Zalai Hírlap, 1998. február (54. évfolyam, 27-49. szám)
1998-02-14 / 38. szám
1998. február 14., SZOMBAT HITVILÁG Kovász a tésztában Visszatérés az ősegyház értékeihez A lourdesi jelenés bizonysága 1999. április 16-án lesz száz esztendeje, hogy Neverben meghalt Soubirous Bernadette. Halálos ágyán mondott szavai: „Az lesz a legjobb, amit a lehető legegyszerűbben írnak meg. Azzal, hogy virágosakká akarják tenni a dolgokat, kiforgatják azokat természetes voltukból.” Bernadette tiszta, egyszerű és puritán evangéliumi szentséget élt meg, mindennap magasabb fokra emelkedve. A szegény és következő szentet csodáljuk benne: „akiben csodás harmóniában működik együtt a természet és kegyelem.” Nekünk való szent, korunknak adott szent. Üzenetközlő tanú, aki arra szólít, hogy éljük át a reménység misztériumát úgy ahogy ő tette. Századik évfordulója következik annak a napnak, melyen szent Bernadette belépett a Mennyek boldogságába, melyet a Szeplőtelen Szűz neki megígért: „Én téged boldoggá teszlek, de nem ezen a világon.” Franciaország déli részén a pireneusi hegylánc lábánál fekszik Lourdes városka. Nem jelentős hely. S mégis vágyakozással tekint feléje az egész világ. Négy évvel a szeplőtelen fogantatás dogmájának kihirdetése után 1858-ban történt. Itt jelent meg február 11-én a massabielle-i barlangban a Boldogságos -Szűz Mária egy szegény lourdesi molnármester 14 éves leánykájának. Egy verőfényes téli napon rőzseszedés közben egy gyönyörű női alakot vett észre, aki hófehér ruhát viselt és derekát égszínkék öv szorította át, fejét fehér fátyol borította. Imára kulcsolt kezében rózsafüzért tartott, melynek fehér szemeit aranyzsinór fűzte egymáshoz. Őt is imádságra intette. Megtanította a keresztvetés helyes módjára. Barátságos szeretettel nézett rá, a rózsafüzér imádkozására buzdította. Majd a következő jelenésekben bűnbánatra és bűnösökért való imádságra szólította fel a gyerekeket. Vigye meg a papságnak az ő kívánságát, hogy e helyen templom emeltessék az ő tiszteletére és sokan zarándokoljanak a kegyhelyre. A barlang fölött a gyönyörű háromhajós márványtemplom felépült. Február 24-én a jelenés parancsára Bernadette meghatározott helyen körmével ásni kezdett, s a jelzett helyen forrás fakadt. A mai napig folyó Lourdesi forrás tekintélyes forrássá duzzadt, naponként 122 ezer liter vizet ad, amely körül a legtöbb gyógyulás történik. A betegek évente 100 ezer fürdőt vesznek. A március 25-i látomás alkalmával a plébános megbízásából Bernadette egyenesen a nevét tudakolta. A Szent Szűz szelíden rámosolygott, kezét az ég felé tárta és átszellemült tekintettel így válaszolt: „Én vagyok a Szeplőtelen fogantatás." A csodák nagy része a forrás körül, más része a barlangnál, jelentős része a templom előtti nagy téren történik, ahol a betegeket hordozó ágyakon kifektetik, az áldásra várva. Hívő és hitetlen tudósokból, teológusokból, természettudósokból összeállított bizottság évekig tartó beható vizsgálat után arra az eredményre jutott, hogy a lourdesi gyógyulások sok-sok gyógyulása természetes úton nem magyarázható meg. Lourdes látogatottság tekintetében túlszárnyalta az összes kegyhelyeket. Igazi jelentőségét mégsem a csodálatos testi gyógyulásokban kell keresnünk, hanem a lelkekre gyakorolt óriási hatásukban. Mindjárt az első jelenések után számos feltűnő megtérés történt. Azóta a testi meggyógyultak száma ezrekben és ezrekben