Zalai Hírlap, 1995. január (51. évfolyam, 1-27. szám)
1995-01-17 / 14. szám
1995. január 17., KEDD Egészség ZALAI HÍRLAP VÍZJÁRVÁNY VÁRHATÓ? A kormányprogram kapcsán Nagykanizsa közegészségügyéről Nem hiszem, hogy túl messze járok az igazságtól, mikor azt mondom: ha Magyarországon az eddig készített egészségmegőrzési programokat csak részben is végrehajtották (végrehajtották) volna, nem lennének annyira riasztóak európai összehasonlításban a halálozási, az alkoholfogyasztási, az ér- és daganatos betegségek mutatói. Az előző kormány kidolgozta a 2000-ig szóló egészségmegőrzési programot. A Népjóléti Közlöny decemberi számában látott napvilágot az új kormány egészségügyi cselekvési programját taglaló határozat. Ennek apropóján beszélgettünk Nagykanizsa tiszti főorvosával dr. Búzás Judittal és Kónya Istvánná vezető védőnővel. A kormányhatározat szerint idén át kell tekinteni az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat működését, feladatkörét. Tudnak erről már valamit? — Sajnos még nem. A tisztiorvosi törvény 1991 -ben jelent meg, amely tartalmazza az illetékességi területeket, de azt sehol nem írták le, hogy — például — a városi intézményeknek milyen feladatai vannak. Ezt a törvény egyes pontjaiból lehet csak kiolvasni — mondta dr. Búzás Judit. —Ha jól értem, ez azt jelenti, hogy a tisztiorvosi szolgálatok azokat a feladatokat vállalják fel, amelyeket kitalálnak maguknak? — Erről azért nincs szó, hiszen van egyfajta folyamatosság az előző KÖJÁL-rendszerből. A tisztiorvosi törvénynek van egy része, amely az egészségvédelemmel foglalkozik, s ezen a téren nincs semmiféle konkrét feladatmeghatározás. Szeretném leszögezni: örülünk annak, hogy a kormány foglalkozik az egészségüggyel, azt is tudjuk, kevés erre a területre a pénz, de azon már túl kellene jutni, hogy a problémákról csak beszélünk, s konkrét intézkedések nem születnek. Jónak tartom, hogy az egészségügy „részei” — a megelőzés, az alapellátás, a gyógyítás, és ennek a szakfelügyelete — egy intézményrendszeren belül van, mivel így mód nyílik az egész vertikum áttekintésére, de azt nem tartanám szerencsésnek, ha ebből az együttesből kiemelnének bizonyos szeleteket. A kialakult hálózatunkon keresztül biztosítani tudjuk, hogy mindenütt ott vagyunk, ahol az egészség fontos. . . Az ebben az összefüggésben sem kerülhető meg, hogy az „ott lét” alapvető feltétele a pénz és a szakemberek. E tekintetben hogyan állnak? — Létszám tekintetében Nagykanizsán nincs gond, bár ez is csak amolyan feltételezés, hiszen már említettem, a feladatok nincsenek pontosan körülhatárolva. Az ügyintézések nálunk az államigazgatásban megszabott 30 napos határidőn belül történnek. Az anyagiak tekintetében már nem annyira kedvező a kép — vélekedett a főorvosasszony. — A tisztiorvosi szolgálat legneuralgikusabb pontja Kanizsán a védőnői hálózat. A gondok több éve ismertek: nincs tanácsadó, a legelemibb feltételekkel—például vérnyomásmérővel—sem rendelkeznek a védőnők. A régi közgyűlés megszavazott 600 ezer forintot az eszközbeszerzésre, aztán a pénz nem erre a célra került felhasználásra. Jelenleg mi a helyzet? — Az említett összeget egy következő ülésén visszavonta a testület, tehát a helyzetünk gyakorlatilag semmit sem változott ahhoz az állapothoz viszonyítva, amelyről már egyszer a Zalai Hírlap is beszámolt. Sajnos, még mindig igaz: a felszereltség tekintetében a falusi szint alatt vagyunk. Az eddig megjelent kormánydokumentumokból egyértelmű, hogy ezt a hálózatot nem lehet megszüntetni. Egy hamarosan elfogadásra kerülő rendelet kimondja: a védőnő munkahelye a tanácsadó. Nagykanizsán a 31 tagú védőnői hálózatnak nincs olyan helye, ahol a munkáját megnyugtatóan tudná végezni. Van ugyan néhány tanácsadó a gyermekorvosi rendelők mellett, de ez nem jelenti a probléma megoldását. Nemcsak az a gondunk, hogy nincs mivel dolgoznunk, hanem az is, hogy nincs hol. Úgy tűnik, számunkra csak álom marad a magzati szívhang-vizsgáló, melyet nem