Zalai Hírlap, 1997. november (53. évfolyam, 256-280. szám)

1997-11-24 / 275. szám

1997. november 24., HÉTFŐ FÓKUSZ Konyhanyelv­ű világnyelv Zalaegerszegi találkozás a Gasztronómiai Világszövetség elnökével Mindenféle finomsággal megrakott svédasztalnál talál­koztunk az egerszegi vásáron. Gondosan válogatott, ízlelgetett és elégedetten állapította meg: szakmailag abszolút nem lehet semmi kifogás. Végül rábökött a fényes-pirostetejű pogácsákra és ajánlotta: ezt semmiképpen sem hagytam ki. Együtt szemez­getni a Gasztronómiai Világ­­szövetség elnökével tényleg exkluzív élménynek számított. Aztán nyugalmas helyet keres­ve beszélgettünk dr. Cey-Bert Róbert Gyulával. —Valójában mi a kedvenc étele? — A húst szívesen mellő­zöm, többnyire nyers ételeket fogyasztok. Egész ősszel sző­lőn, szilván éltem. Húsz éve meghalt a feleségem, magam­nak nem főzögetek, meg aztán a legegészségesebb a natúr . Uta­zásaim során úgyis rákénysze­rülök az éttermi étkezésre. Itt­hon azonban a kedvencem a ba­jai halászlé keményre gyúrt me­télttel. Szeretem a halpörköltet is túrós csuszával, a nyers sava­nyú káposztát fokhagymával és hidegen sajtolt tökmagolajjal. Jó hallgatni, ahogyan beszél a különböző népek konyhájáról, amelyet az adott nép kultúrája ré­szének, az ősi történelem hordo­zójának, nemzeti tükörnek te­kint. Egy nyelv, amit a hozzáértő könnyen megért. Úgy hozta a sorsa, hogy Európa gasztronómi­ai szempontból híres orszá­gában, Franciaországban végez­te egyetemi tanulmányait, köz­­gazdaságtant, szociológiát pszi­chológiát tanult, majd gasztronómiából doktorált. Si­keres marketing intézetet veze­tett és gasztronómiai szaktekin­tély lett. Ma is szaktanácsadással foglalkozik, így helyzete megen­gedi a nagyvilági utazásokat és a különös, kalandos életet. Mon­góliában, Tibetben, Kínában kapcsolatba került a turkológiai kutatókkal, ismeri a kínai ered­ményeket, amelyek publikáció­ban is igazolták a hun-magyar le­genda valóságalapját. Tapasztal­ta például Japánban, hogy a kö­zépiskolákban azt tanítják, a magyarok távoli európai rokona­ik. Érdekelte a sámánok világa, így jutott el Burmába a maroknyi elnyomott kareniin néphez, s úgy fogadták maguk közé, hogy éppen fegyveres támadás érte őket. El kellett volna bújnia az asszonyokkal és gyerekekkel, de restellte volna és a férfiak közé állt a fegyveres harcban, így lett a nagykövetük az ENSZ-ben nem képviselt nemzetek szövet­ségében. Munkássága során a 7 milliós nemzet bekerült ebbe a szervezetbe, „térképre tette” őket és megszervezte a humani­tárius segítésüket. A szabadságvágy, a nemzeti önérzet életének nagyon fontos része volt mindig. A gyökerei 1956-ban kapaszkodnak, amikoris kaposvári diákként természetesnek érezte Buda­pestre utazni és részt venni a for­radalmi eseményekben. A 17 éves diák emiatt kényszerült el­hagyni az országot. '93-ban tért haza, s a Somogy megyei Bárd­udvarnokon él. A táplálkozástu­dománnyal és gyógytornával foglalkozó lánya ugyanott épít­kezik és erdész fia Svájcból szintén hazatér. Halastavat ala­kítottak ki, s azon munkálkod­nak, hogy a természetességhez visszatérve a biokultúra széles körben teret nyerjen. — A magyar konyha valaha a világon az első tízbe tartozott gazdag zöldfűszerezésével, íz­kombinációival, s Erdélyben ez még megtalálható. Az édes-sa­vanyú