Zalai Hírlap, 1994. november (50. évfolyam, 255-279. szám)
1994-11-26 / 276. szám
8 ZALAI HÍRLAP tíZASRÓL ! Az alábbiakban Cséby Géza Könnyek íze című fordításkötetéből közlünk verseket. Tadeusz Zaleski: Himnusz a nőről Nő! Isteni lány, mit lát a férfinem, létedben te mindig szórakoztató. Virágok nektára, titkos lételem, öledbe szomjazó fejünk hajtható. A jövő reménynek visszhangja te, ködös őszi éjjel halovány csillagfény, a sors mosolya, bárki végzete, gyermeknek élte, jóság és remény. Élet vagy, erő, csendes kikötő, tavaszi táj végtelen sóhaja, tó tükre, virágkoszorút szövő, ház csendje, a felkelő fény maga. Kitölti napunk űrjeit munka, jó vagy te, istenek lelke éltet, s mindenkor ím az örök türelem, ha a bocsánatod kéri férjed. Születtél, hol a fény ezüst-szín, égi, hogy vidámabb legyen a földi lét. Született jogodat ki kétli? Világ felett uralkodói — mi szép! Nőt a férfi zengi szent szavakkal, s kezét csókolja hódolattal. Ewa Filipczuk: A könnyek íze Mikor gyermek voltam, fogták kezem. Akkor még kék volt fenn az ég, Az erdő sötét. Éreztem könnyem ízét nyelvemen. Látom és mindent tudok, Hogy majdan elbukom, Hogy apám hallgatni fog, Hogy eljön az éj. Nem kell kutatnom sehol, Érdemjegyeim tudom. A fájdalmat is. Újból Gyermekkorom sajog. Semmi nem változott. Zuhanok. Éj van. Minden ugyanaz. Vér folyik. Leckémet elhalasztom. S érzem könnyem ízét nyelvemen. Konstanty Ildefons Galczynski: Niobe síroszlopa Micsoda é-éj, az út eltévedt, micsoda é-éj, az út fehérük, hol vagytok, tii gyermekek, hol ti kis szivek? Melyik folyóból isztok fullasztó vizet? Párizsban kerestelek — de nem találtam rátok. És mécsessel a csatornákban. De elaludt a lángom. Milyen homály vaa-n, milyen fehér a hó-ó. Fáj. Ó-ó! Ó, Melpomene! Hol vagytok, ti-i gyermeke, hol ti kis szívek? Drága szőke fejecskétek ki őrzi meg? Tán itt vagytok, hol jöttem épp, tán ott a nyílásban, vagy szerteszét? Hová menjek, kinek mondjam el bánatom? Éjszakák, éjjelek, legyek szikla, de holt és néptelen, virág, sem fű ne nőjön itt, csak szé é- és sötét más semmi nyom és nyeljen el a fájdalom folyója, Acheron. Magazin 1994. november 26., SZOMBAT Zala megye két történelmi személyiség révén került be az országos, s vele a Habsburg birodalmi „nagypolitika” áramába, beleszólva történelmünk alakulásába. Egyikük Zrínyi Miklós volt, a másik Deák Ferenc. Alig több mint egy éve, 1993 októberében ünnepeltük utóbbi születésének 190. évfordulóját. Újabb tanulmánykötet Deák Ferencről Liberális politikus Zalából EZ ALKALOMBÓL történészek, filozófusok, gyakorló politikusok ültek össze Zalaegerszegen, hogy közösen emlékezzenek. Ki-ki a maga szakterületén, saját szemszögéből elemezte az életművet és a személyiséget. E konferencia anyaga látott most napvilágot a T-Twins kiadó Konferencia-Füzetek sorozatában, a Fridrich Naumann alapítvány támogatásának is köszönhetően. A tíz szerző közül — bár a határok olykor összemosódnak — Pető Iván történész gyakorló politikus, Szigethy István jogász, országgyűlési képviselő, Schlett István politológus, Szabó Miklós történész-politológus, Ludassy Mária és Krokovay Zsolt filozófusok, Hanák Péter, Molnár András, Gerő András és Csorba László történészek. Pető Iván felvezetőjében bevallottan politikusként is emlékezett, Deákot a magyar liberalizmus meghatározó egyéniségeként tartva számon, aki egyedi képességgel vezette le a liberális politikai gondolkodás igazolását a feudális jogrendből, új tartalommal töltve meg a sérelmi politikát. A ma politikusa számára Deák egyedisége a szabadelvű alkotmányosság iránti elkötelezettség, az elvekhez ragaszkodó kompromisszumkészség és a kikezdhetetlen egyéniség hármasában állt, önmagára is vonatkoztatható eszmei öröksége pedig abban, hogy az általános morál nem puhítható fel taktika, hatékonyság és kompromisszumok kényszere miatt. Szigethy István számára a mély személyes és családi