Zalai Hírlap, 2009. január (65. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-14 / 11. szám

14.ZALAI HÍRLAP VILÁGHÍRES SZTRIPTÍZ Néhány óra alatt tett szert világhírre október végén a zalaegerszegi Deák- Széchenyi középiskola fiatal tanárnője, aki azzal dobta fel az intézmény gólyabálját, hogy erotikus táncot lejtett egy játékos vetélkedő során, s ebben odáig ment, hogy a póló­ját is ledobta magáról. Az eset nem lett volna több a résztvevők szép emléké­nél, ha az egyik meggon­dolatlan diák a sztriptízről mobiltelefonnal készített videót nem teszi fel az internetre. Végül a tanár­nő ellen fegyelmi eljárás indult, s megrovásban részesült; később köz­leményben kért bocsá­natot mindenkitől, akit úgymond megbántott. HATTER 2009. JANUÁR 14., SZERDA Zala megyében történt 2008-ban KRÓNIKA Elkészült az M7-es a határig - Újabb nagy múltú cég fejezte be működését (2. rész) Nagykanizsán valamennyi pártfrakció a polgármester lemondását követelte Zalaegerszeg - Az elmúlt esztendőben megyénk lakói jó néhány új léte­sítményt vehettek birtok­ba, de akadtak veszte­ségek is. Átéltünk öröm­teli, s nyugtalanító pilla­natokat is. Folytatjuk az év vázlatos krónikáját. Augusztus 1. - Kacorlakon karámba terelték a környéken már másfél éve kóborló szür­­kemarhagulyát. A korábbi gazdájuk által magukra ha­gyott állatok beterelésében az új gazdát, Néber Szilvesztert egy, a westernlovaglást hob­biként űző baráti társaság se­gítette. Augusztus 2. - Érvényes és eredményes népszavazáson mondtak nemet a pethőhe­­nyeiek településük Zalaeger­szeghez csatolására. Az önál­lóság feladását a falu önkor­mányzata kezdeményezte. A referendumon a 368 vá­lasztópolgárból 229 vett részt, 125-en szavaztak a csatlako­zás ellen, 104-en mellette. Augusztus 7. - Daróczi Dá­vid kormányszóvivő bejelen­tette: a kormány vámúttá nyil­vánította a sármelléki repü­lőteret. Korábban az Európai Unión kívülről érkező áruk esetén alkalmanként kellett ideiglenes határnyitást kérvé­nyezni. Augusztus 19. - Átadták a fővárost a horvát-magyar or­szághatárral összekötő M7-es autópálya utolsó, Zalako­­már-Nagykanizsa közötti, 15,5 kilométeres szakaszát. Szeptember 4. - Kilence­dik századi, 840 körül épült keresztelőtemplom nyomait találták meg a régészek a Za­­lavár-Várszigeten zajló ásatá­son. A felfedezett templom a kereszténység terjedésének legkorábbi időszakáról szol­gál ismeretekkel. Szeptember 9. - Zalaeger­szegi Regionális Tudásköz­pont létrehozását célzó együttműködési megállapo­dást írt alá a Budapesti Gazda­sági Főiskola, a Pécsi Tudo­mányegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudo­mányi Egyetem. A dokumen­tumot ellátta kézjegyével a városi és a megyei önkor­mányzat vezetője is. Szeptember 10. - A Zala­­baromfi Zrt. dolgozói nem kapták meg a fizetésüket, mert a cég pénzügyeit intéző CIB Bank zárolta a feldolgo­zóüzem bankszámláját. Ne­mes Imre vezérigazgató - aki egy hónappal később lemon­dott - a mintegy 700 dolgozót ekkor kényszerszabadságra küldte, a termelés leállt, mert a beszállítóknak sem tudtak fizetni. Később a dolgozók és a baromfitenyésztők többször is demonstráltak Budapesten, a CIB Bank székháza és a Földművelésügyi és Vidék­­fejlesztési Minisztérium előtt. Azt, hogy az üzemet nem in­dítják újra és a dolgozókat el­bocsátják, október 20-án je­lentették be a tulajdonosok képviselői. Másnap a dolgo­zók és a beszállítók megbí­zottait