Zalamegye, 1883. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)

1883-01-07 / 1. szám

A szent­mihályi postarablás végtárgyalása A zala-szent-mihályi vasúti állomáson még 1878 évi május hó 19-én egy 4300 fttal terhelt pénzes zacs­kó nyomtalanul elveszett. — . A zala-koppányi plébánosnak Salamon Józse­fnek 1882. évi januárban történt elhunyta után annak végren­deleti örököse Touper Örzsébet és legközelebbi rokonai úgymint nővére Zobó Istvánné született Salamon An­na, s­ ennek gyermekei között a hagyaték iránt felmerült viszály következtében, a bíróság véletlenül az elveszett pénz hovájutásának nyomára vezettetett. A megejtett vizsgálat folytán Zobó­­ József lopás büntette miatt, Zobó Istvánné, Zobó Sándor, Zobó István, Salamon Károly és Touper Örzsébet orgazdaság büntette miatt vád alá­­ helyeztettek és ezen ügyben a végtárgya­lás a zala-egerszegi kir. törvényszék előtt 1882. évi au­gustus hó 31-én és folytatólag 1882. évi december hó 14-én tartatott meg. Első rendű vádlott Zobó József beismerte, hogy a kérdéses pénzes zacskót a vasúti állomáshoz vezető or­szágúton találta; előadja továbbá, hogy a pénzt anyának özvegy Zobó Istvánnénak adta át, a ki azt a kertben elásta és később onnan egy részétt Zobó Sándorral Sa­lamon Károlyhoz küldötte, egy ezerest pedig felváltás végett Salamon József volt zala­ koppányi plébánoshoz vitt el. — Zobó Istvánné tagadásba veszi, hogy ő a pénzt fiától Zobó Józseftől átvette, és hogy annak egy részét Zobó Sándor fiával Salamon Károly zala­egerszegi lakás­hoz köldötte. — Zobó Sándor vallomásában azt adja elő, hogy a talált pénz egy részét bátyja Zobó József lepecsételte egy levélbe és általa elküldte Salamon Károlyhoz, de valót­lannak állítja bátyja azon állítását, hogy édes­anyja cso­magolta volna be azon pénzt, melyet ő Salamon Károly­hoz vitt;­­ előadja továbbá, hogy ő is Zala-Koppány­ban volt akkoriban, midőn bátyja és anyja a plébánosnak felváltás végett egy ezerest adtak át. — Touper­­ Erzsé­bet beismeri vallomásában, hogy a plébános neki egy ezerest mutatott azon megjegyzéssel, hogy azt, Zabóék találták. — Előadja továbbá, hogy rövid időre reá a plébánossal Szombathelyre utazván, az ezeres bankót ott felváltották és nagyobb bevásárlásokat tettek. — A kis-, ügyész véginditványában lopás és orgazda­ság büntette iránt vádját fentartotta, avval indokolván azt, hogy Németh János kihallgatott tanu vallomása sze­rint — a ki azon időben posta küldönc volt lehetet­lenség volt, hogy a kérdéses pénzes zacskót ő a vasúti állomáson kivül vesztette volna el, m­ert a zsákot, mely­hím a posta küldeményeket haza szokta vinni, vagy be­szokta kötni, vagy pedig felső nyilasánál kezébe össze­tartotta.­­ A kérdéses pénzes zacskót tehát vagy a le­rakódásnál, vagy a harmadik osztályú váróteremből kel­lett valakinek elvinnie. De különben is ha Zobó József a kérdéses csoma­got az indó­házon kívül találta volna is, cselekménye mégis lopás bűntettét képezi, mert maga beismerte, hogy felismerte a pénzes zacskót, miszerint az posta küldeméy volt, ezenkívül pedig azon hely, hol Zobó József előa­dása szerint a zacskót megtalálta, még vasúti birtok volt és igy a pénzes zacskót birtokon kividinek nem tekint­hette. Első rendű vádlott cselekménye lopás bűntet­tét képezvén, a többi vádlottak cselekményei a bt. 370-ik 4%-ának első bekezdésében körülírt orgazdaság bűntetteit állapítják meg. Első rendű vádlotti védője Szalay Ferenc