fejezhető ki, a lelkileg meggyógyultaké pedig milliókban. A lourdesi jelenés Isten leereszkedő kegyessségének és a Boldogságos Szűz anyai szeretetének kiáltó nagy bizonyossága a mi korunk számára. Dr. Huszár Imre P. Jeromos Szent Bernadette A háromhajós márványtemplom. „Állj meg életed rohanásában egy csöppet és ajándékozd meg magad egy kis idővel, hogy megnézhesd milyen a kapcsolatod Istennel, embertársaiddal, önmagaddal! Gondolkodj el mit vársz magadtól és környezetedtől?” — szól az egyház felhívása (kérése) a római katolikusokhoz. —A keresztény önismeret— hisz végül erről van szó — élesen elválasztható a más valláson élő emberétől, vagy a nem hívő önvizsgálódásától? — kérdezzük dr. Szabó Gyula plébánostól. — Érdekes kérdés, mert az önismeret inkább az erkölcsiségtől elválaszthatatlan — válaszol az atya. — Az viszont vitathatatlan, az Isten nélkül élő ember csak a természetes módszereket fogadja el. Ugyanakkor egy hívő lélek — elfogadva más törvényszerűségeket is — számára a Szentírás Isten hozzá szóló üzenete, igazságokat közöl, így azt ő beépíti világnézetébe. Az igazi választóvonal—az önismeret kérdésében is—talán az, hogy míg a természeti vallások keresik az Istent, a keresztény vallásban ez épp fordítottja. Isten keresi az embert. A keresztény önismeretben a döntő, hogy a természetes princípiumok mellett az isteni kinyilatkoztatást is alkalmazzuk magunkra. Kár lenne elhallgatni, bizony az alapos önvizsgálat „megrokkant” napjainkban. — Miben tükröződik ez? — A bűntudat kiesése érzékelhető talán legjobban. Alapos önvizsgálat, önismeret nélkül bűntudata sincs az embernek. — Az önvizsgálódáshoz idő kell, legtöbbünk (néha joggal) ennek hiányát emlegeti. S hát érdekes tán az is, hogy az önvizsgálat, meditáció a keleti vallásokban erősen jelen van. — így igaz, de most hadd utaljak az ősegyházra, annak történetére. A Római Birodalom bukásakor három kultúrközpontra oszlott az egyház. Edeszsza a keleti ember befelé fordulásának, a meditációnak; Konstantinápoly az út, az igazságok feltárásának, keresésének, a teológiának; Róma pedig a jognak lett centruma. A kereszténység igazi szintézise ennek hármasa lenne. Talán nem véletlen, hogy manapság a szerzetesek közül a Nyugat-Európában élők fordulnak a legtöbben — Kelet felé. Hogy az ottani meditatív módszerek keresésével-alkalmazásával, a keresztény igazságok megismerésében mélyebbre tudjanak hatolni. — Akkor ma, amikor az egyház nagyobb hangsúlyt helyez az önismeretre, tulajdonképpen visszatér a gyökerekhez? Edesszához, Konstantinápolyhoz, Rómához? —Igen, kétségkívül van ilyen törekvés. Még azt azért megemlíteném — ha már régmúlt időkről beszélünk—, a görög filozófusok az önismeret „megszerzését” szintén primátusként kezelték. No, de visszatérve a XX. századba. Ahhoz, hogy az ember az önismerettel bírjon, fogékonynak kell lennie az isteni parancsok iránt, így nyeri el az alázatosságot, s tudatában lesz — többek között —, hogy nem helyezheti magát más emberfölé. — A keresztény ember önismerete tehát... — Egy mindent átjáró folyamat, ami felszabadítja a lelket. Könnyebbé, mint kovász a tésztát. Ezért kell időt adnunk—így van ez egyébként más ismeretek elsajátításánál is—a lelkiismeret vizsgálatához. A keresztény ember számára így kínálkozik a legjobb módszer az önismeret elsajátítására. — Kell azért ehhez némi kurázsi. — Egyensúlyt kell tartani, hisz képtelenség úgy élni, hogy