Zalai Hírlap, 1998. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
1998-01-03 / 2. szám
6 ZALAI HÍRLAP Babits Mihály: Jónás imája Hozzám már hűtlen lettek a szavak, vagy én lettem, mint túláradt patak oly tétova céltalan parttalan s úgy hordom régi sok hiú szavam mint a tévelygő ár az elszakadt sövényt jelző karókat gátakat. Óh bár adna a Gazda patakom sodrának medret, biztos útakon vinni tenger felé, bár verseim csücskére Tőle volna szabva rím előre kész, s mely itt áll polcomon, szent Bibliája lenne verstanom, hogy ki mint Jónás, rest szolgálja, hajdan bujkálva, később mint Jónás a Halban leszálltam a kánoknak eleven süket és forró sötétjébe, nem három napra, de három hóra, három évre vagy évszázadra, megtaláljam, mielőtt egy még vakabb és örök Cethal szájában végkép eltűnők, a régi hangot, s szavaim hibátlan hadsorba állván, mint Ő súgja, bátran szólhassak s mint rossz gégémből telik és ne fáradjak bele esteiig vagy mig az égi és ninivei hatalmak engedik hogy beszéljek s meg ne haljak. Szekeres Kovács Béla: Szívem Szívem virág engedd, hogy kivirágozhassék Sziromba, oltott mélyillatú vágy Szívem virág Tüske arca karca kezemen ki nem nyílt virág elmaradt ölelés helyett Szívem Karáth Anita: Nem vártad? Letérdepelt tél-úrfi tavasz-leány virágos öle elé és fejét meghajtván... ...torkaszakadtából üvölteni kezdett. Végül március tizenötödikén elkezdett esni a hó. Czene Csaba: Epilógus „Csak játszani jöttünk” s tényleg jól mulattunk? Mindent eljátszottunk, amit csak akartunk? Eljátszottunk mindent sok rossz szerepet Velünk történtették a megtörténteket. A forgatókönyv kész volt nem mi írtuk meg. Az utolsó felvonásban vár még egy szerep... Szeles József: Fázom beteg vagyok — istentelenül beteg szívemből dübörögnek alá jéghegyek fázom — lehet kint mínusz vagy akár plusz huszonhárom — de én akkor is fázom s nem melegít fehér versíró kabátom HÉTVÉGE Petőfi-képünk Mennyire szól hozzánk a 175 esztendeje született költő? Nem is csak irodalmi, hanem általános művelődéstörténeti közhely, hogy Petőfi Sándor költeményei már életében kezdtek elterjedni még az írástudatlan emberek körében is, az utókorban pedig költeményeinek valamilyen kiadása rendszerint még a legszegényebb falusi stortákon is megtalálható volt. Írók, híres emberek sora vallott arról, még a közelmúltban is, hogy az őt szárnyra bocsátó falusi környezetben a Biblia és a kalendárium mellett csak egy Petőfi-kötet volt. A könyv. S bizony azok a szülői házak, amelyek csak ennyit tudtak adni, már nem is adtak keveset. Én magam könyvek között nőttem fel, nagyvárosi és értelmiségi környezetben, mégha sivatagos években is. Olvasó gyerek voltam, az iskolai tananyagon túl is kezdtem megismerni lírai műveket is, mégis az első költő, aki annyira megkapott, hogy úgy éreztem, életem kihagyhatatlan részévé vált, nekem is Petőfi Sándor volt. Jellemző emlékem van erről. 1956 őszén első gimnazista voltam, s novemberben engem is elkapott a láz, disszidálni kellene. Csomagként elegendőnek véltem egy kisebb aktatáskát. De úgy gondoltam, nem hagyhatom el ezt az országot könyv nélkül. Hely nincs sok, de egyetlen könyvet azért csak magammal vihetek. Saját példányom nem volt még, elmentem hát a boltba, s megvettem Petőfi összes költeményeit tizenvalahány forintért. Végül jobb belátásra tértem, s maradtam, de a kötet így is gyakori olvasmányommá vált. Volt ebben inspiráló szerepe nyilvánvalóan annak is, hogy 1848 tavasza és 1956 ősze egymásra mintázódott a forradalmi