ízek jellemezték, citro­mot, télen savanyított káposzta levét használták. Ma ki tudja már mi az a cibere és mit lehet kezdeni a savóval salátakészí­tésnél? Az édesítőszer a méz volt. A mostani magyar konyha kifejezi a nép pesszimista lelkü­­letét, az ízetlen sültek, rántott húsok teszik egysíkúvá az étren­det, a fűszer a bors, a paprika. Ez a fajta étkezési rendszer egész­ségtelen. A modern, egészséges étkezési szabályok tanítását már az óvodában kellene kezdeni. Az országos képzés is gyenge, az ismeretterjesztés pedig hi­ányzik. Sajnos, még rossz diétát is láttam... — Milyen a valódi egészsé­ges táplálkozás? — Húst lehet fogyasztani, de célszerűbb a halakat, elsősorban a tengeri halakat az asztalra ten­ni. Emellett a friss zöldségek, gyümölcsök nélkülözhetetle­nek. Ezekkel nagyon változa­tossá tehető az étkezésünk. Dr. Cey-Bert Róbert Gyula azonban nemcsak az ételek szakértője, hanem a boroké is. A nemzetközi borszövetség elnöki tisztét is betölti. A vásár gasztro­nómiai estjére maga válogatta össze a jóféle nedűket. — Több magyar bor verseny­­képes. A fehérek közül a somlói furmint, általában a balatonfel­­vidékiek, a Káli medencében termesztettek és természetesen a tokajiak. Most itt kiváló zalai borokat kóstoltam, ízlettek a po­­gányváriak és egy régi magyar­fajta, a Pintes, amiből a világon egyedül Zalában van öt hektár­nyi. És el ne felejtsem, nagyon finom a Cserszegi fűszeres. A magyar borok érdekes harmóni­ája a nagy érték. A különös ember természete­sen hazáját is menedzseli a nagyvilágban. Párizs 7 legdiva­tosabb éttermében szervezett az elmúlt hetekben Magyar Hóna­pot, amit személyesen nyitott meg. Nem titkolja nagy tervét, miszerint a következő Gasztro­nómiai Világkongresszus szín­helye 1999-ben Budapest lesz. Bozsér Erzsébet (Melles Ferenc felvétele) Fiatalodnak az örömlányok Nincs a világon olyan szakértő, aki vállalkozni merne a hazájá­ban működő prostituáltak számának becslésére. Ez alól a téma magyarországi ismerői sem kivételek. Még a két világháború között is tartózkodóan nyilatkoztak, pedig akkor még hivatalo­san regisztrálták az örömlányokat. De hangsúlyozták: a titkos kéjnők serege feltehetően kétszer-háromszor akkora lehet, mint a számbavetteké. E bevezetővel adott magyarázatot a mai bizonytalanságokra Kránitz Mariann kriminológus, aki kutatá­sai alapján ugyanakkor határozottan állítja: mind fiatalabbak az örömlányok. — Tisztes családanya létére hogyan került közel a prosttutál­­takhoz? — A nyolcvanas évek elején kezdeményezett, társadalmi be­illeszkedési zavarokkal foglal­kozó tárcaközi kutatási program egyik aliránya a bűnözés volt. Ennek lett letéteményese mun­kahelyem, az Országos Krimi­nológiai és Kriminalisztikai In­tézet. A kapott témakörön belül vizsgálnunk kellett az úgyneve­zett élősdi bűnözést is, azaz a prostitúciót és járulékos jelensé­geit, valamint a közveszélyes munkakerülést. — Ezek szerint kutatói fel­adatként kapta, hogy találkoz­zon a prostituáltakkal. — Nem. Mivel akkor a prosti­túció még büntetendő volt, ahogy a szaknyelv mondja, tény­­kutatást folytattunk. Százával dolgoztuk fel az üzletszerű kéjel­­gés miatt indult büntetőügyek aktáit. Ezekből többek között azt állapították meg, hogy a két vi­lágháború közötti bárcásokéhoz képest legalább egy évtizednyit csökkent