Zalai Hírlap, 1995. január (51. évfolyam, 1-27. szám)

1995-01-17 / 14. szám

1995. január 17., KEDD Egészség ZALAI HÍRLAP VÍZJÁRVÁNY VÁRHATÓ? A kormányprogram kapcsán Nagykanizsa közegészségügyéről Nem hiszem, hogy túl messze járok az igazságtól, mikor azt mondom: ha Ma­gyarországon az eddig készített egészségmegőrzési programokat csak rész­ben is végrehajtották (végrehajtották) volna, nem lennének annyira riasz­tóak európai összehasonlításban a halálozási, az alkoholfogyasztási, az ér- és daganatos betegségek mutatói. Az előző kormány kidolgozta a 2000-ig szóló egészségmegőrzési programot. A Népjóléti Közlöny decemberi számában látott napvilágot az új kormány egészségügyi cselekvési programját taglaló határozat. Ennek apropóján beszélgettünk Nagykanizsa tiszti főorvosával dr. Búzás Judittal és Kónya Istvánná vezető védőnővel.­ ­ A kormányhatározat szerint idén át kell te­kinteni az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat működését, feladatkörét. Tudnak erről már valamit? — Sajnos még nem. A tisztiorvosi törvény 1991 -ben jelent meg, amely tartalmazza az illeté­kességi területeket, de azt sehol nem írták le, hogy — például — a városi intézményeknek milyen feladatai vannak. Ezt a törvény egyes pontjaiból lehet csak kiolvasni — mondta dr. Búzás Judit.­­ —Ha jól értem, ez azt jelenti, hogy a tisztiorvo­si szolgálatok azokat a feladatokat vállalják fel, amelyeket kitalálnak maguknak? — Erről azért nincs szó, hiszen van egyfajta fo­lyamatosság az előző KÖJÁL-rendszerből. A tisztiorvosi törvénynek van egy része, amely az egészségvédelemmel foglalkozik, s ezen a téren nincs semmiféle konkrét feladatmeghatározás. Szeretném leszögezni: örülünk annak, hogy a kor­mány foglalkozik az egészségüggyel, azt is tud­juk, kevés erre a területre a pénz, de azon már túl kellene jutni, hogy a problémákról csak beszé­lünk, s konkrét intézkedések nem születnek. Jó­nak tartom, hogy az egészségügy „részei” — a megelőzés, az alapellátás, a gyógyítás, és ennek a szakfelügyelete — egy intézményrendszeren be­lül van, mivel így mód nyílik az egész vertikum áttekintésére, de azt nem tartanám szerencsésnek, ha ebből az együttesből kiemelnének bizonyos szeleteket. A kialakult hálózatunkon keresztül biztosítani tudjuk, hogy mindenütt ott vagyunk, ahol az egészség fontos. . . Az ebben az összefüggésben sem kerülhető meg, hogy az „ott lét” alapvető feltétele a pénz és a szakemberek. E tekintetben hogyan állnak? — Létszám tekintetében Nagykanizsán nincs gond, bár ez is csak amolyan feltételezés, hiszen már említettem, a feladatok nincsenek pontosan körülhatárolva. Az ügyintézések nálunk az állam­­igazgatásban megszabott 30 napos határidőn be­lül történnek. Az anyagiak tekintetében már nem annyira kedvező a kép — vélekedett a főorvos­asszony. — A tisztiorvosi szolgálat legneuralgikusabb pontja Kanizsán a védőnői hálózat. A gondok több éve ismertek: nincs tanácsadó, a legelemibb felté­telekkel—például vérnyomásmérővel—­sem ren­delkeznek a védőnők. A régi közgyűlés megszava­zott 600 ezer forintot az eszközbeszerzésre, aztán a pénz nem erre a célra került felhasználásra. Je­lenleg mi a helyzet? — Az említett összeget egy következő ülésén visszavonta a