből. Az utób­bi főleg azokra jellemző, akik so­hasem éreztek igazán felszaba­dult jókedvet, temperamentu­mot, azt a világrengető boldog­ságot, hogy mégis szép az élet... A kedves évszak végefelé né­ha felvillannak az együtt töltött emlékezetes napok és a szíved mélyére kerülnek. Majd merí­tünk belőlük a fárasztó ősz-téli napokon! — Sz —

Next