ZeneSzó, 2016. (26. évfolyam, 1-8. szám)

2016 / 8. szám

A „Pro Meritis” érem eddigi kitüntetettjei 2011-ben: Párkai István, Szabó Miklós, Tillai Aurél, Tóth Ferenc, Ugrin Gábor 2013- ban: Katanics Mária, Paczonyi Mária, Réti Zoltán 2014- ben: Szőnyi Erzsébet, Berkesi Sándor, Hani Kjoko, Dr. Tóthpál József 2015- ben: Bántainé Sipos Éva, Rozgonyi Éva 2016- ban: Ittzés Mihály A díjat 2016. november 13-án Kardos Pálné adta át a Zeneakadémia Solti György termében Ittzés Mihálynak, a Kodály Társaság elnökének és ismertette a díjazott munkásságát. Ittzés Mihály, zenepedagógus, karvezető, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Magyar Kodály Társaság elnöke. 1963-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Középiskolai énektanár- és karvezetőképző tanszakán. Ze­nekari karnagyi tanfolyamot végzett 1965-67 között. Doktori vizsgát tett 2002-ben a Jyuveskyla-i Egyetemen, Finnország­ban. 1963-70 között Győrben tanított, majd 3 évig Kecskeméten, a Kodály Iskolában. 1973 óta a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet munkatársa, 1980- tól az intézet igazgatóhelyettese volt, vezette és részfoglalkozásúként most is vezeti a könyvtár munkáját. Mesterkurzusokat tartott (betűrendben) Ausztráliában, Ausztriában, Dániában, Finnországban, Görögországban, Írországban, Kínában, Ko­reában, Olaszországban és Lengyelországban. A Kecskeméti Kodály Szemináriumoknak szervezője és oktatója, a Kodály Fesztivál gondozása is az ő nevéhez köthető. Helyi és országos továbbképzések tanára, előadója. Számos publikációja közül kiemelke­dik a Kodály életével, műveivel foglalkozó írások sora. Bárdos Lajosról kismonográfiát írt, a 2009-es magyar nyelvű kiadás 2015-ben angolul is napvilágot látott. Öt önálló könyv mellett több mint 90 tanulmány fémjelzi nagyszerű munkásságát. Szerkesztésében számos kötet jelent meg, az Ady-Kodály Emléknapok­­tól az Óvónői Szakközépiskolák ének-zene tankönyvein keresztül a Kodály Intézet­ben 2005-ben publikált angol nyelvű kiadványig „ Intonation and Vocal Training in Choir” címmel, mely Kardos Pál 1972-es szemináriumon elhangzott előadására épül. Kettejük szakmai barátsága szorosan összefonódott Kodály Zoltán nevelési eszméinek feltétlen szolgálatával. Ittzés Mihály elkötelezettségével csak alapossága versenyezhet. Számos elismerése közül kiemelkedik a Szabolcsi Bence -díj 2011-ből. Több mint öt évtizedes töretlenül magas színvonalú munkáját, elhivatottságát Díszoklevéllel és egyedi készítésű ezüst emlékéremmel szeretnénk megköszönni. (szerk.) Ordasi Péter, Kardos Pálné, Ittzés Mihály SZŐNYI ERZSÉBET SZERZŐI ESTJE AZ ÓBUDAI TÁRSASKÖRBEN 2016. NOVEMBER 19. Szőnyi Erzsébet, Kossuth-díjas, Érdemes Művész, a Nemzet Művésze. Zeneszerző és pedagógus. Életének meghatározói azok a gaz­dag ifjúkori zenei élmények, amelyeken keresztül egyenes út ve­zetett a Zeneakadémiára. Tanulmányai során alakult ki hosszú távú közvetlen kapcsolata Kodály Zoltánnal. 1948-tól több mint három évtizeden át a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola­­ Egye­tem tanára, tanszékvezetője. Külföldi kapcsolatai már az ötvenes évek végén kezdődtek, előadások, tanítások beláthatatlan sora avatta a magyar zenei ne­velés elhivatott képviselőjévé. Öt földrész utazó zenei nagykövete, Kodály Zoltán zenepedagógiai módszerének világszerte ismert folytatója és népszerűsítője. A komponálás egész életét átszőtte, műhelyéből mindig újabb és újabb művek kerülnek ki, melyeket átjár az ötletek gazdagsá­ga, sokszínűsége. A zeneszerzői életmű különböző korszakaiból nyújtott válogatást a 2016. november 19-i szerzői hangverseny. A Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban eltöltött ifjú évek, a zene bűvölete, Kodály Zoltán megismerése, életre szóló él­ményt jelentettek Szőnyi Erzsébet számára. A Zeneaka­démia elvégzése után első munkahelye is a Szilágyi Er- Szőnyi Erzsébet szerzői estje az Óbudai Társaskörben . _______

Next