ZeneSzó, 2017. (27. évfolyam, 1-10. szám)
2017 / 5. szám
KODÁLY TANÁR ÚR A Kodály év nyitányaként - születésének 135. és halálának 50. évfordulójára emlékezve -2017. január 26. Konferenciát tartottak Kodály és a XXI. század címmel az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán. Felkérést kaptam, hogy előadást tartsak Kodály Zoltánról szóló személyes emlékeimről. Jelen írásomat az akkori előadás alapján állítottam össze. Mottóként választottam: Aki nem ismeri a múltat, nem tudja a jövőt építeni. A Zeneakadémián abba az évfolyamba jártam a Középiskolai Ének-zene tanárképző Tanszakon, amikor ott utolsó évben tanította Kodály Zoltán a Népzenét. Ezt a következő esztendőben már egyik neves tanítványa Járdányi Pál folytatta. Bárdos Lajos ennek az évfolyamnak tanította utoljára az Összhangzattant, Szőnyi Erzsébet ezzel az évfolyammal indította Zeneakadémiai tanárságát. Azért említem éppen e kiváló tanárokat, mert tanulmányaink során, folyamatosan tovább vezettek minket Kodály tanításai és elvei alapján. Sokunknak akik akkor kezdtük felső fokú tanulmányainkat még ismeretlen volt a népdal világa. Kevés olyan középiskola volt mint a Szilágyi Erzsébet Gimnázium, vagy a Ranolder Intézet amelyeknek a növendékei már a 30-as években énekelték Kodály Kórusműveit, és részesei lehettek az első „Éneklő Ifjúság” hangverseny élményének, amit Budapest után az ország sok más városában is megrendeztek és valódi hagyománnyá vált. Az én első rácsodálkozásom a magyar népdalra és Kodály Zoltán művészetére a Háry János előadásán volt, az Operaházban. Ott ismertem meg Kodály Zoltán nevét és csodáltam a színpadon megszólaló gyönyörű magyar népdalokat. Aztán zongoráztam könnyű letétben - vég nélkül - az Intermezzo bevezető részét, úgy éreztem szinte vérremmé vált. Mint első éves zeneakadémisták nagy tisztelettel és ámulva figyeltük Kodály Zoltánt népzenei tanulmányunk során. Akkor a népzene óra a Kisteremben (ma Solti Terem) volt. Minden tanszakról ott gyűltek össze az első éves hallgatók. A bátrabbak ültek előre, mert voltak akik már ismerték Kodályt a zeneszerzős, karnagyképzős hallgatók közül, sőt akadtak néhányan akik már akkor népdalgyűjtésben is részt vettek. A Tanár Úr középen állt a két padsor között, előtte kis asztal, tábla nem volt, nagyon kellett figyelnünk, mert halkan beszélt, a kiemelt, tárgyalt népdalrészeket pedig nagyon szépen fütyülte. Az első alkalommal azt a feladatot kaptuk, hogy a következő órára egy füzetlapra írja fel mindenki a nevét és azokat a népdalokat melyeket legjobban ismer. A következő órán e lapokat begyűjtötték, és a Tanár Úr ettől kezdve minden órán elővette - megvolt a pontos terve, a népdalok alapján választott - és hívott fel felelőt, aszerint melyik, milyen jellegű népdal elemzésével kívánt aznap foglalkozni. Az emlékezők gyakran említik, hogy Kodály nem sokat beszélt az óráin - nálunk is így volt. Név szerint hívott fel egy-egy hallgatót, elénekeltette az általa választott dalt, majd kérdésekkel rávezette az elemzés módjára, mindarra, amit feltárni, megismertetni akart, kiemelve a jellegzetes vonásokat, végül összefoglalta a tudnivalókat. Ha nehezen ment, mindig voltak vállalkozó szelleműek, akik jelentkeztek és tovább folytatták a megismerés útját. Mi többiek meg izgultunk, hogy kinek a nevét választja a következő alkalommal, és meg tudunk-e felelni majd elvárásainak? Kodály Zoltán a beszéd stílusunkra is nagyon igényes volt, azt a szót, hogy „izé, vagy szóval” nem volt szabad kiejtenünk. De azt is megrótta aki éneklő hanglejtéssel mondott prózai szöveget. Tankönyvünk az „Iskolai Énekgyűjtemény” két kötete volt. Az év során szinte végig énekeltük és elemeztük az egészet. Kiegészítésként „A Magyarság néprajza” IV. kötetével kellett megismerkednünk. A félévi kollokviumra erről kellett kivonatot készíteni, és 100 népdallal felkészülni. El is kezdődött nyilvánosan a beszámoló a jól felkészültek jelentkeztek elsőként, és beszélgetés formájában zajlott a vizsga Kodály és a hallgató között. Ez nagyon élvezetes és tanulságos volt mindnyájunk számára, de így csak néhány emberrel végzett az óra folyamán, úgyhogy a vizsgáztatásnak ez a formája abba maradt és végül csak az év végén kellett egyénenként kollokválnunk. A feladat 200 népdal szöveges, szolmizációs ismerete és elemzése volt. A Kollokvium a Zeneakadémia könyvtárában volt, és ekkor alakulhatott ki közvetlen, személyes kapcsolat Kodály Tanár úrral. Közvetlenül szembe ülve egymással - kérdéseire válaszolva - beszámolhattunk tanulmányainkról. A tudásban nem ismert megalkuvást, a jeles osztályzatért hibátlan feleletet várt - de különleges elismerő mosollyal tudta tetszését kinyilvánítani, egy-egy népdal átélt, szép előadása után. - Ebben a mosolyban részesültem és ez felejthetetlen, életre szóló élmény maradt számomra. Az Iskolai Énekgyűjtemény volt az első korszakalkotó- módszeres felépítésű népdalgyűjtemény. A cím jelzi, hogy: az első kötet: 6-10 éves tanulóknak, a második kötet: 11-14 éves tanulóknak szól. 7