ZeneSzó, 2014. (24. évfolyam, 1-10. szám)

2014 / 1. szám

­ Elsősorban valóban szakmai kapcsolatokon át vezetett az út a barátságokhoz. Általában előbb-utóbb barátságba kerül a szakmai érdeklődő azzal, akitől ellesi a szakmai fortélyokat. Ahogy telnek az évtizedek egyszerre csak azon veszem észre magam, hogy már több mint 40 éve vagyok kapcsolatban x, y vagy z személlyel, mert nem adom föl, és szoktam válaszolni a leveleikre, fogadom őket, ha Magyar­­országra jönnek. Jönnek is elég sokszor, úgyhogy ez a kap­csolat szakmai és baráti szinten egyaránt folyik.­­ Ezt tapasztalhattuk itt a hangversenyen is, ahol ismerős külföldi arcok nem kis számban tűntek fel. A zeneszerzés hogyan kezdődött? És hogyan jutott rá idő a temérdek zenepedagógiai elfoglaltság mellett, ami a zenepe­dagógiai művek megírásától a külföldről Magyarországra hosszabb-rövidebb időre látogató idegenekkel való törődésig rengeteg helytállást kívánt. - Fiatal korban kezdődik a zeneszerzéssel való kapcsolat, énnálam is gimnazista éveimben indult. Próbálok vissza­gondolni arra, hogy volt Sztojanovits Adrienne-nek egy ritka szokása: az énekórákon, amikor ismerkedtünk a dallamokkal és ele­mezgettük a műveket, adott néha olyan feladatot, hogy 2-4 ütemes dallamokat kellett írni. Én 10-től 18 éves koromig az ő tanítványa voltam, lehet mondani, hogy 3.-4. osztályos gimnazista koromban kezdődött, hogy ilyesmiket is csináltunk az énekórákon. Ez aztán természetesen folytatódott abban az irányban, hogy a zongoratanulmányaim folytán - amivel előrehaladván egyre bonyo­lultabb műveket tanultam - eszembe jutott, hogy bizonyos gondolatokat próbáljak zongorán kifejezni és leírni. Ugyanez vonatkozott az énekkarra is, amivel aktív kapcsolatom volt, mint emlí­tettem, írtam olyasmit, amit ők énekelhettek, elsősorban népdalfeldolgozásokat. Akkor még a népdal is annyira „új” volt, emlékszem, Sztojanovits Adrienne bevezette, hogy népdalokat énekeljünk Kodály és Bartók gyűjtéséből, akár még zongorakísérettel is, amit 6. osztályos koromban már én láttam el. Voltaképpen ezek a kompozíciók indították el a fantáziámat, és nem csak elgondoltam a dallamokat, hanem le is írtam őket. - Most a templomi hangversenyes misén elhangzott művek mikortájt születtek? - A „Magyar mise” bevezetése a liturgiába nem túl ré­gen történt. Inspirált engem, hogy kellene egy magyar mi­sét írni. Bevallom őszintén, hogy mindez szabályszerűen a Rózsák terén álló templommal volt kapcsolatban, ami Szent Erzsébetről van elnevezve. Ott énekelték először ezt a mi­sémet, amelynek a címét Bárdos Lajos találta ki. Ő, mint az OMCE (Országos Magyar Cecília Egyesület) vezetője ugyanis megnézte a zenei kéziratokat, és az ő véleménye alapján engedélyezték liturgikus használatát. Addig ez csak „Magyar mise” volt, és Bárdos tanár úr ráírta, hogy „Szent Erzsébet mise”. Speciális kézirat, amin az ő kézírása is rajta van, jellegzetes betűi felismerhetőek. - Ez így aztán a Szent Erzsébet templomban hangzott fel először? - Igen, de nem csak a kórus énekelte, hanem kivetítették, és éveken keresztül énekelték a hívekkel együtt. Ez Rakusz Ferenc karnagy érdeme, akivel azóta is nagyon szoros kapcso­latban vagyok. Habár földrajzilag messze vagyok a Rózsák terétől itt Budapesten, de a Szent Erzsébethez való kötődés miatt, és azért, mert a misémet ott énekelték, eszmeileg mé­gis közelséget érzek. Egyébként akkor ott plébános a mostani székesfehérvári megyéspüspök, Spányi Antal volt. - A Felső-krisztinavárosi templommal mikor és hogyan ala­kult ki a kapcsolata Erzsi néninek? - Gyerekkorom óta tart ez már, 6 éves koromban költöz­tünk oda, és utána alakult az az egyházközség és épült fel a templom (1940). Az alapkőletételhez és a téglajegyekhez a szüleim is hozzájárultak, úgyhogy átadtam a templom mú­zeumának azt a téglajegyet, amit megőriztünk évtizedeken át. Miután ott éltem abban a körzetben, minden egyházi-családi esemény, tehát akár az esküvőm és a gyerekeim keresztelője is ehhez a templomhoz kötött. Sőt, az unokáim ott ministrál­­tak, amikor még kisebbek voltak, de az idősebbik unokám most is foglalkozik a kisebb minist­­­ránsokkal, mint a fiatalok dékánja, így természetes volt, hogy egy ilyen alkalommal ők lépnek „szolgálatba”. Azzal a kórussal is jó a kapcsolatom, vezetőjük, Tőkés Tünde tanítványom volt a Zeneakadémián. Az ott elhangzott „Salve Regina” kezdetű motettámat vegyeskarra nekik írtam át, tehát az erre az al­kalomra készült, hogy ott megszó­lalhasson. Ezzel művel kapcsolatban megint Bárdos Lajosra kell utalnom, mert ezt a motettát az ő emlékére a debreceni Bárdos Lajos Leánykar­nak, és alapító-karnagyuknak, Szesztay Zsoltnak írtam ere­detileg, és ők is mutatták be. Itt viszont vegyeskar énekelt, arra gondoltam, hogy Mária-motettát mindig lehet a misén énekelni, pl. felajánláskor, hát elkészítettem egy vegyeskari változatot az ő kedvükért. - Jó volt látni és hallani, hogy ez egy nagy, arányos együttes, akik nem alkalmilag társultak, hanem képzett hangú, nagy repertoárral rendelkező templomi énekkar. Mit tetszik fontosnak tartani, amit mindenképpen az olva­sók lelkére kéne kötni? - Vissza kell utalnom a beszélgetésünk kezdeti gondola­taira, amikor a hullámhegyekről és hullámvölgyekről volt szó. Az évforduló kapcsán is tapasztalom, hogy nagyon komoly és nagyon szép munka folyik bizonyos területeken, kórusoknál, zeneiskolákban, hivatásos képzésben is, viszont nem kap elég sajtót, a média nem foglalkozik vele eleget. A másik része persze az, hogy kellene egy kicsit több pénz. Azt látom, hogy általában az emberek 90%-a lelkesedésből és odaadásból dolgozik, és nem a pénzért, mert az rettentően kevés. Nagyon remélem, hogy közeledünk a „hullámhegy­hez”.­­ Elsősorban a KÓTA és a ZeneSzó, de inkább ország-világ nevében kívánok további termékeny éveket, nagyon jó egész­séget, remélve, hogy egy következő jubileumon megint talál­kozhatunk! Isten éltesse Erzsi nénit! !Kovács /Hárfa

Next