Zalai Hírlap, 2002. szeptember (58. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-18 / 218. szám
14 ZALAI HÍRLAP SPORT 2002. szeptember 18., SZERDA A Thury megnyerte az Interligát A kanizsai baseballozók sikere alaposan felbőszítette a horvát drukkereket Zágráb (p. I.) - Nagy sikert ért el a nagykanizsai Torony Szőnyegház-Thury Ants csapata az Interliga négyes döntőjében, ahol a végső győzelmet megszerezve történetében először elhódította a rangos kupát. Először egy kis történelem: ez a negyedik idénye a csapatnak az Interligában, s egy kilencedik, ötödik, harmadik hely után idén a legjobbnak bizonyult. A négyes döntő keretében az első nap az elődöntőket bonyolították le, ahol a kanizsaiak a szlovén Jezica együttesével mérkőztek. Nem volt rossz találkozó, melyet az újzágrábi pályán rendeztek a horvát fővárosban, s bizony meglátszott Barbalicsék teljesítményén, hogy igazi tétmeccset régen játszottak. A szlovénok vezettek már 5-3-ra is, amikor a hatodik és hetedik játékrészben a kanizsaiak magukhoz tértek, Kaufmann „home run”-ja megtörte a szlovén lendületet, így lett 7-5 a magyar bajnoknak. Ezután csak arra kellett vigyázni, hogy a vége is ez maradjon, s következzék az aranymeccs. A másik ágon a Szentendre együttesét a horvát HASK biztosan győzte le 10-1-re, így létrejött az „álomdöntő” a Thury és a horvát együttes között. A finálé kimondottan simára sikeredett, de a körítés... Szóval a Tojoaki, Ivanics, Barbalics, Nitobe, Kaufmann, Hajdú, Halász, Völgyes, Szécsényi, Németh P. összeállítású együttes 14-0-ra lépte le ellenfelét, s ezt bizony mind a közönség, mind a házigazda együttes nehezen viselte. Kezdődött azzal, hogy mintegy 500 szurkoló vette a fáradságot, hogy kizarándokoljon és szurkoljon sajátjainak. A negyedik játékrészben szakadt el először a cérna náluk, amikor petárdákkal, füstbombákkal szórták meg a játékteret, látván kedvenceik szenvedését és a Thury szárnyalását. Ekkor 4-0 volt az állás a magyar együttes javára, és sejteni lehetett, ez az ő napjuk: ha nem csinálnak valami meggondolatlant, övék a győzelem. Nem csináltak, sőt! A hetedik menetben nyolc pont-Két különdíjat is elhoztak a zalaiaktál lepték meg a horvát egyetemista klub (Hravatski Akademski Sportski Klub) baseballosait, akik bizony a tettlegességtől sem riadtak vissza a végén, Hajdút azonban nem kellett félteni, no és idővel a kedélyek is elcsitultak, a Thury játékosai számára pedig kezdődhetett az örömtánc. A bronzmeccsen a Szentendre 14-8-cal múlta felül a Jezicát, a torna legértékesebb játékosa Hajdú László lett, míg a legjobb hátsó védőnek Nitobe Shint választották. Kaufmann remek játéka sokat hozott a kanizsai csapat „konyhájára” Fotó: Szakony Attila Jól sikerült rajt remek hangulatban Zalaegerszeg (g. b.) A ZTE-ZÁÉV Szuper Ligás női tekézői jól kezdték az új bajnokságot, előbb 6:2-re legyőzték a pécsieket, így fokozott önbizalommal várhatták a következő hazai fordulót, a Tatabánya ellen. Az első pályacserénél még jelentősen vezettek a vendégek, ám akkor a hazaiak gyorsan fordítani tudtak és előnnyel zárták szereplésüket. Az újabb három játékos pedig mindenkit megnyugtatott, Miklós Nóra a tőle megszokott jó teljesítménnyel rukkolt ki és nagy meglepetésre Simonffy Tímea is szárnyakat kapott. A többieknek sem kellett izgulniuk, valamennyien túlteljesítették az ötszáz fát. A kezdetben kissé meghökkent nézők gyorsan átváltottak szinte végig tapsolhatták az egész találkozót. A jó hangulathoz egy szokatlan körülmény is hozzájárulhatott. A vendégcsapat tagjainak mezén ugyanis a reklámozott cég emblémáján kívül fel volt