ügyvéd véd beszédében azt állítja, hogy Zobó Jó­zsef cselekménye nem a bt. 333-ik §-ban körülírt lopás bűntettét, hanem a bt. 305. §-ában körülírt jogtalan elsa­játítás vétségét képezi. Weisz Izidor zala­egerszegi ügyvéd mint Zobó Ist­vánné védője előadja, miszerint védence büntethető cse­lekményt nem is követett el, mert ő a talált pénzből nem részesült, ő reá nézve a legroszabb esetben a bt. 375. §-ban körülirt bűnpártolás volna alkalmazható, de tekintve, hogy ő mint Zobó Józs­f édes­anyja a bt. 378 és 78 fcj­ai értelmében a fia által elkövetett büntetendő cse­lekménynek feljelentésére nem kötelezhető, kéri védencét felmenteni. Negyedrendű vádlott Touper Erzsébet vé­dője Hajik István" védelmét ara fekteti, hogy védence büntethető cselekményt nem követett el, mert ő a Zabó Sándor által talált pénzben nem részesült, ha a volt zala­ koppányi plébános neki ruhát vásárolt, az teljesített szolgálataiért történt. — 1 Ő közre nem működött a plébánoshoz hozott 1000 frt elrejtésében, legfeljebb abban hibázott, hogy föl nem jelentette azt, a miről a plébános utján tudomást szerzett. Ám de bt. csak is a felség­sértésnél teszi a felje­lentést, a polgárok kötelességévé büntetés terhe mellett, egyéb esetben nem. — Hivatkozik továbbá ara is, hogy ha Touper Erzsé­bet ugyancsak büntetendő cselekményt követett volna is el, a bt. értelmében a bűnvádi eljárás megindítása elé­vült volna. —­­ Harmad­rendű vádlottnak Salamon Károlynak vé­dője Bolchán Gyula zala­egerszegi ügyvéd volt, kinek véd­beszéde itt következik: Tekintetes kir. törvényszék! A kinek szivében gyö­keret vert azon hit, miszerint az emberi cselekmények fölö­tt az isteni gondviselés őrködik; a kinek keblében fogékonyság van a jog iránt és a ki azon meggyőződés­nek hódol, hogy nem követhető el a jog­rend ellen cse­lekedet, mely boszulatlan maradna , az a mai végtárgya­lással befejezett vizsgálat eredménye felett valóban belső lelki megnyugvást érezhet, mert ismét új bizonyítékát nyerte annak, hogy minden merénylet, mely a személy vagy a vagyon bátorság ellen követtetik el, előbb utóbb napfényre kerül. — 1878. évi május hó 19-én a zala-szt.-mihályi vasúti állomáson egy 4300 irtot tartalmazó pénzes zacskó nyom­talanul elveszett, a rendőri és közigazgatási közegeknek minden erélye, a bíróságnak minden fáradozása dacára nem sikerült kipuhatolni, hogy e pénzes zacskó hová ke­rült. Majdnem 4 év telt el azóta, a zala­ koppányi plé­bánosnak, Salamon­­ Józsefnek kellett elhalnia, annnak hagyatéka felett végrendeleti és törvényes örökösei közt viszálynak kellett keletkeznie, hogy a bíróság úgy­szól­ván véletlenül nyomára jusson annak, hogy a 4 évvel ezelőtt elveszett 4300­ forint kinek kezei közé került. De bár­mily megnyugtató legyen is a hit, hogy a bűn e földön büntetlenül nem maradhat, bármilyen örö­möt is érzünk a felettt, hogy a társadalmi rend ellen elkövetett cselekedetek előbb utóbb nap­fényre kerülnek, e feletti örömünkben sohasem engedtessük magunkat túl, buzgóságunk által annyira ragadtatni, hogy bűnöst keres­sünk ott is, a­hol bűnös nincs és büntetendő cselekményt törekedjünk kikutatni ott, a­hol ilyen nem létezik, mert különben igen könnyen megtörténhetik, hogy a jog jog­talanná, az igazság igazságtalansággá vállik. Már pedig tekintetes kir. törvényszék ha szabad saját egyéni nézetemnek kifejezést adni, inkább óhajtom a társadalmi rend érdekében, hogy egy elkövetett bűn­tény büntetlenül maradjon, sem hogy egy vélt bűnös, a­ki ellen talán a külső látszat fenn­forog, ártatlanul szenvedjen. Midőn Salamon Károly védencem­ mellett szót eme­lek, bátor vagyok a tekintetes kis-, törvényszéknek az éppen elmondottakat különös figyelmébe ajánlani.