Zalai Hírlap, 2004. október (60. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-11 / 238. szám

2004. október 11., HÉTFŐ NAGYKANIZSA ÉS KÖRNYÉKE ZALAI HÍRLAP . elújítanak tábort és zsinagógát gykanizsa (sz. a.) - Új vázat beadásáról, vala­­it egy már kidolgozott ijekt módosításáról is ütött legutóbbi ülésén a ros közgyűlése. A támo­­zások elnyerése esetén a latonmáriai ifjúsági tábor újítására és akadálymen­­sítésére, valamint a kann­­ai zsinagóga rekonstrukci­­óra kerülhetne sor. A szakemberek által 2003- ra felmért balatonmáriai ifjú­­sgi tábor - mely egyidőben holcvan fő elhelyezését képes­iztosítani - állaga az utóbbi­­ekben erősen leromlott. Mint hozzáértők megállapították, a­ldozat és a vízvezetékek javí­­tsára, újravakolásra, belső fel­­ésre, szigetelésekre, a villamos alózat korszerűsítésére és tető­­serére is szükség lenne. Mind­­z azonban jelentős költséggel ima, melynek fedezetét a nagy­­anizsai önkormányzat állami irtások bevonásával kívánja leteremteni. A központi támogatást a Gyermek-, Ifjúsági és Sportmi­­isztérium, valamint a Gazdaság­i és Közlekedési Minisztérium­­tal közösen kiírt pályázaton­­meri elnyerni a városvezetés,­iker esetén a közeljövőben megvalósulhatna a legfeljebb 5 millió forint összköltségű­­1 újítás, melynek során a tábor hadálymentesítésére is sort ke­­tenének az illetékesek. Ugyanakkor a város közgyű­­lse döntött arról is, hogy módo­­lja a Zsinagóga rekonstrukció­­i érdekében kidolgozott pro­­jktjét. A változtatások értelme­in az önkormányzat R­egionális Operatív Programtól árom évre lebontva összesen 88,75 millió forint támogatást érne, melyhez a Belügyminisz­­trium mintegy 125 millió forin­­ts saját erő kiegészítését is fénybe vennék. Ezzel a város költségvetésé­b­ől kifizetendő önerő mértéke 3,5 millió forintra módosulna így a teljes, várhatóan 2006 v­égéig megvalósuló beruházás sszesen 797,6 millió forintba erülne. Deseő, Jávori, Abercrombie Jól sikerült és több nézőt érdemelt volna a jubileumi jazzfesztivál szombatja (Folytatás az 1. oldalról.) Tökéletes dramaturgiája volt amúgy az este, mely az Aber­crombie trió kiváló koncertjéig elvezetett. A gitáros Gyárfás István triója és Deseő Csaba he­gedűs nyitott, dallamos, ízléses muzsikával, a jazz könnyebben fogyasztható szépségeivel ágyazva meg a továbbiaknak. (Akik sokadszor látták Deseőt, megjegyezték: az idő múlásából csak annyi látszik, hogy már ül a koncerten, a két keze ugyan­olyan remek, mint régen.) Az el­ső szünet után újabb magyar csapat, a legendás dobos Jávori Vilmos jelenlegi bandája, a Já­vori Sound Machine követke-Fiatal csikók ■■■■■■ Feltűntek a színpadon és a nézőtéren is lett. A jazz első magyar generá­ciójának tagja­­együtt kezdte a szakmát a 65. születésnapját épp múlt pénteken ünneplő Pege Aladárral, akit - mint a kanizsai fesztiválok „örökös fellépőjét” - a megnyitó után dísztávirattal köszöntöttek) fantasztikus ener­giával vezette „csikócsapatát”, melyben ott van többek közt fia, a hegedűs Dávid is, aki egyene­sen egy Buenos Aires-i sereg­szemléről futott be. Népi motívumokat feldolgo­zó muzsikájuk (meg persze némi barna sör) felpörgette a kö­zönséget, melyet eztán a már említett Abercrombiék tartottak ébren a végéig. Sajnos a fesztiválnak e csúcs­pontján sem volt teltház a Heve­si Sándor Művelődési Központ színháztermében. Bár a szerve­zők a közönség szavazatai alap­ján állították ösze az idei progra­mot (talán ennek is volt köszön­hető, hogy több, az utóbbi idő­ben errefelé gyakran látott művész tért vissza), a széksoro­kat mégsem sikerült teljesen