Zalai Hírlap, 2007. június (63. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-27 / 148. szám

------------------------------------------------------------ FÓKUSZ ---------------------------------------------------------__________________________________________________________________________________________________________________________________________ 2007. JÚNIUS 27., SZERDA Bevagonírozva Levegőtlen, zsúfolt kocsikban zötykölődnek az utasok (Folytatás az 1. oldalról) Hihetetlen, s egyben meg­döbbentő látvány tárul elénk. Az utasok vad rohanásba kez­denek, keresztül-kasul vágtat­nak a sínek között, félrelökik az előttük haladókat, az idő­sekre, s a gyerekekre sincse­nek tekintettel. A tömeg min­ket is magával sodor, jobbról biciklisek, balról egy kisebb kajakcsapat „evez”. - Várjanak egy percet, hadd szálljak le - könyörög kétségbeesetten egy idős nő, aki pechére kicsúszott a le­szállókat megillető 10 másod­perces várakozási időből. A nő kénytelen behátrálni, nehogy fejét vegyék az evező­lapáttal. Pár másodperc múl­va már bicikliket cihálnak a vonatra, majd előre törnek a bőröndös turisták, végül a há­tizsákos utasok is felszállnak. Megtelik a szerelvény. A vo­naton talpalatnyi hely sincs, fojtogató a zsúfoltság. Aki a pályaudvaron nem ment el vé­cére, az egy darabig most sem fog, a kocsiátjárókban ugyan­is szintén „heringbulit” ren­deznek. Az egyik ilyen átjáró­ban debreceni fiatalok vertek tábort, csomagjaik szó szerint eltorlaszolták az utat.­­ Remélem a Balaton meg­éri ezt a tortúrát, ugyanis elő­ször nyaralunk a magyar ten­gernél - jegyzi meg Norbi. - Hajnalban indultunk, s remél­hetőleg kora délutánra el is érünk Siófokig. Budapestig szerencsére volt ülőhelyünk, ezt a hátralévő 100 kilométert meg kibírjuk valahogy. Egyébként ezen az egészen csak röhögni lehet, öten ácsorgunk egy öt négyzetmé­teres lyukban, ahol legalább 40 Celsius fok van. - Maguk milyen cégtől vannak? - kérdezte egy kö­zépkorú asszony, látva a fény­képezőgépet. - Ja, újságírók? Azt hittem, hogy a MÁV mi­nőségellenőrei. Remélem el­küldik a vezetőségnek a fény­képeket, merthogy vonaton még egyik sem utazott, az biz­tos. Előretörünk a következő Rosszabb helyzetben van a magyar vasút, mint néhány évvel ezelőtt volt kocsiig. Ülőhely egy sincs, ál­ló is alig, két kerékpár foglalja középen a helyet. A tulajdo­nos nem győz elnézést kérni, ám mint mondja, a tárolórész­be nem tudta betenni a bringá­kat, ugyanis ott is telt ház van. - Valóban elszomorító a helyzet, mi is csak néhány jóérzésű utasnak köszönhet­jük az ülőhelyet - meséli Var­ga Csaba, aki feleségével és négy kiskorú gyermekével utazik. - Sajnálom azokat, akik állni kénytelenek, itt mindenki fizetett a jegyért, megjárna az ülőhely. Hogy miért választottuk a vonatot? Van autónk, de abban nem fértünk volna el, így maradt a MÁV. Csupán egy hosszú hétvégére megyünk a Bala­tonhoz, ám ha ezidáig nem lettem volna fáradt, most ak­kor is lenne mit kipihennem. Időközben elhagytuk Szé­kesfehérvárt, a kalauz most ért el hozzánk. Szája remegé­séből látszik, hogy ideges, va­lószínűleg neki is tele van a hócipője. Elkéri a jegyeket, majd ingerülten közli: őt bi­zony ne fotózzuk, mert ha bár­hol megjelennek a képek, ak­kor annak komoly következ­ményei lesznek. Neki ugyanis személyiségi jogai vannak. ( Fotó: Szakony Attila tömegből azonnal érkezik a válasz, miszerint az utasok­nak is vannak jogaik, például ahhoz, hogy leülhessenek.