ZeneSzó, 2018. (28. évfolyam, 1-7. szám)

2018 / 3. szám

ÉNEKLŐ IFJÚSÁG KÓRUSÜNNEP A FASORI EVANGÉLIKUS TEMPLOMBAN Többéves hagyományt követve az Evangélikus Pedagógiai- Szakmai Szolgáltató és Továbbképző Intézet 2018. április 14-15-re kórustalálkozót hirdetett. Az idei ünnepi esemény helyszíne a bu­dapesti Fasori Gimnázium volt. Szakmai főszervezője és a rendez­vény irányítója Kutyerné Ablonczy Katalin karnagy, tantárgygondozó volt. A Kórustalálkozón 14-én szombaton délelőtt hét, délután kilenc kórus énekelt. Evangélikus általános és középiskolák diákjai jöttek el az ország minden részéből. Budapestet két iskola négy kórusa, Nyíregyházát két iskola két kórusa, Sopront szintén két iskola két kórusa képviselte. Albertirsáról, Aszódról, Békéscsabáról, Bonyhád­­ról, Mezőberényből, Miskolcról, Pápáról és Szarvasról egy-egy iskola küldte el kórusát. Az ünnepi esemény az Éneklő Ifjúság keretében zajlott, az idei volt az első alkalom, hogy a kórusok KÓTA minősítést kértek. A produk­ciókat zsűri hallgatta meg és értékelte. Elnök: dr. Kamp Salamon Kossuth-díjas karnagy, a Magyarországi Evangélikus Egyház zenei életének első embere, a Lutheránia karna­gya volt. Tagjai: Mocskonyiné Tallér Edit életmű­díjas karnagy és Oláh Gá­bor a Magyarországi Baptista Egyház Központi Kórusának karnagya, a KÓTA Egyházzenei Bizottságának elnöke. A találkozót, amely az iskola melletti templomban zajlott, közös éneklés nyitotta meg. „Erős vár a mi Istenünk” énekelte közel 600 fiatal a Lutheri coralt. A résztvevőket Kendek Gusztáv, az Országos Evangélikus Egyházzenei Bizottság elnöke és Majorosné Lasányi Ágnes, a Pedagógiai Intézet igazgatója köszöntötte. Az áhítatot dr. Csepregi András, a Fasori Gimnázium iskolalelkésze tartotta. A Bar­tók Béla gyűjtötte népdalokat /Elindultam szép hazámból, A gyulai kert alatt és Által mennék/ dr. Kamp Salamon vezényelte. A templo­mot megtöltő diákok öltözéke szerényen ünnepélyes, alkalomhoz illő volt. A nap folyamán fellépő 16 kórus közül öt nem kért minősítést: Budapestről a Sztehlo Gábor Evangélikus Általános Iskola Énekka­ra (karnagy: Velkey Zsuzsanna) és a Sztehlo Énekkar (karnagy: Orosz Mihály). Nyíregyházáról a Túróczy Zoltán Evangélikus Álta­lános Iskola Gyermekkara (karnagy: Urbán Miklósné), a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Ifjúsági Vegyeskara (kar­nagy: Stargl Szilvia) és az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium hallgatni, az együttes tagjait látni, velük együtt táncolni és énekelni. Hamar eltelt a három nap. Gazdag tudással és igen nagy szeretettel átadott előadásokkal feltöl­tődve felejthetetlen órákat tölthettünk együtt a tájházban, amit újból és újból Magyarpolány ön­­kormányzata, polgármestere Gröber József segít­ségével megkapunk. Késő éjszakába nyúló közös éneklések, beszélgetések, történetek hangulatával és „ki mit hozott” madárlátta ennivalóinkkal tesz­­szük mindig visszavágyóvá Magyarpolányt, a Kodály Szaktábort. Köszönjük Nyári Ágnesnek a szervező munkát, az NKA-nak a támogatást! TV /Cerebesné finna Énekkara (karnagy: Szabó Andrásné). Hat kórus kért „B” minősítést, ebből egy kórus „Egyházzenei” kategóriában, öt együttes „Kórus” kategóriában. A nyíregyházi Luther Márton Evangélikus Kollégium Énekkara „Egyházzene” kategóriában Ezüst fokozatot kapott és egy Elismerő oklevelet a „gyülekezeti énekek hiteles tolmácsolásáért”. „Kórus” kategóriában a Gyurátz Kórus: Ezüst (karnagy: Szücsné Gergely Judit), a Campanella Gyermekkar Albertirsáról: Arany (karnagy: Hepp Éva), a Veczán Pál Leánykar Miskolcról: Arany (karnagy: Czeglédy Viktória Elynor), a Hunyadi­ Énekkar Soporonból: Arany (karnagy: Oszvald Enikő) és a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangéli­kus Gimnázium Leánykara szintén Arany okleve­let érdemelt (karnagy: Székely Szilvia). Ez utóbbi kórus Kodály Zoltán: Magyar Mise Kyrie tételének „ihletett előadásáért”(orgona kísérettel) Elismerő oklevelet is kapott. A Soproni­ Hunyadi Énekkar pedig a nap folyamán négyszer halott Balázs Árpád: Bodzavirág című művének „legjobb előadásáért” kapott Elismerő oklevelet. Az „A” kategóriában induló öt kórus közül a Benka Gyula Evangélikus Két Tanítású Nyelvű Ál­talános Iskola Énekkara Szarvasról Ezüst okleve­let kapott (karnagy: Paraszt Attiláné). A budapesti Deák Ferenc Evangélikus Gimnázium Ifjúsági Kórusa (karnagy: Kardos Anna) Arany, a Rauch András Kórus Sopronból (karnagy: Takács An­drea) Arany, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium Énekkara (karnagy: Bencze Gábor) Arany oklevelet érdemelt Diplomával. A kórust és karnagyát a zsűri Carl Loewe: Kleine Passionsmusik című kórusra és zenekarra komponált művének „drámai hatású előadásáért” Elismerő oklevéllel és KÓTA „Orszá­gos Dicsérő oklevél” kitüntetéssel jutalmazta. A békéscsabai Arrisus Ifjúsági Vegyeskar (kar­nagy: Kutyerné Ablonczy Katalin) produkcióját a hagyományokból, a népi bölcsességből áradó, mindig érvényes íratlan szabályok mentén élő emberi magatartásra építi. Az ő hitét, a népha­gyomány fontos ápolását adta át nekünk kisugárzó erejével. Jó volt 10 Sfimshié-

Next