egy községben dolgozó kolléganőnk nap mint nap használ. Megvette ugyanis az önkormányzat. A méltatlan körülmények ellenére — azt mondhatom — színvonalasan végezzük a munkánkat. Bízunk abban, hogy a város jelenlegi vezetése átérzi ezt a problémát, és segít a mielőbbi megoldásban — érvelt Kónya Istvánná. —A tisztiorvosi Szolgálat munkája sok esetben a polgármesteri hivatal, a közgyűlés tevékenységére épül. Körvonalazhatók az együttműködés formái? — Ez vitathatatlan, s az együttműködésben vannak még kívánnivalók. Ennek ellenére tény: az elmúlt években nem épültek bérlakások Kanizsán. Az egészségvédelem alapvető feltétele pedig, hogy valakinek legyen hol laknia. Az utóbbi időben nagyon sok hatósági lakásvizsgálatot végeztünk, melynek során kiderült: egészségi szempontból borzasztóan sok a gond. Az önkormányzat alapfeladatai közé kell(ene) tartoznia a lakásépítési programnak. A vízzel most még nincs probléma, de ha sürgősen nem történik valami változás a forgalmi rendben — véleményem szerint — bekövetkezhet egy vízjárvány. Az elmúlt évben nagyon sok volt a csőtörés, ami magában hordozza a fertőzés lehetőségét; a 100 éves vezetékrendszer sem bírja a terhelést. Ha Kanizsa forgalmi rendjét közegészségügyi szempontból vizsgáljuk, megállapítható: a légszennyezettségi adatok a belvárosban az elmúlt évben is számos esetben meghaladták a megengedett határértéket. Az ezen a környéken lakók, tanulók, sétálók komoly környezeti károsodásnak vannak kitéve. Ezért is szükséges lenne megépíteni a várost elkerülő körgyűrűt. Amikor a korábbi közgyűlésen határozat született a szemétszállítás rendjéről, a tiszti főorvos észrevételeit mintegy akadékoskodó közbevetésnek fogták fel a képviselők. Ön hogy látta? — Úgy éreztem, én képviseltem a lakosság érdekeit. A kukák tisztítása a tömbházaknál most sincs megoldva, ez a szolgáltatást végző feladatát kellene, hogy jelentse. A veszélyes hulladékok elhelyezésének ügyében sem született megnyugtató megoldás, hiszen a begyűjtés a hatóság által nem engedélyezett helyen történik.—A már felsoroltakon kívül az elkövetkezendő időszakban Nagykanizsán milyen feladatok megoldását kell szorgalmaznia a tisztiorvosi szolgálatnak? — Az alapellátásban nem egyenlőek a feltételek a háziorvosok között. Vannak olyan rendelők, ahol délelőtt is, délután is folyik a rendelés, nincs mód az alapos takarításra, szellőztetésre, arról már nem is beszélve, hogy sérül a választhatóság elve. Szükséges lenne a városi orvosi ügyelet rendszerének áttekintése. Többször szóba került, hogy a gyermekorvosi ügyelet kihasználása gyakorlatilag rendelési szintű, ezen is változtatni kellene. A védőnőknél szükséges lenne a tanácsadók kialakítása, hiszen az egészségvédelem területén a feladataik szélesedése várható — összegezte dr. Búzás Judit. — mgy — Közelebb a megoldáshoz Interjú dr. László Győző onkológussal a rákbetegségekről Nemrég súlyos daganatos betegségben szenvedő ismerősömet látogattam meg a megyei kórház klinikai onkológiai osztályán. Éppen infúziót kapott. Kint várakoztam, míg levették róla a kezelés végeztével a csöveket. A folyosón idősebbek, fiatalabbak, nők, férfiak álldogáltak, beszélgettek. Tudtam, valamennyien rákbetegek. S bár nem látszott rajtuk elkeseredettség, éreztem a háttérben ott ül a kimondhatatlan félelem a rettegésben tartó haláltól. A rák ma az egyik legsúlyosabb betegség, s riasztó az adat: hazánkban évente egy kisvárosnyi lélekszámú ember válik áldozatává. A Veszprém megyei kórház főorvosát, dr. László Győzőt nemrég arra kértem, beszéljen az általa életre hívott osztály munkájáról, történetéről. — 1975-ben kerültem az onkológiai hálózatba. Eredetileg belgyógyászként dolgoztam, majd nőgyógyász lettem. Veszprém előtt a zirci kórház belgyógyászatán működtem. 