Zempléni Múzsa, 2017 (17. évfolyam, 65-68. szám)

2017-09-01 / 3. szám

LÁTÓTÉR Érdemes összevetni e sorokat a Levél Pogány Karolinához című verses levél soraival: „Hol a szép Gömör halmos képet ölt, / Csendes magányban él hű tisztelőd! / Lant és biblia, e két szent barát / Karján ringatja boldogan magát, / Az én pályám, szép, ámbár nem ragyog, / Én az egyszerű nép őre vagyok! / Enyém jó- és balsorsának fele, / Örülök, sírok részvevőn vele. (•••)” A fent említett válaszlevélben szól a Toldiról is: „Örömmel hallgattam a Toldy­ról hírt is, magát még ő Miklósságát nem láttam, még is igen igen örülök neki...” Levelezésük első korszakában ismereteink szerint 15-20 levélváltás történt. 1852-ben a házkutatáskor Arany leveleit is elvitték több más irattal együtt. A lefoglalt leveleket Tompa nem kapta vissza. Tompa Mihályt Arany János kezdetben mint Petőfi barátját érezte közel magához, így írt Petőfinek: „Ő mond meg nevemmel, ha fölkeres Tompa, mily igen szeretlek Téged s őt is veled.” E sorokból az tűnik ki, hogy Arany János eljegyezte életét két legjobb barátjával, Petőfivel és Tompával. Amikor azonban Petőfi és Tompa kapcsolata romlani kezdett vagy talán meg is romlott, akkor egy időre eltávolodtak egymástól. Tompa 1848 májusában Arany levelére Graefenbergből nem válaszolt és csend állt be közöttük. Arany Jánosra a szabadságharc bukása, Petőfi Sándor halála nyomasztóan hatott és keres­te a megmaradt „harmadikkal” a kapcsolatot. Levéllel kereste meg Tompát 1850 májusában és békülést kínált fel neki: „kik maradtunk, csatlakozzunk szorosan egymáshoz” - írta. Tompa június 12-én így válaszolt: „barátod voltam, mint vagyok s óhajtok az maradni”. E levélvál­tással vette kezdetét az elmélyülő őszinte barátság. Ettől kezdve Arany János legközelebbi barátjaként és pályatársaként tartotta számon Tompa Mihályt. Még mindig nem találkoztak személyesen. Tompa sokáig készülődött a nagykőrösi uta­zásra. Szemere Miklósnak 1852. január 7-én azt írta: „Aranyt készülök meglátogatni, ha időm és pénzem lesz a télen. Szeretnék már szeme közé nézni ennek az embernek, ki hogy nagy költő, az bizonyos.” Nehezen vette tudomásul a találkozás elmaradását, s ezért írta Aranynak: „hát nem nagy bosszúság-e, hogy mi még nem láttuk egymást.” Arany válaszlevelében is szin­te kizártnak tartja, hogy ne találkozzanak, amikor így ír: „Nem teszem fel az Istenről, hogy egymást láthatásunkat ellenezné”. A látogatás késik, a tervezgetés folyik. 1851. december 9-én kelt levelében Tompa így írt Aranynak: „Mikor megyek pedig a világért sem mondom meg! Majd elmegyek én inkog­nito, beszállok hozzád és szállást kérek, mint idegen, nem vallom ki, hogy kivagyok, ha rám ösmersz jól van, ha nem ... majd meglátom akkor mit csinálok ...” Végre összejött a nagykőrösi látogatás, 1852. február 20-23. között. Erről Tompa így számolt be Szemere Miklósnak 1852. április végén: „Legjobban töltöttem az időt Aranyéknál, Szász Károly, Mentovich szinte ott vannak. Furcsa volt a találkozásunk, de persze ezt élőszóval kellene elmondanom, így nem ér semmit! Bementem hozzá, nota bene, előre megírtam, hogy májusnál előbb nem megyek, vagy tán ak­kor sem mert beteg vagyok — tehát nem várt, sohasem láttuk egymást. Bementem, köszöntem illedelmesem és traktáltam őt per tekintetes úr mondván, hogy én egy átutazó fehérmegyei közbirtokos vagyok, itt étetek, óhajtottam látni, mint költőt stb. Hideg szívességgel leültetett. Előhoztam, hogy annyival inkább örülök a szerencsének, mert fiatalabb koromban kivált én is gyakoroltam a poézist, persze csak álnév alatt. Erre keveset szólt, mondván aztán, hogy egy rakás vers most is van nálam, ha nem restellné igen szeretném felolvasni; erre igen kü­lönös képet csinált,­­ aztán mondván, hogy a legújabb vállalatokban is részt vettem. Remény, Phönix, Album stb. de ott is álnév alatt, erre figyelmesebb kezdett lenni, aztán mondtam, hogy remélem mikép álnevem nem kerülte el figyelmét, erre ő azt mondta, ő is reméli, akkor 24

Next