Zalai Hírlap, 2006. november (62. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-04 / 258. szám
14 • ZALAI HÍRLAP 2006.11.04. SZOMBAT Templom a semmi közepén Magyar Hajnalka A tétován szakadozó ködön áttűnő napfény szinte valószerűtlen színekbe vonja a domboktól ölelt kukoricást. De nemcsak a megvilágítás különleges, az itt folyó régészeti munkálatok is tartogattak bőven meglepetést. Dióskál határában járunk, az egykori Ung település helyén. Kómán Bea ásatási asszisztens, akiben rangrejtve amúgy egy térinformatikust tisztelhetünk, terepfokozatba kapcsolja a zalaegerszegi Göcseji Múzeum járgányát. így is himbálózunk, csúszkálunk eleget a traktorok által vágott vájatokban, mire végre elengedhetem a „majrévasat”, s megállapodunk a feltárás helyszínén. Jókora kukoricatábla tövében, egy falatnyi, Árpád-kori templom alapjainál. - Ungi pusztának hívják e térséget, a nyelv megőrizte az egykori középkori falu nevét, amit oklevelekből is ismerünk - kezd a történetbe dr. Kvassay Judit régész, a feltárás irányítója. - Aprócska település volt, úgy tíz házból ha állhatott, de templomot emeltek. Ennek találtuk meg az alapjait, teljes egészében. Mint megtudjuk, a környék művelői szántás közben figyeltek fel a földből kiforduló téglákra és embercsontokra. A leletet dicséretes módon jelentették a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak, amelynek kiszálló szakemberei avval szembesültek, hogy e helyen bizony egy templom és egy temető került az eke útjába. A domboldali elhelyezkedés és az erózió miatt olyan közel került a felszínhez a lelet, hogy a vas már a templom alapozásába vágott. A feltárás nem tűrt halasztást, a hivatal a különleges esetekre fenntartott keretéből áldozott a munkálatokra. Mai szemmel, az alaprajzot szemlélve egy pici kápolnának tűnhet az egész, de tudni kell, hogy az Árpád-korban ekkora, azaz 7x11 méteres volt egy átlagos templom - mutat körbe a szakember. - Éppen a méret segít a kormeghatározásban, ez alapján az 1200-as évek elejére tehető az építése. A templom természetesen egyterű volt, közel négyzet alakú hajóval, amihez kis félköríves szentély csatlakozott. A tető ebben a korban még nem volt boltozatos, fazsindely fedhette a gerenda ácsolatot. Ung települést először a 13. század közepén említik oklevelek, ennél bizonyosan jóval korábbi a templom. A pápai adójegyzékekben két alkalommal is szerepel a falu, pontosan regisztrálták, hogy az itteni plébános hány dénárt fizetett be a kasszába. A templom védőszentjéről viszont nem emlékezik meg a forrás. A habarccsal megkötött felmenő falakból csak mutatóban maradt pár tucat tégla, de a kőből és téglából készült alapozás - az egymásra kerülő rétegek közé agyagot döngöltek - szépen kirajzolja az épület körvonalait. Mint láthatjuk, akkoriban egészen más formájú tégla dívott. Az építőanyag jóval laposabb és szélesebb a klasszikus kéménytéglánál, s magán viseli a kézi technika minden esetlegességét. Még azt is elárulják a felületi nyomok, hogy vélhetőleg szérűskertben, gabonatörmeléken szárították. Az is bizonyos, hogy itt, helyben égették ki, mert elég gyenge minőségű, könnyen tört, repedt már akkor is - mert a régész. Megtudjuk még, hogy az épület belsejében jókora kincskereső gödörre bukkantak, avatatlan kezek tehát már korábban is kutattak itt a lepergett évszázadok során. Két régészhallgató, Mészáros Melinda és Fullár Zoltán is részt vesz a munkában, az utóbbi ráadásul zalai. - Ötödéves vagyok az ELTE-n, s egyetemistaként gyakran volt módom együtt dolgozni Kvassay Judittal - mondja Zoltán, miután előcsalogatjuk egy jókora gödörből, ahol méréseket végez. - Jó alkalom ez a gyakorlati tapasztalatok megszerzésére, hiszen a rajzolás, fényképezés, dokumentálás egyaránt feladatunk. A környék romantikus báját nem zavarja semmi, ameddig a szem ellát, sehol egy villanyvezeték, antenna, nem csoda hát, hogy néha vaddisznó vagy nyest bukkan fel, s az erdő-mező népe döbbenten konstatálja, hogy alaposan megváltozott a megszokott csapás. S hogy mi lett Ung településsel? A falu, amely kezdetben a Hahótok -all. század második felében betelepülő német lovagok - uradalmához tartozott, 1594 körül pusztult el. De nagy valószínűséggel nem a török kezéről, a dúlásról égésnyomok árulkodnának, inkább gazdasági okokból. Egyszerűen rossz helyen volt, két mocsárvidék között helyezkedett el, mindentől távol. Általános tapasztalat, hogy a kor irtásfalvai, amelyek a semmi közepén, egy-egy erdő rejtekén születtek, erre az időre kihaltak, a zavaros háborús viszonyok csak betetőzték a folyamatot. A jövő? Arról a feltárás eredményeinek ismeretében az Örökségvédelmi Hivatal határoz. Feltárnivaló akad bőven, hiszen a templom körül, közvetlenül a falaknál mindenütt sírok nyílnak, mintegy 400 éven át temetkeztek ide a falu