Szórakoztató Zenészek, 1978 (4. szám)
1978 / 4. szám
Reflektorfényben Pege együttessel, Kovács Gyula együttesével, Gallusz Gyuriékkal és még sok más együttessel. Vidéki fellépéseimről őrzök néhány szívmelengető élményt. Például ,mikor egy kis faluban gyerekek előtt léptem fel és láttam, éreztem, hogy „jönnek velem”, értik amit csinálok, csodálatos élmény az ilyen! Aztán jött a külföldi fellépések kora: Szovjetunió, Hollandia, NSZK, NDK, Jugoszlávia, Olaszország, Kuba, Finnország. Mind, mind életre szóló élmény. Talán a legjobb kíséretet a Körmendy együttestől kaptam. No és egy hannoveri orgonistától, akivel ketten dolgoztunk. Mondhatom döbbenetes kíséretet produkált! Úgy érzem, a legnagyobb sikerem a Szovjetunióban, Kubában és talán meglepő, Olaszországban volt. Hazatérve a Maximban, örökös visszatérő lettem. Itt szereztem igazán színpadi rutint. Aztán a Moulin-ba, Fortunába, Astoriába kerültem. Nagyjából ezeken a helyeken lépek fel. — Először idegenkedtél a vendéglátótól, most változott a véleményed? — Tulajdonképpen inkább féltem a kommersz zenétől. Koncertezni szerettem volna, de már látom, hogy ez a munka is egy kis koncert naponta. Minden este lemérhetem a hatást. Tanulni, fejlődni is lehet, és nem utolsósorban anyagi biztonságot ad. — Fontos szerepet játszik életedben a pénz? Mit csinálnál, ha egyszer nagyon sok pénzhez jutnál? — Úgy gondolom, a pénz minden ember életében szerepet játszik, de nem hiszem, hogy túlzottan anyagias lennék. Ha egyszer nagyon sok pénzem lenne? Építtetnék egy kis koncerttermet, meghívnék együtteseket, énekeseket, éjjel-nappal szólna a zene, a nagyon jó zene. Gyönyörű álom... Kár, hogy az is marad. — Mit tanítasz a Stúdióban és mióta? — Hangképzést tanítok, nyolc éve. Szeretem a munkámat, örülök, ha látom növendékeim fejlődését, de aggódom is értük. — Többet kellene foglalkozni, törődni a fiatalokkal, a pályakezdőkkel. Jól felkészíteni emberileg is őket, hogy az életbe kilépve, ott is érezzék a segítő, szerető gondoskodást, és ne kiábrándító hideg zuhanyként találkozzanak a rideg gyakorlattal örültem. Ma is itt vagyok, nagyon jól érzem magam. 1972- től tanítok a stúdióban. Örömmel csinálom. — Mit tanítasz? — Zongorát, és vezetem a zenekari gyakorlatokat. — Mint vizsgabizottsági tagnak, mi a véleményed az idei vizsgákról? — A zongoristáknál a lapról olvasással voltak problémák. Bár ebbe a vizsgadrukk is nyilván belejátszott. Sokuknál a kísérés is gyenge pont. A transzponálást a gyakorlat fogja igazán meghozni. Feltűnt, hogy milyen sokan vannak, akik már az indulásnál szólózongoristaként kívánnak dolgozni. — Mivel töltöd szabad idődet? — Ha van időm barkácsolok, zenét hallgatok, főleg zongoristák felvételeit. — Kikre emlékszel vissza legszívesebben volt kollégáid közül? — Az 1954-ben Corvinban dolgozó Holéczy zenekar tagjaira, és a műsorban fellépő énekesekre: Ákos Stefi, Putnoki Gábor, a Vámosi—Záray házaspár. A zenekarban Piroska Zoli, Stark Tibi, Boross Józsi, Torma Gyuri, Len Hughes neveket találjuk. — Mint látod a jövőt? — Nagyon nehéz jósolni! Nem tudom, mi marad meg ezekből a számokból, mi lesz érdekes mondjuk ötven év múlva. De egy dolog biztos: az univerzális zenész akkor is kedvezőbb helyzetben lesz. A tudást akkor is el fogják