ZeneSzó, 2002. (12. évfolyam, 1-10. szám)
2002 / 7. szám
mindenki sejtette, hogy bármelyik fog győzni, Magyarországnak egyformán előnytelen lesz. Légitámadások, utcai harcok tüzében járt az ifjú páter a Zeneakadémiára, hogy karnagyi tanulmányait végezhesse. Kodály méltán "nagy jövőt" jósolt annak a franciskánus barátnak, akit közel 500 tagú, mezítlábas parasztgyerekekkel látott foglalkozni, majd nagy sikerrel szerepelni az alföldi kisvárosban, így lett Tamás Alajos Kodály egyik tanítványa. Ahogy a fegyverek elhallgattak, 1945 februárjában Tamás Alajos vegyeskart alapított a budai ferencesek Margit-körúti templomában. Ezt követte 1947-ben egy zenekar, 1949-ben egy gyermekkar és 1955-ben egy gyermekzenekar létrehozása azzal a szándékkal, hogy ébren tartsa az egyházi zene nagy hagyományait és teret biztosítson az ifjúság keresztény szellemben történő nevelésének a "nehéz esztendőkben". 150 tagú együttesét Kapisztrán Szent Jánosról, az 1456. évi nándorfehérvári győzelem hőséről nevezte el. 22 esztendős egyházkarnagyi működése során megszólaltatta a zeneirodalom valamennyi nagy korszakának legjelentősebb alkotását. A liturgikus zene gregorián és többszólamú "a capella" irodalmán túl kórusainak betanította és a hazai közönség előtt nagy sikerrel bemutatta az oratórium, kantáta és mise műfajok gazdag repertoárját Bach H-moll Miséjétől Sztravinszkij Miséjéig, Händel Messiásától Dvorak Stabat Materéig, több magyarországi ősbemutató megvalósításával. Az előadások rangos szólistái pedig "merték" vállalni a "megtűrt" kategóriába sorolt egyházzenei műhellyel az együttműködést. Báthy Anna, Farkas Ilonka, Máthé Jolán, Osváth Júlia, Takács Paula, Walter Rózsi, Fáy Erzsébet, László Margit, Szecsődy Irén, Czanik Zsófia, Gábor Artemis, Tiszay Magda, Eszenyi Irma, Barlay Zsuzsa, Rosier Endre, Szabó Miklós, Ilosfalvy Róbert, Kelemen Zoltán, Réti József, Tarnay Gyula, Borissza Pál, Kálmán Oszkár, Szőnyi Ferenc, Littasy György, Jámbor László, Tóth Lajos, Várhelyi Endre, Szalma Ferenc, Gergely Ferenc, Pécsi Sebestyén, a Végh Vonósnégyes írták be nevüket örök időkre a nagy bemutatók emlékkönyvébe. Zeneszerzőként 1956-ban indult el pályáján. 1956. október 22-én mutatta be teljes együttesével "Nándorfehérvár 1456" című oratóriumát, a történelmi esemény 500. évfordulója alkalmából. 1967-ben bekövetkezett haláláig - amely szoros összefüggésben állt az 1951. évi kistarcsai internálótábor megpróbáltatásaival - több, kisebb lélegzetű művet komponált még. Művei egyszerű műalkotások, a liturgikus várakozásokat példázó, a sacralis és népi hangvétel sajátos, tiszta ötvözetei. Műveit a világ kevéssé ismeri. Sem a hazai kiadók, sem pedig a professzionális előadótermek és a média nemigen igyekeztek "fölfedezni" és műsorra tűzni alkotásait. Lehetőség nyílt viszont néhány amerikai kiadást és hangfelvételt valóra váltani kint élő magyarok összefogása által. Ez az adósság még törlesztésre vár napjainkban. /Vaucha IN MEMÓRIÁM ÓSA SÁNDOR és /TEGZES GYÖRGY VI ) Szeptember 12-én, Mária nevenapján a Mátyás templomban családtagok, zeneakadémiai évfolyamtársak, egykori kórustagok, távollevő szeretteik emlékeztek a gyors egymásutánban eltávozott Kósa Sándor és Tegzes György karnagyokra. Amikor a miséző kimondta