megtölteni. „Szégyellem ma­egy hazai pályán mozgó ven­dég, Cseke József - talán peda­gógusi minőségben is - más szemszögből nézte a nézőket. - Jó volt látni a sok fiatal ar­cot, a tinédzsereket- mondta. - A szombati program kifejezetten jó volt, de pénteken nyitányként remek koncertet adott a Binder- Borbély duó, valamint éjféltől a kamarateremben Weszely Ernő csapata is. Amit hiányoltam, az­tam azok helyett, akik nem voltak itt - fogal­mazott egy szakmabeli zalaegerszegi néző­hallgató, Óvári Miklós, aki jelenleg a Hét-rét ze­nekar gitárosa. - Na­gyon kevés jazz-ese­­mény van Zalában, s amikor itt egy ilyen ní­vós, megfizethető, s rá­adásul a világ élvonalá­ba tartozó zenészeket felvonultató két est, há­romnegyed háznál nincs több érdeklődő, kár...” Nagy szervezőknek a hangulatot kell megpróbálni felpörgetni vala­hogy­. A még pénteken, az „Éle­tünk” fotókiállítás megnyitója után fellépő Horgas Eszter és a Class Jazz Band biztos nem őrzi legszebb emlékei közt az idei fesztivált - leginkább a hangosí­tást végzők szerencsétlenkedé­sei miatt. De lesz még alkalom a javításra mindkét félnek — élve a Petőfi Rádió szerkesztője, Blum József záró­ közhelyével: „Jö­vőre, veletek, ugyanitt!”. Nemcsak Adam Nussbaum (fent balról) és John Aberc­rombie, de a hegedűs Deseő Csaba is sok emlékezetes percet szerzett a közönségének Fotó: Varga György i*i»» Az „Életünk” országos fotókiállítás október 30-ig látogatható az igazi fesztivál-feeling, a ­ezetői hiba miatt borult fel enti (gy. f.)—Vélhetően veze­­tőtechnikai hiba miatt borult fel még pénteken kora este egy sze­­mélygépkocsi a 7538-as úton. gy Lovászi felől Lenti irányá­­n közlekedő Trabant vezetője­­ előtte haladó jármű miatt egy gyenes szakaszon hirtelen fé­kezésre kényszerült, ám a ma­nőver következtében uralmát vesztette a kocsi felett. A felborult személygépko­csiban utazók közül szerencsére senki sem sérült meg, ám az au­tóban keletkezett kár - a Tra­bant értékéhez képest - jelentős. Reagálás cikkünkre Ne legyen politikai ügy! Október 6-ai számunkban írtunk a lenti gondozási központ jövőjére vonatkozó tervekről, s ezzel kapcsola­tos félelmekről. Az intéz­mény vezetője, Ari Miklós a megjelentekre reagált: „Nem ismerem Tóth Pétert az MSZP lenti elnökségének tag­ját, nem nyilatkoztam neki, így meglepett aggódása az általam vezetett intézménnyel és személyemmel kapcsolato­san. Nem szeretném, ha politi­kai küzdelem tárgya lenne a Gondozási Központ tulajdo­nosváltása. Az előkészítés már elkezdődött, melynek része­ként az MSZP képviselői is úgy döntöttek, hogy az idősel­látás feladatát Lentiben átad­ják az egyházi alapítású Kol­­ping Szövetségnek. A képviselőtestület döntésének oka valószínűleg az, hogy a Kolping Szövetség lényegesen több pénzt tud adni az idősel­látásra, mint a jelenlegi mű­ködtető város." Megnyitották a zsilipeket Csömödér (gy. f.)­­ Péntek este a falu melletti víztározó osztrák tulajdonosa elkezdte leengedni a tó vizét. A hor­gászok tiltakoznak, míg Jo­seph Erregger megbízottjai útján egy tavaszi, vízügyi határozatra hivatkozik. Lapunkban többször is, leg­utóbb múlt szombaton írtunk a horgászati jogot birtokló Kerka Menti Sporthorgász Egyesület és az osztrák tótulajdonos közti, egyre inkább elmérgesedő vi­szonyról, melynek a horgászok gyanúja szerint a péntek esti lé­pés újabb fejleménye. A zsili­pek részleges megnyitása eddig 20 centiméteres apadást ered­ményezett a vízutánpótlás nél­küli tóban, s a pecások ökológiai katasztrófától tartanak. Szerin­tük nemcsak halak, de védett ví­zinövények és madarak is