Zalai Hírlap, 2000. október (56. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-21 / 248. szám

2 ZALAI HÍRLAP 1956-os forradalom: központi ünnepség Az 1956-os forradalom és szabadságharc 44. év­fordulójának, valamint a köztársaság kikiáltásának 11. évfordulója alkalmá­ból a fővárosban több helyütt ünnepséget ren­deznek. Az állami ünnep­ségsorozat vasárnap dél­után a Műegyetemen kez­dődik, ahol nagygyűléssel tisztelegnek a forradalmi eseményeket elindító egyetemi ifjúság előtt. Az eseményt megtiszteli je­lenlétével Mádl Ferenc köztársasági elnök, ünnepi beszédet az oktatási tárca vezetője, Pokorni Zoltán mond. Szakszervezetek közös nagygyűlése A közös fellépés újabb állomásaként a hat orszá­gos szakszervezeti konfö­deráció november 11-én a budapesti Nemzeti Sport­csarnokban nagygyűlést tart. Erről pénteki tanács­kozásukon döntöttek a konföderációk vezetői. Elbúcsúztatták Búza Attilát Az ócsai temetőben kí­sérték utolsó útjára pénte­ken Búza Attila fideszes országgyűlési képviselőt, a település polgármesterét, aki hétfőn egy közúti bal­esetben vesztette életét. A gyászolók között volt Or­bán Viktor miniszterel­nök. (mti) KRÓNIKA Pert nyert a Herzog-örökös Első fokon pert nyert a magyar állammal és két magyar múzeummal szemben Martha Nieren­berg, aki Herzog Mór Lipót leszármazottjaként az egykor nagyapja tulajdonát képező műtár­gyak visszaszerzéséért az elmúlt év októberében indított polgári peres eljárást a Fővárosi Bírósá­gon. A határozat alapján a per tárgyát képező milliárdos értéket jelentő 12 kép közül 10 képet kap vissza az örökös. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság még nem döntött arról, megfellebbezi-e az ítéletet. A képen: a per tárgyát képező El Greco-képek Fotó: mti Nőhet a magyar húsexport (Folytatás az 1. oldalról.) Arra kértük a szakértőket, hogy keressenek elfogadható megoldást - mondta Isarescu. A román miniszterelnök a szabad­kereskedelem melletti elkötele­zettségét hangsúlyozva leszö­gezte: „Szó lehet a Magyaror­szágról importált hús vámjának csökkentéséről, mivel ez Ro­mánia érdeke is”. Isarescu el­mondta, hogy az első dolog, amiről a magyar miniszterel­nökkel beszéltek, az volt: a poli­tikusoknak mind több kis, a polgárok érdekeit valóban szol­gáló konkrét dolgot kell ten­niük. Orbán Viktor magyar kor­mányfő hangsúlyozta: - Ez a határátkelő az itt élő emberek­nek, magyaroknak, románok­nak és szerbeknek, nemzetiségi hovatartozás nélkül egyaránt nagyon fontos. Orbán közölte: tájékoztatta Isarescut arról, hogy - a román kormányfő korábbi kérésének eleget téve - méltó sírkertet alakítottak ki a világháborúkban Magyarorszá­gon elesett román katonáknak Budapesten, a rákoskeresztúri köztemetőben. Reményét fejezte ki, hogy a román fél is hasonló gesztust tesz a magya­roknak, ugyanis, mint mondta, magyar katonák is nyugszanak méltatlan körülmények között Romániában. A kormány csak apró változtatásokat enged a költségvetésen Orbán Viktor elismerte, hogy az egészségügynek 2-3-szoros támogatásra lenne szüksége Budapest (mti)­ Nincs ok érdemben változtatni a költségvetési előterjesz­tésen, s az esetleges módosítások között nem lesznek olyanok, amelyek befolyásolnák a kormány eltervezett gazdaságpolitikai irányvonalát - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az Országgyűlés vitanapján. Emlékeztetett arra, hogy a költségvetés előterjesztésekor a kormány a tartós és gyors gaz­dasági növekedést, a magasabb bérszínvonal elérését, valamint a gyerekes családok helyzeté­nek javítását tűzte ki célul. A miniszterelnök hangsú­lyozta: a kormány azért készül arra, hogy a kisfogyasztók