Zalai Hírlap, 1994. június (50. évfolyam, 148-175. szám)
1994-07-11 / 159. szám
1994. július 11., HÉTFŐ 175 éve született Reguly Antal Reguly Antal jogi tanulmányai után német földre ment. Egy tudós ráirányította figyelmét a magyar nyelv lehetséges rokonaira, a kutatás lehetőségeire, s a fiatalember elhatározza, hogy ennek szenteli életét. Tudja, hogy sokat kell tanulnia: Helsinkiben, majd Szentpéterváron képezi magát a finn, az orosz, a kisebb finnugor nyelvekben, és természetesen a nyelvtudományban is. 1843-ban indul el többéves kutatóútjára, amelynek során eljut legközelebbinek bizonyuló nyelvrokonainkhoz a manysikhoz és a hantikhoz. Ő az első magyar ember, aki ezen az Urálon túli területen járt, aki Julianus óta eljutott nyelvrokonainkhoz, tudományos céllal és vértezettséggel érkezett. Olyan anyagokat sikerült gyűjtenie, amelyek nagyobbrészt már akkor is elfelejtődőben voltak, csak néhány öreg ismerte őket. Gyűjtött anyaga természetesen nem csak nyelvészeti, hanem irodalmi, néprajzi és földrajzitérképészeti szempontból is maradandó. Az oroszok ez utóbbit értékelték leginkább, mi pedig az előbbieket. Reguly kutatásai közben megbetegedett. 1848-ban tért haza, de már munkaképtelen volt, s bár még egy évtizedig élt, hatalmas gyűjtését feldolgozni már nem volt képes. A modern magyar kultúrának szerves részévé vált mindannak lényege, amit Reguly Antal feltárt. ízelítőül álljon itt egy hanti varázsének kezdete: „Húsz rén futta híres Ob Hágóján, / Tíz rén futta halas Ob / Hágóján / Arany Atyán igézte / Daru-orr hegyes hegyfokon, I Madár-orr-magas hegyfokon / Itt élek. I Fellegrajként úszik az idő, / Felleghadként fut az idő/ Felettem Vasy Géza Kultúra ZALAI HÍRLAP 11 Beszélgetés Szokolay Sándor zeneszerzővel A VÉRNÁSZTÓL BOLDOG MARGITIG A nagykanizsai Identitás Szabadegyetem nyitóelőadását Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző tartotta „Magyarságunk jelei a művészetben” címmel. Előadása után beszélgettünk munkásságáról, kultúrpolitikáról és a magyar komolyzene jelenéről. — Három évtizedes aktív zeneszerzői és közéleti tevékenység után miért intett búcsút a fővárosnak? — Hatvanhárom éves vagyok. Tanítottam a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán és huszonkét közéleti tisztséget töltöttem be. Büszkeség tölt el ma is, hogy a Magyar Kodály Társaság alapítótagja vagyok. Két és fél évvel ezelőtt sok vihar volt a zenei életben. Négy fiatal zeneszerző egy újságcikkben megtámadott, mire válaszként egy vasárnapi tévéműsorban minden közéleti tisztségemről lemondtam. Sohasem rendelkeztem semmiféle hatalommal és a közéletben a magyar kultúrát próbáltam szolgálni. Egy hónappal később egy nagy szívműtéten estem át. Beláttam, nem az a lényeg, hogy az ember a „vályú” körül nyüzsögjön Budapesten. Úgy véltem, ha nyugdíjba megyek, visszanyerem fiatalkori erőmet. Húszéves lányom kérésére — aki a Bécsi Zeneakadémián folytatja tanulmányait — Sopront választottam. Gyönyörű város, ráadásul a szomszédos faluban, Ágfalván esküdtünk meg annak idején a feleségemmel. Jómagam orosházai családból származom és a híres békéstardosi iskolában váltam muzsikussá 1947-50. között. — Ha már itt tartunk, meg kell említenem, hogy az Ön egykori kedves tanára a Zeneakadémián — Farkas