Zalai Hírlap, 1994. november (50. évfolyam, 255-279. szám)

1994-11-26 / 276. szám

8 ZALAI HÍRLAP tíZASRÓL ! Az alábbiakban Cséby Géza Könnyek íze cí­mű fordításkötetéből közlünk verseket. Tadeusz Zaleski: Himnusz a nőről Nő! Isteni lány, mit lát a férfinem, létedben te mindig szórakoztató. Virágok nektára, titkos lételem, öledbe szomjazó fejünk hajtható. A jövő­ reménynek visszhangja te, ködös őszi éjjel halovány csillagfény, a sors mosolya, bárki végzete, gyermeknek élte, jóság és remény. Élet vagy, erő, csendes kikötő, tavaszi táj végtelen sóhaja, tó tükre, virágkoszorút szövő, ház csendje, a felkelő fény maga. Kitölti napunk űrjeit munka, jó vagy te, istenek lelke éltet, s mindenkor ím az örök türelem, ha a bocsánatod kéri férjed. Születtél, hol a fény ezüst-szín, égi, hogy vidámabb legyen a földi lét. Született jogodat ki kétli? Világ felett uralkodói — mi szép! Nőt a férfi zengi szent szavakkal, s kezét csókolja hódolattal. Ewa Filipczuk: A könnyek íze Mikor gyermek voltam, fogták kezem. Akkor még kék volt fenn az ég, Az erdő sötét. Éreztem könnyem ízét nyelvemen. Látom és mindent tudok, Hogy majdan elbukom, Hogy apám hallgatni fog, Hogy eljön az éj. Nem kell kutatnom sehol, Érdemjegyeim tudom. A fájdalmat is. Újból Gyermekkorom sajog. Semmi nem változott. Zuhanok. Éj van. Minden ugyanaz. Vér folyik. Leckémet elhalasztom. S érzem könnyem ízét nyelvemen. Konstanty Ildefons Galczynski: Niobe síroszlopa Micsoda é-éj, az út eltévedt, micsoda é-éj, az út fehérük, hol vagytok, ti­i gyermekek, hol ti kis szivek? Melyik folyóból isztok fullasztó vizet? Párizsban kerestelek — de nem találtam rátok. És mécsessel a csatornákban. De elaludt a lángom. Milyen homály va­a-n, milyen fehér a hó-ó. Fáj. Ó-ó! Ó, Melpomene! Hol vagytok, ti-i gyermeke, hol ti kis szívek? Drága szőke fejecskétek ki őrzi meg? Tán itt vagytok, hol jöttem épp, tán ott a nyílásban, vagy szerteszét? Hová menjek, kinek mondjam el bánatom? Éjszakák, éjjelek, legyek szikla, de holt és néptelen, virág, sem fű ne nőjön itt, csak szé­ é-­ és sötét más semmi nyom és nyeljen el a fájdalom folyója, Acheron. Magazin 1994. november 26., SZOMBAT Zala megye két törté­nelmi személyiség ré­vén került be az orszá­gos, s vele a Habsburg birodalmi „nagypoliti­ka” áramába, beleszól­va történelmünk ala­kulásába. Egyikük Zrí­nyi Miklós volt, a másik Deák Ferenc. Alig több mint egy éve, 1993 ok­tóberében ünnepeltük utóbbi születésének 190. évfordulóját.­ ­Újabb tanulmánykötet Deák Ferencről Liberális politikus Zalából EZ ALKALOMBÓL törté­nészek, filozófusok, gyakorló politikusok ültek össze Zala­egerszegen, hogy közösen em­lékezzenek. Ki-ki a maga szak­területén, saját szemszögéből elemezte az életművet és a sze­mélyiséget. E konferencia anyaga látott most napvilágot a T-Twins kiadó Konferencia-Fü­zetek sorozatában, a Fridrich Naumann alapítvány támogatá­sának is köszönhetően. A tíz szerző közül — bár a határok olykor összemosódnak — Pető Iván történész gyakorló politi­kus, Szigethy István jogász, or­szággyűlési képviselő, Schlett István politológus, Szabó Mik­lós történész-politológus, Lu­­dassy Mária és Krokovay Zsolt filozófusok, Hanák Péter, Mol­nár András, Gerő András és Csorba László történészek. Pető Iván felvezetőjében be­vallottan politikusként is emlé­kezett, Deákot a magyar libera­lizmus meghatározó egyénisé­geként tartva számon, aki egye­di képességgel vezette le a liberális politikai gondolkodás igazolását a feudális jogrendből, új tartalommal töltve meg a sé­­relmi politikát. A ma politikusa számára Deák egyedisége a sza­badelvű alkotmányosság iránti elkötelezettség, az elvekhez ra­gaszkodó kompromisszum­készség és a kikezdhetetlen egyéniség hármasában állt, ön­magára is vonatkoztatható esz­mei öröksége pedig abban, hogy az általános morál nem puhítha­tó fel taktika, hatékonyság és kompromisszumok kényszere miatt. Szigethy István számára a mély személyes és családi kö­tődésen túl a