mindig csak a nehezet válaszszuk. Az embert meg kell hagyni egészséges természetében, de ami rossz, azt nyesegetni kell. A. L. „Folyamat, ami felszabadít.” (Pezzetta Umberto felvétele) ZALAI HÍRLAP . „Nem a bűnöst kell elítélni”Sokéves kihagyás után oktatható az egyházjog Sem a prostituált, sem a szolgáltatást igénybe vevő, sem pedig a futtató fölött nem mondunk ítéletet, mert nem ez a feladatunk — mondta Bíró László püspök, a Jövőnk védelmében, avagy prostitúció, emberi méltóság, egészséges társadalom címmel rendezett sajtóbeszélgetésen. A katolikus gondolkodás Jézus szavát követve vallja, hogy nem a bűnöst kell elítélni, hanem magát a bűnt — hangoztatta a püspök. Bíró László hangsúlyozta: segítséget akarnak nyújtani mindazoknak, akik zsákutcába kerültek. Nem feltétlenül az előkészületben lévő törvény megvitatása a legfontosabb. Erkölcsi elvek nélkül egyetlen törvény sem hatékony; ha a törvények alkotói nem ezt tartják szem előtt, akkor legalizálják ezt az állapotot, és nem viasszaszorítják azt. (MTI) Aki önként jön, s akit küldenek ide Valláslélektan a pszichiátriai intézetben a segítségre szoruló betegek gyógyítására A „Valláslélektan” tábla néhány éve új osztályt jelez a „Lipóton”, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben. —Mi is ez a rendhagyónak, a világon egyedülállónak számító osztály, melyhez hasonló nincs sem Európában, sem másutt?— A kérdést dr. Süle Ferenc osztályvezető főorvosnak tettük fel. — Valóban új, hat éve működő osztályról van szó. Korábban, az elmúlt évtizedekben a valláslélektan nem volt, nem lehetett téma ott, ahol a vallást a népek ópiumának tartották, egyértelműen káros jelenségnek könyvelték el. Ilyen körülmények között a vallásos emberek szükség szerinti lelki megsegítése szóba sem kerülhetett. Amit régen a köznyelvben csak vallási hóbortként emlegettek, azt ma, ezen az osztályon betegségként kezelik? — Igen nehéz határvonalakat húzni a normális vallásosság és a túlzott, már beteges vallási megnyilvánulások között. A vallást mi igen tágan értelmezzük, vagyis nem csupán a történelmi vallások körét értjük ide, hanem a különféle vallási csoportokat, a gombamódra gyarapodó új vallási mozgalmakat is. — És kit tartanak betegnek? — Több betegcsoportot különböztetünk meg. Vannak olyan lelkileg labilis emberek, akik az átlagosnál jobban vonzódnak valamely valláshoz vagy vallási csoporthoz. Valami miatt menekülnek, támaszt keresnek, és az esetek nagy részében az ott kapott támasz elegendő is számukra. Ha azonban a lelki krízis olyan mértékű, hogy a lelki zavart nem oldja, esetleg fel sem ismeri időben az adott vallási közösség, akkor a beteg hozzánk kerül. Sajnos, az esetek többségében már túl későn, mert sok vallási csoport túl sokáig tolerálja, vallási kérdésnek véli csupán a pszichés zavart. Azután vannak úgynevezett eklesiogén patológiás eseteink, mikor egy adott gyülekezetben eltorzul a vallási élet — gyakorta éppen a lelkész torz személyisége révén —, és ez hat a hívekre is negatívan és természetesen a vallásos, komolyan hívő ember is megbetegedhet nemcsak testi, hanem lelki betegségekben is. Vannak példák, mikor vallási csoportok, az ún. destruktív szekták, belső sugallatra, tömegesen öngyilkosságot követnek el, vagy sátáni parancsra gyilkolnak, kényszerképzetek, látomások hatására kárt tesznek önmagukban és másokban. E jelenségeket komolyan kellene venni, és szakemberek