Ferenc — Nagykanizsa szülötte. — Még most is emlékszem első évi óráira, amelyek számomra a zeneszerzés kezdetét jelentették. „Fiatalember, ez a kompozíció olyan, hogy ha lovon ülne, magát levetné a paripa” — mondta kritikusan. Amikor legközelebb vittem hozzá egy új darabot, ennyit jegyzett meg: „Most már nem dobja le magát, de a ló oda megy, ahova akar. Tudja, fiatal barátom, a zeneszerzés olyasmi, hogy a lónak kell arra menni, ahova maga akarja.” A Zeneakadémia egyik legműveltebb tanáraként nem egy stílusra nevelt: az ő iskolájából kerültek ki olyan különböző stílusú zeneszerzők, mint Kocsár Miklós, Vass Lajos, Jeney Zoltán, Kurtágh György, Ligeti György és Petrovics Emil. Farkas Ferenc rugalmasságát a politikusok is megirigyelhetnék: soha nem kényszerítette a maga nézetét a másikra. A hazai zenetörténet egészen kivételes egyénisége Farkas Ferenc és adja Isten a kilencedik évtizedében járó alkotóművésznek, hogy legyen még érkezése. Mondtam is neki legutóbb: Úgy örülnék, ha megérnéd a saját centenáriumodat! — Hogyan fordult érdeklődése a monumentális zeneművek felé? — Sohasem szerettem a szamárlétra fokozatos, fegyelmező lépcsőfokait. Már akadémista koromban öt díjat nyertem nemzetközi pályázatokon. Az első nagy siker az 1957-ben komponált Ady-oratórium volt, „A tűz márciusa” címmel. Ez a kompozíció a márciusi ifjakról szólt, de sokan úgy vélték — nem is alaptalanul —, hogy benne cseng 1956 emléke. Kaptam érte egy Erkel-díjat, de a mű azóta sem hangzott el. Az Ady-oratórium megírása után két-három évvel megkeresett Mikó András, az Operaház akkori főrendezője és megkérdezte: van-e kedvem operát írni. Mindez a monumentális művek felé sodort és megszületett életem első és talán mindmáig legsikeresebb operája , a Vémász. Ez idáig tizennyolc helyen mutatták be a világon. Tavaly éppen Ystad városban volt a svédországbeli premierje fiatal előadóművészek közreműködésével. A Vérnász 1964 óta éppen három évtizede járja be a világot és három nyelvre lefordították. Opusszám szerint eddig 131 zeneművet, köztük hat operát komponáltam. Egész pályafutásomat a magyar komolyzene küldetésszerű feladatainak vállalása határozta meg, Bartók és Kodály szellemében. — Előadásában utalt arra, hogy a muzsika három óriását — Liszt Ferencet, Bartókot és Kodályt — „ zenei szentháromságnak” tekinti. Merre tart ma a kortárs zeneszerzés? — Úgy érzem, hogy a mai magyar komolyzene még nem talált igazán magára, hanem kísérleti állapotában van. A modern zene kétségtelenül közönséget vesztett ezekben az évtizedekben. Sztravinszkijtól kölcsönözve a szót: Jó zenét szeretnék. A komponálás nem magánügy, hanem beavatkozás a lélekbe. Nagyon sok modern irányzat működik világszerte, de ezekhez a stúdiókhoz sohasem tudtam csatlakozni. Nem tekintem magam nóvumok , újdonságok írójának. Én az öszszefoglaló megoldást keresem és a zeneszerzést nem „laboratóriumi kísérletnek” tekintem. A muzsikában nem a siker a legfontosabb, hanem az ÜZENET. A kultúrpolitika szintjén pedig azt gondolom, hogy minden kormánynak — bármilyen párt kerül hatalomra — kötelessége a nemzeti és a népi politizálás. Egy új kormánynak nem csak a saját jövőjét, hanem a nemzetét is építeni kell. Ha Közép-Európában a politikai élet polgárosodik, megszelídül