­­Mielőtt a védencem ellen a tekintetes kir. ügyész­ség által emelt vád bővebb vizsgálatába bocsátkoznám tekintve hogy a neki imputált cselekmény az első rendű vádlott által elkövetett cselekmén­nyel szoros összefüggésben áll kénytelen vagyok az első rendű vádlott által elkövetett tényt részletessebben kifejteni. E tekintetben csak a legszükségesebbre fogok szo­rítkozni, mert ellőttem szólott t.­kartársaim e kérdést amúgy is eléggé kifejtették. Valóban nem titkolhatom el meglepetésemet a fe­lett, hogy a tekintetes kir. ügyészség a végtárgyalás be­fejezte után is Zobó­­ József ellen lopás bűntettére irányu­ló vádját fenntartotta. — Ugyanis is btkvünk 333-ik §-a szerint „lopást kö­vet el, a ki idebjén ingó dolgot másnak a birtokából vagy biztalatából annak beleegyezése nélkül azon célból vesz el, hogy azt jogtalanul elsajátítsa." — Mint minden ügy a lopásnál is az elkövető szán­déka a mérvadó; constitutio elemeihez pedig tartozik, hogy a tettes a birtokot vagy birlalatot támadja meg, vagy­is más szóval lopás csak oly ingó dolgon követhető el, mely másnak birtokába­n­agy birtalatában van. — Hogy a kérdéses pénzes zacskó azon percben, mi­dőn Zabó József azt magához vette, valakinek birtoká­ban vagy birtalatában lett volna, azt sem a vizsgálat, sem a végtárgyalás folytán beigazolni nem lehetett; az egyedüli tanú Németh János, kinek vallomása némileg terhelő lehetne, figyelembe nem vehető, mert ő Merkly An­tal károsult félnek anyagi kártérítési kötelezettséggel tar­tozik­ figyelembe, nem vehető továbbá azért sem, mivel a mai napon tett vallomása homlok­egyenest ellenkezik azon vallomásával, melyet 1878. évben "tett.­­• Ugyanis akkoriban azt adta elő, hogy lehetetlenség, hogy valaki a pénzes zacskót akár azon helyről, a­hol a lerakódás a vasúti kocsiból történt, akár a harmadik osztályú váró teremből ellophatta volna, mert ugymond ő a váró terem­ben senki sem volt, a vasúti állomáson pedig az állomás ellentétes pontján Zobó József az áruk lerakódásával volt elfoglalva, azon kívül pedig a vasúti váltók megigazítása és a szükséges h­arangozás teljesítése annyi időt vett igény­be, hogy lehetetetlen volt Zobó Józsefre nézve a harma­dik osztályú váró terembe bemenni s onnét valamit el­vinne és ismét munkájához vissza mennie. — Németh János ezen előadása megerősítve van Kron Simon állo­más­főnök és Spitefler jelenlegi vasúti szolga előadásá­val. — Ehhez járul még azon körülmény is, hogy a lám­pa a posta lerakódási helyet kellő­képpen megvilágítja, és hogy ezen helytől a harmadik osztályú váró­terembe alig van 20 lépés távolság. — Németh János azon vallomásával még nem egyeztet­hető a mai napon tett ezen vallomása, hogy a pénzes zacskót vagy a lerakódási helyről, vagy a harmadik osz­tályú váró­teremből kellett valakinek elvinnie. Ellenben azon előadása, hogy ő a posta küldemé­nyeket egy zsákba össze­rakva szokta a faluba bevinni, mely zsák általa néha beköttetett, néha nem, éppen Zabó Józsefnek azon állítását látszik igazolni, miszerint a kér­déses pénzes zacskót a vasúti állomáson kívül a kocsi után vesztette el; ezen feltételeit némileg megerősíti még azon körülmény is, hogy Németh János azon kérdéses