fogadta Gráf József földművelésügyi és vidékfej­lesztési miniszter, s hitelt he­lyezett kilátásba az üzem át­vételére alakítandó vállalko­zásnak; ezt később a kormány jóvá is hagyta. Szeptember 20. - Bár a helybeliek és a környéken élők már a nyáron birtokba vették, ünnepélyesen csak ezen a napon avatták fel a gel­­sei termálfürdőt és tanuszodát. Szeptember 25. -Stop.Shop bevásárlóközpon­tot avattak Nagykanizsán; 4 milliárd forintos költséggel készült el. Szeptember 26. - Zalaeger­szegen átadták a Zalahús he­lyén épülő bevásárlóközpont­hoz kapcsolódó körforgalmú csomópontot, amely Magyar­­országon elsőként a Hollan­diában kialakított formában készült, két sávosan, mégis biztonságosan vezetve el a forgalmat. Október 2. - Másfél éves szünet után ismét mozi nyílt Nagykanizsán. A plaza bezárt filmszínházában a budapesti Atmoszféra Kft. kezdett új életet. Október 9. - Lentiben a nála hagyott nadrágszíjával felakasztotta magát egy 16 éves fiú a rendőrség előállító helyiségében. Súlyos állapot­ban került kórházba, több hé­tig kómában volt. Azt az eset után maga a megyei rendőr­­főkapitány is elismerte, hogy a derékszíját nem hagyhatták volna a fiúnál a rendőrök. Decemberben a katonai ügyészség vádat emelt egy rendőr ellen, kötelességsze­gés miatt. Október 10. - A falvak ka­tegóriájában Gelse nyerte el a Virágos Magyarországért verseny első helyezését. Október 16.- Zalaegersze­gen letették az egykori Zala­hús helyén épülő Zala Park bevásárlóközpont alapkövét. A dolog érdekessége, hogy er­re akkor került sor, amikor a 30 millió euróból készülő, 10 hektáros létesítmény egyik áruháza már készen volt, s bő három héttel később meg is nyílt. Október 22. - Letenyén felavatták a magyar M7-es és a horvát A4-es autópályát összekötő új Mura-hidat, amelyet Zrínyi Miklósról ne­veztek el. Október 30. - Ötszáz fős létszámleépítést jelentett be a General Electric magyaror­szági központja, fényforrás üzletágának átszervezésére hivatkozva. A termeléscsök­kentés a cég 9 magyarországi telephelye közül 8-at érint, köztük a nagykanizsait 227, a zalaegerszegit 42 fővel. November 6. - A nagyka­nizsai önkormányzat Fidesz­­frakciójának vezetője az el­lenzéki MSZP, SZDSZ és MSZDP képviselőivel közö­sen szólította fel lemondásra Marton István polgármestert, akit egyébként a Fidesz jelölt­jeként választottak meg a vá­ros első emberévé. A testület önfeloszlatása, amit kijelenté­se szerint Marton is támogat­na, akkor még nem került szó­ba, később azonban igen, dr. Fodor Csaba (MSZP) a de­cember 18-ai ülésen jelentette be, hogy kezdeményezni fog­ja az önfeloszlatást. Ekkor két fegyelmi eljárás is zajlott Marton István polgármester ellen, az egyik folyománya­ként megrovásban részesítet­ték, a másik kapcsán büntető­­feljelentést tettek. Ugyanek­kor váratlanul - a 26 fős testü­let 14 tagjának szavazatával - felmentették dr. Kovács Jó­zsefet a városi kórház igazga­tói tisztségéből, akit a jobbol­dali többségű képviselő-tes­tület állított az előző, baloldali kötődésű vezető helyére, rö­viddel az önkormányzati vá­lasztások után. November 7. - Nagykani­zsán adták át a Vállalkozók Országos Szövetsége Zala megyei szervezete alapította Zala megyei Prima-díjakat Rózsás János írónak, dr. Már­kus Ferenc nyugalmazott ta­nárnak és Bertók Sándor za­laegerszegi főépítésznek. A közönségdíjat Herte­­lendy Attila, a Hevesi Sándor Színház szín­művésze kapta. November 