1975-ben még csak névlegesen volt megyei onkológiai gondozó Veszprémben. Ez egy helyiség volt a régi rendelőintézet helyén, amit kettéválasztottak egy paravánnal. Egyik oldalon belgyógyászati rendelés folyt, a másikon onkológiai. Tulajdonképpen ott indult a pályám. Az új rendelőintézetben később két helyiséget kaptunk, s én nagy elánnal vetettem bele magamat a munkába, kihívásnak tekintettem azt. Sok probléma adódott, hisz csak kevesen értették meg, mekkora szükség van e gondozóra. Pedig abban az időben már nyugaton messze előttünk jártak a kórházak. Szoros, jó kapcsolatot tartottunk fenn az Országos Onkológiai Intézettel, lehetőségem nyílt arra, hogy sokat utazzak, megismerjem, mit tesznek világszerte a rákos betegekért. Vettünk két pilleágyat első lépésben, ezekre fektettük azokat a betegeket, akikről tudtuk, hogy lehet őket gyógyítani. Itt kezdődött el a cytosztatikus (sejtosztódást gátló, rák elleni gyógyszeres) kezelés is. Mikor a beteg megkapta az infúziót, felkelhetett, hazamehetett, s másnap jött ellenőrzésre ismét. — A kórházvezetés hogy viszonyult e kezdeményezéshez? —Feltűnt neki a munkánk, de magam is sokat beszéltem arról, milyen nagy szükség lenne, hogy minél többen megismerjék e kezelési lehetőségeket. Majd elkezdtünk foglalkozni az osztály létrehozásával. Ekkor—s ez nagyon jólesett—kaptam egy-egy ágyat minden osztálytól, aztán pedig egy nyolcágyas részleget, később egy 16 ágyasat. Miután megürült az A épületnek ez az emeleti területe, ahol most is vagyunk, beköltözhettünk. Átalakíthattam a belső teret úgy, hogy megfeleljen a követelményeknek. 1982. január elsején indult meg a munka. Orvost keresni az osztályra nem volt könnyű. Óriási empátiás igénybevétel van e tevékenységnek. Naponta 30-40 beteget kel lelkileg is, nemcsak gyógyszeresen ellátni. Elkeserítő és érthetetlen, hogy az egyetemen nem oktatnak klinikai onkológiát hazánkban önálló szaktárgyként! Ez azt jelenti, hogy általában az orvosok ez irányú képzettsége elég hiányos. Leszámítva azt a néhány jól képzett kollégát, aki a saját szakmájában is magas színvonalon végzi a daganatos betegek ellátását. Kezdetben nem is tudták, mit jelent az onkológiai osztály, sokan azt hitték, ez valamiféle fellengzősség részünkről. Ma már egyre több segítséget kapunk a kollégáktól és a kórház vezetésétől is. Jólesik ez, hiszen a szemléletváltás nemcsak munkánk szempontjából előnyös, betegeink érdekét is szolgálja. — Jelenleg hányan dolgoznak az osztályon? — Négy státusunk van, három orvosi és egy gondozói. Utóbbit s két orvosi állást már betöltöttünk, a harmadikat még nem. Két új kollégánk nemrég szakvizsgázott, alapképesítésüket is a mi kórházunkban szerezték be. Jövőre végeznek. De rajtuk kívül is sok segítőnk van. Például Nagy Lajos kórházi lelkész, aki kiváló empátiás készséggel rendelkezik, s vannak önkéntes segítőink is. Ők gyógyult rákos betegek, szeretetszolgálatot látnak el osztályunkon, segítenek a műtét előtt álló betegek lelki felkészítésében. Hetente háromszor jönnek be. Rákklubok tagjai. Rendezvényeiken beszélgetnek a rákról. Így az a homály, ami körbelengi ezt a betegséget, oldódik. — Mint külföldet járó orvos, hogy látja a rákkutatás jövőjét? — Elmondhatom: naprakészen látom, mi történik a rákkutatásban. Világviszonylatban rengeteg pénzt fordítanak erre. Úgy érzem, egészen közel kerültünk a megoldáshoz mára, s reménykedhetünk, talán nem lesznek szükségesek hamarosan a csonkoló műtétek sem. Nem kell majd sugározni s drasztikus gyógyszereket adagolni. Nemrég egy portugál orvoskonferencián jártam Lisszabonban, ahol szó volt genetikai, sejtbiológiai módszerekről. Tudjuk ma már, hogy mindenkinek a szervezetében keringenek ráksejtek, melyek ellen az immunrendszer ellenanyagokat termel. Ha a szervezet immunrendszere megkárosodik — pl. erős rákkeltő anyag felhalmozódása következtében —, felborul az egyensúly. Ekkor megjelennek a daganatok. A daganat gyorsan terjed, egy általa termelt anyag révén új erek keletkeznek, s azok teszik lehetővé növekedését. Ha azonban a szervezetbe juttatnak egy olyan antianyagot, ami akadályozza az új erek kialakulását, akkor a daganat nem tud tovább növekedni, előbb-utóbb