testület, tehát a helyzetünk gyakor­latilag semmit sem változott ahhoz az állapothoz viszonyítva, amelyről már egyszer a Zalai Hírlap is beszámolt. Sajnos, még mindig igaz: a felsze­reltség tekintetében a falusi szint alatt vagyunk. Az eddig megjelent kormánydokumentumokból egyértelmű, hogy ezt a hálózatot nem lehet meg­szüntetni. Egy hamarosan elfogadásra kerülő rendelet kimondja: a védőnő munkahelye a ta­nácsadó. Nagykanizsán a 31 tagú védőnői háló­zatnak nincs olyan helye, ahol a munkáját meg­nyugtatóan tudná végezni. Van ugyan néhány ta­nácsadó a gyermekorvosi rendelők mellett, de ez nem jelenti a probléma megoldását. Nemcsak az a gondunk, hogy nincs mivel dolgoznunk, hanem az is, hogy nincs hol. Úgy tűnik, számunkra csak álom marad a magzati szívhang-vizsgáló, melyet nem egy községben dolgozó kolléganőnk nap mint nap használ. Megvette ugyanis az önkor­mányzat. A méltatlan körülmények ellenére — azt mondhatom — színvonalasan végezzük a munkánkat. Bízunk abban, hogy a város jelenlegi vezetése átérzi ezt a problémát, és segít a mielőbbi megoldásban — érvelt Kónya Istvánná. —A tisztiorvosi Szolgálat munkája sok esetben a polgármesteri hivatal, a közgyűlés tevékenysé­gére épül. Körvonalazhatók az együttműködés formái? — Ez vitathatatlan, s az együttműködésben vannak még kívánnivalók. Ennek ellenére tény: az elmúlt években nem épültek bérlakások Kani­zsán. Az egészségvédelem alapvető feltétele pe­dig, hogy valakinek legyen hol laknia. Az utóbbi időben nagyon sok hatósági lakásvizsgálatot vé­geztünk, melynek során kiderült: egészségi szem­pontból borzasztóan sok a gond. Az önkormány­zat alapfeladatai közé kell(ene) tartoznia a lakás­­építési programnak. A vízzel most még nincs probléma, de ha sürgősen nem történik valami változás a forgalmi rendben — véleményem sze­rint — bekövetkezhet egy vízjárvány. Az elmúlt évben nagyon sok volt a csőtörés, ami magában hordozza a fertőzés lehetőségét; a 100 éves veze­tékrendszer sem bírja a terhelést. Ha Kanizsa for­galmi rendjét közegészségügyi szempontból vizs­gáljuk, megállapítható: a légszennyezettségi ada­tok a belvárosban az elmúlt évben is számos eset­ben meghaladták a megengedett határértéket. Az ezen a környéken lakók, tanulók, sétálók komoly környezeti károsodásnak vannak kitéve. Ezért is szükséges lenne megépíteni a várost elkerülő kör­gyűrűt.­­ Amikor a korábbi közgyűlésen határozat született a szemétszállítás rendjéről, a tiszti főor­vos észrevételeit mintegy akadékoskodó közbeve­tésnek fogták fel a képviselők. Ön hogy látta? — Úgy éreztem, én képviseltem a lakosság ér­dekeit. A kukák tisztítása a tömbházaknál most sincs megoldva, ez a szolgáltatást végző feladatát kellene, hogy jelentse. A veszélyes hulladékok el­helyezésének ügyében sem született megnyugtató megoldás, hiszen a begyűjtés a hatóság által nem engedélyezett helyen történik.