és kulturáltabbá válik, akkor a demokráciának új perspektívái nyílnak. A gazdasági gondok miatt a kultúra háttérbe szorul, pedig már Kodály is megállapította, hogy a népi kultúrát elveszíteni könynyebb, mint megtartani. Én azonban reménykedem a nemzet felemelkedésében, mint ahogy talán ezt jelképezi új szimfonikus költeményem, az „...Ergo sum”. A zenemű a Cogito (gondolkodom), Timeo (lélek), Gaudeo (örvendek), Batior (elszenvedek) és Credo (hiszek) tételekből áll. Vadonatúj művemet a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara szeptember 5-én adja elő a VI-os stúdióban, élő hangversenyen, a zenekar új karnagyának, a Londonban élő Vásáry Tamásnak vezényletével. Ősztől írom a Margitszigeti Színpad felkérésére a „Margit, a hazámnak szentelt áldozat” című, Szent Margitról szóló darabomat. Ez misztériumopera, amiben a nemzetféltésemet csendesen kiimádkozni szeretném. Gelencsér Gábor (Szakony Attila felvétele) Mítoszoktól a tó csendjéig A rezi alkotótábor kiállítása Keszthelyen A rezi határainkon túli magyar művészek III. alkotótáborának nyitányaként a résztvevők munkáikkal egy kiállításon is megmutatkoztak — tárlatuk július 15-éig látható a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központban. A keszthelyi kiállítás haszna többoldalú. Egyrészt legalább láthatóvá válik, hogy most — míg e festményeket, akvarelleket és pasztellképeket, nyomatokat szemléli a betévedő—miben is „mesterkednek” ők tizennégyen „odakint” a vendéglátó Rezi község általános iskolájában, másrészt a kiállítás tán kedvet csinálhat az alkotótábort záró rézi iskolatárlathoz is. Nem utolsóként: az alkotók szélesebb közönségnek mutatkozhatnak meg a két alkalom által. (Némi örömmel szemléli az ember a meghívót is, melyen összesen nyolc támogató szerepel a rendezvények mellett...) Mitológiai alakok éppúgy e tárlat alkotásba helyezett vendégei, mint a rezi, makói, balatoni vagy erdélyi táj, a lilás végtelenből feltörő alakzat. Az alkotók néhány (egy-négy) művükkel a fogalmazásmódok széles skáláját mutatják a pasztelltől az olajfestményekig — a látogató némiképp szűknek is érzi a Goldmark kiállítóterét... A görög mitológia három alakja — Daphné, Nárcisz és Démétér — idéződik meg a dévai (Erdély) Sütő Éva karakteres, az ősidőbeli mondákat sűrítő nyomatain; a hősök nélküli, de szintén „kortalan” fogalmazásmód jellemzi az ugyancsak dévai Mátyás József kiállított alkotásait. A Táncosnő vagy a Fürdőzők hölgyei s méginkább a Lány kecskével gömbölyödő ecsetvonásokból szőtt kompozíciói mintha ugyanazt a sosemvolt aranykort festenék... A csíki Antal Imre Balladába témájában már e század felé mutat, a néphagyomány szőtte szomorú mese nemes-egyszerű, feszültséggel teli formálásával. A tárlat és a tábor másik hölgyvendége, a lendvai Suzanne Király- Moss egyszer kiállított festménye egyszerre ember előtti és utáni tér-időbe kalauzol, a hideg tónusokban írott „mély”-ből előtörő törtfehér „torzóval”... Az absztrakt látásmód e tárlaton a szlovéniai művésznő mellett a zalaegerszegi Budaházi Tibor festményein jelenül. Budaházi tablói nemcsak „készítésükben” többrétegűek, fejtendőn fel-felsejlik egy-egy mögöttes (alanti) réteg — melynek értelmezése kiterjed aztán a kép-egészre —, másutt a megoldás konkrét: széthasadt, régi irat tárul elő... Föld s jelen-közelibb viszonyt láttat azonban a tárlat alkotóinak többsége, a tájképek sorával. Az amerikai Vígh István két lendületes, határozott dinamikával fogant pasztellt állított ki; szinte összeolvasható képi sort alkotnak a marosvásárhelyi Botár László önmagukban is emóciókkal teli tájképei. Színek bűvöletében meséli a vidék életét a kárpátaljai Egressy Péter és Micska Zoltán is, míg szelídebb látásmód uralja a nagyváradi Tolnay Tibor Rezit örökítő alkotásait. A Garaboncról érkezett Lichtenwaller Zoltán pasztelljei és egy akvarellje a színekrények játékának bűvöletében impresszionista „rokonságot” mutat, miként a táborba ugyancsak visszajáró ukrajnai Nyikolaj Gepard akvarellje is, vagy a nyíregyházi Petkes József erdélyi s vízparti benyomásokat tükröző akvarelljei. Tóparti impressziója mellett meditatívabb igénnyel fogant Gaál András Önarcképe (képünkön). Sokan — sokféleképp. S a sor folytatódik, hiszen a rezi általános iskolában július 14-én, 18 órakor nyílik a határainkon túli magyar művészek III. alkotótáborát a helyben készült — vélhetően ugyanily változatosságú — művekkel záró kiállítás. — huj bér— Kulturális ajánlat (Július 11—17.) Színház Zalaegerszeg, Erdei Színház, hétfő—kedd—szerda: A néma levente. Koncert Keszthely, Festetics-kastély, hétfő 20 óra: a nemzetközi hárfafesztivál ünnepi koncertje — közreműködik a Magyar Virtuózok Kamarazenekara, szerda 20 óra: Kukorelly György zongora- és Aristid von Würtzler hársfa-mesterkurzusán résztvevő hallgatók koncertje; csütörtök 20 óra: Baranyay László zongora-mesterkurzusán résztvevő hallgatók estje; péntek 20 óra: Kukorelly György és Aristid von Würtzler mesterkurzus hallgatóinak közös koncertje. Kiállítás Zalaegerszeg Göcseji Múzeum: A Hahótimedence leletei — régészeti kiállítás. Zalai Fazekasház: Bíró Annamária népi iparművész kerámiái. Nagykanizsa Városi Képtár: Z. Soós István festőművész tárlata. Kodály Művelődési Ház: Keszei Sándorné népművészeti munkái. Keszthely Balatoni Múzeum: Kustár Zsuzsa iparművész tárlata, Vizy László festményei. Art Galéria: Illár Erzsébet kerámiái, Károly Éva és Osváth Miklós festményei. Egyéb Nagykanizsa Széchenyi-tér, hétfő 17 óra: a River együttes koncertje; szerda 19 óra: Dreamer — a Magyar Continental Singers koncertje, csütörtök 19 óra: A szerelem komédiái —a vasvári Pajtaszínház előadása. Móricz Művelődési Ház, hétfő 20 óra: népzenei műsor és táncház a Bojtár együttessel. Miklósfa, Mindenki Háza, szombat 19 óra: Vigadó — vendégei Xantus Barbara és Csonka András. A mozik műsora Zalaegerszeg, Ady Filmcentrum, 1. terem, hétfő—szerda: Az utolsó törvényen kívüli; csütörtök—vasárnap: Ace Ventura. Stúdiómozi, hétfő—szerda: A három testőr; csütörtök—vasárnap: A Pusztító. Artmozi, hétfő—szerda: Hódító Pelle; csütörtök—vasárnap: Szigorúan piszkos ügynök. Nagykanizsa, Apolló Filmcentrum, 1. terem, hétfő—szerda: Csupasz pisztoly 33 1/3; csütörtök—vasárnap: A szomszéd nője mindig zöldebb. Stúdiómozi, hétfő—szerda: Egy lövés a fejbe, öt a testbe; csütörtök: Három szín: kék; péntek— vasárnap: Wayne világa 2. Keszthely, Petőfi Filmszínház; hétfő—szerda: Elbaltázott nászéjszaka; csütörtök—péntek: Ruby Cairo; szombat—vasárnap: Csupasz pisztoly 33 1/3.