Zalai Hírlap, 2007. június (63. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-27 / 148. szám
------------------------------------------------------------ FÓKUSZ ---------------------------------------------------------__________________________________________________________________________________________________________________________________________ 2007. JÚNIUS 27., SZERDA Bevagonírozva Levegőtlen, zsúfolt kocsikban zötykölődnek az utasok (Folytatás az 1. oldalról) Hihetetlen, s egyben megdöbbentő látvány tárul elénk. Az utasok vad rohanásba kezdenek, keresztül-kasul vágtatnak a sínek között, félrelökik az előttük haladókat, az idősekre, s a gyerekekre sincsenek tekintettel. A tömeg minket is magával sodor, jobbról biciklisek, balról egy kisebb kajakcsapat „evez”. - Várjanak egy percet, hadd szálljak le - könyörög kétségbeesetten egy idős nő, aki pechére kicsúszott a leszállókat megillető 10 másodperces várakozási időből. A nő kénytelen behátrálni, nehogy fejét vegyék az evezőlapáttal. Pár másodperc múlva már bicikliket cihálnak a vonatra, majd előre törnek a bőröndös turisták, végül a hátizsákos utasok is felszállnak. Megtelik a szerelvény. A vonaton talpalatnyi hely sincs, fojtogató a zsúfoltság. Aki a pályaudvaron nem ment el vécére, az egy darabig most sem fog, a kocsiátjárókban ugyanis szintén „heringbulit” rendeznek. Az egyik ilyen átjáróban debreceni fiatalok vertek tábort, csomagjaik szó szerint eltorlaszolták az utat. Remélem a Balaton megéri ezt a tortúrát, ugyanis először nyaralunk a magyar tengernél - jegyzi meg Norbi. - Hajnalban indultunk, s remélhetőleg kora délutánra el is érünk Siófokig. Budapestig szerencsére volt ülőhelyünk, ezt a hátralévő 100 kilométert meg kibírjuk valahogy. Egyébként ezen az egészen csak röhögni lehet, öten ácsorgunk egy öt négyzetméteres lyukban, ahol legalább 40 Celsius fok van. - Maguk milyen cégtől vannak? - kérdezte egy középkorú asszony, látva a fényképezőgépet. - Ja, újságírók? Azt hittem, hogy a MÁV minőségellenőrei. Remélem elküldik a vezetőségnek a fényképeket, merthogy vonaton még egyik sem utazott, az biztos. Előretörünk a következő Rosszabb helyzetben van a magyar vasút, mint néhány évvel ezelőtt volt kocsiig. Ülőhely egy sincs, álló is alig, két kerékpár foglalja középen a helyet. A tulajdonos nem győz elnézést kérni, ám mint mondja, a tárolórészbe nem tudta betenni a bringákat, ugyanis ott is telt ház van. - Valóban elszomorító a helyzet, mi is csak néhány jóérzésű utasnak köszönhetjük az ülőhelyet - meséli Varga Csaba, aki feleségével és négy kiskorú gyermekével utazik. - Sajnálom azokat, akik állni kénytelenek, itt mindenki fizetett a jegyért, megjárna az ülőhely. Hogy miért választottuk a vonatot? Van autónk, de abban nem fértünk volna el, így maradt a MÁV. Csupán egy hosszú hétvégére megyünk a Balatonhoz, ám ha ezidáig nem lettem volna fáradt, most akkor is lenne mit kipihennem. Időközben elhagytuk Székesfehérvárt, a kalauz most ért el hozzánk. Szája remegéséből látszik, hogy ideges, valószínűleg neki is tele van a hócipője. Elkéri a jegyeket, majd ingerülten közli: őt bizony ne fotózzuk, mert ha bárhol megjelennek a képek, akkor annak komoly következményei lesznek. Neki ugyanis személyiségi jogai vannak. ( Fotó: Szakony Attila tömegből azonnal érkezik a válasz, miszerint az utasoknak is vannak jogaik, például ahhoz, hogy leülhessenek. Sajnos a nyári szünet óta ezen a vonalon minden nap ilyen állapotok uralkodnak - vált barátságosabb hangnemre a jegykezelő. - Én is tudom, hogy kevés a hat kocsi, de ha fejre állok, akkor sem akasztanak mögé egyet sem. Ezt odafönt egyszer valaki kitalálta és onnantól kezdve szentírás. Begördülünk Siófokra. Mintha