­­—A már felsoroltakon kívül az elkövetkezendő időszakban Nagykanizsán milyen feladatok meg­oldását kell szorgalmaznia a tisztiorvosi szolgá­latnak? — Az alapellátásban nem egyenlőek a feltéte­lek a házi­orvosok között. Vannak olyan rendelők, ahol délelőtt is, délután is folyik a rendelés, nincs mód az alapos takarításra, szellőztetésre, arról már nem is beszélve, hogy sérül a választhatóság elve. Szükséges lenne a városi orvosi ügyelet rendszerének áttekintése. Többször szóba került, hogy a gyermekorvosi ügyelet kihasználása gya­korlatilag rendelési szintű, ezen is változtatni kel­lene. A védőnőknél szükséges lenne a tanácsadók kialakítása, hiszen az egészségvédelem területén a feladataik szélesedése várható — összegezte dr. Búzás Judit. — mgy — Közelebb a megoldáshoz Interjú dr. László Győző onkológussal a rákbetegségekről Nemrég súlyos daganatos betegségben szenvedő is­merősömet látogattam meg a megyei kórház klinikai onkológiai osztályán. Éppen infúziót kapott. Kint várakoztam, míg levették róla a kezelés végeztével a csöveket. A folyosón idősebbek, fiatalabbak, nők, férfiak álldogáltak, beszélgettek. Tudtam, vala­mennyien rákbetegek. S bár nem látszott rajtuk elke­seredettség, éreztem a háttérben ott ül a kimondha­tatlan félelem a rettegésben tartó haláltól. A rák ma az egyik legsúlyosabb betegség, s riasztó az adat: ha­zánkban évente egy kisvárosnyi lélekszámú ember válik áldozatává. A Veszprém megyei kórház főorvosát, dr. László Győzőt nemrég arra kértem, beszéljen az általa életre hívott osztály munkájáról, történetéről. — 1975-ben kerültem az on­kológiai hálózatba. Eredetileg belgyógyászként dolgoztam, majd nőgyógyász lettem. Veszp­rém előtt a zirci kórház belgyó­gyászatán működtem. 1975-ben még csak névlegesen volt me­gyei onkológiai gondozó Veszp­rémben. Ez egy helyiség volt a régi rendelőintézet helyén, amit kettéválasztottak egy paraván­nal. Egyik oldalon belgyógyá­szati rendelés folyt, a másikon onkológiai. Tulajdonképpen ott indult a pályám. Az új rende­lőintézetben később két helyisé­get kaptunk, s én nagy elánnal vetettem bele magamat a mun­kába, kihívásnak tekintettem azt. Sok probléma adódott, hisz csak kevesen értették meg, mek­kora szükség van e gondozóra. Pedig abban az időben már nyu­gaton messze előttünk jártak a kórházak. Szoros, jó kapcsola­tot tartottunk fenn az Országos Onkológiai Intézettel, lehetősé­gem nyílt arra, hogy sokat utaz­zak, megismerjem, mit tesznek világszerte a rákos betegekért. Vettünk két pilleágyat első lé­pésben, ezekre fektettük azokat a betegeket, akikről tudtuk, hogy lehet őket gyógyítani. Itt kezdő­dött el a cytosztatikus (sejtosztó­dást gátló, rák elleni gyógysze­res) kezelés is. Mikor a beteg megkapta az infúziót, felkelhe­tett, hazamehetett, s másnap jött ellenőrzésre ismét. — A kórházvezetés hogy vi­szonyult e kezdeményezéshez? —Feltűnt neki a munkánk, de magam is sokat beszéltem arról, milyen nagy szükség lenne, hogy minél többen megismerjék e ke­zelési lehetőségeket. Majd el­kezdtünk foglalkozni az osztály létrehozásával. Ekkor—s ez na­gyon jólesett—kaptam egy-egy ágyat minden osztálytól, aztán pedig egy nyolcágyas részleget, később egy 16 ágyasat. Miután megürült az A épületnek ez az emeleti területe, ahol most is va­gyunk, beköltözhettünk. Átala­kíthattam a belső teret úgy, hogy megfeleljen a követelmények­nek. 1982. január elsején indult meg a munka. Orvost keresni az osztályra nem volt könnyű. Óri­ási empátiás igénybevétel van e tevékenységnek. Naponta 30-40 beteget kel lelkileg is, nemcsak gyógyszeresen