ismerni. Tehát azt tanácsolom mindenkinek: tanulni, tanulni, tanulni. OLÁH MIKLÓS Korn Zsuzsa — Nemrég elhangzott rádiónyilatkozatod nagy vihart kavart a szakmában. Valami olyasmit mondtál, sajnos, nem halottam az adást, hogy téged a magyar zenekarok nem tudnak jól kísérni? — Nem mondtam ilyet, teljesen félreértették a dolgot! A riporter azt kérdezte, hogy kimagasló dzsesszénekesnő létemre miért vállaltam a Moulin Rouge-beli fellépéseket. Köztudott ugyanis, hogy az itteni közönség nem kimondottan dzsesszkedvelőkből áll. Aztán került szóba a kíséret és a play back probléma is. Mármost hogy miért vállaltam a Moulin-t? Mert itt kaptam munkát, szerződést. Dzsesszkoncert nincs minden nap. Különben itt is lehet jót nyújtani, további rutint szerezni. Szerintem, ha csak egy ember figyel is rám, már nem énekelek hiába. A play back pedig kényszermegoldás: tudomásul kell venni, hogy a vendéglátóipar nem alkalmaz nagyobb létszámú együttest, viszont bizonyos műfaj csak úgy adható elő, hogy a kíséretet nagyzenekarral egyszeri gázsiért felveszik, és ezt adják be esténként. Elég problémát okoz ez a dolog még így is! Sajnos, a magyar dzsesszzenészek többsége nem hajlandó egy-egy fellépésre próbálni, a gázsit úgy is megkapják. Én viszont próba nélkül nem lépek fel, utálom a haknizenét, a hakni szemléletet. Ezt is elmondtam. Talán ezért sértődtek meg néhányan. Sajnálom, de ez akkor is így van. — Fontos számodra a kíséretben a „stenker”? Ott voltam, amikor egy fellépést röviddel a kezdet előtt mondtál le, mert úgy érezted, hogy a kíséret nem megfelelő. — Dzsesszt játszani, énekelni stenker nélkül nem lehet. Ha nem érzem a segíteni akarást a többiektől, inkább nem csinálom, lemondom a fellépést. — Elég lobbanékony, rapszódikus természetűnek tartanak. — Lehet, de mindig oka van annak, ha felemelem a hangom. Sok esetben ordítani kell, hogy foganatja legyen. — Melyik műfajt kedveled a legjobban? — Ahol improvizálni lehet! Dzsesszrock, bossanova ... Vas Valériával írt egyetlen szerzeményem — melyből rádiófelvételt is csináltam — szintén egy bossanova, improvizációs betéttel, külföldön is ment. — Eddig csak angolul hallottalak énekelni, magyarul is tudsz? — Nyolc rádiófelvételem van, amelyet magyarul énekelek. A dzsessz nyelve viszont az angol, s míg nem írnak jól énekelhető magyar szövegeket dzsessztémákra, addig angolul kell énekelni a szám szépségének érvényesülése érdekében bizonyos számokat. Ez egyébként érdekes dolog: az állam pénzén a dzsessztanszakon évekig angolul tanulunk, aztán az életben egyszerre csak azt tapasztaljuk, hogy sem a televízióban, sem a rádióban nem kívánatos az angol szövegű éneklés. Egy kicsit furcsa. — Hogyan tanulod az új számokat? Honnan szerzed be az anyagot? — Van, hogy ajánlanak egy számot, de magam is állandóan figyelem az új dolgokat. Ha találok, felveszem magnóra, és arról tanulom. A szöveget vagy én, vagy más írja le. Írok, olvasok angolul, de ha nem vagyok biztos valamiben megkérek valakit, aki tud segíteni. Irtózom a „kamu” szövegektől! Le tudom magam kísérni zongorán, de sokszor hiányzik egy jó korrepetitor. Egyébként távlati tervem, hogy saját zongorakíséretemmel énekeljek néhány alkalommal. Egyelőre még nem merném vállalni! — Ha valaki felajánlana számodra új