Zalai Hírlap, 1994. október (50. évfolyam, 229-253. szám)

1994-10-15 / 241. szám

8 zalai hírlap Magazin 1994. október 15., SZOMBAT ­VE%$­RŐL Csokonai Vitéz Mihály: Október Már hát elérkezett a víg október is, Melly után sóhajtott Bakhus ezerszer is. Itt van a víg szüret, s mustos kádja körül A szüretelőknek víg tábora örül. Mellybe hordogatja a megért szőlőket, Víg tánccal s lármával nyomja benne őket. Kellemes zúgással omlanak cseppjeik. Jó kedvvel bíztatnak zavaros leveik. A sajtó örvendő lármával csikorog, Oldalán a piros nektár zúgva csorog. A lucskos parasztok szurtos képpel járnak, Néki-nekimennek a tele sajtárnak. Az ideit szűrik, isszák a tavalyit, Jövő esztendőre tartják majd a mait. Az újnak örülnek, s­ótól kurjongatnak, Mert markokba teljes kulacsot forgatnak. Tántorgó lábokkal és reszkető kézzel Mégis sok hordókat töltnek meg mustmézzel. S míg a zúgó léhen lefelé foly a must. Azalatt a hordó mellett isznak víg tust. Haragszik a gyermek Bakhus a hordóban, Míg egy részét ki nem szedik a lopóba. Mérgébe tajtékját túrja a szájára, kiüti fenekét s elfut utoljára. Kapj az általaghoz, ne szégyenld, barátom. Ne szégyenld, ládd, én is a számat nem látom. Gyönyörű munka ez, ha szinte lucskos is. Örömmel nyúl ehhez a paszamántos is. Még most korába is a bor víggá tészen, S minden reátartást a szívből elvészen. Hátha még férfikort érhet a hordóba, S mint királyi székbe, kiszáll a kancsóba? Melly édesen pezseg! már előre látom, Melly vígakká tészen ő akkor, barátom! — Idvez légy, Licus, jóltévő istenség! Tetőled szívünkből fut a kedvetlenség, Te a barátságot s örömöt érleled: Légy jó r­ím, kezet fog az ember teveled. Szeles József. A 12. óra mint körben lengő sárga esernyő leszáll már az ősz­tél az úr a bősz mint fáradt madár gondolatom dermesztő csendben halkan elszáll kocsonyásodik az idő valaki halkan lépeget nem tudni ki ő hangok koppannak a járdán döghalál s szerelem vár rám mint a régi jóra rálépünk az új hóra rohanhatnak vad szelek ha főnixként eléghetek veled Lukács Zoltán: Vallomás Csillagok mezsgyéjén fényedtől részegen követlek. Életem sóhaját érzed-e lelkeden, követsz-e? Rugdosott fejemet öledbe hajtom én, követlek, titkaim feladva szemérmes szívemmel szeretlek. Csokonai Vitéz Mihály és Keszthely Részletek Cséby Géza tanulmányából Csokonai Vitéz Mihály Keszthellyel való kapcsolatát vizsgálva úgy gondolom, hogy Keszthely és Festetics György gróf között ez esetben szinte azonossági jelet kell tennünk. Egy bizonyos, a költő a gróf me­­cénási kegyeit keresve látoga­tott el a városba, folytatott vele levelezést. Csokonai keszthelyi útjai Vas Gereben kedves anekdo­tával emlékezik meg az ese­ményről. „Midőn Csurgón taní­­tóskodott, akkor voltak a keszt­helyi Helicon ünnepélyek, me­lyeken az irodalom emberei tömegesen sereglettek össze. Az egyszerű poéta megelégedett azzal, hogy szerény bámulója legyen az ünnepségnek, tehát, a­hogy tellett, az az gyalog ment Keszthelyre, hol odaérkeztekor minden zug tömve volt, s így Csokonai, minthogy a kastélyba a világért sem mert volna menni, a vendéglőben nem kapott egyéb helyet, mint a bormérőrekeszt­­ben.” Majd