lakói. A temetőt és magát a falut most nincs mód tovább kutatni, de a szakemberek remélik, hogy az eredmények láttán az Örökségvédelmi Hivatal áldását és pénzét adja a folytatásra is. Elképzelhető, hogy mivel a mezőgazdasági munka, jelesül a mélyszántás erősen veszélyezteti a lelőhelyet, a védelem érdekében más művelési ágat- gyep, rét, legelő - volna üdvös itt meghonosítani. Elkelne az oltalom, hiszen a felszín alatt ott rejtőzik egy egész, több száz éven át lakott középkori település. Az alapozás kirajzolja a falatnyi Árpád-kori templom körvonalait. A közepén kincskereső gödörre bukkantak Fotó: A szerző Czene Csaba: Fogóztunk... fogóztunk fába fogóztunk földbe puska tusába édes anyaölbe azt mondtuk nyilván azt mondtuk vajha pokloknak nyíltan fogóztunk a jajba a csupasz sötétbe tízezer voltos drótkerítésbe azt mondtuk vajha azt mondtuk persze fogóztunk a zajba fogóztunk ködbe fogóztunk télbe azt mondtuk persze azt mondtuk nyilván míg házunkat veresre nyaldosta a villám két marokra fogtuk egy maréknyi pernyénk - ha tükrünk nem volna milyen szépek lennénk... Zongoraszó Ahogy a sav kikezdi a vasat, ahogy hámlik a falról a vakolat, úgy mállik, foszlik a zongoraszó. A kérges föld felett, a kérges ég alatt, minden harmónia valahol megakad. Ez a zongoraszó, az éjben rögtönzött térzene. A lemeztelenített cédrusok nyirkos szégyene. Szinte fájt, ahogy a visszhang a megtört csendben alácsurrant. És fájt, ahogy az értetlenség minden lehajló ága a zongoraszót betaszította az örök némaságba. Száz éve született Gombár Vince Sinkovics Eta Érdemes időről időre számba venni azokat a zalai kötődésű kiválóságokat, akikre joggal lehetnek büszkék a települések lakói. Ilyen személy volt Gombár Vince, latin-görög szakos tanár is. Minap, születésének századik évfordulóján a község önkormányzata emléktáblát avatott Zalaszentlászlón a falu szülötte, Gombár Vince (1906-1967) görög-latin szakos gimnáziumi tanár tiszteletére. Életútjába Horváth József, a zalaegerszegi MMIK főtanácsosa segítségével kaptunk bepillantást, s nemcsak azért, mert felesége révén rokoni szálak fűzik Gombár Vincéhez, hanem mert régtől szívügye megyénk híres szülöttei emlékének felkarolása. Gombár Vince édesapja iskolaigazgató volt Zalaszentlászlón, s ő maga is itt kezdte tanulmányait, amit a keszthelyi Premontrei Gimnáziumot követően a Csornai Premontrei Rend Papnevelő Teológiai Főiskolán folytatott, majd a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen latin-görög nyelvből diplomázott. Tanári pályafutása 1936-ban Balassagyarmaton indult, majd a háborút követően haláláig a Budapesti Árpád Gimnáziumban tanított. Elkötelezett tanári tevékenysége mellett a tudományos életben is szerepet vállalt, klasszikus filológusként tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Ókortudományi Társaságának, a „Juventus” latin nyelvű folyóirat szerkesztőségének, amelyben számos publikációja jelent meg. Mint szótárbíráló és lektor állandó munkatársa a Szótárbizottságnak. Kiváló pedagógusi képessége mellett híresen szép tenorhanggal áldotta meg a sors, olyannyira, hogy például 1936-ban a Balassi Bálintszobor leleplezésekor tartott nagyszabású ünnepségen Schubert Ave Mariáját énekelte, amiről elismeréssel és csodálattal írtak a helyi újságok. Az Árpád Gimnázium tantestülete és volt neves növendékei 1976-ban Gombár Vince nevével fémjelzett Emlékalapítványt létesítettek, amely azóta is ösztöndíjjal jutalmazza a humán tárgyakban kiváló tanulókat. A Köznevelés című lap egyik akkori írásában az alapítvány kezdeményezői a következőket mondták: „Nagyon szerettük őt, mert tőle sokkal többet tanultunk, mint amennyi a tananyag volt... a klasszikusokról lebilincselően tudott nekünk előadást tartani. Egyszer levitt bennünket az iskola közelében lévő amfiteátrum romjaihoz, és ott, a történelmi légkörben szinte megelevenedett mindaz, amit mondott.” Az Árpád Gimnáziumban 2003-ban emeltek emléktáblát a kiváló pedagógus tiszteletére. Zalaszentlászlón a faluház épületén helyezték el Gombár Vince emléktábláját (régen ennek a helyén volt az iskolaigazgatói lakás, s itt töltötte gyermekkorát), az avatón a helyi Mindszenty József Római Katolikus Iskola diákjai adtak ünnepi műsort. Eljött a kiváló tanáregyéniség leánya is, Gombár Edit, aki mint a családban szinte mindenki, ugyancsak a pedagógus hivatást választotta - Svédországban tanít magyar nyelvet gyerekeknek. Fia, dr. Gombár Endre pedig nyugdíjazásáig az ELTE finnugor tanszékének docenseként dolgozott, könyveiből, fordításaiból több kötetet ajándékozott a zalaszentlászlói könyvtárnak. Zalaszentlászlón, az emléktábla-avatón Gombár Edit, dr. Nagy Tibor, a község polgármestere és Horváth Józsefné. Gombár Vince, a kiváló tanár emlékét őrzik a budapesti Árpád-gimnáziumban is Fotó: Horváth József