Zalai Hírlap, 2000. december (56. évfolyam, 281-302. szám)
2000-12-01 / 281. szám
KH 1 színes maxormelléklet ■ IIIIIIIIIII ..II .■ 77013305005000281 Megismerkedtünk egy szlovákiai csoporttal, velük rögtön címet is cseréltünk, de a szomszéd megye színjátszóival is jó kapcsolatba kerültünk - meséli a csesztregi színjátszókört vezető Varga Ágnes a 7. oldalon. Átjáróból -zsákutca A házban sok az idős ember, akik rendszerint ezen az átjárón közlekedtek. (5. oldal) Tisztességes munkáért Mintegy 180 ezer ember az államigazgatásban is minimálbéren dolgozik. (6. oldal) Programajánló Készülődés az advent jegyében. (8. oldal) Gondoskodni nehéz A szociális ellátásról és a munkanélküliség kezeléséről Zalaegerszeg (t. s.) A Zala Megyei Munkaügyi Központ egy évvel a munkaügyi és a szociális feladatok tárcafelügyeleti szétválását követően a tapasztalatok összegzésére tegnap szakmai konferenciát szervezett a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. Amíg a szép számban egybegyűltek várták a díszvendéget - a szociális miniszter nyilván a korábbi ordacsehi kettős halált okozó baleset utóhatásaként nem merte használni a kék lámpát -, Borsos József igazgató házigazdaként arról beszélt, hogy most a gazdaságon van a hangsúly, azaz a munkaadók igényeire koncentrálnak, de nem vágják el a szociális háló „köteleit” sem, ezért is ülnek a civil szervezetek képviselői a széksorokban. (Továbbiak hasonló címmel a 3. oldalon.) Harrach Péter miniszter az EU-s jogharmonizációs feladatokat is elemezte előadásában Randevú Zalában Résztvevők a megyei jogú városokból Zalaegerszeg (ZH) Tavaly alakult meg a Megyei Jogú Városok Szövetségének Európai és Integrációs Bizottsága, a grémium tagjai a minap Egerszegen találkoztak. Egyáltalán nem „ laza” civil szerveződésről van szó — mondja a bizottság titkára Hűvös László. - Mi a Megyei Jogú Városok Szövetségének részeként ajánlásokat készítünk. A bizottság elnevezése utal arra, hogy az Európai Uniós csatlakozás felgyorsításában segíteni szeretnénk a huszonkét magyar várost összefogó szervezetnek. Hűvös László „civilben” Szeged város önkormányzatának EU-integrációs tanácsadója, s eddig még csak átutazott a zalai megyeszékhelyen. Most megadatott számára a lehetőség arra, hogy kollégáival egy kicsit több időt töltsön Zalában, megismerkedjen a várossal, a Pannon régióval. (Folytatás a 3. oldalon „Kelet" és „Nyugat” címmel.) Közösségek, karöltve Nyitónap a polgármesterek klubjában Zalaegerszeg (n. á.) A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ szervező szerepet vállalt a megyei polgármesterek klubjának létrehozásában. A nyitófoglalkozásra tegnap került sor. Az előzetes felmérő levelek után a személyes találkozásra negyven polgármester jelezte igényét. A megjelentek azonban ennél kevesebben voltak, ám többen közölték, hogy az időpont éppen más tanácskozások, elfoglaltságok miatt nem megfelelő. Az alakuló összejövetelen részt vevő polgármestereket Borosán Gyula, az MMIK igazgatója köszöntötte. Mint kiemelte, a közösség létrehozásával - melynek végleges névválasztása szintén a résztvevők feladata lesz - segítséget szeretnének nyújtani a települési önkormányzatoknak a gondok, problémák megoldásához, a kapcsolatok tágításához. A klub semmiképpen nem szeretne pártpolitikai színezetben feltűnni, ez azonban nem jelenti azt, hogy helyi politikát, a megyei érdekek megjelenítését sem vállalja fel. Mint mondotta, a klub ötlete az intézmény kulturális szolgáltató