Szórakoztatózenészek tájékoztatója, 1965 (1. szám - július)
1965 / 1. szám
ízlést szolgálja, hanem csak egy letűnőben lévő kis réteg ízlésének /inkább ízléstelenségének/ kielégítését célozza. Ezek a kortársak megelégszenek önmagukkal, mondván: nekem és a közönségemnek ennyi is elég. Nem látják azt sem, hogy kezdetleges hangszertudásuk, technikai felkészültségük ma már nem lesz elegendő ahhoz, hogy a pályán elinduló és feltörekvő jól képzett fiatalokkal szemben versenyképesek maradjanak. Ezek után pedig szinte antagonisztikus annak a kérdésnek feltevése, hogyan töltheti be egy ilyen gyenge muzsikus közönségnevelő, ízlésnevelő feladatát, amit minden szórakoztatózenésztől elvárunk, amikor maga is még nevelésre, továbbképzésre szorul. No de milyen tekintélyt tud szerezni egy olyan muzsikus a szakmának, aki nem tudja a mesterségét, aki műveletlen, vagy akinél a vendég magga is azt gondolhatja, hiszen én jobban el tudom játszani ezt a számot, mint a hivatásosos muzsikus. A válasz egyértelműen rövid: semmilyet. Ebből adódik aztán, hogy néhány kirívó eset miatt a közönség általánosít és az egész szórakoztató zenésztársadalmat marasztalja el. A szakmában számos igen kiváló, kitűnően képzett művész működik, akik közül többet magam is nagyrabecsült kollégámnak, személyes jóbarátomnak tisztelhetek. Ha ezek életútját nézzük, azt látjuk, hogy valamennyien küzdelmes, évtizedekig tartó tanuláson keresztül vívták ki maguknak az elismerést és jutottak el mai színvonalukra. De a művészetben nincs megállás, ezek a kollegák is, még ma is állandóan képezik magukat, újabb és újabb repertoárokat tanulnak, gyakorolnak, hogy technikájukat, kondíciójukat megtarthassák. A tehetség önmagában véve nem elég, azt ki is kellművelni. A "könnyűzene" szó még ma is sokakat megtéveszt. Azt hiszik, hogy azt valóban könnyű elsajátítani. Mi tudjuk, hogy ez a tévhit csak a legsötétebb dilettantizmushoz vezethet. Ebből a felfogásból adódik, hogy kategorizáló vizsgára jelentkeznek olyanok, akik bár esetleg tehetségesek, de a tanulás, felkészülés hiánya miatt igen keveset tudnak. Sokan vannak, akik nem ismerik a kottát, zeneileg műveletlenek, játékkészségük kezdetleges, stb. Az a téves nézet, hogy a pályán tudás nélkül is érvényesülhet valaki, egyben a szakma teljes lebecsülését is jelenti. Hol van ma az a terület, ahol tanulás nélkül végzettséget, diplomát, vagy működési engedélyt lehet szerezni? Ilyen terület nincs, természetesen nálunk sincs és küzdeni kell ellene, hogy az ilyen álomszerű elképzelés mielőbb megszűnjék. Vizsgakövetelményeink igen komolyak. Teljes önámítás valaki részéről azt gondolni, hogy a vizsgára néhány órai tanulással, "gyorstalpalással" fel lehet készülni. Az egyes kategóriák vizsgaanyagában meghatározott szintű játékkészség elsajátítása már önmagában véve is olyan követelmény, amelyet csak kitartó, szívós és rendszeres tanulással lehet elérni. Ahhoz, hogy valaki egyáltalán a szórakoztatózenei pálya irányába elindulhasson, a zenetanulás alsó és kö-