nótát, a saját szerzeményét, műsorodra tűznéd, ha megnyerné a tetszésedet? — Örömmel, bárkitől szívesen venném, ha a szám illene az egyéniségemhez. És természetesen, ha már a zsűri elfogadta és engedélyezte. — Musicalszerepet vállalnál? — Boldogan! — Rádiófelvételeid tehát vannak, lemezed is jelent meg? — Vártam és várom, hogy felkérjenek erre is, de én magam nem mozdulok. Az eddigi pályafutásom is úgy alakult, hogy vagy szerencsém volt, ha volt, vagy nem. Nem tudom magam adminisztrálni és viszszásnak tartanám, hogy ajánlkozzam, kilincseljek különböző lehetőségekért. — Eddigi pályafutásodat említetted. Beszélj erről kicsit részletesebben. — KISZ Központi Művészegyüttes Egyetemi Énekkarában kezdődött. Majd Moldován Domonkos, ma már ismert filmrendező tanácsára jelentkeztem a dzsessztanszakra, ahol életem legboldogabb három évét töltöttem. Ugyanis rengeteget foglalkoztattak: tv, rádió, kamarakoncertek. Aztán amikor ennek vége lett és kikerültünk az életbe, jött a hideg zuhany. Kiderült, hogy a valóságban nem teljesen úgy van, mint ahogy elképzeltük. Benkóékkal koncerteztem, de felléptem a Vukán trióval, a Papp Gyula — Szerinted mikor tanítható zenére egy ember? — Ha tehetséges, vagy nagyon szorgalmas. — Elkallódhat ma a tehetség? — Nem, de a körülmények gátolhatják a kibontakozását. Szerencse is kell, mert a felvételitől kezdve sok lutri van egy zenész pályafutásában. De ha valóban tehetséges, előbbutóbb felszínre tör, és akkor már nem lehet megállítani. — Kevés a zongorista, a jó zongorista még kevesebb. Mi erről a zongoratanár véleménye? — Mert nagyon sok kellene belőlük, sokan úgy gondolják, hogy megtanulnak egyedül is. Később pedig úgy megszokják a szólójátékot, hogy nem is tudnának együttesben dolgozni. — A zongoristák egy része lenézi a kísérést, illetve nem is tud kísérni. — Pedig a zongorakísérés komoly műfaj. Világnagyságai vannak. Persze nincs rá tananyag, legfeljebb a zenekari gyakorlatokon lehet próbálgatni. Sajnos, sokan nem tudnak téma nélkül játszani. Én tanítom, de kevés idő jut rá. De nem is alkalmas mindenki erre. — Ma már a zongoristáknak különféle elektromos hangszereken is kell játszaniuk. Ez egyből megy, vagy meg kell tanulni ezeken is? — Bizonyos hangszeren, pl. Fenderen egyből lehet játszani, de orgonázni meg kell tanulni. Ugyanis más a billentés, meg kell tudni találni a hangszíneket stb. — Van aki „áttér” ezekre a hangszerekre, te úgy tudom, megmaradtál zongoristának. — Igen, bár orgonázom is. Szerintem a zongora az igazi, annak „lelke" van, azon lehet inkább muzsikálni. — Univerzális zenész vagy. Mégis, melyik műfaj áll legközelebb hozzád? — A széles körű vendéglátóipari zenélés. Szeretek duóban dolgozni, mert ez bizonyos fokú szabadságot jelent. Jelenlegi munkahelyemen szinte minden nemzetiségű vendég megfordul, és jó érzés mindnek nyújtani valamit. — Hallottam, hogy pályád kezdetén még tanulva — tanítottál? — Igen, Szelényi Istvánnál tanultam, klasszikus zongorázást, ugyanakkor én tánczenét tanítottam neki. Azután mentem a Fodor zeneiskolába. Itt Solymossy Lulu volt a tanárom. A másik „nagynál”, Bródy Tamásnál, stúdiónk igazgatója, Balassa P. Tamás tanult ebben az időben. Egy Daróczy nevű ügynök egyszer a szintén itt tanuló Szabó Józsit és engem elvitt vizsgázni az akkori Zenész Szövetségbe. Sikerült, és aztán el is helyezett bennünket. Én a Miami bárba kerültem. Azóta egyfolytában dolgozom, leszámítva a háború miatti „pauzát”. 