szá­mára megállapított gázárat hosszú távon az­ infláció mérté­kén tartsa, mert a gázár Magyar­­országon ma nemcsak gazda­sági, de még inkább szociális és társadalmi kérdés. A nyugdíjaknak a tervezett­nél nagyobb mértékű emelésé­vel kapcsolatban a miniszterel­nök felvetette: át kell tekinteni a nyugdíjreform esetleges felül­vizsgálatát. A gyermekes családok hely­zetével kapcsolatban Orbán Viktor kifejtette, hogy a követ­kező két esztendőben tovább nőnek a családi adókedvezmé-Kovács Kálmán szabad de­mokrata képviselő az üléste­remben a költségvetési vita pénteki napján­Fotó: mű­ nyék, s a kormány szeretné a családi pótlék kiegészítését is, a szociális rászorultság ará­nyában, helyi önkormányzati elbírálásban. Elismerte a miniszterelnök, hogy az egészségügynek 2-3- szoros támogatásra lenne szük­sége. Szép teljesítménynek ne­vezte, hogy a 6 százalékos gaz­dasági növekedés két év alatt 140 milliárd forinttal nagyobb összeget biztosít a szférának az eddiginél. Kiemelte azt is, hogy 2001 -ben a duplájára, mintegy 4 milliárd forintra nő az önkor­mányzati szociális bérlakások építésére fordítható összeg, s a kormány a tudomány fejleszté­sére is jelentős összegeket költ. A bátrak előtt tisztelegtek Az 1956-os forradalom és szabadságharc 44. és a Magyar Köz­társaság kikiáltásának 11. évfordulója alkalmából ünnepséget rendeztek a Belügyminisztériumban az 56-os forradalom során bátor helytállást tanúsítók részére. A képen: Vészi János (bal­ról) és Obersovszky Gyula, az 1956-ban megjelent Igazság című lap újságírói Fotó: mti A nemzeti bank dicsérete (Folytatás az 1. oldalról.) James McCormack, a Fitch illetékes igazgatója a cég által rendezett pénteki londoni szak­­konferencián azt mondta: Kelet- Európa határozottan kedvező szuverén besorolási fejlemé­nyeken megy keresztül. Az idén pozitív kilátást kapott a magyar, a bolgár és a horvát országosz­tályzat, Észtország és Oroszor­szág besorolása pedig javult — idézte a szakértőt a Dow Jones. A szakértő dicsérte Magyar­­ország „elismerésre méltó ter­melékenységi javulását”, s azt mondta, hogy a Magyar Nem­zeti Bank „csodálatra méltó munkát végzett” az infláció és a termelékenység kiegyensúlyo­zásában. 2000. október 21., SZOMBAT Vallott bin Laden embere USA (mti)­ Pénteken az ille­tékes manhattani szövetségi bíróság előtt bűnösnek val­lotta magát az egyiptomi származású Ali Mohamed, az Egyesült Államok hadse­regének volt őrmestere. Elismerte, hogy Oszama bin Laden vezetésével részt vett ab­ban a terrorista összeesküvés­ben, amely az 1998-as nyári af­rikai nagykövetség-robbantáso­kat eredményezte. Az Egyesült Államok Nairobiban, illetve Dar es Salaamban működő nagykövetsége ellen egy idő­ben elkövetett robbantásos me­rénylet több mint 220 ember ha­lálát okozta. Az amerikai ha­tóságok régóta a szaúdi szárma­zású, jelenleg Afganisztánban bujkáló Oszama bin Ladent te­kintik a cselekmény értelmi szerzőjének. Eddig 17 embert helyeztek vád alá a terrorak­cióban való közreműködés gya­núja miatt, és közülük Ali Mor­hamed az első, aki elismerte bű­nösségét. EU-gyorssegély Szerbiának Élelmiszer, egészségügyi cikkek, fűtő- és üzemanyag Brüsszel (mti)­­ Hétfőn és kedden Belgrádba és Podgori­­cába látogat Chris Patten, az Európai Bizottság külkapcsola­­tokért felelős tagja, akinek sze­mélyében 1998 óta először érke­zik európai bizottsági tag a jugo­szláv fővárosba - jelentették be pénteken Brüsszelben. Bizott­sági tájékoztatás szerint Patten tárgyalásainak középpontjában az a 200 millió eurós segélycso­mag áll, amelyet az Európai Unió a tél közeledtére tekintettel ajánlott fel Szerbiának, az ottani