Zempléni Múzsa, 2017 (17. évfolyam, 65-68. szám)
2017-09-01 / 3. szám
LÁTÓTÉR több köt most bennünket hozzátok, mint azelőtt. Egyik emlék a másik után éled föl lelkünkben: egy szó, egy tréfa, kaland, mennyi kedves emlék.” Tompáék 1856-ban újra hívták Aranyékat, de a látogatásra nem került sor. 1858-ban is hívták és várták egymást. „Hát ti is azon öncsalásban éltek, amiben mi? Hogy éppen úgy voltunk az egész szünidő alatt. Tompa nem ír, bizonyosan jönnek. Én meg álmodtam az éjjel ... csörög a szarka, Tompáék itt lesznek.” Arany János gazdag levelezéséből az is kiderül, hogy milyen személyes kapcsolatok fűzték hazája egyes tájaihoz, az ott élő barátaihoz. Élete derekán jutott el a felső-magyarországi tájakra: Abaújba, Borsodba, Gömörbe, Zemplénbe. Azok, akikkel itt találkozott mély benyomást tettek rá. És amint már említettük, a Tompáékkal kötött barátság életre szólónak bizonyult. E két ember barátsága több szempontból is értékelhető. Emberi tekintetben levelezésük az egymás iránti hűséges ragaszkodásnak nemcsak megható bizonyítéka, hanem minden kor emberének például is szolgálhat. Mindketten nagy figyelemmel kísérték egymás életének minden rezdülését, örömét, fájdalmát egyaránt. Arany János minden jó és rossz hírét először Tompa Mihállyal közölte: írt Juliska színészi sikereiről a Kisfaludy Károly Csalódások című vígjátékában. Írt a 19 éves korában elhunyt kedves tanítványáról, Tisza Domokosról. 1857- ben megrendítő családi tragédia érte Tompáékat. Meghalt Géza fiuk. Ekkor így írt Tompa Aranynak: „bár férfi vagyok, majd megtébolyít a fájdalom.” Arany Juliska haláláról küldött értesítést. E hírre Tompa így reagált: „Megrendült a lelkünk.’’Tompa erőt akart venni a szenvedésein, hogy barátját vigasztalja. A betegségektől gyötört, szenvedő Tompa Mihály sorsát feszült figyelemmel kísérték barátai. Különösen Arany János, Kazinczy Gábor, Lévay József, Szemere Miklós. Mindent megtettek azért, hogy kiragadják mély bánatából. Egy-egy baráti összejövetelen Lévaynak, Kazinczynak, Szemerének sikerült is felvidámítani, mégis azt kell mondanunk, hogy talán a hű, a leghűségesebb barátnak, Arany Jánosnak sikerült a legjobban „a semmittevés lelket ölő tépelődéséből kiragadni és munkára bírnia.” Arany saját tapasztalataival ösztönözte munkára, tevékenységre s így igyekezett alkotói szellemének új irányt adni. Szerette volna, ha az irodalom újra visszanyerhetné. Szinte védő géniuszként lebegett felette. Barátságuk irodalmi szempontból talán nem is jelentős. Mégis e kapcsolatnak köszönhetjük, hogy a 76/77-trilógia ma a miénk lehet. Arany János Tompa Mihály néhány elbeszélő költeményének formai kialakításában hatott. Ezzel gazdagította az utókort, s tett gazdagabbá bennünket. Tompa Mihály 1865-ben találkozott utoljára Arany Jánossal Pesten. E találkozásról Arany László visszaemlékezésében így számol be: „Aranynál volt szállva, ott töltött néhány napot. Alakja, ereje csak kevésbé látszott megtörtnek, s ha bajait feledte, régi pompás adomázó kedve is vissza-visszatért és hamiskás mosolya gyakran megjelent bajuszkája végén.” Tompa Mihály az Arany család hanvai látogatása, az együtt töltött szép napok és kirándulások után még 13 évet élt. Leghűségesebb barátja 27 évig emlékezhetett vissza a Felsőmagyarország nyújtotta élményekre. Ma, Tompa Mihály lelkipásztor-költő emléke előtt tisztelgünk. Életének és munkásságának megítélésében, méltánylásában, elfogadásában vagy éppen elutasításában mindig a politikai felhangok játszották a meghatározó szerepet. Mi tudjuk és valljuk, hogy a lelkipásztor-költő az egyik legmagyarabb egyéniség - Arany János és Petőfi Sándor mellett - és tudjuk, hogy az ő sorsa az egyik legtragikusabb sors a Kárpát-medence térségében. Mindezek ismeretében érezzük magunkat felelősnek azért, hogy emléke, emlékezete az elkövetkező nemzedékek életének is meghatározója legyen. Ezért fáradozunk azon, hogy jelenlétének 26