ZeneSzó, 2019. (29. évfolyam, 1-10. szám)

2019 / 10. szám

például Bárdos hangszeres zenéjét? Nos, Nagy Márta előadásában több zongoradarabját hallhattuk, de műsorra tűztük kamaraműveit is. Ma már több mint húsz énekkar viseli Bárdos Lajos nevét, országszerte, és kettő külföldön, a csallóközi Nagymegyeren, illetve a lengyelországi Lublinban. Van tíz Bárdos-iskola is, általános- és középiskolák, zeneiskolák, a pécsi zenei főiskolai tagozat. Elsőként Dunakeszi, Budapest-Lágymányos és Tapolca egy-egy iskolája vette föl az ő nevét, 1989-ben. 2002-ben megnyílt a Bárdos Lajos Emlékmúzeum, Bárdos egykori, Margit körúti lakásában. Igazgatója a zeneszerző leánya, Brücknerné Bárdos Ágota. Hagyományos az október 1-jén tartott megemlékezés, amikor a ház falán elhelyezett emléktáblát is megkoszorúzzuk. Látogatjuk Bárdos Lajos sírját, megkoszorúzzuk Búza Barna szobrászművész által készített síremlékét, a Farkasréti temető művész-parcellájában.­­ Említést érdemel, hogy nemrégiben emléktábla került a zeneszerző Damjanich utcai szülőházának falára is. Ez Vinczeffy Adrienne - különben egy Bárdos egyházzenéjének szentelt, a maga idején úttörő jelentőségű hanglemez karnagya -figyelmességének köszönhető. A Bárdos Társaság rendszeres programjai között szerepel még az Emlékmúzeumban szervezett klubdélután. Általában az őszi és tavaszi időszakban két-két alkalommal. Mi a titka? - Ön tehát Kodály- és Bárdos-ügyben egyaránt fáradhatatlan. Igen, a Bárdos Társaság, a Kodály Társaság és a KÓTA szövetségével szinkronban szervezem a feladataimat. Nagyon jó az együttműködés, közös elvek és célok vezérelnek: a kodályi gondolat megvalósítása országos viszonylatban, „LEGYEN A ZENE MINDENKIÉ!”­­ Kitüntetésekben, elismerésekben sincs hiány. 1981-ben Pozsgay Imre kezéből vette át a Szocialista Kultúráért jelvényt, 2004-ben A Magyar Tudományos, Üzemi és Szaklapok Újságíróinak Egyesülete Szerkesztői Nívódíj­ban részesítette, 2006-ban elnyerte a KÓTA zeneírói díját, 2010-ben A Magyar Kultúra Lovagja címet, 2011-ben Artisjus díjat kapott, 2016-ban Balog Zoltán minisztertől megkapta a Csokonai Vitéz Mihály alkotói díjat. A díjak sorozata azóta is folytatódott. Nagyon örültem, amikor 2017-ben a Zeneaka­démián átvehettem dr. Vigh Andrea rektorasszony­tól a Vasdiplomát. 2019 januárjában megkaptam a KÓTA élet­mű-díját, novemberben pedig ért még egy vá­ratlan elismerés, ezúttal a „Landesrat” részéről: elnyertem a magyarországi németség kiemelkedő képviselőjéről, az Operaház egykori karnagyáról és igazgatójáról elnevezett, nagy múltú Kerner István-díjat, az oklevél tanúsága szerint egyebek között a német nemzetiségi kultúra szolgálatában végzett munkámért.­­ Erről a Nemzetközi Kodály Társaság is hírt adott, az IKS Bulletin Newsletter oldalán. Mit jelentenek Önnek a díjak? Visszaigazolást? Annyiban feltétlenül, hogy mindig szem előtt tartottam Kodály figyelmeztetését: „Akiben van tehetség, köteles azt kiművelni a legfelsőbb fokig, hogy embertársainak mennél nagyobb hasznára lehessen. Mert minden ember annyit ér, amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud.” (Ezek a mondatok 1953-ban, a Zeneakadémia tanévzáró ünnepségén hangzottak el.) Használni és szolgálni akartam. Jó érzés, ha mások is úgy látják, hogy sikerült. Viszont az életmű­díj egy kicsit figyelmez­tetés is, hogy itt az ideje a feladatokat átadni.­­ Aktivitása mit sem csökkent. Csak 2019. őszi programjait nézve: műsorvezetője a Bárdos Társaság és a KÓTA 120. születési évfordulós Bárdos-hangversenyének a Zeneakadémián, beszélgetőtársa a 95. születésnapját ünneplő Szőnyi Erzsébetnek a Pesti Vigadóban, Mohayné Katanics Máriára emlékezik az ő Kodály-kötetének már említett új kiadása Vasdiploma-átadás a Régi Zeneakadémián

Next