demokratikus fordulat után. Közel-kelet: újabb áldozatok Náblusz (mti)­ Már hét pa­lesztin vesztette életét pén­teken a Jordán folyó nyugati partvidékén, izraeli katonák­kal vívott lövöldözésben - közölték kórházi források. A hétből öt személy Náblusz­­ban halt meg, egyikük súlyos fejsérüléstől, a többiek esetében nem közöltek ilyen részleteket. Mindannyiuknak volt fegyve­rük, és lesből támadtak izraeli katonákra - írja a Reuters. A másik két halott a korábbi hírek­ben m­ár említett szalfiti 14 éves fiú, illetve Rámalláhban egy 17 éves kődobáló fiatal, akit a fején találtak el. A sarm-es-sejki csúcstalálkozón az izraeliek és a palesztinok abban állapodtak meg, hogy (magyar idő szerint) 16 órától tűzszünet lép érvény­be, de a felek ez időpont után is folytatták az összecsapásokat. Közben a közel-keleti rende­zés lehetőségeiről folytatott esz­mecserét telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Bill Clinton amerikai elnök. A pénteki be­szélgetést Clinton kezdemé­nyezte, további koordinációt ja­vasolva a békeközvetítésben. Az izraeli kormány szünetet tart az izraeli-palesztin békefo­lyamatban, mert a palesztin fél nem teljesítette Sarm-es-Sejk­­ben vállalt kötelezettségeit - közölte tegnap a kormányszó­vivő. Társai hordágyon szállítják el az izraeli katonák által fejbe lőtt 17 éves palesztin Thaer Omar Hasszán holttestét Rámalláhban október 20-án, amikor a fegyverszüneti megállapodás határ­idejéhez közeledve is folytatódnak az összecsapások Fotó: mti Látta a húszmilliót a táskában? (Folytatás az 1. oldalról.) Az osztályvezető ügyész nem kívánt arra a kérdésre válaszol­ni, hogy milyen lépést tesz a nyomozóhivatal azután, ha Szé­kely Zoltán elhagyja a kórházat. Az Országgyűlés október 17- én függesztette fel Székely Zol­tán képviselő mentelmi jogát. A legfőbb ügyész az Ország­­gyűlés elnökéhez intézett átira­tában indítványozta az ország­­gyűlési képviselő mentelmi jo­gának felfüggesztését. Az indít­vány­­szerint Székely har­mincmillió forintot kért Balla Dániel vállalkozótól, a közbe­szerzési eljárások általa törté­nő befolyásolásának elkerülése érdekében. A honatya később húszmillió forintra csökkentet­te a követelt összeget. Balla Dániel ezt követően feljelen­tést tett a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál, és bead­ványához csatolta a Székely Zoltánnal folytatott beszélge­tésekről készült hangfelvéte­leket is. A nyomozóhatóság húszmil­lió forintot adott át Balla Dániel­nek, a bankjegyek sorszámát jegyzőkönyvbe rögzítették. Az érintettek október 12-én, délután kettőkor találkoztak a Gellért Szálloda presszójában. Rövid megbeszélést követően Balla Dániel a gépkocsijához kísérte Székely Zoltánt, aki ott belenézett a vállalkozó által ki­nyitott aktatáskába. - Miután megállapította, hogy abban húsz köteg, kötegenként egy-egy millió forint van, az aktatáskát átvette - áll az indítványban. A nyomozóhatóság ekkor érte tetten, és vette őrizetbe néhány órára a képviselőt. Megfigyelési ügy: jelentés Budapest (mti)­ Áder János, az Országgyűlés elnöke pénte­ken nyilvánosságra hozta a leg­főbb ügyésznek az úgynevezett megfigyelési ügy kapcsán a par­lament felkérésére készített jelentését. Az ügyben folytatott pótnyomozás eredményeként az ügyészség 2000. szeptember 14-én vádat emelt Bédi Csaba volt rendőr századossal szem­ben hivatali visszaélés bűntette és jogosulatlan adatkezelés vét­sége miatt, aki megszerezte Pokorni Zoltán akkori Fidesz­­frakcióvezető személyes ada­tait. A legfőbb ügyészi tájékoz­tatás megállapításai lényegében megfelelnek a T. Ház megfigye­lési bizottságának jelentésében foglaltaknak.

Next