törvényalkotó Deák a példaadó, aki — bár nem előzmények nélkül — hetek alatt hozta létre társaival az áprilisi törvényeket. Szigethy István szemében 1867 csak a korábbi eredményekhez való visszatérést jelentette a megvál­tozott körülmények szorítá­sában. Szabó Miklós kiinduló példa­ként a lengyelek és magyarok eltérő politikai gondolkodását hozta fel, akik lehetőségeiket rendszeresen túl-, illetve alulér­tékelték. Átvive a hasonlatot ha­zai terepre, nálunk a két végletet Kossuth és Széchenyi testesítet­te meg szemében, akik között Deák mintegy kiegyenlítőként a harmadik lehetőséget, az elő­nyös kompromisszumot képvi­selte. NÉHÁNY ÉVVEL 1989-90 kiegyezéses forradalma után Szabó Miklós a tényt, a lebo­nyolítás módját is aktuálisnak tartotta, amelyben minden poli­tikai erő részt vett, együttműkö­désükkel példát mutatva. Pető Ivánhoz hasonlóan ő is rámuta­tott arra, hogy Deák gondolko­dásában a nemzeti és liberális alapelvek szerves egységben voltak, s rá tudta építeni a ma­gyar rendiségre a polgárosodás, a hatalmi szervek liberális átala­kításának programját. Szabó Miklós kiemelte, hogy Deák Fe­renc sok tekintetben — ilyen a halálbüntetés, a testi fenyíték bí­rósági alkalmazásának elutasí­tása — korát megelőzően mo­dern elveket vallott. Schlett István a nagy politi­kust, Bibó, Kossuth és Eötvös „tükrében” mutatta be. Közis­mert, hogy Bibó Deákot és mű­vét elutasította, őt magát „hamis realistának”, a művet Trianon fő okának tartva. Véleménye sze­rint a rendszert hamis alapokra építették, amely hosszú távon nem volt fenntartható. Schlett István másként ítélte meg a deá­­ki tettet, azt vizsgálva, hogy az adott körülmények között mi­lyenek voltak a politikus alter­natívái. Közülük az egyiket Kossuth vázolta fel híres Kas­sandra levelében. Jogfeladással vádolta egykori minisztertársát egy olyan kedvező politikai helyzetben, amelyben létezett jobb megoldás. NEM ÉRDEKTELEN Eöt­­vös elsősorban 1865 előtti kriti­kus véleményének megismeré­se. Nem cselekvéssel, fantázia­nélküliséggel, túlzott nyuga­lommal vádolta a politikust a nyugtalanabb természetű har­costárs, aki hajlandó lett volna engedményeket tenni a függet­lenség terén a polgári-liberális berendezkedés érdekében. Vé­leményével egyedül maradva csatlakozott 1859 végén a Deák párthoz. A két filozófus előadó közül Ludassy Mária a 19. századi ma­gyar liberalizmus egyik forrá­sát, Benjamin Constant mun­kásságát ismerteti meg az olva­sóval. Constant elsőként fogal­mazta meg a modern szabadságfogalom eszméjét, szembeállítva az antik társadal­mat — amely szuverenitást adott a polgárnak, mint közem­bernek, megfosztotta azonban a magánélet szabadságától — a modern társadalomeszménnyel. Krokovay Zsolt kiindulópon­tul Deáknak a szólásszabadság védelmében a kormányzati te­vékenység szabad bírálatáról és a köztanácskozás szabadságáról kifejtett álláspontját választotta. Tanulmánya végén vissza­kanyarodva kiindulópontjához, Wesselényi védelméhez arra utalt, hogy Deák és Kölcsey fel­ismerték: a szólásszabadság általános sérelméről van szó, amely az alkotmány egyik fő ga­ranciája. Ugyanehhez a témakörhöz kapcsolódik Molnár András ta­­nulánya, amely Zala megye 1836 és 39 között a szólássza­badság ügyében keletkezett fel­iratait ismerteti. Ezek a feliratok a közvetett és közvetlen bizo­nyítékok alapján ugyancsak Deákhoz köthetők. A szerzőnek és munkatársainak kiemelkedő érdeme, hogy a levéltári irat­anyag szisztematikus átnézésé­vel tíz, eddig ismeretlen feliratot fedeztek fel, amelyek Wesselé­nyi, Kossuth, Csányi és Bars megyeiek perbe vonása, vala­mint az Országgyűlési Tudó­sítások betiltása elleni tiltako­zás eredményei. Mindegyikük Deák gond­atait, szellemiségét tükrözi. Feltűnik bennük Deák­nak az a már említett érvelése, hogy azokat, akik nem a fejede­lem személye, hanem a kor­mány ellen szóltak, nem lehet hűtlenségi perbe vonni, mint ahogy a törvényhatóságok köz­gyűlésein kifejtett szavak alap­ján sem. AZ ORSZÁGGYŰLÉSI if­jak elfogatása ügyében kifejtet­te: ha valóban bűnösök, a törvé­nyek szerinti eljárás, nyilvános per és védelem illeti meg őket. A tanulmányból az is kiderül, az udvarnál felmerült Deák perbe­fogásának gondolata. Bizonyí­tékok hiányában azonban in­kább a heves, a kormányzat elle­ni kirohanásaival erre jobb ürü­gyet szolgáltató Csányit vonták vizsgálat alá. Csorba László Deák Ferenc liberális katolicizmusáról érke­zett. Deák szabadelvű karakter volt, de az otthonról hozott hatá­sok is hozzájárultak ahhoz, hogy személyiségében megfér­jen a felekezeti formák nagyvo­nalú kezelése a szilárd katolikus hittel. Elve a szabad egyház sza­bad államban volt. 1868-ban ki­állt a kötelező polgári házasság bevezetése, az egyház és az ál­lam teljes elválasztása mellett. Utolsó beszédét is e tárgyban tartotta. Hanák Péter dolgozatát a ki­egyenlítő Deákról írta, ember és történelem alkat jellem és neve­lés kölcsönhatásait vizsgálva. Az életpálya egészét vázolta fel, s ennek tükrében vont le követ­kezetéseket. Ezek szerint Deák Ferenc alkatához leginkább a köztanácskozás műfaja illett. Bár jó szónok volt, népgyűlése­ken ritkán szerepelt. Ennek okát Hanák Péter a 43-as zalai követ­választás botrányos körülmé­nyein túl elbizonytalanodásá­ban kereste. Mi lesz, ha felbom­lik a Birodalom? A megoldás le­hetőségét a népnek polgári jogokkal a hazához kapcsolásá­ban, az ellenzék egységében lát­ta, amelynek korlátait azonban éppen ekkor rajzolta ki Széche­nyi és Kossuth elmérgesedő vi­tája. 1848-ban — bár a dolgok nem teljesen az ő elképzelései szerint alakultak — Deák Fe­renc elment az országgyűlésre, részt vett az alaptörvények szer­kesztésében, rugalmasan, de nem korlátlanul kitolva alkat és szituáció határait. A FEGYVERES HARC ki­törésekor végképp elhallgatott, az önkényuralom évei alatt pártot, mozgalmat nem szerve­zett. 1859-ben, Ferenc József hadvezéri bukásával és presz­tízsvesztésével jött el újra Deák ideje. A Februári Pátens okozta rövid elbizonytalanodást köve­tően újra erősségei, a traktátus és a kodifikáció kerültek előtér­ben, valamint a kifinomult takti­ka, amit a szerző találóan nagy­vonalúnak és fortélyosnak ne­vezett. Igazán elemében volt, s a kései utód — ezúttal jómagam — felteszi magának a kérdést: Hogyan lehet, hogy mindenki, az ellenzék, a kormányzat, az uralkodó a semmiféle formális hatalommal, pozícióval, cím­mel, nem rendelkező Deákot is­merte el az egyetlen kompetens személyiségnek, akivel tárgyal­ni kellett és lehetett, akinek a szava az igent, és a nemet jelen­tette az uralkodó és a nemzet tár­gyalásaiban. Jelleméhez híven visszavonulását a csúcsra érve kezdte el. Stallumot, ajándékot —jelképeset sem — fogadott el szolgálataiért. Ahogy Hanák Péter írta: alkatánál fogva nem bíró, végrehajtó volt, hanem közvetítő, kiegyező, s ekkor már egy letűnt korszak, a reformkor embere. Milyen volt Deák Ferenc ha­talmi pozícióban? Hű maradt korábbi önmagához. Gyengél­kedésére hivatkozva nem vett részt a koronázáson — ezzel is kifejezve távoltartását. A sze­mélyi és vagyoni előnyök elhá­rítását Gerő a politikai etika ré­szeként érzékelte. A politikai hatalomtól való fokozatos visz­­szavonulásban szerinte az is szerepet játszott, hogy Deák jól látta: a kiegyezés konszolidálá­sa érdekében a jogelvek csorbu­lása kikerülhetetlen. Másik kö­vetkeztetése Hanák Péterhez hasonlóan az, hogy Deák alkatá­tól távol állt a hatalmi helyzet­ből való politizálás. VÉGIGTEKINTVE a ta­nulmányok sorát, láthatjuk — bár voltak egybeesések —, az egyes előadók mindegyike megtalálta saját Deák Ferencét, kiemelve a számára legfonto­sabbat életművében és szemé­lyiségében — legyen az a sza­badelvű eszmerendszer, az élet­mű aktualitása, a személyiség, a politikai etika, a törvényalkotói zsenialitás, vagy a „nagyvonalú és fortélyos” taktika. Különö­sen figyelemre méltó, hogy többségük számára napi ak­tualitással bírt az az életmű és az ember... Dr. Turbuly Éva

Next