reménnyel és a gyalázatos leverettetéssel is. Petőfi Sándor akkor rendkívül időszerű költőnek bizonyult. Ezt olvasva például: „Ha nem születtem volna is magyarnak, / E néphez állanék ezennel én, / Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb / Minden népek közt a föld kerekén." (Élet vagy halál!) Vagy a költő legutolsó versét olvasva még inkáb átérezhettük, hogy Szörnyű idő... van: „Egy szálig elveszünk-e mi? / Vagy fog maradni valaki, / Leírni e / Vad Fekete / Időket a világnak?” Azt is újólag átélhettük, hogy Európa csendes, újra csendes... Már 1956 is nagyon régen volt. Akkor Petőfi nemzedékének déd- és ükunokái éltek, s a maguk költő képéről tettek bizonyságot. Manapság az ükunokák unokái a fiatal, új olvasók. S ha 1989 táján rövid időre mintha ismét föltámadt volna a költő szellemisége, hazánk ma „újra csendes”. Mintha a meghatározó többség egy végképp lezárult múlt részének tekintené az egész XIX. századot, sőt e jelen század nagyobbik felét is. A posztmodern híveinek korszakolása szerint Petőfi Sándor még csak modernnek se nevezhető, legfeljebb előfutára a modernitás korának. Petőfi hitt a legnemesebb szándékú demokrácia elvében, annak megvalósíthatóságában. A következetesen posztmodern szemléletűek megmosolyogják az ilyenfajta hiteket. Számukra Petőfi túlságosan átlátszó, egyértelmű, egyhitű ember és művész, s mivel elsősorban ezt lehet kiolvasni belőle, nem is igazán szólhat a mai kor emberéhez. Több estét töltöttem mostanában Petőfi Sándor társaságában. Változatlanul megtisztelve éreztem magam. Verseit, prózáját, leveleit olvasgatva persze megcsapott az ismerősség szele is, az én újraolvasásomnak azonban nem az egyébként szintén nemes és szükséges emlékidézés volt az elsődleges célja. Azt próbáltam — amennyire lehetséges ez, egyszerű olvasóként — kideríteni, hogy menynyire korszerű, mennyire szól hozzánk ma a 175 éve született alkotó? S én bizony úgy éreztem, hogy Petőfi Sándor még ma sem az a klasszikus, akit le kellene porolni. Friss, eleven, örökké fiatal. Ha személyes emléket idéz bennem, s remélem másokban is, akkor az a magunk ifjúságára utal. Az örök ifjúság szimbóluma ő, s korántsem csak a forradalmiságára gondolok eközben. Szokták mondani, hogy az ő költészete és személyisége „túlságosan” egészséges, azóta sokkal összetettebb az élet. Ha a teljes életművet tanulmányozzuk, hamar beláthatjuk, hogy ő is átélte korának csaknem minden ellentmondását, a személyiség összetettségét. Ami 26 éves és hét hónapos korig lehetséges, azt ő megtapasztalta. Ne játsszunk el a gondolattal, mi lett volna, ha hosszú élet adatik meg számára, hogy lehetett volna-e Baudelaire újításainak is vetélytársa, életében is világhírű költő. Hiszen teljesítménye így is a lehető legnagyobb. Ha szólnak az újévi harangok, érte s általa értünk is szólnak. Miként az emléke előtt tisztelgő Nagy László kifejezte: „hát nem szebb az újjászületés / hó alatti kárhozatunknál? ! / lélekzem a télben fohászkodom ! föltámadt piros csizma csak zaklass / te irgalmatlan édes te fényes! csikorogd széjjel a szívünk havát!" Vasy Géza 1998. január 3., SZOMBAT A grafikus jubileumi tárlatai Kass János az európai rangú grafikusművész karácsony másnapján ünnepelte 70. születésnapját. Ebből az alkalomból egyszerre több helyen és műfajban nyílt kiállítása. A Bélyegmúzeumban grafikáit, bélyegterveit mutatják be. A Budapest Galéria életmű tárlattal tiszteleg a művész előtt. „A képíró” — ahogyan Határ Győző szép versében Kass Jánost nevezte — Budán él, de sok szállal kötődik Szegedhez. 