ZeneSzó, 2019. (29. évfolyam, 1-10. szám)
2019 / 1. szám
Negyven éves a Magyar Kodály Társaság KÖNYVBEMUTATÓ A KODÁLY ZOLTÁN EMLÉKMÚZEUMBAN 2018. december 16. Márkusné Natter-Nád Klára bemutja a könyvét Szeretettel köszöntöm megjelent kedves vendégeinket. Ünnepi megemlékezésünkön, Kodály Zoltán mai születésnapján szeretnénk bemutatni A Magyar Kodály Társaság Híres keretében megjelent, Negyven éves a Magyar Kodály Társaság című kiadványunkat. Az elmúlt 40 év eseményeiből adtunk közre válogatást, melyben találkozik a múlt és a jelen. Talán megdöbbentő a borítólap színe! Megszoktuk a fehéret, de az első 6 évben ez a most látható szép kékes-zöld szín jellemezte a lapot, erre szerettünk volna visszaemlékezni. Richly Zsolt grafikusművészt kértük fel a borító megkomponálására. Ő is részese 40 éves hagyományunknak. A 80- as évek elején Szabó Helga 3-4. osztályos ének-zene tagozatos tankönyveit illusztrálta, az egész ország megismerhette a nevét, éveken át dolgoztunk együtt, örülök, hogy most személyesen köszönthetjük. Most a páva motívummal örvendeztetett meg minket. Hogy milyen nagy ennek a jelentősége, szeretném felolvasni Járdányi Pál szövegét, mely megnyitója könyvünknek: páva...” „A páva-dallam nem egy a sok közül, de a magyar népzene régi stílusának fő dallama. Mintha a stílus szíve, magja, központja lenne. Sugárzásának erejét a dallamok százain, ezrein észleljük. Egyszerű, világos, de sűrített tartalmú dallameszme: valóságos jelképe a magyar népzenének (Járdányi Pál, Kodály Zoltán tanítványa, főmunkatársa a Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportjának, korai halála nagy vesztesége a magyar népzenetudománynak.) Ezt követően a könyvben Olsvai Imre hosszabb tanulmánya következik „Kodály és a Páva dallam” címmel. Az első nagy fejezet: Emlékezés a kezdetekről. Köztünk élő nagyjaink, Szőnyi Erzsébet és Eősze László emlékeznek és tesznek tanúvallomást a múltról. Hogy is kezdődött? 1978 áprilisában alakult meg a Magyar Kodály Társaság. De ezt már megelőzte 3 évvel a Nemzetközi Kodály Társaság, melynek 1975-ben Kecskeméten tartották alakuló ülését. De még egy fontos előzményről kell megemlékeznünk. Az 1964-ben Budapesten tartott ISME konferenciáig léphetünk vissza. Annak a sikerei felhívták a figyelmet a magyar zenei nevelés eredményeire. Fél évszázaddal ezelőtt, 1968-ban tartották Magyarországon az első Zenei Nevelési Konferenciát. Szőnyi Erzsébet vetette fel a gondolatot, Németországban szerzett tapasztalatai alapján alkalmasnak látta az időt egy hazai seregszemlére. Még Kodály Zoltán életében, 1967 februárjában kezdődött a tervezés. Győr városa vállalta a rendezés jogát. A gondos előkészületeket követően 1968 nyarán 600 fős részvétellel megtartott konferenciát hatalmas siker koronázta. Járdányi Pál - Még vagyunk néhányan, akik emlékezünk erre. Több alkalommal rendeztek újra konferenciát, majd néhány évi hallgatás és szünet következett, de utána új lendületet kapott és 2017-ben már a 9. Zenei Nevelési Konferenciát rendezték Győrben. Amerikában 1969-ben Denis Bacon, Erdei Péter közreműködésével megalapította a Kodály Musical Institutot. Itthon pedig Kodály Zoltánná kezdeményezésére Kecskeméten 1970-ben megszervezték az első Nemzetközi Kodály Szemináriumot. Ez utóbbi eseményekről a könyvben olvashatják Ittzés Mihály beszámolóját. Tovább haladva, a 40 évet áttekintve felsorolásra kerülnek a Közgyűlések, mégpedig időrendben valamennyi. Az Elnökök, Társelnökök, Elnökségi tagok, Tiszteletbeli tagok neveinek felsorolásával. - Voltak aggályaim eközben, hogy ez a sok név talán fárasztó az olvasónak - kértem is véleményeket, de egyöntetű volt az állásfoglalás, hogy erre mindenki kíváncsi, hogy kik voltak a tagok, kik vettek részt a munkában stb. Hát eleget tettem a közakaratnak, úgyhogy mindenki felidézheti jól ismert tanárainkat, kollégáinkat. Most tisztelettel megemlítem elnökeink nevét, mindegyikük egy idő múltával lemondott tisztségéről, úgy követte őt a megválasztott új elnök. Első elnökünk Szokolay Sándor 1978 - 1993, őt követte Bónis Ferenc 1993 - 2007, azután Szőnyi Erzsébet 2007 - 2012, majd 2012-től Ittzés Mihály vállalta az elnöki tisztséget. 2018 májusában Kertész Attilát választották a Magyar Kodály Társaság elnökének. Kérem adjuk meg a tiszteletet a holtaknak, elnökeinknek, Szokolay Sándornak és dr. Ittzés Mihálynak, és mindazon szerzőknek, akiknek írása itt szerepel a könyvben, de már nincsenek közöttünk: Járdányi Pál, Olsvai Imre, Bárdos Lajos, ifj. Bartók Béla, dr. Nagy Miklós, Benczéné dr. Mező Judit és dr. Nádasy Alfonz. - egy perces néma felállással adózzunk emléküknek. Most pedig örvendjünk az élőknek, köszöntsük a jelenlévő Szőnyi Erzsébetet, Örökös Tiszteletbeli Társelnökünket. És aki ugyan nincs jelen, de lélekben velünk van, Bónis Ferencet, volt Tiszteletbeli Elnökünket, és Eősze Lászlót, Ő Társaságunk doyenje és egyúttal Kodály Zoltán életrajzíróinak doyenje. A könyvben, a beszámolókban majd olvashatják, hogy élenekxő3