éjjel, midőn a pénzes zacskó elveszett, mielőtt a vasúti állomásra ment, a korcsmában borozott. Egyébiránt mind­ettől eltekintve, miután Zobó József ellen beigazolva nem lett, hogy ő a pénzes zacskót úgy lopta volna el, ennél­fogva az általa tett azon beismerés, hogy ő azt megta­lálta, lesz valónak elfogadandó. — A tek. kir. ügyészség által felhozott azon érv, hogy Zobó József e cselekménye még akkor is lopás bűntet­tét képezné, ha a csomagot ugyancsak az általa kijelölt helyen találta volna, mert azon hely a vasúti társaság tulajdonát képezi és mert Zabó József maga beismerte, hogy az általa talált csomagot, posta csomagnak ismerte fel; — mondom ezen érve a kis-, ügyészségnek teljesen tarthatatlan. A törvény világosan szól, ahhoz kétség sem férhet, ugyanis a bt. 365. §-a szerint „a­ki idegen dolgot talál és azt 8 nap alatt a hatóságnak vagy annak, a­ki elvesztette, át nem adja, a talált dolog jogtalan elsajátításá­nak vétségét követi el." — Ezen szakasz értelmében a hely, a­hol a dolog ta­láltatik, mi befolyással sem bír, egészen közönbös tehát, váljon azon kocsi itt, a­hol Zobó József a pénzes zacs­kót, magtalálta, a vasúti társaság tulajdonát képezi-e vagy sem, annyival is inkább, mert a­ vasúti társaság a posta leadás perczében azon pénzes zacskónak sem bir­tokosa, sem birtalója nem volt többé. Azon körülmény, hogy Zabó József tudta, miszerint az általa talált csoma­got a posta küldönc vesztette el, hasonlóképen nem mi­nősítheti cselekményét lopás bűntettévé, mert az idézett 365-ik §-ban ezen szavak is benfoglaltatnak „vagy annak, a­ki elvesztette, át nem adja" — ezen szavak világosan mutatják hogy a törvény intenziója szerint jogtalan el más célja, minthogy megválasztasson S­ittyon-berekbe szolgabírónak, hogy aztán te meg az ő ked­ves leányát választhasd meg életed örökös társául. Szóval, ha már egyszer a házasulandó fiatal embe­rek categóriá­jába soroz az asszony­i közvélemény, akarod, vagy nem, százszor is megtesznek vőlegénynek, főleg ha még a mamák eltorása „jó partidénak" is declarált noha talán magadnak még eszed ágában sincs, hogy megválj a legény élet gyönyörűségeitől. De ha azután végre mégis belé visz a virágról virág­ra szálló pillangó sivár életébe s mindinkább erősebb gyö­keret vernek szivedbe azon paradicsom igék, hogy „nem jó az embernek egyedül lenni" s ha végre az álmodott eszményképet a valóságban feltalálva komolyan házasod­ni készülsz 'no! akkor aztán igazán rád zúdul a szó­be­széd árja s az előbb csak suttogó pletyka hangos szavak­ban tör ki, hogy pusztító orkánként mindent magával söpörjön, maga alá temessen! Múltad, jövőd, jelened, jellemed, származásod, szo­kásaid, hivatalod, jövedelmed, adósságod, előbbi „viszo­nyaid," jó és rosz tulajdonaid, mind mind szőnyegre ke­rül s még örülhetsz ha a harmadik öreg­ apádnak békét hagynak. — Mosdatnak, szapulnak, dicsérnek, gyaláznak, rágal­maznak, oktatnak, óvnak, intenek, tanácsolnak és a mi a fő — mindnyájan csupa jó szándékból, barátságos in­dulatból ! Otthonodban, a casinóban, női- vagy férfi társaság­ban, kávéházban, hivatalban, szóval mindenütt a­hol lát­ható vagy, csak úgy özönlik feléd a sok gratulátió, ter­mészetesen mindannyi kü­lönbféle jóakaró megjegyzések, figyelmeztetések kíséretében. — Gratulálok pajtás! — kiált rád az utcán egy „jó barát.”