leírja Vas Gereben, hogy reggel a kastély parkjában sétálgatva az egyik asztalra ráír­ta: Festetics! itt voltam, mint ár­va poéta gyalog csak. Ám de mezítláb is szívesen itt vagyok én. Csokonai Vitéz Mihály Az anekdota szerint később a gróf ezt elolvasván felkereste Csokonait a fogadóban és sok huzavona után bevitte kastélyá­ba. (...) Az an­ekdota egyetlen valós momentuma Csokonai keszthelyi tartózkodása. A Heli­koni ünnepek 1817-1819 között voltak megtartva, Csokonai ha­lála után 12 évvel. Csokonai keszthelyi kapcso­latait kis erőltetéssel 1797 és 1803 közé tehetjük. De nézzük sorjában. A költő 1797 júniusában Ko­máromban megismerkedett Vajda Juliannával. Az akkor 24 éves, heves ifjú azonnal bele­szeretett a fiatal teremtésbe, de a lány apja nem akarta a házassá­got megengedni, míg Csokonai­nak nincs rendes jövedelme. Csokonai méltán gondolhatta, hogy a mecénás és nem titkoltan hangoztatott rebellis gróf, Fes­tetics szolgálatába állhat, kisz áll Csurgó és megnyitotta kapuit a Georgikon. Kisszántói Pethe Ferenc, ki 11 évvel idősebb volt nála és akit még Debrecenből ismert, ekkor már a Georgikon tanára volt. Tehát lett volna pártfogó is. Mindenesetre Csokonai 1797 év végén Keszthelyen van és több mint valószínű a karácsonyt és az újesztendőt is itt töltötte. (...) A viszonylag hosszú tartózko­dás oka lehetett, hogy nem tu­dott Festeticcsel beszélni. Csány László írja Első könyvkiadói vállalkozásunk a Magyar Minerva című dolgoza­tában, hogy Csokonai 1798 ta­vaszán pár hetet töltött a gróf kastélyában Keszthelyen, ahol átdolgozta Bürger elégiáját , itt keletkezett a Lilla búcsúzálogai, a Sírhalom, a Még egyszer Lillá­hoz, a Bácsmegyei leveleire, Az estvéhez. Mindamellett, hogy e versek keletkezése az átírások miatt bizonytalan, nem datálhat­juk a „többhetes” tartózkodást 1798 tavaszára, legfeljebb csak 1797 és 1798 évek fordulójára. Egy biztos, 1798. január 22- én már Komáromból írt Feste­ticsnek, arra kérve őt „méltóz­­tasson engemet valamellyik oskolájában professzorságra kegyelmesen felvenni". A leg­nagyobb megtiszteltetés termé­szetesen egy georgikoni pro­fesszori állás lett volna és a költő dédelgetett álma is ez, hisz a le­vél további részében megemlíti Festeticsnek, hogy kis vagyon­káját eladva Svájcba utazna me­zőgazdasági jellegű tanulmány­útra. (Tudvalevő, hogy Festetics iskoláiban elsősorban a világ­járt, világismert tanárokat sze­rette, és a korabeli adatok alap­ján, volt kiből válogatnia.) Festetics február 19-én vála­szolt a kérelemre: a Georgikon­­ban állást biztosítani nem tud, mivel a jelenlegi tanárt elbocsá­tani nem akarja, több pedig nem kell. Csokonai, mintha nem kap­ta volna meg a levelet —jegyzi meg Vargha Balázs Csokonai monográfiájában — mindenki­nek a biztos válasz megérkezé­sét sugalmazta. Talán magát is áltatta. Közben gyűltek a fellegek. Egyre komolyabb kérővé lép elő Lilla apjáéknál Lévai István du­­naalmási kereskedő. Csokonai­nak sietnie kell. Újból tervbe ve­szi keszthelyi útját. De a dolog tragikussá válik Csokonai és ta­lán Lilla számára is. A költő megírja a sok irodalomtörténeti és filológiai fejtörést okozó két levelét: egyet Komáromból, egyet Mocsáról, melyekben tu­lajdonképpen elbúcsúzik jegye­sétől. Ezt írja Komáromból: „Még most sem lett volna késő, még meg lehetett volna mindent orvosolni, és József-napra a gróf hintáján láttál volna bé­­menni udvarotokra. Két hét alatt minden könnyhullatásaink örömkönnyekre változtak vol­na.” Majd végső búcsúként így folytatja: „Elmegyek Keszthely­re és csak édes emlékezeted vi­szem magammal. Üres lesz az én szobám tetőled, de szívemben mindenkor jelen leszel. Elme­gyek Keszthelyre, te pedig Al­másra s két egymásért teremtett szív illy messze fog egymástól esni mindörökké. ” A levél kelte: 1798. március 12. Gaál László, a kortárs visz­­szaemlékezéseiből tudjuk meg, hogy Csokonai régi barátjával, Szokolai Dániellel indult állo­máshelyét elfoglalni. Gaál visz­­szaemlékezése azonban a dátu­mok vonatkozásában nem hite­les. Amint a költő kitette lábát Komáromból március második felében, Lilla apja azonnal ost­romolni kezdte lányát és olyan cselvetésekhez folyamodott, amelyeket a legjobb esetben sem lehet tisztességesnek ne­vezni. A kétségek közt hányódó leány levelet küld Csokonainak, valószínűleg Keszthelyre: Kedves Drága Lélek! Én élek és vígan — azt hallom, az úr is vígan mulat Keszthelyen. Én az Urat óhajtom, várom is, mind­­azáltal, mikor legjobbnak véli és ítéli az Úr, akkor jöjjön. Ha soká késik, addig a Lidi is férjhez megy. Ezzel maradok az Úrnak hűséges Juliannája. Az idő csigalassúsággal megy, mégis roppant gyorsa­sággal old meg dolgokat. Lilla nem kap levelet Csokonaitól, mivel apja azokat eldugdossa. Végül kötélnek áll a leány és ke­zet nyújt 1798. március 30-án Lévai Istvánnak. Az esküvőkor Csokonai Édes Gergelynél vendégeskedik Nagyvázsonyban. Hosszú időt tölt ott. Meggondolta magát, vagy félt megtudni a sejtett va­lót: nem kell professzornak? Mindenesetre látszólagos, vagy valós kényelme ebben a szituá­cióban érthetetlen. Itt értesült Lilla házasságáról. Ezután még­is rászánta magát, hogy felke­resse Festeticset. (...)A város akkori egyetlen tekintélyes fogadójában, a mai Amazonban szállt meg. Ezt a vendégeskedést örökítette meg a szálló falán 1954-ben elhelye­zett tábla. Itt szállt meg Csoko­nai Vitéz Mihály a nagy magyar költő 1798-ban. Erről az ese­ményről írt verset a késői utód Simon István Csokonai a ven­dégfogadóban címmel. (...) Most már személyesen is ta­pasztalhatta, amit már tudott Festetics leveléből is: nincs ál­lás. És már Lilla sincs! Pár napot töltött Keszthelyen és továbbindult Festetics három aranyával a zsebében. A továb­biakban már csak levelezés út­ján volt kapcsolata Keszthely­­lyel. Festeticcsel még többször találkozott. Csokonai és Festetics leve­lezése Csurgó után újból Debrecen. A költő Festeticsnek írt és 1800. december 19-én kelt levelében két dolog érdekel bennünket. Munkájának kiadása és az a pa­nasz, miszerint 2 forinttal hagy­ta ott Csurgót: „... még a fizeté­semet sem vettem el, tudván a tractusnak tagadhatatlan sze­génységét" — írja. Ezek után Festetics 25 forintot küldött Csokonainak Debrecenbe, amit végül is a költő nem kapott kéz­hez, mivel elveszett (ellopták) a postán. Festetics újból