1897-ben nagyapja építtette, majd üzemeltette a legendássá vált Kass Szállót, amely nem csupán idegenforgalmi, vendéglátóipari egység volt, hanem a régió szellemi, művészeti életének meghatározó centruma. Kass Jánost a világgazdasági depresszió kisgyermekként szakította el a Tisza-parti várostól, ahová csak évtizedekkel később talált vissza. 1985- ben nyílt meg önálló galériája Szegeden, ahol most rendhagyó kiállítást rendez. Nagy Alberttel, a Móra Ferenc Múzeum éremtárának kutatójával különleges formában a szegedi bankvilág rekvizitumait tárják a közönség elé, valamint kiállítják a Komár János közgazdász szakkönyvéhez készített Kassillusztrációkat. Kass művészete nem helyi értékű, Cambridge-ben, a Fitzwilliam Múzeumban—ahol külön kabinetben mutatják Dürer és Rembrandt képeit — nyolcvan lapját állították ki. A Shakespearedrámák ihletésére készült teljes grafikai sorozata a Stratfordi Királyi Shakespeare Társulat Múzeumában tekinthető meg. Láthatók munkái különböző magángyűjteményekben szerte a világon. Bélyegei a Földbolygó minden tájára elvitték virtuóz technikai tudásról és áradó fantáziáról állkodó művészetét. —Milyen indíttatást jelentett a Kass családból indulni? — A millennium táján egy olyan szegedi polgárcsalád, mint a mienk, európai műveltséget és kitekintést igyekezett adni a gyermekeinek. Nagyapám a három gyerekét Svájcban franciára és németre taníttatta, apámat pedig Oxfordba küldte. Nemrégiben jártam Párizsban egy svájci szállodásdinasztiánál, a Ritz-családnál. A Ritz Hotel ugyanúgy 100 éves az idén, mint a szegedi Kass. Náluk minden, a kilincsek, a függönytartók, az egész stílus ugyanolyan maradt, mint amilyen akkor volt. Ezzel szemben nézzük meg a szegedi Kass Szállót! Tipikus példája annak, hogyan néz ki a magyar polgárság: kirabolva, kifosztva. Kívülről ugyan bemázolva, de belül kong az ürességtől. — Képei meghatározó irodalmi kapcsolatokról árulkodnak... — Jól emlékszem gyermekkoromból a mennyezetig zsúfolt polcokra Móra Ferenc dolgozószobájában, az örökké égő szivarjaira. Elvitt magával, megmutatta az általa feltárt avar temetőt. Móricz Zsigmond mindig tréfálkozott, én pedig féltem csutak bajuszától. Később, amikor már Budán, a Logodi utcában laktunk, a szomszédunk volt Kosztolányi Dezső. A közeli Ostrom utcában Márai, az Attila úton pedig Babits. Az elemi iskolában Móra Ferenc unokaöccse tanított, a Werbőczy gimnáziumban pedig Kosztolányi Gusztáv, a költő rokona vett kezelésbe: mentorom volt, rajztanárom, tőle kaptam a legtöbbet. Szivacsként szívtam fel mindent, verset, prózát, Dürert, Leonárdót. Ő adta kezembe Aprilyt, Illyést, a Puszták népe kötetét. — A Bélyegmúzeumban látható kiállítása kapcsán is kérdezem, mit gondol: az e-mail, az Internet korában van-e még jövője ennek a különleges grafikai alkalmazási területnek? — A Gutenberg-galaxist is el akarják temetni, de nem fog sikerülni. 1973-ban, a magyar könyvnyomtatás ötszázadik évfordulóján kértek fel először bélyegtervezésre. Ez indította el kapcsolatomat a postával. Bélyeget tervezni izgalmas feladat, mert ez az a műfaj, amivel naponta kapcsolatba kerülnek az emberek. Engem is sokan keresnek meg levélben, és a legnagyobb öröm a saját bélyegemmel ellátott borítékban elküldeni a választ. A Magyar Posta Rt. új vezetésével most éppen egy olyan programon dolgozunk, amely visszaadja a magyar bélyeg rangját. Hollósi Zsolt Egy jellegzetes Kass-grafika. Kass János grafikusművész.