­­— Valóban szerencsésen választottál, a kis mucus­ka nagyon derék kis leány, szép is, bájoló is, jó par­thie is, hanem — — — Nos, mit ha nem ? Hanem a mama, azaz pardon jövendőbeli ked­ves anyósod, az egy kiállhatatlan persona, valóságos hárpia! Talán csak nem gondolod, hogy azt veszem el,­­ veted oda félig boszankodva, félig tréfásan. Tudom jól, tudom pajtás, de látod, te még ta­pasztalatlan vagy e téren, nekem már van praxisom, sőt mi több anyósom is, azért azt a jó tanácsot adom, hogy őrizkedj1 az anyósoktól! Még füledben csengnek az alig távozó „jó barát" szavai s még alig léptél ötöt s már ismét egy újabb gra­tuláló ütközik beléd szintén szerencsésnek tartja a válasz­tást; de — — — — Ismét de ! ? Nos igen, csak arra akarlak figyelmeztetni pajtás, hogy légy óvatos! mert leendő menyasszonyod leány ko­rában nagyon tetszvágyó, kacér hölgyecske volt, az ilyen leányokból ritkán válik jó asszony. No de különben hagyjuk ezt. Ez még nem volna valami nagy baj, hanem — már csak megmondom őszintén, mert bűnt követnék e­l barátságunk ellen, ha hallgatnék, midőn egész életed boldogságáról van szó — sokkal nagyobb bökkenő az, hogy választottadnak egy huszár­kapitán­nyal — ki köz­ben legyen mondva már nem is mai gyerek — még most is viszonya van. Sőt többet mondok! Saját szemeimmel láttam, hogy a tavali casino-bálban ez a katona Iluskádat mégis csókolta. Azután meg, a mint az a csacska posta expeditor, a Guszti rebesgeti, még most is correspondeál a kis hamis a kapitán­nyal. — No de servus! Sietnem kell, sürgős dolgom van, fogadd még egyszer őszinte sze­rencse kivánatimat. — Gratulálok!­­ Servus, servus! A széltoló ezzel azután odább áll s bár eleinte csak mosolyogsz össze-vissza hadart badarságain, lassan lassan azonban mégis feltámad lelkedben a kétkedés gyanúja, a féltékenység ördöge. — — Hát ha mégis igaz! ? A haraszt sem zörög szél nélkül! Hisz­­ Csörgőné is ilyesmit rebesgetett előtted nem­régiben, ő pedig mindenről a legjobban szokott értesül­ve lenni a városban. Eddig azonban nem hittél szavainak, azt gondoltad, hogy csak az érdek beszél belőle. Valamikor leányának udvaroltál, talán számított is rád s azért akar most kon­kolyt vetni a tiszta buza közé. Pedig dehogy­ csak tiszta igazságot mondta el, hisz már magad is kezdesz a vissza­emlékezni, hogy azt a katonát régebben többször láttad leendő apósod házánál. Miért ne lehetne tehát igaz, hogy menyasszonyodnak még most is viszonya van vele! Ő hisz a leány, az asszony mind hamis! Ő is csak olyan, mint a többi, ámított, Integetett, megcsalt! Legjobb volna, ha még most szakítanál vele, megta­nulnál lemondani, feléje sem mennél többet! De nem­­ fel­keresed azért is, hogy keserű szemrehányásokat tehess neki. Mogorva arccal elmondasz mindent, kérdőre vonod és mindenre inkább el vagy készülve, csak arra nem, hogy ideálod kifakadásaidra hangos hahotával válaszoljon. — No persze, hogy megcsókoltam! — Vagy talán a maga menyasszonyának még a nagybácsiját sem sza­bad megcsókolni! ? —­— Nagybácsiját! ? — akadoz szádon a szó. — Természetes! hisz az a huszár­­kapitány, kire maga egyszerre olyan féltékeny lett, nem más, mint a mama testvérje, az én ked­ves Károly bácsikám. — Szép is olyan öreg úrra is féltékenynek lenni! No persze hogy nem­ szép, hanem­ hát, mikor az ember vőlegény jelölt, akkor rendszerint, vagy sem­mit sem­ hisz el, vagy nagyon is hamar készpénz gya­nánt vesz mindent. — Egy elejtett szó képes boldogta­lanná — s a legcsekélyebb esemény, leglényegtelenebb dolog legboldogabbá tenni. — (Vége köv.)

Next