kötődésen túl a törvényalkotó Deák a példaadó, aki — bár nem előzmények nélkül — hetek alatt hozta létre társaival az áprilisi törvényeket. Szigethy István szemében 1867 csak a korábbi eredményekhez való visszatérést jelentette a megváltozott körülmények szorításában. Szabó Miklós kiinduló példaként a lengyelek és magyarok eltérő politikai gondolkodását hozta fel, akik lehetőségeiket rendszeresen túl-, illetve alulértékelték. Átvive a hasonlatot hazai terepre, nálunk a két végletet Kossuth és Széchenyi testesítette meg szemében, akik között Deák mintegy kiegyenlítőként a harmadik lehetőséget, az előnyös kompromisszumot képviselte. NÉHÁNY ÉVVEL 1989-90 kiegyezéses forradalma után Szabó Miklós a tényt, a lebonyolítás módját is aktuálisnak tartotta, amelyben minden politikai erő részt vett, együttműködésükkel példát mutatva. Pető Ivánhoz hasonlóan ő is rámutatott arra, hogy Deák gondolkodásában a nemzeti és liberális alapelvek szerves egységben voltak, s rá tudta építeni a magyar rendiségre a polgárosodás, a hatalmi szervek liberális átalakításának programját. Szabó Miklós kiemelte, hogy Deák Ferenc sok tekintetben — ilyen a halálbüntetés, a testi fenyíték bírósági alkalmazásának elutasítása — korát megelőzően modern elveket vallott. Schlett István a nagy politikust, Bibó, Kossuth és Eötvös „tükrében” mutatta be. Közismert, hogy Bibó Deákot és művét elutasította, őt magát „hamis realistának”, a művet Trianon fő okának tartva. Véleménye szerint a rendszert hamis alapokra építették, amely hosszú távon nem volt fenntartható. Schlett István másként ítélte meg a deáki tettet, azt vizsgálva, hogy az adott körülmények között milyenek voltak a politikus alternatívái. Közülük az egyiket Kossuth vázolta fel híres Kassandra levelében. Jogfeladással vádolta egykori minisztertársát egy olyan kedvező politikai helyzetben, amelyben létezett jobb megoldás. NEM ÉRDEKTELEN Eötvös elsősorban 1865 előtti kritikus véleményének megismerése. Nem cselekvéssel, fantázianélküliséggel, túlzott nyugalommal vádolta a politikust a nyugtalanabb természetű harcostárs, aki hajlandó lett volna engedményeket tenni a függetlenség terén a polgári-liberális berendezkedés érdekében. Véleményével egyedül maradva csatlakozott 1859 végén a Deák párthoz. A két filozófus előadó közül Ludassy Mária a 19. századi magyar liberalizmus egyik forrását, Benjamin Constant munkásságát ismerteti meg az olvasóval. Constant elsőként fogalmazta meg a modern szabadságfogalom eszméjét, szembeállítva az antik társadalmat — amely szuverenitást adott a polgárnak, mint közembernek, megfosztotta azonban a magánélet szabadságától — a modern társadalomeszménnyel. Krokovay Zsolt kiindulópontul Deáknak a szólásszabadság védelmében a kormányzati tevékenység szabad bírálatáról és a köztanácskozás szabadságáról kifejtett álláspontját választotta. Tanulmánya végén visszakanyarodva kiindulópontjához, Wesselényi védelméhez arra utalt, hogy Deák és Kölcsey felismerték: a szólásszabadság általános sérelméről van szó, amely az alkotmány egyik fő garanciája. Ugyanehhez a témakörhöz kapcsolódik Molnár András tanulánya, amely Zala megye 1836 és 39 között a szólásszabadság ügyében keletkezett feliratait ismerteti. Ezek a feliratok a közvetett és közvetlen bizonyítékok alapján ugyancsak Deákhoz köthetők. A szerzőnek és munkatársainak kiemelkedő érdeme, hogy a levéltári iratanyag szisztematikus átnézésével tíz, eddig ismeretlen feliratot fedeztek fel, amelyek Wesselényi, Kossuth, Csányi és Bars megyeiek perbe vonása, valamint az Országgyűlési Tudósítások betiltása elleni tiltakozás eredményei. Mindegyikük Deák gondatait, szellemiségét tükrözi. Feltűnik bennük Deáknak az a már említett érvelése, hogy azokat, akik nem a fejedelem személye, hanem a kormány ellen szóltak, nem lehet hűtlenségi perbe vonni, mint ahogy a törvényhatóságok közgyűlésein kifejtett szavak alapján sem. AZ ORSZÁGGYŰLÉSI ifjak elfogatása ügyében kifejtette: ha valóban bűnösök, a törvények szerinti eljárás, nyilvános per és védelem illeti meg őket. A tanulmányból az is kiderül, az udvarnál felmerült Deák perbefogásának gondolata. Bizonyítékok hiányában azonban inkább a heves, a kormányzat elleni kirohanásaival erre jobb ürügyet szolgáltató Csányit vonták vizsgálat alá. Csorba László Deák Ferenc liberális katolicizmusáról érkezett. Deák szabadelvű karakter volt, de az otthonról hozott hatások is hozzájárultak ahhoz, hogy személyiségében megférjen a felekezeti formák nagyvonalú kezelése a szilárd katolikus hittel. Elve a szabad egyház szabad államban volt. 1868-ban kiállt a kötelező polgári házasság bevezetése, az egyház és az állam teljes elválasztása mellett. Utolsó beszédét is e tárgyban tartotta. Hanák Péter dolgozatát a kiegyenlítő Deákról írta, ember és történelem alkat jellem és nevelés kölcsönhatásait vizsgálva. Az életpálya egészét vázolta fel, s ennek tükrében vont le következetéseket. Ezek szerint Deák Ferenc alkatához leginkább a köztanácskozás műfaja illett. Bár jó szónok volt, népgyűléseken ritkán szerepelt. Ennek okát Hanák Péter a 43-as zalai követválasztás botrányos körülményein túl elbizonytalanodásában kereste. Mi lesz, ha felbomlik a Birodalom? A megoldás lehetőségét a népnek polgári jogokkal a hazához kapcsolásában, az ellenzék egységében látta, amelynek korlátait azonban éppen ekkor rajzolta ki Széchenyi és Kossuth elmérgesedő vitája. 1848-ban — bár a dolgok nem teljesen az ő elképzelései szerint alakultak — Deák Ferenc elment az országgyűlésre, részt vett az alaptörvények szerkesztésében, rugalmasan, de nem korlátlanul kitolva alkat és szituáció határait. A FEGYVERES HARC kitörésekor végképp elhallgatott, az önkényuralom évei alatt pártot, mozgalmat nem szervezett. 1859-ben, Ferenc József hadvezéri bukásával és presztízsvesztésével jött el újra Deák ideje. A Februári Pátens okozta rövid elbizonytalanodást követően újra erősségei, a traktátus és a kodifikáció kerültek előtérben, valamint a kifinomult taktika, amit a szerző találóan nagyvonalúnak és fortélyosnak nevezett. Igazán elemében volt, s a kései utód — ezúttal jómagam — felteszi magának a kérdést: Hogyan lehet, hogy mindenki, az ellenzék, a kormányzat, az uralkodó a semmiféle formális hatalommal, pozícióval, címmel, nem rendelkező Deákot ismerte el az egyetlen kompetens személyiségnek, akivel tárgyalni kellett és lehetett, akinek a szava az igent, és a nemet jelentette az uralkodó és a nemzet tárgyalásaiban. Jelleméhez híven visszavonulását a csúcsra érve kezdte el. Stallumot, ajándékot —jelképeset sem — fogadott el szolgálataiért. Ahogy Hanák Péter írta: alkatánál fogva nem bíró, végrehajtó volt, hanem közvetítő, kiegyező, s ekkor már egy letűnt korszak, a reformkor embere. Milyen volt Deák Ferenc hatalmi pozícióban? Hű maradt korábbi önmagához. Gyengélkedésére hivatkozva nem vett részt a koronázáson — ezzel is kifejezve távoltartását. A személyi és vagyoni előnyök elhárítását Gerő a politikai etika részeként érzékelte. A politikai hatalomtól való fokozatos viszszavonulásban szerinte az is szerepet játszott, hogy Deák jól látta: a kiegyezés konszolidálása érdekében a jogelvek csorbulása kikerülhetetlen. Másik következtetése Hanák Péterhez hasonlóan az, hogy Deák alkatától távol állt a hatalmi helyzetből való politizálás. VÉGIGTEKINTVE a tanulmányok sorát, láthatjuk — bár voltak egybeesések —, az egyes előadók mindegyike megtalálta saját Deák Ferencét, kiemelve a számára legfontosabbat életművében és személyiségében — legyen az a szabadelvű eszmerendszer, az életmű aktualitása, a személyiség, a politikai etika, a törvényalkotói zsenialitás, vagy a „nagyvonalú és fortélyos” taktika. Különösen figyelemre méltó, hogy többségük számára napi aktualitással bírt az az életmű és az ember... Dr. Turbuly Éva