Zempléni Múzsa, 2018 (18. évfolyam, 69-72. szám)
2018-03-01 / 1. szám
LÁTÓTÉR diák viszonyt. Itt vált meggyőződésévé a minőségelv, a tehetséggondozás, a jó értelemben vett elitképzés fontossága. A pataki példát gyakran hangoztatta. „Hogy napjainkban államtitkár, egyetemi tanár, vezető állami tisztviselő nem egy hajdani abaúji, zempléni, szabolcsi szegényparasztgyerek, ebben az egykori sárospataki tehetségkutató munkának van némi szerepe” - írta 1984-ben. Érdekes ugyanakkor, hogy lánya, Király Júlia megjegyzése szerint apja plebejus indulatai az Angol Internátus jómódú lakóival szembeni ellenérzéseiből fakadtak (766. o.). A Śaóban Király számos pataki diáktársa szerepel. Kortársaira, így Béres Ferencre, Fekete Gyulára, Vitányi Ivánra a gimnáziumból közvetlenül emlékezett. A fiatalabbakra már nem, de nyilván tudta, hogy ők is Patakra jártak, mint Ablonczy László, Berecz János, Huszár István, Körösi József, Szűcs Jenő. A közös diákélmények szövegszerűen sehol nem jelennek meg, ám nem lehet véletlen, hogy a felsoroltak közül többen bizalmas ügyekben is megkeresték. Sárospatakhoz kapcsolható még két további kérdés és két lehetséges válasz, a Napló elejével és végével összefüggésben. A bejegyzések 1956. május 25-én kezdődtek. Hogy miért éppen ekkor, arról nem szól a naplóíró, s ennek megfejtésére a családtagok és a szerkesztők sem vállalkoztak. A kérdés tényszerűen megválaszolhatatlan, ez azonban nem akadálya annak, hogy megkíséreljük. Véleményünk szerint a naplóírás olyan esemény hatására indult el, amely szintézisbe hozta Király távolabbi és közelebbi múltját, elősegítve önbecsülésének megszilárdítását. Az 1952-ben államosított, de magát továbbra is a Sárospataki Református Kollégium szellemi jogutódjának tekintő Rákóczi Gimnáziumban 1956. május 20-án került sor az iskola alapításának 425. évfordulós ünnepségére. A nagyszabású program keretében irodalmi és zenei műsort rendeztek, amelyet Király István nyitott meg. A közreműködők között felléptek Béres Ferenc, Fekete Gyula, Képes Géza, Koroda Miklós, Mészöly Dezső és mások. A viszonylag fiatal írók, művészek valamennyien az egykori református kollégium diákjai voltak és többségük ekkorra kifejezetten az új szocialista kultúra élharcosának számított. A dicső múlt folyamatosságát volt hivatva igazolni az a nagyméretű, kalligrafikus emléktábla, amelyet a gimnázium folyosóján helyeztek el. A sárospataki kollégium nagy tanítványai névsor 86 nevet tartalmazott időrendben, kiemelve II. Rákóczi György, Bethlen Miklós, Bessenyei György, Kazinczy Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Fáy András, Tompa Mihály, Erdélyi János, Izsó Miklós, Szemere Bertalan, Kossuth Lajos, Gárdonyi Géza, Komáromi János, Móricz Zsigmond nevét. A lista végére Képes Géza, Mészöly Dezső, Király István, Pécsi Sándor, Fekete Gyula és Béres Ferenc nevét festették föl. Az akkor 35 éves Király számára e „dicsőségtabló” jelentőségét aligha lehet túlbecsülni. Egykori iskolájának gesztusa mintegy felülírta a Révai árnyékában eltöltött éveit, s úgy érezhette, életpályája a „haladó” magyar művelődéstörténet részévé vált. Ha pedig így van, akkor a vele történő események immár megörökítésre méltóak. Talán ez is közrejátszott abban, hogy pár nappal később tollat fogott. A Sárospatak-tényező jelen volt életének végén is. Utolsó könyve 1989-ben jelent meg, aktuális életérzését is kifejező Útkeresések címmel (nyomdai levonatát április 12-én kapta kézhez; 869. o.). Bár a kötetben semmilyen sárospataki vonatkozású írás nem szerepel, a kötet külső borítójára a pataki Kollégium legrégebbi épülete, az ún. Berna-sor fényképe (a keménytáblára stilizált ábrája) került. Véleményünk szerint a címlap az élettől búcsúzás jelképének tekinthető, amelyhez a kulcs a „rózsabimbó-effektusban” rejlik. Ismeretes, hogy Orson Welles 1941-ben készült, Az aranypolgár (Citizen Kane) című filmjének alapkérdése a főhős halálakor elhangzó utolsó szava, a „rózsabimbó” jelentése. Az ennek megfejtésére vállalkozó újságíró hiába nyomoz s járja körbe a néhai sajtómágnás családtagjait és 41