tüntetve a nevük. Más sportágakban is szokásossá vált már ez a módszer, ám a tatabányainak valami újat hoztak: becézett keresztnevükön ismerhettük meg őket, így sikeres dobások után Beának, Évinek, Gabinak, és hasonlóan a többieknek is szólt a taps az igazán sportszerűvé, barátságossá, mondhatni családiassá vált mérkőzésen. A vendégek példáját átvéve most már így lehet gratulálni a ZTE játékosoknak: bravó Nóri, Timi, Emese és a többiek. A fiatal Mátyás Szilvia is biztos tagja már a ZTE csapatának Értékes pontot szereztek Herend (k. a.) A férfiak NB I-es tekebajnokságában a ZTKFMVas együttese döntetlent ért el. Herend-ZTK-FMVas 4:4 (3298,3243) ZTE: Baján 578, Nemes 572, Koltai 555, Hermán 552, Járfás 518, Szabó 467 fa. Egy tavaly még Szuper Ligás együttes otthonában lépett pályára az egerszegi együttes. A magas színvonalú találkozón, remek egyéni teljesítménnyel szereztek pontot a zalaiak. Ifjúsági Herend—ZTE 1:3 (1008:1033). Egyénileg: Szabó K. 554, Járfás Sz. 479 fa. A minta legyen a szigetország (Folytatás az 1. oldalról.) - Úgy látom, hogy sok primitív ember így vezeti le a hétközben felgyűlt feszültségét. Mint a rómaiaknál: kenyér és cirkusz kell a népnek. Budapest pedig egy külön világ. Vidéken még szolidan megvagyunk - bár én most már Egerszegen sem járok mérkőzésekre. - S ez a barbarizmus meddig tart még? - Hát nem tudom, a rendőrségnek vagy az igazságszolgáltatásnak ideje lenne lépni. Anglia erre a legjobb példa. Elhíresült volt a durva szurkolóiról. Video- és beléptetőrendszerrel, minta értékű szigorú törvényeivel rövid időn belül minden jóra fordult. - A mérkőzések látogatásától el kell tiltani vagy börtönbe kell zárni az ilyen alakokat - így a zalalövői Miszori Szabolcs. - Nagyon sok ember „ezek” miatt nem megy ki a mérkőzésekre. Leginkább Pesten. Szigorítani kell a jogszabályokon. Angliában már a játékteret a nézőktől elválasztó kerítés sincs. - Nálunk viszont van, mi több felsorakozik a karhatalom, az őrző-védő alakulatok. - Hát erről inkább nem beszélnék. Csakúgy mint az egyik fiatalember, aki „véleményem van, de nevem nincs” - legyintéssel faképnél hagy. Nyitottabb a megyeszékhelyi Fenyves Gabriella - véletlen a találkozás, a hölgy egy sportegyesület alkalmazottja, igaz távol a focitól. Megkérdeztük - Én amondó vagyok, hogy nálunk a futballhuliganizmus mostanában nem szüntethető meg. - S miért? - Nem tudom, egyszerűen így érzem. Talán a kluboknak kellene először tenniük azért, hogy végre kulturált körülmények között tölthesse a kilencven percet a lelátón a Szurkoló. Az angoloknál is az egyesületek összefogásával sikerült felszámolni a rombolást. Egyébként én már itthon sem nagyon járok meccsre, nálam az „anyázás", a bírók szidalmazása is túllép a jóérzés határán. A zalaegerszegi Takács Imrétől kérdezzük, hogy érdekli-e a labdarúgás. - A foci igen, de ami mostanában a lelátókon történik az viszont taszít - válaszol. - Évek óta csak a televízióban nézek mérkőzéseket, nem vagyok hajlandó azért fizetni, hogy a lelátón a trágárságok özönét halljam. Egyebekről nem beszélve. Együtt visszalapozzuk a naptárt. Évekkel ezelőtt már úgynevezett szurkolók szétszedtek vasúti kocsikat, autóbuszokat, megrohamoztak - és pozdorjává zúztak üzletsorokat. Ahogy a magyar labdarúgás színvonala csökkent, úgy növekedett a vandalizmus. S, hogy ez így történt, abban egykét játékos is ludas. Hergelik a felfűtött állapotban lévő szurkolóikat. Nyugaton erre van recept. Ott a gyepen fociznak, aki lelátón balhézik , bezárják. Fenyves Gabriella: - A kluboknak kell lépniük Takács Imre: - Csökken a nívó, több a balhé