ez lenne a végállomás, az utasok háromnegyede elhagyja a szerelvényt. Végre leülhetünk, ám igazából ez sem boldogít minket, az elmúlt másfél óra kínszenvedése nemcsak a test, az agy elemeit is leszívta. Egy ismerős bukkan fel az ajtóban, Rost Gergely hatalmas utazóbőröndöket vonszol maga után. Mint kiderül, a fiatal matematikus éppen Torontóból repült haza, hogy egy szegedi konferencián tartson előadást. - Nem tudom megmonda ni, hogy a Kanadától Magyarországig tartó közel 9 órás repülőút vagy a fővárostól a délzalai városig tartó vonatozás a fárasztóbb - mérlegel Gergő. - Az viszont bizonyos, hogy roszszabb helyzetben van a vasút, mint másfél évvel ezelőtt, amikor kiutaztam. Jól elbeszélgetünk, miközben a vonat tovább „süvít” velünk. Balatonszentgyörgynél aztán magyarul értesít a hangosbemondó: az utolsó kocsikat lekapcsolják, azok Keszthelyre mennek tovább. Átpakolunk, összesen hatan ülünk a kocsiban. Már Sávolynál járunk, amikor a kocsiban ülő család feje megszólít minket, angolul. Szerencsére értjük a kérdést, így kiderül, hogy a finn család a Festetics-kastélyt szerette volna megtekinteni. Nem fogják... Kényszerből egészen Kanizsáig utaznak, hogy aztán visszaindulhassanak siófoki szállásukra. Mint mondják, csak az dühíti őket, hogy senki sem szólt nekik a lekapcsolósdiról. Elgondolkodunk. Vajon a MÁV-nál miért gondolják, hogy külföldiek nem veszik igénybe a vonatokat? Nagy dolog lenne németül és angolul is felmondani a magnóra a tájékoztató szöveget? Délután 15 óra, hullafáradtan érkezünk Kanizsára. A túlélőtúra résztvevőit megilleti egy hideg sör, így a resti felé vesszük az irányt. Ez hihetetlen, Pécstől Kanizsáig kétórás késést sikerült összehozni - szitkozódik az egyik vendég. - Ezért tart itt a magyar vasút, képtelenek tartani a menetidőt. És még van pofájuk úgy reklámozni magukat, hogy „Elérjük céljait!”. Nekem csak az volt a célom, hogy időben elérjem a csatlakozást, de ez most nem jött össze. Persze a menetjegy árát nem térítik meg... Amíg elfogy a sör, mi is elmeséljük egynapos kálváriánkat, aztán hazaindulunk. Autóval! Tegnap örömmel nyugtáztuk, hogy kétrészes riportunknak meglett a hozománya, lapunk több olvasója is telefonon mesélte el hasonló történetét. A zalaegerszegi Bangó Józsefné és 11 éves unokája például a múlt héten Budapesten volt kénytelen tölteni az éjszakát, mivel ők is lekésték az esti csatlakozást. Mint azt megjegyezte: kész szerencse, hogy élnek rokonok a fővárosban, így volt hol álomra hajtani a fejüket. Tájkép a Keleti pályaudvaron. Százak várják, hogy megtudják, melyik vágányról indul a vonat (balra fent.) A Balatonhoz induló tömeget nehéz kordában tartani, sokan a sínek között próbálnak pár méteres előnyhöz jutni (jobbra fent). Kétségbeesett finn turisták. A családnak senki sem szólt, hogy át kellene szállniuk (jobbra) A Szent János-forrással kezdődött A Forrásvíz Egyesület a Nyugat-Balaton természeti kincseinek megóvásán fáradozik Varga Lívia gazdasag@zh.pl.hu Gyenesdiás- Egy rendkívül agilis, természetbarátokból álló közösség évek óta azon fáradozik, hogy a Nyugat-Balaton természeti kincseit, köztük a Keszthelyi-hegység 22 forrását épségben megőrizze az utókor számára. A gyenesdiási Forrásvíz Természetbarát Egyesület 1998-ban alakult egy maroknyi, de annál lelkesebb, aktív környezetvédelmi és vízügyi gyakorlattal rendelkező fiatal részvételével, tudtuk meg legutóbbi Falujárásunk alkalmával Gálné Németh Ildikó elnöktől. Azóta a tagok száma s így a közhasznú egyesület ereje is megsokszorozódott. A Balaton-parton, a hegylábi törésvonal mentén számos forrás található, a Keszthelyi-hegységben pedig pontosan huszonkettő. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által, még 2000-ben kiírt pályázaton elnyert összegből s adományok segítségével láttunk neki ezek rendbetételének - mesélt a kezdetekről Gálné Németh Ildikó. - A munkálatok pontosan hét évvel ezelőtt, mostani beszélgetésünk helyszínén, a Szent János-forrásnál kezdődtek. Daray-Domnyai Béla, 1960-as évekből származó anyagai alapján tártuk fel a forrást és az azt körülölelő területet. Sok segítséget kaptunk az önkormányzattól, valamint a környékbeli vállalkozóktól egyaránt. Ha él egy település belterületén egy ilyen típusú helyreállított forrás, akkor azzal új lendületet vesz a falu fejlődése, vallják az egyesület tagjai. A régi tradíciók ugyanis, melyek a víz köré csoportosulnak, ezáltal újra gyökeret vernek. Ebben az esetben sem volt ez másként - miután átadták a forrást, melyet egy katolikus pap és egy sámán is megáldott, a környékbeliek, gyógyító erőt tulajdonítva annak, kannaszám hordták vizét. A helyreállítási munkálatokat követően a Keszthelyihegység forrásainak mindegyikét egy-egy család kapta meg, hogy őrizzék vizét és takarítsák környékét - szólt az elnök. Az egyesületi munkának a források vizének megtiszításán túl van egy magasabb dimenziójú értelmezése is, mely szerint minden egyes forráshoz tartozik egy jelfa, amit ha kivágnak, vize zavarossá válik vagy sok esetben el is apad, ezeket tehát óvni kell. A források védelmén túl azonban még rengeteg más, környezet- és természetvédelmi, valamint hagyományőrző tevékenység fűződik az egyesülethez. - Számos, jeles naphoz kapcsolódó rendezvényt szervezünk. Mivel a Kárpát-medence egyik legnagyobb értéke az édesvíz, fontosnak tartjuk, hogy minden év márciusában - más civil szervezetekkel öszszefogva- megemlékezzünk a víz napjáról, s rajz- valamint dolgozatíró pályázatot hirdessünk a térség általános iskolái részére. Nevezetes „zöld napi” programunk még az immáron kilencedik alkalommal megrendezett „Rügyfakadás - Tavaszünnep”, melyben a szakmai rendezvények és a nagyközönség számára kitalált szórakoztató programok, mint kő- és sodrófahajítás, főzőverseny szabadtűzön, jól megférnek egymás mellett. Szervezünk továbbá természetjáró túranapokat, melyek keretében a hét minden napjára más és más - többek között bakancsos, barlangász, kerékpáros, csónakos - túralehetőséget kínálunk. Rendezvényeink egyre népszerűbbek mind a helyi, mind a környékbeli lakosság, mind pedig a turisták körében. Most készült el a Keszthely-Hévíz kistérség huszonhét településének öröm-bánat térképe, melyben a térség pozitív, negatív értékeit, jellemzőit gyűjtötték össze. Tavaly pedig az egyesület kezdeményezője lett a „Diós” elnevezésű települések fesztiváljának, melyből az országban összesen hét található. Egyesületünk a régi hegyközség megóvása érdekében minden ősszel rezisztens szőlőoltványokat vásárol, melyeket a kertészeti ár feléért kínálunk a lakosságnak. Az „Egy ház - egy szőlő” programunk keretében szeretnénk elérni ugyanis, hogy minden udvaron legalább egy szőlőtőke legyen. S ha ez még mind nem lenne elég, az egyesület az elmúlt években a „dolomit riviérán” 92 kilométer hosszúságú turistaútvonalat tett rendbe, padokat, információs táblákat helyezett el a Keszthelyihegységben, helyreállított egy présházat, segédkezett a Nagymező rendbetételében, helytörténeti kutató és gyűjtő munkát végez, szerepet vállal az ÁNTSZ parlagfűirtási programjában, s évente négyet pályázatot nyújt be, hogy mindezeket a tevékenységeket finanszírozni tudja. Megállás tehát egy percre sincs, hiszen a természet nap mint nap új kihívások elé állítja védelmezőit. Ha kivágják a forráshoz tartozó jelfát, vize zavarossá válik, vagy akár el is apadhat Gálné Németh Ildikó a Szent János-forrásnál mesélt egyesületükről ZALAI HÍRLAP • 5