Zalai Hírlap, 2002. január (58. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-12 / 10. szám
2002. január 12., SZOMBAT Tornyok a város legszebb parkjában A Magyar Olajipari Múzeum számos, új ipartörténeti kinccsel gazdagodott Arany Horváth Zsuzsa ecember ötödikén, a hatvanéves évfordulóra avatták fel a nagykanizsai MAORT-lakótelepnél azt az emlékoszlopot, mellyel a létrehozók előtt tisztelegtek, s szintén Kanizsán mutatták be a páratlan Szent Borbála-gyűjtemény darabjait. A Magyar Olajipari Múzeum azonban, noha látszólag csendes munka zajlik az intézményben, nemcsak ilyen akciókkal hívja fel magára a fi-Az iparág részletes feldolgozására készülnek gyermet. Tóth János igazgatóval többek között arról váltottunk szót, hogy az elmúlt évben milyen új tárgyakkal, dokumentumokkal gazdagodtak, s eközben nyilván a gondok sem maradtak rejtve. — Úgy vélem, a zalaegerszegi háromhektáros szabadtéri kiállítóterünk, ahol nemrég helyeztünk el három nyelvű tájékoztató táblát, egyben a legszebb park a városban. Itt az olajipar korszakainak keresztmetszetét mutatjuk be, úgy, hogy néhány eszközt működés közben is megcsodálhatott az a 30 ezer ember, aki hozzánk látogatott. Különösen büszkék a 100 éves múltra visszatekintő gépekre. Budapestről érkezett például az 1800- as évek végétől a Fegyver és Gázkészülék Gyár vízellátását szolgáló szivattyú, melyet ők restauráltak. Az ásvány- és kőzetkiállítás szintén a büszkeségek közé tartozik. A szakma legelismertebb képviselője, Zsigmondy Vilmos, korábban Lepencén található vízkutatási gyűjteménye is Zalában van már, igaz, még kicsomagolásra vár. A nagylengyeli kitermelés kezdeténél ott lévő, s a múzeum létrehozásában is közreműködő Dedinszky János hagyatéka is ebben az évben került a család jóvoltából a múzeumba. Ezekben a gyűjteményekben sokféle hobbi-kollekció is fellelhető. A múzeum az ipartörténeti jelentőségű iratokat is gyűjti, a mennyiséget érzékelteti, hogy az anyag kétharmada vár feldolgozásra, sőt egy szaklevéltár felállítása sem lenne haszontalan. Magyarországon a műszaki muzeológia még mindig nincs annyira a köztudatban, ahogy azt megérdemelné, ráadásul az alapító vállalatok privatizációja is számos esetben hozta zavarba ezeket a szervezeteket, hiszen az új, külföldi tulajdonosok nem mindig tartják fontosnak a magyar ipar történeti dokumentumainak átörökítését a jövő számára. A hatvanas években alapított szakmúzeumokat manapság a szakterület cégeinek alapítványai működtetik, sokszor jelentős anyagi gondokkal küzdve. A húsznál alig több főt foglalkoztató Olajipari Múzeum 2002-ben 82 milliós költségvetéssel számolhat, s ez a feladataikkal nemigen áll arányban, a tavalyi kényszerű hitelfelvételről már nem is beszélve. A törvényi szabályozások hiányoznak, így a „senkiföldjén” élnek, hiszen a kulturális és a gazdasági szakminisztériumok, cégek felügyelete és esetleges anyagi támogatása közt léteznek. Pedig a jelenben bennünket körülvevő technikai tárgyak előbb-utóbb múzeumi anyaggá válnak. Kevesen gondolnak arra, hogy például egy kőbalta is a csúcstechnológiát képviselte a maga idejében. Az olajipari múzeum speciális paradoxonnal néz szembe: minél inkább visszaszorul az olajipar Zalában, annál több gyűjtenivaló, s őrzendő tárgy akad számukra. Alapvető segítő háttér természetesen ma is a MOL Rt., hiszen a szabadtéri tárgyak gyarapodása, állagmegóvása sem valósulhatna meg különben. A múzeum profilától eltérő tevékenységre is vállalkozik, hogy bevételeit szaporítsa. A tiszteletet parancsoló gőzmotor (balra) Bécsben készült, s a Gresham-palota alagsorából, a valahai MAORT-központból került Zalaegerszegre. A fúrótorony 1:10 arányú