kiutalt 25 forintot. (...) Izgalmasabb a másik dolog. Eszerint Festetics ki szerette volna adatni a Dorottyát. (...)Festetics kiadói ajánlatára Csokonai a következőket írta: ,Szloven hála repesett bennem, midőn Nagyságodnak azt a nagylelkű ajánlását hallani sze­rencsém volt, hogy a Fársáng­­ról írott heroicocomikumomat kinyomtattatni méltóztatik, de midőn annak belső mivoltát el­­gondolom, meghunyászkodtam, és sajnáltam, hogy olly csekély tárgyú és készületű munkámnak lehetett éppen cserencséje a Nagyságod gráciájához. Illy szándékból fordítottam tehát a Virgilius Georgiconját, hogy ol­vassa a magyar... (stb)". E levélre Festetics 1801. ja­nuár 9-én válaszolt. Nem zár­kózott el a Vergilius kiadásától, de megemlítette, hogy Rájnis József is fordítja a művet és a jobbik kerül majd kiadásra. Ezért kérte Csokonait, hogy for­dítását küldje meg bírálatra „a Minerva költeményei megvizs­gálóinak" . A fordítás azonban nem érke­zett meg. 1801. április 21-én sürgeti a költőt, Csokonai erre az egyértelmű levélre is csak hallgatott. Festetics 1801. au­gusztus 21-én röviden, de még mindig barátságosan ír: „Bizo­­dalmas Nagy jó­akaró Uram! a megszólítás és újból a kérés: küldje meg fiscalisának a „Ma­gyar Vergiliust, kinek nékem teendő ajánlását elfogadom.” Majd a levél befejezése: „Bizo­­dalmas Nagy jó­akaró Uramnak alázatos szolgája gróf Feste­tits György”. Csokonai a fenti levelet ké­sőn vehette csak kézbe, minden bizonnyal Komáromba kellett utána küldeni—írja Vargha Ba­lázs. Az ügy kínosságát Csoko­nai is láthatta és gyorsan postára adta 1802. január 10-én (egy év­vel Festetics első bátorító levele után) a fordításokat. De csak a második könyvet. Vargha Ba­lázs szerint az első könyv is ké­szen volt, de valószínűleg nem vitte magával Komáromba, így azt Festeticsnek megküldeni nem tudta. Kérte viszont, hogy a gróf a könyv kinyomtatásának költségét tegye le a könyvnyom­tatónál. Festetics 1802. február 17-én válaszolt ugyancsak rövid, hide­gebb, de nem elutasító levélben. Kifejti „igen csodálkozását”, hogy az előbbi levélben ígért egész fordítás töredékét kapta csak kézhez. Semminemű ígére­tet nem tehet, amíg mind a négy könyv nincs birtokában és azt a bírálók el nem olvasták. 1802. február 20-án Kultsár István, Festetics György fiának, Lászlónak nevelője, a Hazai és Külföldi Tudósítások későbbi szerkesztője is írt Csokonainak kérve őt, hogy a Festeticsnek ajánlott Vergilius fordításokból mutatót küldjön neki Pestre. Itt véget is ért az ügy, mivel az I. és II. könyvön kívül csak a III. könyv töredéke készült el bizo­nyíthatóan. 1818. február 12. A harmadik Helikoni ünnepség. Ebéd után a résztvevők a Georgikoni kert­ben, Festetics jelenlétében, em­lékfát ültettek Kazinczy Ferenc és Csokonai Vitéz Mihály tiszt­­eletére. A gróf késői és egyben utolsó tiszteletadása volt a költővel szemben. Itt újból eszünkbe öt­­lik Gaál visszaemlékezése: „a grófnak Csokonai tetszett". S talán nem kis megrendültséggel tisztelgett a nagybeteg Festetics a 13 éve halott költő emléke előtt. (Elhangzott a „Hévízi Ősz” című rendezvénysorozat irodalomtörténeti konferenciáján, október 7-én.)

Next