nevüket, emlékek áradata lepett el bennünket. Az 1948. június 8-án a Zeneakadémia nagytermében megtartott/akkor még újdonságnak számító/diplomakoncertünkön a virágzásának utolsó éveit élő Egyházkarnagyképző Tanszak friss diplomásaiként vizsgáztunk a termet megtöltő közönség és a magyar Musica Sacra élő nagyságai, professzoraink előtt. A tanszékvezető Bárdos Lajos, az alapító Harmat Artúr, a Rómából hazatért Werner Alajos, az ő tanítványaik és követőik: Forrai Miklós és Nagy Olivér, Pécsi Sebestyén és Lisznyay Szabó Gábor figyelték karvezetői mozdulatainkat, követték orgonajátékunkat. A főváros legnagyobb templomainak kórusai jöttek segítségünkre, hogy kezünk alatt énekelve tegyék emlékezetessé azt a napot. A Gondviselés megengedte, hogy fél évszázad múltán a Zeneakadémia nagytermében 1998. október 1-én, a Zene Világnapján a rektor kezéből átvehettük aranydiplomáinkat mind az öten: Fürjes Lajos, Kósa Sándor, Lukin László, Pödör Béla és Tegzes György. Az idő kereke nem szűnt meg forogni felettünk: először Pödör Béla, a Honvéd Férfikar karnagya hagyott itt bennünket. Most mintha gyorsabban forogna: egy hét leforgása alatt két emberünk távozott az Örökkévalóságba... Kósa Sándor a Domonkosok és a Mátyás-templom régens dorijaként hasznosíthatta diplomáját. De a színházi zene területén is nagy kirándulást tett: a németországi Kaiserslautern pulpitusán, vagy a budapesti Opera korrepetitor-karnagyi munkájában kamatoztatta kitűnő lapról olvasó készségét. A főváros iskoláinak fiai-lányai felnőttként ugyancsak szívesen emlékeznek temperamentumos énektanár-karnagyukra. Ha hangszerelni kellett, ha Bárdos-kórust németre fordítani, ha színfalak mögött együttest vezényelni, orgonálni. Sanyi mindenesként lelkesen, jókedvvel oldotta meg feladatait a Zene szolgálatában. Felesége, Margit asszony sokoldalú zenei képzettség birtokában állt mellette. Szülővárosában, Kőszegen helyezték végső nyugalomra. Gyászmiséjén, temetésén orgona zengett és kórusok hangja, úgy mint keze alatt annyiszor, 77 évesen fejezte be földi pályafutását. Tegzes György a II. világháború messze kanyargó, sorsszabta útjait járta, míg visszatérhetett a Zeneakadémiára. Angol fogságba kerülve, az odahurcolt fiatalokból kórust alakított német földön, maradandó zenei élményekkel téve elviselhetővé a rábízottak életét. A háború után végezte és fejezte be a Tanszakot. Szentendre és Pomáz templomi kórusai tanulhattak tőle, aki annak idején a Werner Alajos vezette Scholában élte át a klasszikus polifónia remekeinek megszólaltatását. A mellette daloló Takács Nándor (ma székesfehérvári megyéspüspök, az Országos Magyar Cecilia Egyesület elnöke) nem sejthette akkor, hogy ő fogja temetni a megyeri temetőben... Tegzes György a pedagógiai irodalom területén hagyott ránk értékes cikkeket, tankönyveket/pl. ált. isk. 4. oszt./, gyűjteményeket/Hétfokú olvasógyakorlatok/. Ezek mind a Kodály-koncepció eredeti dokumentumainak szellemét követik, hitelüket a kiváló tanár, szakfelügyelő országosan ismert munkássága adja. 81 évesen hunyt el. Felesége, Ilona a hagyaték hűséges őrzőjeként él közöttünk. "REQUIESCANT IN PACE!" A~ukin A~ászLé (Váci Mihály) "Olyan csend van így nélküled, Hogy szinte hallani, Amit még utoljára Akartál mondani." 1 0 TZ^eGJ^6-