elhal. Ez az ellenanyag már a kezünkben van, tehát közelebb vagyunk a megoldáshoz. — Sokan úgy vélik, a daganatot jobb nem bolygatni a szervezetben, s ellenzik a műtétet. — A jelenlegi körülmények között a gyógyítás legnagyobb esélye a korai daganateltávolítás. Ezerszámra vannak ily módon gyógyult betegeink. Tehát én — „szavaival élve” — a „bolygatás” pártján állok. — Mi a helyzet a gyógyíthatatlannak ítélt betegekkel? — Betegeink 40 százaléka gyógyítható, 30-nak kezeléssel meg tudjuk hosszabbítani 2-5-8 évvel az életét, míg a fennmaradó 30 százalék sajnos gyógyíthatatlan . Mi csak az első két csoportot tudjuk felvenni osztályunkra, hiszen krónikus osztályunk nincsen. Országos kérdés az, miként lehetne a gyógyíthatatlanoknak emberhez méltó halált biztosítani. __ Toldi Éva Tudományos érdekességek Legyőzhető-e az influenza? A legelterjedtebb vírus terjesztette járvány a földön az influenza. Már jó ideje léteznek olyan vakcinák, melyekkel a megbetegedés kialakulása meggátolható, ám a rászorulókat (főleg azokat, akiknél a szövődmény veszélye fennáll) évente újra kell oltani. Ennek az az oka, hogy az immunitás az előző évi vírustörzsekkel szemben nagyon hamar megszűnik. Ausztrál és amerikai kutatók együttműködésével már klinikai kipróbálás alatt áll az az új gyógyszer, mely a remények szerint sikerrel veheti fel a harcot valamennyi influenzavírus-törzzsel szemben. A gyógyszer lényege, hogy meggátolja annak az enzimnek a működését, amelynek segítségével a vírusok kiszökhetnek és elterjedhetnek a már megfertőzött sejtekből. Ezt az enzimet a szervezet védekezőrendszere ugyan nagyon hamar felismeri, és antitesteket termel, de a vírus olyan gyorsan szaporodik, hogy a szervezet nem képes elég hatékony védekezésre, és a betegség kialakul. A hírhedt spanyolnátha (ami tulajdonképpen nem egyszerű nátha volt, hanem vírusfertőzés) 1918-ban 20 millió embert ölt meg. Az új gyógyszert önkénteseken próbálták ki, s mivel semmiféle mellékhatást nem tapasztaltak, most már beoldott páciensek százai várhatják a téli influenza-inváziót, abban a reményben, hogy megkíméli őket a fertőzés. 9 Lézer fúró helyett Öt év múlva már nem félünk a fogorvosoktól — állította Gavin Pearson, a londoni Eastman Fogászati Klinika professzora nemrég egy konferencián. A fogorvosi szék mellől ugyanis eltűnik a fúró. És ami még talán ennél is fontosabb: a kezelés injekció nélkül is teljesen fájdalommentes lesz. Az orvos ugyanis a fog belsejében lévő szuvasodott részt nagyenergiájú lézerrel veszi célba. Ennek ultraibolya sugara, miközben hajszálvékony lyukat váj a fogon, elpárologtatja a fogzománc és a dentin útjába eső anyagát. A kezelés végén egy, a csonthoz hasonló szerkezetű, hidroxiapatit nevű kerámiával tömi be a lyukat. Az amalgámok használatához ugyanis nagy üregre van szükség, hogy a tömőanyag megtapadjon, és ne essen ki rágás közben. Ezek nagy része kissé összezsugorodik száradás közben, így parányi rések képződnek, amelyeken át a baktériumok behatolnak, és a mélyebb helyeken kívülről láthatatlan fogromlást idéznek elő. Emellett a lézerrel vájt hajszálvékony alagutak nem pusztítják el feleslegesen a fog ép részeit. A lézersugár rezgéseket idéz elő a fogban, és ezek szuperszonikus sebességgel sodorják ki a levált törmelékeket az üregből. E műveletek végén különféle gyógyszerekkel pusztítják az esetleg jelenlévő szuvasodást okozó baktériumokat. Nem így a hagyományos fúró. Német mikrobiológusok szerint ugyanis még mindig előfordulhat, hogy a fogorvos a fúrás során a fertőző májgyulladás (a hepatitiszt B és C) vírusával fertőzi meg páciensét. Ahhoz ugyanis, hogy ezek veszélyét teljesen kizárják, a fúrót kis autoklávban tökéletesen fertőtleníteni kellene. Ennek beszerzését sok fogorvos túl drágának tartja, fertőtlenítőszereket használnak helyette. Ezek azonban nem tökéletesen megbízhatóak. A lézersugaras fogkezelésnél eltűnnek ezek a problémák. Csak az a baj, hogy még jó ideig várni kell elterjedésére. (MTI Press)