bevonásával időben kezelni a lelkileg ilyen mértékben deformált betegeket. —Miként is kerülnek ide a betegek, és hogyan gyógyítják őket? — Van, aki önként jön, felismerve, hogy valami baj van vele, valami felborult lelki egyensúlyában, másokat a család hoz, vagy éppen annak a vallási csoportnak a lelkésze, ahova az illető tartozik. Osztályunk forgalma nagy, és sok az ambuláns beteg is. A terápiának sokféle módja van a modern orvostudomány és pszichiátria mai ismeretei szerint. Mi itt egyéni, illetőleg kis- és nagycsoportos pszichoterápiás kezeléseket, foglalkozásokat tartunk, leginkább a jungi lélektan alkalmazása alapján. Egyre több szakember érdeklődik e téma iránt, célunk végül is az, hogy a labilis, beteg lelkű, pszichésen sérült embertársainkat mielőbb visszavezessük az egészségesek társadalmába. Leopold Györgyi A közelmúltban egyházjogi konferenciát szervezett Debrecenben a Magyar Jogász Szövetség. Ezt megelőzően több mint fél évszázada nem volt ilyen áttekintés. Nem véletlenül, mert az egyházak szerepét csökkentő (párt) állami politika igyekezett teljesen kiirtani még az emlékét is annak az időnek, amikor az egyházjog önálló diszciplína volt a jogtudományban. Az egyház és az állam szétválása előtt az egyházjog nem különült el a jogrendszer többi területeitől. Amikor azonban ez a szétválás megtörtént, ez a diszciplína önállóvá vált. Az egyházak mindegyike saját jogrendszerében szabályozta az adott felekezethez tartozók jogait és kötelességeit, az oda tartozók belső viszonyaira vonatkozó szabályokat. Ezek a jogok és kötelezettségek kiterjedtek az adott egyház hitelveire, belső életére, szervezetére, egyházi és világi tisztségviselőire, azok választási szabályaira, az egyházi bíróságokra, azok eljárási rendjére, s más területekre is. 1945 után — mint oly sok minden abban az időben — az egyházi jog háttérbe szorult. Kizárólag a hittudományi egyetemeken oktatták, a jogtudományi karokon viszont szigorúan tilalmazva volt. De maga az egyházjog is halott szabályok gyűjteményévé vált, legföljebb az egyház intézményeinek önmeghatározására szolgált, ugyanis a totális állam saját eszközeivel beavatkozott az egyház mindennapi életébe, korlátozta a felekezetek tevékenységét, belső életét. Az egyház törvényeit is az állam hagyta jóvá, de e törvények alapján hozott döntéseket is felülbírálhatta. Különösen sok kárt szenvedett az egyházjog azoknál az egyházaknál, amelyeknek vezetői teljesen behódoltak a hatalomnak. A református egyházjog szinte teljesen összeomlott. A jogtudományt is hátráltatta ennek a területnek az elsorvasztása. Jogászok nemzedéke nőtt úgy fel az elmút évtizedekben, hogy nem ismerhette meg az egyházjogot. A nemrég Debrecenben lezajlott konferencia kétféleképpen is érintette a várost. Mint a protestáns egyház történelmi székhelye érintve van abban, hogy a protestáns felekezet egyházjoga nagy kárt szenvedett. Mint olyan város, amely veszteséget szenvedett, mert egyetemének 1945 után egyszerűen elvették jogi karát. Most mind a két hiány megszüntetésére kitűnő alkalom van. Az egyházjog művelése elé semmilyen akadályt nem gördít az állam, s a debreceni egyetemen újra indul a jogi kar. Az egyházjogi konferencia résztvevői és az újra indult jogi karnak ismét otthont adó debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem képviselői megállapodtak abban, hogy a karon egyházjogot is oktatnak. Góz József