el­pusztulnak majd. Az osztrák ta­laj a vízügyi hatóság egy határo­zatára hivatkozik, mely a horgászok szerint érvénytelen. A vita (és a víz is...) folyik. A fizikusra emlékeztek Nobel-díjas tudóssá válhatott volna... Nagykanizsa (v. a.) - A Bat­thyány gimnáziumban szombaton zárult az „Új utak és lehetőségek a matemati­kában” című konferencia, s ekkor zajlott le itt a X. Zemp­lén Győző Fizikaverseny is. Utóbbi, először 1970-ben megrendezett esemény külön apropója, hogy idén ünnepeljük a névadó kiváló fizikus születé­sének 125. évfordulóját. - Zemplén 1879. október 17- én született Nagykanizsán, ahol négy éves koráig élt — mesélte a program fő szervezője, Balogh László, a gimnázium igazgató­­helyettese. - A várossal ennyi a kapcsolata, mi mégis nagy sze­retettel ápoljuk ezt a hagyo­mányt, hiszen kiváló elődről van szó. Kortársak szerint Nobel-dí­jas fizikus lehetett volna belőle, ha nem esik el 37 éves korában - egyébként öt gyermeket hátra­hagyva - az első világháború­ban. Eötvös Loránd legkedve­sebb tanítványa volt, 29 évesen már akadémikusi rangban, s rö­vid életében megalkotott egy hidrodinamikai tételt, mely ter­mészetesen a nevét viseli. A szombati, megemlékező előadásokkal, s a szülői ház ko­szorúzásával egybekötött versenynapon a családot két unoka képvisel­te, akik ez alka­lommal kézbe vehették a Bat­thyány iskolai alapítványa által kiadott Zemplén-emlékkönyvet is. A kötetet dr. Kovács László, a Berzsenyi főiskola rektorhe- Fizikaverseny és matek-konferencia gyettese, a Zemplén-verseny elindítója szerkesztette. Az évek alatt többször is elő­fordult, hogy a viadal országos „merítésű” volt, az idén azon­ban csak zalai diákokat hívtak meg: három város hét iskoláját a 24 legígéretesebb fizikus-palán­ta képviselte. (Ugyanakkor Ba­logh László szomorúan jegyezte meg: a diákok érdeklődésre egy­re csökken a tárgy iránt.) A leg­jobbak: 1. Nagy Viktor (Keszt­hely, Vajda), 2. Frailer Balázs (Zalaegerszeg, Zrínyi), 3. Tóth Ferenc (Vajda). Az elméleti, gyakorlati és „zemplénes” fizi­ka­történeti feladatokból álló viadalt csapatban a keszthelyi vajdások nyerték meg. A legügyesebb zalai diákok versenyével emlé­keztek a Zemplén-évfordulóra Fotó: V. Gy. Nagykanizsa Jótékonyság Nagykanizsa (v. a.)­­ A „Zenével a nagykanizsai Máltai Szeretetszolgála­tért” című sorozat immár harmadik rendezvényére került sor szombaton este a Felsővárosi-templomban. A programban - melynek következő rendezvényére október 30-án kerül sor - Szili Zoltán orgonáit, de fellépett a Sonoro Duo, a Kaposvári Székesegyház Kamarakórusa és az éne­kes Sziliné Gál Laura is. RÉGIÓK KAPUJA Várják a helyi vállalkozókat Nagykanizsa (v. a.)­­ A csütörtökön és pénteken Bu­dapesten sorra kerülő Ázsia Konferencia előzményeként holnap népes kínai delegá­ció látogat megyénkbe. A Kínai Népköztársaság in­formatikai minisztere, Wang Xudong vezette, körülbelül 40 fős küldöttség (benne a tárca munkatársaival és üzletembe­rekkel) Herendről, ebédidőben érkezik Nagykanizsára, ahol tagjai előbb zárt körben, a város és a legnagyobb helyi cégek ve­zetőivel ülnek tárgyalóasztal­hoz. (A rendezvényen jelen lesz Kovács Kálmán, a magyar in­formatikai tárca vezetője és Göndör Istvván nagykanizsai or­szággyűlési képviselő is.) A program 15 órától a Halis könyvtárban folytatódik, ahol a vendégeket fórum keretében is­mertetik meg a térség gazdasági lehetőségeivel. S ahová termé­szetesen nagyon várnak minden helyi érdeklődőt, vállalkozót. A befektetési lehetőségek iránt érdeklődő kínai küldöttség programja eztán a megyeszék­helyen folytatódik.

Next