7. - A bíróság jogerősen el­rendelte a Zalaeger­szegi Jégcsarnok Kft. felszámolását. A cég mintegy 450 millió forint tar­tozást halmozott fel. A felszá­moló a működés fenntartása mellett hirdette meg eladásra a létesítményt. Két vevő je­lentkezett, de az értékesítésre az év végéig nem került sor. (Minapi döntésével az MKB bank ajánlatát fogadta el a fel­számoló.) November 20. - Az inflá­ciót jóval, esetenként több­szörösen meghaladó mérték­ben emelte a főbb közszolgál­tatások árait a zalaegerszegi önkormányzat. A hulladék­­szállításért például 22,6 szá­zalékkal kell többet fizetni, a vízdíj is több mint 20 szá­zalékkal emelkedik. Draszti­kus áremelésekről döntöttek Nagykanizsán is, ahol az ere­deti javaslat 30 százalékkal kívánta emelni a hulladék­­szállítás díját, végül 22 száza­lék mellett döntöttek. November 20. - A közélet eldurvulása, az erőszak tér­nyerése immáron Zalában is megmutatkozott, amikor is­meretlen tettes kővel zúzta be Marton István nagykanizsai polgármester házának üveg­téglából készült falát. November 20. - A keszthe­lyi bíróság elsőfokú ítélete szerint a Helikon Kastélymú­zeumnak vissza kell adnia a Pak­s ítélete című szobrot az eredeti tulajdonos Sigray Antal gróf leszármazottainak, miután kimondta: egyszerű beleltározással nem szerezhet tulajdont az állam vagy a mú­zeum. Az alkotást 1952-ben vette az állam „tulajdonba”. November 27.- Felavatták a pelletüzemet Beleznán. A beruházás 480 millió forintba került, évente mintegy 10 ezer tonna tüzelőanyagot állít elő faipari hulladékból és ener­gianövényekből. Az állam 143,5 millió forinttal támo­gatta az üzem létrehozását. December 4. - A műszaki cikkek egyik legnagyobb ha­zai forgalmazója, a Media Markt nyitott áruházat Zala­egerszegen. December 9. - Gyógyásza­ti centrumot avattak Hévízen. Az izotópos diagnosztikai és gyógyászati módszereket al­kalmazó magánklinika 1,6 milliárd forintból valósult meg, az állam 670 millió fo­rint kedvezményes hitellel tá­mogatta. December 10. - Kilenc­százmillió forintos állami tá­mogatást nyert Zalaeger­szeg belváros-rekonstrukciós programjának első üteméhez az Új Magyarország Fejlesz­tési Terv pályázatán. December 11. - A zalalövői nyomdaipari üzem, az Elan­­ders Hungary Kft. 95 fős lét­számcsökkentést jelentett be a megrendelések csök­kenése miatt. A mint­egy 260 főt foglalkoz­tató cég főleg kézi­könyveket gyárt elekt­ronikai és más cégek számára. December 13. - Sormáson időközi vá­lasztást tartottak, a 3 jelölt kö­zül azt a Póczai Zoltánt vá­lasztották meg ismét polgár­mesternek, akinek a megbíza­tása azért szűnt meg, mert a bíróság elítélte és 90 ezer fo­rintos pénzbírsággal sújtotta csalás és magánokirat-hamisí­tás miatt. December 19. - Ötmilliárd forintos fejlesztésbe kezdhet a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Kht., amelyhez az állam 1,5 milliárd forintos támogatást nyújt, amit az Új Magyarország Fejlesz­tési Terv Regionális Operatív Program pályázatán nyert el. Összeállításunkat készítette: Szente Ottó Gelse termálfürdővel és tanuszodával gyarapodott tavaly Elkészült az M7-es autó­pálya utolsó szakasza is, így az végre a fővárostól a horvát határig ér. Beleznán megkezdte a termelést a megújuló energiaforrást haszno­sító pelletüzem. Az év egyik legszomorúbb ese­ménye pedig a Zala­­baromfi kálváriája volt Fotó: Archív Hazánkban az első holland típusú körforgalom készült Egerszegen

Next