tevékenysége során született meg. Hiszen a falvakból eltűntek a népművelők. (Folytatás azonos címmel a 4. oldalon.) Tisztes bért mindenkinek! ■ Marton Györgyi Nagykanizsa - Hihetetlen, de tény: a dél-zalai város kórházában dolgozó 953 alkalmazott közül 496 főnek (52 százalék) nem éri el a fizetése a bruttó 40 ezer forintot Mindez egy olyan egészségügyi intézményben, amelynek anyagi helyzete - igaz, csak egy halvány árnyalattal - jobbnak mondható az országos átlagnál. (A minimálbérrel foglalkozó sorozatunk kanizsai kórházban ké szült riportja a 4-5 oldalon.) A nővérek a CT kezelését tanulják - fizetésük emelkedik, örömük mégsem felhőtlen Mert fő a biztonság Zalaegerszeg (a. s.) Épp tizenegy nappal ezelőtt kapott értesítést a rendőrség arról, hogy a megyeszékhely egyik élelmiszeripari üzeméből lopják az exportra készített pulykamellet. A minőségi árut Szlovéniába küldték volna, ám a vállalat két dolgozója és két biztonsági őr megdézsmálta a szállítmányt. (Minderről bővebben a 4. oldalon.) Irány, ami a BÁRDIRUTÓ 8% kedvezmény is a hirdetés felmutatójának! Ne gátolják szűk pártpolitikai érdekek Budapest (mti) Az államfő, a miniszterelnök és a külügyminiszter is felszólalt azon a politikai vitanapon, amit az európai integráció aktuális kérdéseiről tartott a parlament csütörtökön. Mádl Ferenc arra kérte a politikai pártokat, hogy az uniós csatlakozást ne használják fel szűk belpolitikai érdekek érvényesítésére. - Minden eddiginél közelebb kerültünk az EU-hoz tartozás kérdésének eldöntéséhez — jelezte az államfő, hozzátéve: a nemzeti értékek védelmét a globalizáció káros hatásai ellen az EU jelenti. Utalt arra: Magyarország meg fog felelni az elvárásoknak. (Folytatása a 2. oldalon, Sok még a megoldandó feladat címmel.) Martonyi János külügyminiszter is felszólalt Fotó: mti A MIÉP-es tag kivonult Elégedetlen az olajbizottsági jelentéssel Budapest (mti) Kivonult az olajbizottság utolsó üléséről csütörtökön Lentner Csaba MIÉP-es képviselő. A politikus szerint a bizottság szakértői által készített, átdolgozott -véglegesnek szánt -jelentés egy szöveggyűjtemény, amely nem tárja fel az olajbűnözők, a politikai elit és az igazságszolgáltatás kapcsolatát, pedig ehhez a testületnek minden dokumentum a rendelkezésére állt.Ha ezt a jelentést elfogadjuk, akkor a politika és a mi bizottságunk is tevőlegesen részt vesz az olajügyek elkenésében, és felmenti az ezekkel összefonódó politikai elitet, valamint az olajjal szennyezett igazságszolgáltatást -jelentette ki Lentner Csaba. (Folytatása a 2. oldalon, Az MDF és a Fidesz nem szavazta meg címmel.) Januárban támad leginkább Budapest (mti) Az idén heten haltak meg fertőző agyhártyagyulladásban. Az ÁNTSZ novemberben tíz fertőző agyhártya-gyulladásos megbetegedésről szerzett tudomást, tavaly ugyanebben az időszakban öt esetet regisztráltak - közölte a hivatal járványügyi osztályának szakorvosa csütörtökön. Krisztalkovics Katalin szerint az idén eddig 84 megbetegedésről szereztek tudomást, ami kettővel több, mint tavaly egész évben. 1999-ben novemberig 51 fertőzést regisztrált az ÁNTSZ. A szakorvos jelezte: az említett magas számban közrejátszik az év eleji nagyszámú megbetegedés, és azt is figyelembe kell venni, hogy szezonális betegségről van szó. A korábbi évekre visszatekintve kiderül: a fertőző agyhártyagyulladást okozó meningococcus baktérium januárban idézte elő a legtöbb megbetegedést. (Egyebek Újabb beteg Somogyban címmel a 2. oldalon.)