makettjét egy percig működtenn is tudják a látogatók. A szabadtéren található mélyszivattyú himbát (alsó kép) szeptember végén állították fel. 100 forintért szintén meg tudja mutatni, hogyan bólogatott társaival együtt annak idején a zalai dombok között. Fotó: Melles Ferenc A mai eszközeink holnap múzeumi tárgyak lesznek . Tóth János igazgató, mögötte az ásványtárlat Kondákor Gyöngyi: Mondd mennyit ér... Havas a tél, süvölt a szél, valahol messze harmonika szól... mondd, elrontott életed mit ér? Kivert kutyaként fekszel egy padon, zúzmara-virág fáradt arcodon. Rajtad rossz kabát, átfúj rajt a szél, szegény elrontott életed mit ér? A minap lopott pálinkát iszod, s a szél üvölt - ráncos homlokod belepi lassan a fehér mező, mint egy pusztító néma temető. Majd rád találnak, s egy adat leszel akit a város maga temet el, kiről elmondják majd a médiák: meghalt egy ember, egy hajléktalan, hát istenem, ilyen a világ. ■ Sámel József Alakulhattak bárhogy a dolgok, az elmúlt huszonhat esztendőben nem volt olyan este, melynek során a zalaszentgróti Kamuti Gyula ne ült volna le naplója mellé, s nem jegyezte volna fel az aznap leglényegesebb eseményeit, történéseit. A nyugdíjas olasz-magyar szakos középiskolai tanár normát is szabott magának, az alkalmankénti bejegyzés - bármennyire is eseménytelen volt a nap - nem lehetett kevesebb tizennégy sornál. Ha azonban mozgalmasan alakultak a dolgok, akkor akár három oldalt is teleírt. Nemrég „nyitotta meg” a harmincharmadik nagyméretű spirálfüzetet. - A nevezetes dátum 1976. március 16., amikor is egy munkahelyi affér miatt kezdtem nap- Egy munkahelyi affér kapcsán látott hozzá jót írni, elpanaszolva magamnak a sirámaimat. Aztán egyszerűen úgy éreztem, folytatnom kell a „művet” - kezdi, hozzáfűzve: - Igazán sajnálom, hogy nem kezdtem korábban, hiszen a nagy dolgok fiatalon, 41 éves korom előtt történtek velem, ezeket próbálom valamiként ma beleszőni a napi bejegyzésekbe. Visszatekintve, olvasgatva az első napok krónikáit, úgy érzem, az elmúlt negyed század alatt rengeteget csiszolódott az írásom stílusa, s beszédem is. A naplóírás emellett hihetetlenül nagy rendszeretetre, feszes gondolkodásra, logikára nevel. S el kell mondjam: azért is fontos számomra, mert lelkileg ébren tart. Kamuti Gyula nem titkolja, a rendszeres naplóíráshoz kezdetben hatalmas akaraterőre volt szüksége, mára azonban élete részévé vált a jegyzetelés. Bárhová is megy, viszi füzetét, tollát, s addig nem fekszik le, míg meg nem írja a maga sorait. Mint megjegyzi, nem kényszerből, szívből teszi, pontosan úgy, mint az olasz-magyar szinonimák gyűjtését, illetve az érdekes magyar vezetéknevek felkutatását. A legtöbb bejegyzés természetesen a hobbit soha le nem szóló családról szól, ám-a fontossági sorrendet tartva - helyet kapnak az írásokban a helyi, országos és világpolitikai események, sporteredmények is. A krónikákat napilapokból ollózott kivágásokkal, s a magam által gyűjtött idézetekkel „spékelem". A naplóba próbálom belecsempészni a tapasztalataimat, jó tanácsaimat is, melyeknek gyermekeim, unokáim remélhetőleg hasznát veszik majd. Ők ugyan nem olvassák a naplóimat, ám a jeles napokon kívánságukra fel-felolvasok nekik egy-két rájuk tartozó bejegyzést. Ilyenkor együtt idézzük fel az elfeledett történéseket, s nagyokat csodálkozunk, fel-felkiáltva: „Jé, tényleg ez történt akkor!” HELYTÖRTÉNET A naplóírás, mely lelkileg ébren tart A napi penzum minimum tizennégy sor, de a történésektől függően lehet több oldal is Az utókor, jelesül a család dönti majd el, mi lesz a naplók sorsa. Kamuti Gyula immár a harmincharmadik spirálfüzetnél tart HÉTVÉGE ZALAI HÍRLAP .