ellátni. Elkeserí­tő és érthetetlen, hogy az egyete­men nem oktatnak klinikai onko­lógiát hazánkban önálló szak­tárgyként! Ez azt jelenti, hogy általában az orvosok ez irányú képzettsége elég hiányos. Leszá­mítva azt a néhány jól képzett kollégát, aki a saját szakmájá­ban is magas színvonalon végzi a daganatos betegek ellátását. Kezdetben nem is tudták, mit je­lent az onkológiai osztály, sokan azt hitték, ez valamiféle felleng­­zősség részünkről. Ma már egy­re több segítséget kapunk a kol­légáktól és a kórház vezetésétől is. Jólesik ez, hiszen a szemlélet­­váltás nemcsak munkánk szem­pontjából előnyös, betegeink ér­dekét is szolgálja. — Jelenleg hányan dolgoz­nak az osztályon? — Négy státusunk van, há­rom orvosi és egy gondozói. Utóbbit s két orvosi állást már betöltöttünk, a harmadikat még nem. Két új kollégánk nemrég szakvizsgázott, alapképesítésü­ket is a mi kórházunkban szerez­ték be. Jövőre végeznek. De raj­tuk kívül is sok segítőnk van. Például Nagy Lajos kórházi lel­kész, aki kiváló empátiás kész­séggel rendelkezik, s vannak ön­kéntes segítőink is. Ők gyógyult rákos betegek, szeretetszolgála­tot látnak el osztályunkon, segí­tenek a műtét előtt álló betegek lelki felkészítésében. Hetente háromszor jönnek be. Rákklu­bok tagjai. Rendezvényeiken be­szélgetnek a rákról. Így az a ho­mály, ami körbelengi ezt a be­tegséget, oldódik. — Mint külföldet járó orvos, hogy látja a rákkutatás jövő­jét? — Elmondhatom: napraké­szen látom, mi történik a rákku­tatásban. Világviszonylatban rengeteg pénzt fordítanak erre. Úgy érzem, egészen közel kerül­tünk a megoldáshoz mára, s re­ménykedhetünk, talán nem lesz­nek szükségesek hamarosan a csonkoló műtétek sem. Nem kell majd sugározni s drasztikus gyógyszereket adagolni. Nem­rég egy portugál orvoskonfe­rencián jártam Lisszabonban, ahol szó volt genetikai, sejtbio­lógiai módszerekről. Tudjuk ma már, hogy mindenkinek a szer­vezetében keringenek ráksejtek, melyek ellen az immunrendszer ellenanyagokat termel. Ha a szervezet immunrendszere meg­károsodik — pl. erős rákkeltő anyag felhalmozódása követ­keztében —, felborul az egyen­súly. Ekkor megjelennek a da­ganatok. A daganat gyorsan ter­jed, egy általa termelt anyag ré­vén új erek keletkeznek, s azok teszik lehetővé növekedését. Ha azonban a szervezetbe juttatnak egy olyan antianyagot, ami aka­dályozza az új erek kialakulását, akkor a daganat nem tud tovább növekedni, előbb-utóbb elhal. Ez az ellenanyag már a kezünk­ben van, tehát közelebb vagyunk a megoldáshoz. — Sokan úgy vélik, a dagana­tot jobb nem bolygatni a szerve­zetben, s ellenzik a műtétet. — A jelenlegi körülmények között a gyógyítás legnagyobb esélye a korai daganateltávolí­tás. Ezerszámra vannak ily mó­don gyógyult betegeink. Tehát én — „szavaival élve” — a „bolygatás” pártján állok. — Mi a helyzet a gyógyítha­tatlannak ítélt betegekkel? — Betegeink 40 százaléka gyógyítható, 30-nak kezeléssel meg tudjuk hosszabbítani 2-5-8 évvel az életét, míg a fenn­maradó 30 százalék sajnos gyógyíthatatlan . Mi csak az első két csoportot tudjuk felvenni osztályunkra, hiszen krónikus osztályunk nincsen. Országos kérdés az, miként lehetne a gyógyíthatatlanoknak ember­hez méltó­ halált biztosítani. __ Toldi Éva