a prostituáltak kora. A nyolcvanas évek elején már zömmel 18-23 év közöttiek vol­tak a „titkos kéjnők”. — Ehhez képest ma? — Mivel foglalkozásuk már nem büntetendő, az interjúké­szítés módszerével szerezhetek erről ismereteket, vagyis ala­nyaim egymásnak ajánlanak be­szélgetésre. Arra jutottam, hogy e tevékenységben egyre inkább részt vesznek a 16-17 évesek, sőt megjelent a gyermekprosti­túció. — Van-e arra magyarázat, hogy a ma már öntudatos gyere­kek miért mennek bele a szörnyű munkába? —Erről sokat ír a nemzetközi szakirodalom. A megállapítá­sok érvényesek nálunk is. Esze­rint a pénz az egyik motiváló té­nyező. Tetszik a gyereknek, hogy egy óra alatt annyit keres, mint nevelője fél évi munkával. Szerintem legalább ennyire fon­tos motiváció a kalandvágy is. Hogy érdekes emberekkel talál­koznak, akik rájuk figyelnek, a felnőttek megfizetik, kézről kézre adják őket. Azt hiszi a gyerek, hogy ő a központ. Hogy önmagáért szeretik és felnéznek rá. Ehhez azért tudni kell, hogy többségük súlyos lelki sérülése­ket hordoz magában. Sokat bán­tották már őket felnőttek, ütöt­­ték-verték vagy megerőszakol­ták őket, esetleg félbe tört a csa­ládjuk vagy éppenséggel kivetette őket. — Ezek szerint a gonosz szü­lők gyermekeiből lesznek a prostituáltak? — A mai prostituáltak jelen­tős része állami gondozott volt. A másik nagy kör abból az etni­kai körből kerül ki, amelynél a megélhetésnek ez a módja csak­nem természetes. De tudunk ar­ról is, hogy például Észak-Ma­­gyarországon, ahol nagy a mun­kanélküliség, a nyomor, szabá­lyos adásvételi szerződéssel értékesítik a gyereket. — Vagyis feláldozzák. — A ma uralkodó szemlélet valóban az áldozatot látja a prostituáltban. A problematika központi figurájaként kezeli magát a prostituáltat. Valójában azonban csak elméletileg az. Gyakorlatilag ő a legkisebb pont a szereposztásban. Ráteleped­nek. Most már nem a klasszikus kerítők, stricik szipolyozzák ki őket, hanem intézmények, jogi személyek. A masszázs szalon­ban, a peep showban, a bordé­lyokhoz hasonlítható házi pros­­titúciós helyeken. Nagyon keve­sen tudnak „szabadúszóként” megélni. És nagyon ritkán sike­rül kiszállni ebből a körből. —Intézete részt vett a prosti­­túciós törvénytervezet előkészí­tésében. Ad az örömlányok szá­mára valami védelmet, ha elfo­gadja a parlament? — Esetleg annyiban, hogy az országutak mellől, a közterüle­tekről egy körülhatárolt terület­re, a türelmi zónákba tereli a te­vékenységüket. De ez is nagy problémákat vet fel. Az egyik polgármester például mondta nekem: „Az én településem ki­csi. Van néhány mellékutcája, egy főutcája, egy főre. Mind­egyikből van okom kitiltani őket. Akkor pedig mi marad ne­kik? Csakis a temető. Oda meg a lányok nem akarnak menni”. E. I. ZALAI HÍRLAP . A közigazgatás feladata az állampolgár szolgálata Aki a köz szolgálatát vállalja, akkor felelhet meg e munka követelményeinek, ha jó szak­mai alapokkal rendelkezik és kedvező emberi tulajdonságai vannak: türelmes, embersé­ges, képes elviselni kisebb-na­­gyobb konfliktusokat, ame­lyek törvényszerűen járnak ezzel a tevékenységgel. — Milyennek látja e jelentős réteg helyzetét Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Köz­­alkalmazottak Szakszervezeté­nek főtitkára? — Abból kiindulva, hogy jogállamban a közigazgatás