­­ Sajnos a nyári szünet óta ezen a vonalon minden nap ilyen állapotok uralkodnak - vált barátságosabb hangnem­re a jegykezelő. - Én is tu­dom, hogy kevés a hat kocsi, de ha fejre állok, akkor sem akasztanak mögé egyet sem. Ezt odafönt egyszer valaki ki­találta és onnantól kezdve szentírás. Begördülünk Siófokra. Mintha ez lenne a végállomás, az utasok háromnegyede el­hagyja a szerelvényt. Végre leülhetünk, ám igazából ez sem boldogít minket, az el­múlt másfél óra kínszenvedé­se nemcsak a test, az agy ele­meit is leszívta. Egy ismerős bukkan fel az ajtóban, Rost Gergely hatal­mas utazóbőröndöket vonszol maga után. Mint kiderül, a fia­tal matematikus éppen Toron­tóból repült haza, hogy egy szegedi konferencián tartson előadást. - Nem tudom megmonda­ ni, hogy a Kanadától Magyar­országig tartó közel 9 órás re­pülőút vagy a fővárostól a dél­zalai városig tartó vonatozás a fárasztóbb - mérlegel Gergő. - Az viszont bizonyos, hogy rosz­­szabb helyzetben van a vasút, mint másfél évvel ezelőtt, amikor kiutaztam. Jól elbeszélgetünk, miközben a vonat to­vább „süvít” velünk. Balaton­­szentgyörgynél aztán ma­gyarul értesít a hangosbemon­dó: az utolsó kocsikat lekap­csolják, azok Keszthelyre mennek tovább. Átpakolunk, összesen hatan ülünk a kocsi­ban. Már Sávolynál járunk, amikor a kocsiban ülő család feje megszólít minket, ango­lul. Szerencsére értjük a kér­dést, így kiderül, hogy a finn család a Festetics-kastélyt szerette volna megtekinteni. Nem fogják... Kényszerből egészen Kanizsáig utaznak, hogy aztán visszaindulhassa­nak siófoki szállásukra. Mint mondják, csak az dühíti őket, hogy senki sem szólt nekik a lekapcsolósdiról. Elgondol­kodunk. Vajon a MÁV-nál miért gondolják, hogy külföl­diek nem veszik igénybe a vo­natokat? Nagy dolog lenne németül és angolul is felmon­dani a magnóra a tájékoztató szöveget? Délután 15 óra, hullafárad­­tan érkezünk Kanizsára. A túlélőtúra résztvevőit megil­leti egy hideg sör, így a resti felé vesszük az irányt.­­ Ez hihetetlen, Pécstől Kanizsáig kétórás késést si­került összehozni - szitkozó­dik az egyik vendég. - Ezért tart itt a magyar vasút, képte­lenek tartani a menetidőt. És még van pofájuk úgy reklá­mozni magukat, hogy „Elér­jük céljait!”. Nekem csak az volt a célom, hogy időben elérjem a csatlakozást, de ez most nem jött össze. Persze a menetjegy árát nem térítik meg... Amíg elfogy a sör, mi is el­meséljük egynapos kálvárián­kat, aztán hazaindulunk. Au­tóval! Tegnap örömmel nyug­táztuk, hogy kétrészes ri­portunknak meglett a ho­zománya, lapunk több olva­sója is telefonon mesélte el hasonló történetét. A zalaegerszegi Bangó Józsefné és 11 éves unokája például a múlt héten Buda­pesten volt kénytelen tölteni az éjszakát, mivel ők is lekésték az esti csatlakozást. Mint azt megjegyezte: kész szerencse, hogy élnek rokonok a fővárosban, így volt hol álomra hajtani a fe­jüket. Tájkép a Keleti pályaudva­ron. Százak várják, hogy megtudják, melyik vágány­ról indul a vonat (balra fent.) A Balatonhoz induló tömeget nehéz kordában tartani, sokan a sínek kö­zött próbálnak pár méteres előnyhöz jutni (jobbra fent). Kétségbeesett finn tu­risták. A családnak senki sem szólt, hogy át kellene szállniuk (jobbra) A Szent János-forrással kezdődött A Forrásvíz Egyesület a Nyugat-Balaton természeti kincseinek megóvásán fáradozik Varga Lívia gazdasag@zh.pl­.hu Gyenesdiás- Egy rendkí­vül agilis, természetbará­tokból álló közösség évek óta azon fáradozik, hogy a Nyugat-Balaton termé­szeti kincseit, köztük a Keszthelyi-hegység 22 forrását épségben meg­őrizze az utókor számára. A gyenesdiási Forrásvíz Természetbarát Egyesület 1998-ban alakult egy marok­nyi, de annál lelkesebb, aktív környezetvédelmi és vízügyi gyakorlattal rendelkező fiatal részvételével, tudtuk meg leg­utóbbi Falujárásunk alkalmá­val Gálné Németh Ildikó el­nöktől. Azóta a tagok száma s így a közhasznú egyesület ereje is megsokszorozódott.