Tudományos érdekességek Legyőzhető-e az influenza? A legelterjedtebb vírus terjesztette járvány a földön az influenza. Már jó ideje léteznek olyan vakcinák, melyekkel a megbetegedés ki­alakulása meggátolható, ám a rászorulókat (főleg azokat, akiknél a szövődmény veszélye fennáll) évente újra kell oltani. Ennek az az oka, hogy az immunitás az előző évi vírustörzsekkel szemben na­gyon hamar megszűnik. Ausztrál és amerikai kutatók együttműkö­désével már klinikai kipróbálás alatt áll az az új gyógyszer, mely a remények szerint sikerrel veheti fel a harcot valamennyi influenza­vírus-törzzsel szemben. A gyógyszer lényege, hogy meggátolja an­nak az enzimnek a működését, amelynek segítségével a vírusok ki­szökhetnek és elterjedhetnek a már megfertőzött sejtekből. Ezt az enzimet a szervezet védekezőrendszere ugyan nagyon hamar felis­meri, és antitesteket termel, de a vírus olyan gyorsan szaporodik, hogy a szervezet nem képes elég hatékony védekezésre, és a beteg­ség kialakul. A hírhedt spanyolnátha (ami tulajdonképpen nem egy­szerű nátha volt, hanem vírusfertőzés) 1918-ban 20 millió embert ölt meg. Az új gyógyszert önkénteseken próbálták ki, s mivel semmi­féle mellékhatást nem tapasztaltak, most már beoldott páciensek százai várhatják a téli influenza-inváziót, abban a reményben, hogy megkíméli őket a fertőzés. 9 Lézer­­ fúró helyett Öt év múlva már nem félünk a fogorvosoktól — állította Gavin Pearson, a londoni Eastman Fogászati Klinika professzora nemrég egy konferencián. A fogorvosi szék mellől ugyanis eltűnik a fúró. És ami még talán ennél is fontosabb: a kezelés injekció nélkül is tel­jesen fájdalommentes lesz. Az orvos ugyanis a fog belsejében lévő szuvasodott részt nagy­­energiájú lézerrel veszi célba. Ennek ultraibolya sugara, miközben hajszálvékony lyukat váj a fogon, elpárologtatja a fogzománc és a dentin útjába eső anyagát. A kezelés végén egy, a csonthoz hasonló szerkezetű, hidroxiapatit nevű kerámiával tömi be a lyukat. Az amalgámok használatához ugyanis nagy üregre van szükség, hogy a tömőanyag megtapadjon, és ne essen ki rágás közben. Ezek nagy része kissé összezsugorodik száradás közben, így parányi ré­sek képződnek, amelyeken át a baktériumok behatolnak, és a mé­lyebb helyeken kívülről láthatatlan fogromlást idéznek elő. Emel­lett a lézerrel vájt hajszálvékony alagutak nem pusztítják el felesle­gesen a fog ép részeit. A lézersugár rezgéseket idéz elő a fogban, és ezek szuperszonikus sebességgel sodorják ki a levált törmelékeket az üregből. E műveletek végén különféle gyógyszerekkel pusztítják az esetleg jelenlévő szuvasodást okozó baktériumokat. Nem így a hagyományos fúró. Német mikrobiológusok szerint ugyanis még mindig előfordulhat, hogy a fogorvos a fúrás során a fertőző májgyulladás (a hepatitiszt B és C) vírusával fertőzi meg pá­ciensét. Ahhoz ugyanis, hogy ezek veszélyét teljesen kizárják, a fú­rót kis autoklávban tökéletesen fertőtleníteni kellene. Ennek be­szerzését sok fogorvos túl drágának tartja, fertőtlenítőszereket használnak helyette. Ezek azonban nem tökéletesen megbízhatóak. A lézersugaras fogkezelésnél eltűnnek ezek a problémák. Csak az a baj, hogy még jó ideig várni kell elterjedésére. (MTI­ Press)

Next