jog­szerűségre, etikusságra épülő szolgáltatást jelent, a közigaz­gatási dolgozóknak az ügyinté­zés során mindvégig érezniök kell: az állampolgárért vannak, az ő szolgálatukban állnak! Aki ezt nem képes megérteni, e nor­mákkal ellentétesen viselkedik, az nem alkalmas e pályára és nem is maradhat ott! Szakszer­vezetünk fellép minden ilyen je­lenség ellen és elítéli azt a mun­kavállalói magatartást, ami szégyent hoz e pályára, az itt dolgozókra. Érdekképviseleti, érdekvédelmi munkánk csak akkor lehet hiteles, ha van ehhez erkölcsi alapunk — állítja a fő­titkár. —Milyen gyakori az elítélen­dő közalkalmazotti, köztisztvi­selői viselkedés? — Teljes felelősséggel állít­hatom, hogy kivételes esetnek számít a jogszerűség, illetve az erkölcsi normák megsértése. A több mint százezer közigazgatá­si dolgozó meghatározó többsé­ge az írott és íratlan szabályok szerint végzi munkáját. Ezért igazságtalan a helytelen általá­nosítás, amikor a kevés kivétel elítélhető cselekedetei alapján mindenkit egy kalap alá vesz­nek.­­ A magyar közalkalmazot­tak számára létezik-e valamifé­le magatartási kódex, amely tar­talmazza a kívánatos magatar­tási szabályokat, normákat? — Magyarországon egyelőre ilyen szabálygyűjtemény még nincs. Ismereteim szerint Euró­pában a skandináv országokban, az Egyesült Királyságban léte­zik a közhivatalt ellátók maga­tartását előíró szabálygyűjte­mény. Az ebben foglalt, morális követelményeket nagyon szigo­rúan be is tartják, habár a jogi számonkérésre nem ad lehető­séget, ha valaki megsérti ezeket a normákat. Léteznek a szoká­sok, hagyományok alapján írat­lan, erkölcsi normák, amiket minden értelmes, kulturált em­ber magáénak vall, olyanok, mint az emberséges bánásmód, a becsületesség, a megértés, idő­sek, nők tisztelete, a gyermekek védelme, hogy csak néhányat említsek. — Milyennek látnak bennün­ket a közszolgálatban dolgo­zók? — Az állampolgár a valódi vagy vélt igazát keresi, az ügyeit intézi az államigazgatás külön­böző képviselőinél. Milliók for­dulnak meg a közhivatalokban, sokszor megesik, hogy az ügyfél bánik gorombán, embertelenül az ügyintézővel. A közszolgálat dolgozójának mindezt a jogsze­rűség, a törvényesség a józan be­látás határáig tolerálnia kell. De mindent nem köteles ő sem eltűr­ni, hiszen őt is megilletik a min­den állampolgárnak kijáró jo­gok! M. J. Reflektorfényt a magyar nőkre Az MNOSZ szerepvállalása ma is fontos társadalmi tényező A minap — a Zalai Nők Egyesülete és a társrendezői meghívására — Zala megyében járt a Magyar Nők Országos Szövetségének elnöke, Asbótné Torma Judit. —Mindig szívesen jövök Za­lába — mondotta bevezetőként. — Hiszen, amikor kiderült, hogy bármi történjen is az or­szágban, szükség van egy füg­getlen női szervezetre. Zala az egyik leghatározottabb támoga­tója volt ennek az új típusú, pár­toktól független, a nők esély­­egyenlőségéért harcolni akaró szerveződésnek. —Milyen ma a női szerep ha­zánkban? — A változások mindig hát­rányosan érintik a nőket. Ami­kor bekerültünk a munka világá­ba, nagy árat fizettünk az anyai szerepben. Bár ez is része volt annak a szocializálódásnak, mely kialakította azt a mai ma­gyar női modellt, amelyhez a jö­vő század elejére lassan elérünk. A mai nők nem könnyű helyze­tét súlyosbítja az, hogy az élet­­körülményei rendkívül megvál­toztak és