ZeneSzó, 2014. (24. évfolyam, 1-10. szám)
2014 / 1. szám
Elsősorban valóban szakmai kapcsolatokon át vezetett az út a barátságokhoz. Általában előbb-utóbb barátságba kerül a szakmai érdeklődő azzal, akitől ellesi a szakmai fortélyokat. Ahogy telnek az évtizedek egyszerre csak azon veszem észre magam, hogy már több mint 40 éve vagyok kapcsolatban x, y vagy z személlyel, mert nem adom föl, és szoktam válaszolni a leveleikre, fogadom őket, ha Magyarországra jönnek. Jönnek is elég sokszor, úgyhogy ez a kapcsolat szakmai és baráti szinten egyaránt folyik. Ezt tapasztalhattuk itt a hangversenyen is, ahol ismerős külföldi arcok nem kis számban tűntek fel. A zeneszerzés hogyan kezdődött? És hogyan jutott rá idő a temérdek zenepedagógiai elfoglaltság mellett, ami a zenepedagógiai művek megírásától a külföldről Magyarországra hosszabb-rövidebb időre látogató idegenekkel való törődésig rengeteg helytállást kívánt. - Fiatal korban kezdődik a zeneszerzéssel való kapcsolat, énnálam is gimnazista éveimben indult. Próbálok visszagondolni arra, hogy volt Sztojanovits Adrienne-nek egy ritka szokása: az énekórákon, amikor ismerkedtünk a dallamokkal és elemezgettük a műveket, adott néha olyan feladatot, hogy 2-4 ütemes dallamokat kellett írni. Én 10-től 18 éves koromig az ő tanítványa voltam, lehet mondani, hogy 3.-4. osztályos gimnazista koromban kezdődött, hogy ilyesmiket is csináltunk az énekórákon. Ez aztán természetesen folytatódott abban az irányban, hogy a zongoratanulmányaim folytán - amivel előrehaladván egyre bonyolultabb műveket tanultam - eszembe jutott, hogy bizonyos gondolatokat próbáljak zongorán kifejezni és leírni. Ugyanez vonatkozott az énekkarra is, amivel aktív kapcsolatom volt, mint említettem, írtam olyasmit, amit ők énekelhettek, elsősorban népdalfeldolgozásokat. Akkor még a népdal is annyira „új” volt, emlékszem, Sztojanovits Adrienne bevezette, hogy népdalokat énekeljünk Kodály és Bartók gyűjtéséből, akár még zongorakísérettel is, amit 6. osztályos koromban már én láttam el. Voltaképpen ezek a kompozíciók indították el a fantáziámat, és nem csak elgondoltam a dallamokat, hanem le is írtam őket. - Most a templomi hangversenyes misén elhangzott művek mikortájt születtek? - A „Magyar mise” bevezetése a liturgiába nem túl régen történt. Inspirált engem, hogy kellene egy magyar misét írni. Bevallom őszintén, hogy mindez szabályszerűen a Rózsák terén álló templommal volt kapcsolatban, ami Szent Erzsébetről van elnevezve. Ott énekelték először ezt a misémet, amelynek a címét Bárdos Lajos találta ki. Ő, mint az OMCE (Országos Magyar Cecília Egyesület) vezetője ugyanis megnézte a zenei kéziratokat, és az ő véleménye alapján engedélyezték liturgikus használatát. Addig ez csak „Magyar mise” volt, és Bárdos tanár úr ráírta, hogy „Szent Erzsébet mise”. Speciális kézirat, amin az ő kézírása is rajta van, jellegzetes betűi felismerhetőek. - Ez így aztán a Szent Erzsébet templomban hangzott fel először? - Igen, de nem csak a kórus énekelte, hanem kivetítették, és éveken keresztül énekelték a hívekkel együtt. Ez Rakusz Ferenc karnagy érdeme, akivel azóta is nagyon szoros kapcsolatban vagyok. Habár földrajzilag messze vagyok a Rózsák terétől itt Budapesten, de a Szent Erzsébethez való kötődés miatt, és azért, mert a misémet ott énekelték, eszmeileg mégis közelséget érzek. Egyébként akkor ott plébános a mostani székesfehérvári megyéspüspök, Spányi Antal volt. - A Felső-krisztinavárosi templommal mikor és hogyan alakult ki a kapcsolata Erzsi néninek? - Gyerekkorom óta tart ez már, 6 éves koromban költöztünk oda, és utána alakult az az egyházközség és épült fel a templom (1940). Az alapkőletételhez és a téglajegyekhez a szüleim is hozzájárultak, úgyhogy átadtam a templom múzeumának azt a téglajegyet, amit megőriztünk évtizedeken át. Miután ott éltem abban a körzetben, minden egyházi-családi esemény, tehát akár az esküvőm és a gyerekeim keresztelője is ehhez a templomhoz kötött. Sőt, az unokáim ott ministráltak, amikor még kisebbek voltak, de az idősebbik unokám most is foglalkozik a kisebb ministránsokkal, mint a fiatalok dékánja, így természetes volt, hogy egy ilyen alkalommal ők lépnek „szolgálatba”. Azzal a kórussal is jó a kapcsolatom, vezetőjük, Tőkés Tünde tanítványom volt a Zeneakadémián. Az ott elhangzott „Salve Regina” kezdetű motettámat vegyeskarra nekik írtam át, tehát az erre az alkalomra készült, hogy ott megszólalhasson. Ezzel művel kapcsolatban megint Bárdos Lajosra kell utalnom, mert ezt a motettát az ő emlékére a debreceni Bárdos Lajos Leánykarnak, és alapító-karnagyuknak, Szesztay Zsoltnak írtam eredetileg, és ők is mutatták be. Itt viszont vegyeskar énekelt, arra gondoltam, hogy Mária-motettát mindig lehet a misén énekelni, pl. felajánláskor, hát elkészítettem egy vegyeskari változatot az ő kedvükért. - Jó volt látni és hallani, hogy ez egy nagy, arányos együttes, akik nem alkalmilag társultak, hanem képzett hangú, nagy repertoárral rendelkező templomi énekkar. Mit tetszik fontosnak tartani, amit mindenképpen az olvasók lelkére kéne kötni? - Vissza kell utalnom a beszélgetésünk kezdeti gondolataira, amikor a hullámhegyekről és hullámvölgyekről volt szó. Az évforduló kapcsán is tapasztalom, hogy nagyon komoly és nagyon szép munka folyik bizonyos területeken, kórusoknál, zeneiskolákban, hivatásos képzésben is, viszont nem kap elég sajtót, a média nem foglalkozik vele eleget. A másik része persze az, hogy kellene egy kicsit több pénz. Azt látom, hogy általában az emberek 90%-a lelkesedésből és odaadásból dolgozik, és nem a pénzért, mert az rettentően kevés. Nagyon remélem, hogy közeledünk a „hullámhegyhez”. Elsősorban a KÓTA és a ZeneSzó, de inkább ország-világ nevében kívánok további termékeny éveket, nagyon jó egészséget, remélve, hogy egy következő jubileumon megint találkozhatunk! Isten éltesse Erzsi nénit! !Kovács /Hárfa