7 évig az ORI-nál koncertesztem, 6 évet külföldön dolgoztam szerződéssel, és igen fájó pontom, hogy ez a 13 év nem fog beszámítani a nyugdíjamba. Lehetetlen, hogy ne lehetne valami megoldást találni, hogy visszamenő hatállyal érvényesítsék ezeket az éveket a hasonló helyzetben levő zenészek számára is. No, ezt csak megjegyeztem. Pályám kezdetén elég hamar bekerültem a Holéczy együttesbe, ahol énekeltem, rádióban és lemezre is. Ma már nem énekelek,hála partneremnek és szigorú önkritikámnak. Sokat hangszereltem akkoriban. A Holéczy együttest, melynek 16 tagja volt, én láttam el koncertanyaggal. A TV egymást követő 3 szilveszteri műsorának zenéjét is én hangszereltem. Tánczenét is szereztem egy időben. Szöveg nélküli zenekari számok voltak. Az akkori Koltai—Papp együttessel játszottuk őket. Nem vagyok ugrálás típus. Jelenlegi munkahelyemen hetedik éve dolgozom. A Gellért bárban 4 évet töltöttem. A Moulin-ban kaptam életem első nyugati szerződését a frankfurti Parisiana Kabaréba. Itt többször meghosszabbították a szerződést, és egyre jobb feltételekkel. Hadd említsem meg az együttes többi tagjait: Kottás Róbert, Tasnády Tamás és szegény Szélessy Józsi, akivel több mint 12 évig dolgoztam. Jó barátok voltunk. Ma is gyászolom. Svájcban egy évet, dolgoztam, aztán előnyös finn szerződést kaptam, ott voltam fél évig. Hazatérve a rózsadombi SZOT üdülőbe ke Gyarmati István Akik ismerik a „szakmában” — nem kevesen vannak — olykor talán alig titkolt vágyakozással és némi irigységgel beszélnek arról a hangulati atmoszféráról, ami őt, a korrepetitort évek óta körülveszi. Mert ez a fiatalon deresedő, nyugodt muzsikus, emberileg és művészileg már hosszú évek óta elkötelezte magát a zongorakísérésnek. Országos és Európa - hírű művészek állandó partnere, tehát ezernyi élménnyel, színes történetek légkörében, átutazva országunkat többször is Soprontól Kisvárdáig, Esztergomtól Szegedig ... Így az első kérdés szinte természetesen adódik. — A színes, változatos, bár sokszor fárasztó és alkotóművészetnek tekinthető zongorakísérő műfaj mellett, miért határoztál úgy, hogy az áldozatos pedagóguspályát (is) választod? — Szeretek tanítani... Az első válasz tehát rövid és határozott. De szinte sűrűtöményen árad e két szóból az őszinteség. Aztán kibontakozik a pályakezdés képe, majd az emberi kapcsolatok szövevénye, a tanulási módszer vázlata ... — 1963-ban végeztem a „konzit”, később a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola (ma főiskola) zongoratanár szakán folytattam. Már ekkor, 1966- ban megszereztem az ŐRI működési engedélyt és a Tarka Színpad korrepetitora lettem. De rendszeresen dolgoztam a válogatott keret művészi tornászai mellett is. Sőt 1970-ig — hetente két alkalommal — Székesfehérvárra jártam tanítani... A korrepetálást sem akkor, sem ma nem tartom valamiféle alantas zenei szolgaságnak. Sőt! Erre készültem, ezért tanultam. És ezért csodálkozom, amikor észreveszem, hogy bizony sokan szótlanul is azt kérdezik tekintetükkel: nem idegölő a vesződés az éneke(Folytatás az 5. oldalon) SZÓRAKOZTATÓZENÉSZEK