ebben a helyzetben na­gyon sok információra, támasz­ra, ismeretre volna szükségük, ahhoz hogy haladni tudjanak magukkal a változásokkal. Szembe kell nézni a munkanél­küliséggel. A gyönyörű anyai szerep ma csak ígéret, anyagi háttere nincs meg. Ha elveszti egy nő az állását, új munkahe­lyet nem tud találni. Lehet ennek oka éppen a kora, férjezett vagy leány volta. Az idő is azt igazol­ta, szükség van a nők érdekeit vállaló, értő szervezetekre, akik felhívják a társadalom figyel­mét arra, hogy az ország lakos­ságának több mint fele eleve hátrányos helyzetben él. —Létezhet ma női lobby? — Azt nem hihetjük, hogy a parlament 11 százalékos női aránya képes lenne erre. Ezért hoztuk létre a Női Akadémiát, hogy közéletre tanítsuk az erre a szerepre vállalkozókat, hogy felkészítve őket, egyenragú partnerek lehessenek a parla­menti jelöltek között. Nehéz egy hölgynek — akit szeretek, akit becsülök és felkészültnek tartok — azt javasolni, alakítsa át ma­gát azért, hogy a mai parlamneti környezetben elfogadják. Én azt gondolom, a környezetet kell változtatni, azért, hogy vágyód­janak oda a nők. Mert a pénzzel, információval, tudással járó vál­tozás a hatalom kezében van. Ott, ahol a törvények születnek, ahol a rólunk szóló határozatok készülnek. Remélhető, hogy majdan úgy fognak alakulni a választási listák, hogy egy férfi, egy nő... Finnországban ez már a bevett szokás. — Hamarosan választásokra készülünk. Van-e a Nőszövet­ségnek valamiféle recepetje er­re nézve? — A nőknek a nagy túlélési készségére lehet számítani. Kí­vánságlistát, azt, hogy mit vár el, bármely szervezet önmaga is összeállíthat, mi azt kérjük, hogy egy 5 percre kerüljenek a nők reflektorfénybe. A változá­soknak mindenképpen közér­zetjavító intézkedéseknek kell lenniük, de klucsszó a párbe­széd. Az ország fele várja ezt a megszólítást mindazoktól, akik az ország közéletében most sze­repet játszanak. A nők el akarják mondani véleményüket, hallat­ni akarják észrevételeiket, kriti­kájukat a meglévő bajok orvos­lásáról, és azt is szeretnék tudni, miért keletkeznek folyton újak. A mai nőtársadalom nagyon tü­relmetlen, és érzéketlen a köz­életi gyakorlat iránt. Egyre ke­vésbé hiszi el, hogy a saját belső igényeink, a lakosság érdekei­nek érvényre juttatása helyett szükséges a más igényeknek és szokásoknak mindenáron való megfelelés. Nem hiszi el, hogy ennek kell uralnia és vezérelnie a politikai tetteket és a gazdasá­gi lépéseket. — A női választók várják a megszólítást? —Igen, elvárják, hogy a poli­tikai pályára igyekvők kérjék a véleményüket. És azt, hogy kel­lő ismerettel felvértezve, a javí­tani akarás szándékával tegyék ezt. Nélkülözhetetlennek tartják ma a nők, hogy az ígéretek mel­lett konkrét, garantált pénzügyi lehetőségek sorakozzanak fel, hogy ne lógjanak a levegőben be nem váltott ígéretek. Igénylik és kérik, hogy megfontolt hazai ér­dekek mentén kidolgozott, ér­vekkel és tényekkel alátámasz­tott programokra hívják meg őket olyan jelöltek, akik első­sorban a köz érdekeit tartják szem előtt és képesek azt egyéni érvényesülésük elé helyezni. — Már többször bebizonyo­sodott, hogy döntő a nők szava­zata. — Valóban, és bízzunk ab­ban, hogy a világ egyenlő esé­lyekkel, félelem nélkül lakható, élvezhető lesz nők és férfiak ré­szére egyaránt. — na —

Next