­­ A Balaton-parton, a hegylábi törésvonal mentén számos forrás található, a Keszthelyi-hegységben pedig pontosan huszonkettő. A Kör­nyezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által, még 2000-ben kiírt pályázaton el­nyert összegből s adományok segítségével láttunk neki ezek rendbetételének - mesélt a kezdetekről Gálné Németh Il­dikó. - A munkálatok ponto­san hét évvel ezelőtt, mostani beszélgetésünk helyszínén, a Szent János-forrásnál kez­dődtek. Daray-Domnyai Bé­la, 1960-as évekből származó anyagai alapján tártuk fel a forrást és az azt körülölelő te­rületet. Sok segítséget kap­tunk az önkormányzattól, va­lamint a környékbeli vállalko­zóktól egyaránt. Ha él egy település belterü­letén egy ilyen típusú helyre­állított forrás, akkor azzal új lendületet vesz a falu fejlődé­se, vallják az egyesület tagjai. A régi tradíciók ugyanis, me­lyek a víz köré csoportosul­nak, ezáltal újra gyökeret ver­nek. Ebben az esetben sem volt ez másként - miután átadták a forrást, melyet egy katolikus pap és egy sámán is megáldott, a környékbeliek, gyógyító erőt tulajdonítva annak, kannaszám hordták vizét.­­ A helyreállítási munkála­tokat követően a Keszthelyi­hegység­­ forrásainak mind­egyikét egy-egy család kapta meg, hogy őrizzék vizét és ta­karítsák környékét - szólt az elnök. Az egyesületi munkának a források vizének megtiszítá­­sán túl van egy ma­gasabb dimenziójú értelmezése is, mely szerint minden egyes forráshoz tartozik egy jelfa, amit ha ki­vágnak, vize zavarossá válik vagy sok esetben el is apad, ezeket tehát óvni kell. A források védelmén túl azonban még rengeteg más, környezet- és természetvédel­mi, valamint hagyományőrző tevékenység fűződik az egye­sülethez. - Számos, jeles naphoz kap­csolódó rendezvényt szerve­zünk. Mivel a Kárpát-medence egyik legnagyobb értéke az édesvíz, fontosnak tartjuk, hogy minden év márciusában - más civil szervezetekkel ösz­­szefogva- megemlékezzünk a víz napjáról, s rajz- valamint dolgozatíró pályázatot hirdes­sünk a térség általános iskolái részére. Nevezetes „zöld napi” programunk még az immáron kilencedik alkalommal meg­rendezett „Rügyfakadás - Ta­vaszünnep”, melyben a szak­mai rendezvények és a nagy­közönség számára kitalált szó­rakoztató programok, mint kő- és sodrófahajítás, főzőverseny szabadtűzön, jól megférnek egymás mellett. Szervezünk továbbá természetjáró túrana­pokat, melyek keretében a hét minden napjára más és más - többek között bakancsos, bar­langász, kerékpáros, csónakos - túralehetőséget kínálunk. Rendezvényeink egyre nép­szerűbbek mind a helyi, mind a környékbeli lakosság, mind pedig a turisták köré­ben. Most készült el a Keszthely-Hévíz kis­térség huszonhét tele­pülésének öröm-bánat térképe, melyben a tér­ség pozitív, negatív ér­tékeit, jellemzőit gyűj­tötték össze. Tavaly pedig az egyesület kezdeményezője lett a „Diós” elnevezésű települé­sek fesztiváljának, melyből az országban összesen hét talál­ható.­­ Egyesületünk a régi hegyközség megóvása érde­kében minden ősszel rezisz­­tens szőlőoltványokat vásá­rol, melyeket a kertészeti ár feléért kínálunk a lakosság­nak. Az „Egy ház - egy szőlő” programunk keretében szeret­nénk elérni ugyanis, hogy minden udvaron legalább egy szőlőtőke legyen. S ha ez még mind nem len­ne elég, az egyesület az elmúlt években a „dolomit riviérán” 92 kilométer hosszúságú tu­­ristaútvonalat tett rendbe, pa­dokat, információs táblákat helyezett el a Keszthelyi­hegységben, helyreállított egy présházat, segédkezett a Nagymező rendbetételében, helytörténeti kutató és gyűjtő munkát végez, szerepet vállal az ÁNTSZ parlagfűirtási programjában, s évente négy­et pályázatot nyújt be, hogy mindezeket a tevékenysége­ket finanszírozni tudja. Megállás tehát egy percre sincs, hiszen a természet nap mint nap új kihívások elé állít­ja védelmezőit. Ha kivágják a forráshoz tartozó jelfát, vize zavarossá válik, vagy akár el is apadhat Gálné Németh Ildikó a Szent János-forrásnál mesélt egyesületükről ZALAI HÍRLAP • 5

Next